Századvég, Új folyam, 85. szám - Elitek (2017)

RECENZIÓ - Keszeg Anna: Milyen csomópontjai vannak a magyar viselettörténeti kutatásoknak?

160 RK­CENZIÓ Recenzió ELITEK 2017/3, ahol a „western” jelzővel illetik, ezzel is utalva arra, hogy a „divat mint rendszer” (hogy Roland Barthes klasszikus művének címét használjam) nagyon is nyugati invenció, így mindenfajta divattörténeti vizsgálódás szükségszerűen egzotizáló és a kulturális különbségek iránt érzéketlen. Története még a legmerészebb számítások szerint sem hosszabb ezer évnél, s tipikusan a nyugati sebesség-, egyéniség- és modernitáskultusz velejárója. A viselettörténet, amint azt a bevezető tanulmány is érzékelteti, a test takarásával, díszítésével, védelmével kapcsolatos emberi viselke­désmódok történetének kulturálisan azonosítható formáit vizsgálja. A fogalmak közötti feszültség finoman bújik meg a kötet tanulmányai mögött. Ugyanakkor arra is érdemes odafigyelni, hogy az alcímben a „divattörténeti” határozott névelővel jelenik meg, s e határozott névelő szimptomatikusan utal a divattal kapcsolatos magyarországi kutatások állapotára: van egy és bejegyzett, központi és összeté­veszthetetlen divattörténeti konferencia. Csak a párhuzam kedvéért: mindez úgy hangzik, mintha azt a sokféle kutatási irányt, történetileg beágyazott kérdéskört, amit a szerencsésebben kanonizált kulturális részterületek (irodalom, filozófia, művészet stb.) története jelent, egyetlen konferenciába, egyetlen kötetbe szeretnénk belezsúfolni. Azonban a magyar kutatások állapota valóban ezt a típusú eklektikát teszi lehetővé. Ugyanezzel a problémával azonos szerkezete van a kötet egy másik, szintén zavarba ejtő tulajdonságának: a divattörténet klasszikus szereplőinek, intézményeinek nevéhez két-háromsoros enciklopédikus magyarázatok tartoznak. Van lábjegyzet Coco Gabrielle Chanel, Pierre Cardin, Yves Henri Donat Mathieu- Saint-Laurent nevénél (Yves Saint Laurent teljes nevének leírásában egyébként sajnálatos módon hiba maradt). Szintén csak a kontraszt végett: képzeljünk el egy olyan irodalomtörténeti tanulmánygyűjteményt, ahol Shakespeare, Balzac stb. neve alatt két-háromsoros leírás szerepel lábjegyzetben. Ezek a jegyzetek azonban valószínűleg ugyanazon okból kifolyólag indokoltak, ami miatt a kötet tematikus változatossága is megengedett. Mindkét probléma felveti azonban a kérdést, hogy egy következő, hasonló jellegű kötetnek, az ezt vélhetőleg követő konferenciá­nak nem kell-e jobban szűkítenie, a divat és viselet összefüggését pontosabban tisztáznia, határozottabban meghúzni a kuriózum, általános műveltség, újonnan hozzáférhetővé tett tudományos ismeret közötti határokat. A kötet egy angol és egy magyar nyelvű bevezetőből, tizennégy, témájuk sze­rinti kronologikus rendben következő tanulmányból, magyar és angol nyelvű kivonatból, szerzői mutatóból, összesített bibliográfiából, képlistából, tárgy- és névmutatóból áll. Mellékleteiben arra utal, hogy igényes szerkesztésével is le akarja győzni a kötet a téma frivolitásával, megkérdőjelezhető tudományos státuszával szembeni kételyeket. A bevezető tanulmány historiográfiai jellegű összegzés a viselettörténet disz­ciplínájának kialakulásáról F. Dózsa Katalin tollából. Ebben a globális összefog­lalásban a viselettörténet kialakulási feltételeit, majd tudománnyá válásának

Next