Szcenárium, 2019 (7. évfolyam, 1-9. szám)

2019-05-01 / 5. szám

általi monopóliumát, és mivel a történelem a „politika történetéből” a „mindenféle do­log történetévé” alakult, a történetírás erő­sen interdiszciplináris jellegre tett szert, és fi­gyelme egyre inkább kiterjedt a marginalizált csoportok és politikai közösségek nézőpont­jainak megfogalmazására is. Ezzel a történe­lem és az emlékezet éles szembenállása vég­érvényesen eltűnni látszott. Mindemellett Pierre Nora és még néhá­­nyan mások továbbra is ragaszkodtak a két fogalom radikális elkülönítéséhez. Halb­wachs alapján Nora is úgy véli, hogy az emlékezetnek annyi formája van, ahány emlékező közösség. Nora szerint az emlékezet inkább a helyekhez, míg a törté­nelem az eseményekhez kötődik.13 Mind Nora, mind Halbwachs számára az em­lékezet, mely a megemlékezés értelmére redukálódik, a történelem eltorzított verzióját képviseli. Nora szerint az élő emlékezet, mely az emlékezés és felejtés dialektikájának rabja, meglehetősen kiszámíthatatlan, hisz váratlanul életre kel­het több évtizedes szendergést követően is, míg a történelem mindig is igen gya­nakvó és kritikus az emlékezettel szemben, és minduntalan megpróbálja tönkre­tenni azt. Korunk egyszerre az emlékezet megszállottja, de egyben el is vesztette kapcsolatát a valódi emlékezés lényegével: a felgyorsult idő alámosta a társadal­mak múltbeli gyökereit, és a reprezentáció történelmi formái váltak domináns­sá. Míg napjainkban folyamatosan az emlékezet szó van az ajkainkon, társadal­mainknak valójában nincs élő emlékezete. Ezért ma az emlékezetnek részben az a feladata, hogy pótolja a történelem vázlatosságát. Ugyanakkor ma már maga az emlékezet sem természetes és rítusok által biztosított, nem személyes tapasz­talatra támaszkodik, hanem intézményes megteremtésre szorul. Az emlékezet helyei azt képviselik, ami „már nem élő, de még nem is teljesen halott, mint a parton maradt kagylók, miután az élő emlékezet tengerálja visszahúzódott.”14 Az intézményesült emlékezet hordozóiként Nora megkülönböztet szimbolikus tereket (megemlékezések, zarándoklatok, ünnepségek, emblémák), funkcioná­lis tereket (tankönyvek, önéletrajzok, egyesületek) és emlékműveket (temetők, épületek és topografikus emlékhelyeket (archívumok, könyvtárak, múzeumok). Kritikusai 15 Nórának a múlttal való elkötelezettségünk gyengülése miatti pa­naszos hangvételét túlzottan nosztalgikusnak és pesszimistának tartják. Szemére vetik, hogy csak a hivatalos emlékhelyekre összpontosít és megállapításai legin- 13 Pierre Nora: Between memory and history, Representations, 26 (Spring), 1989, 22. 14 Nora, i. m., 7. 15 Elsősorban E. Tonkin (1992), M. Sturken (1997), H. Schwartz (1995) és R. Samuel (1994), 1. Misztal, i. m. 106. 95

Next