Szeged és Vidéke, 1904. szeptember (3. évfolyam, 263-288. szám)
1904-09-01 / 263. szám
SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1904. csütörtök, szeptember 1. POLITIKAI NAPILAP. III. ÉVFOLYAM, 263. (890.) SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: KARASZ UTCZA 10. SZÁM. Kiadóhivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedést. FELELŐS SZERKESZTŐ: BALASSA ÁRMIN dr. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 24 kor. — Félévre 12 kor. — Negyedévre 6 kor. — Egy hóra 2 kor. — Egyes szára ára 8 fillér. Az iskolai év küszöbén. Újra megnyíltak az iskolák kapui s a szülőket ismét igen fontos kérdés , a pályaválasztás kérdése foglalkoztatja. Hónapokig, sőt sokszor évekig is tűnődik a gyermeke jövőjéért aggódó szülő azon, hogy melyik kenyérkereső életpályát is válaszsza fia számára. Fontos is ennek a kérdésnek az eldöntése s érdemes, hogy erről a szülő nagyon is komolyan gondolkozzék. De a kenyérkereső életpályák helyes megválasztása nemcsak a szülők és gyermekük részéről fontos probléma, hanem még fontosabb az a társadalom és az állam szempontjából. A mai viszonyok mellett és a mai körülmények között nem elegendő többé, hogy az életpályák megválasztásának kérdésével, fia jövendő boldogulása érdekében csupán a szülő foglalkozzék, hanem foglalkoznia kell ezzel a legkomolyabban az egész társadalomnak és magának az államnak is. Ha már nem elegendő, hogy ezt a kérdést csak ilyenkor, az iskolai év elején, csupán szokásból vetik föl a lapok, hanem miután a pályaválasztás a legégetőbb társadalmi kérdések egyikévé nőtte ki magát, föltétlenül szükséges, hogy azzal az egész sajtó állandóan foglalkozzék, rámutatva a bajokra s keresve a módokat azok orvoslására. Pedig e tekintetben nálunk sok a baj s mindezekre a bajokra egyszerre rámutatni nem is lehet. A leglényegesebb azonban kétségkívül az, hogy nálunk Magyarországban az ifjúság csak a tudományos és a hivatalnoki pályákon látja boldogulásának biztosítékát. Az érettségi bizonyítványnak mindenáron való megszerzése s annak alapján azután egyetemi kvalifikáczióhoz, vagy egy „kis hivatalocská“-hoz való jutás képezi ezidőszerint nálunk mind a szülők, mind az ifjak legfőbb törekvését. Pedig sokszor nem a tehetség s a tudományok iránti hajlam tartja az ifjút az iskolában, hanem az a ferde fölfogás, hogy nálunk csak érettségi bizonyítványnyal alapíthatja meg jövőjét. Mennyi tévedés van ebben a fölfogásban és mennyi csalódás éri az életben úgy az egyetemi tanulmányokat végzett egyéneket, valamint azokat is, akik középiskolai végzettséggel hivatalnoki pályán remélnek gondtalan, biztos megélhetéshez jutni ! Oly nagy a túlprodukció ma már ezeken a pályákon, hogy évek kellenek ahoz, hogy a kereslet csak meg is közelítse a kínálatot. Diplomás egyénekkel ma már oly nagy számban rendelkezik az ország, hogy egy-egy állásra százával folyamodnak s a legkisebb hivatalnoki állásokért is sokszor okleveles ügyvédek, tanárok, stb. versengenek. Valóban elérkezettnek látjuk az időt, hogy a sajtóban óva intsük a szülőket, hogy fiaikat a mostani viszonyok mellett csak abban az esetben adják tudományos pályákra, ha arra való hivatottságukról és hajlamukról teljesen meg vannak győződve. De itt a legfőbb ideje annak is, hogy azzal a ferde fölfogással, amely csak a tudományos pályákon és a hivatalban látja biztosítva a megélhetés kenyerét és a társadalmi pozíciót, végre-valahára szakítsunk. Mily csekély a tudományos és hivatalnoki pályákra való tódulással szemben a magyar ifjúságnak produktív életpályákhoz való hajlama! Nagyon elszomorító kép tárul elénk, ha közelebbről vizsgáljuk, hogy kik és milyen előképzettséggel lépnek az ipari és kereskedői pályákra. A legritkább esetek közé tartozik, hogy a magyar ifjú hajlama és arra való hivatottsága érzetében keres föl valamely produktív életpályát, hanem legtöbbnyire csak azért lesz iparos vagy kereskedő, mert az iskolában nem boldogult s így „úrrá“ nem lehetett. Már pedig nálunk mindenki csak „úr“ szeretne lenni, ha még olyan kis hivatalocskának a mandarinusa is. Szomorú jelensége ez az újabb kornak, amelynek hatása alatt az egész ország szenved. Ezzel a ferde irányzattal végrevalahára szakítanunk kell, mert országos érdekek kívánják azt. Ugyanis hazánk közgazdasági viszonyai, különösen ipara és kereskedelme csak úgy fog fejlődni, ha iparosaink és kereskedőink értelmi fokát és ennek alapján szakképzettségét is emeljük. Addig, amíg pl. mint Szegeden is az iparostanonczok 88 százaléka csak 3—4 elemi osztályt végez, ne várjuk iparunk föllendülését, mert ilyen viszonyok mellett nincs meg a fejlődéshez szükséges alapföltétel — a kellő értelmi képesség. A kereskedői pályára lépő ifjaknál ugyan kedvezőbb ez az arány, de azért még itt is sok a kívánni való. Országos érdek tehát, hogy a magyar ifjak a produktív életpályákat keressék föl mindinkább nagyobb számban, de természetesen nagyobbfokú előképzettséggel, mint a jelenben. Bár ne hallanék már többé a szülők ajkáról azt a különös, teljesen hibás fölfogású megjegyzést, amidőn fiát 3—4 közép- vagy polgári iskolai osztály elvégzése után, minden tehetség és sokszor minden szorgalom nélkül is, az iskolában való maradásra kényszeríti, mondván, hogy csak nem adhatom most már inasnak. Igenis, adja inasnak, mert ennyi előképzettség a minimális ahoz, hogy valamely iparágat alaposan megtanulhasson s némileg előbbre is vigye, vagy hogy mint kereskedő üzletében és a társadalmi téren is megállhassa helyét. És ha más tekintetben vonakodunk is mindentől, ami idegen, ebben az egyben minden akadékoskodás nélkül kövessük a nyugateurópai nemzetek példáját, amelyeknek fiai érettségi bizonyítványnyal állanak az elárusító asztal mögé s 4—5 középiskolai osztálylyal fognak hozzá valamely mesterség megtanulásához. Nehéz ugyan nálunk a pályaválasztást ily irányba terelni s az államnak és a társadalomnak, az iskolának és a szülőknek együttes közreműködésére lesz szükség e fontos kérdés helyes megoldására. Az állam máris szervez ipari és kereskedelmi szakirányú iskolákat, hogy a közgazdasági életpályákra terelje az ifjúságot; a feladat többi része már most a társadalomra és a szülőkre vár. A társadalomnak kötelessége odahatni, hogy az ipari és kereskedői foglalkozás egyenrangúnak tekintessék minden más foglalkozással s az iparosban és a kereskedőben mindenki az államnak és a társadalomnak épp oly fontos tényezőjét lássa, mint akár a tudományos vagy hivatalnoki pályákon működőkben. A föladat legfontosabb része azonban itt is a szülőkre és az iskolára háramlik. Szülő és iskola közös föladata hozzászoktatni a magyar ifjakat a munkára, megtanítani őket a munka megbecsülésére, fölébreszteni és fejleszteni bennük a produktív munkához való hajlamot s a cselekvőképességet. IK51(iYk878nsco HaveloHoH már ?frttól kezdve oly remek kivitelben, hogy még a legkényesebb ízlésnek is megfelelnek. A tudomására párisi, berlini és bécsi modelldarabok, hozom, hogy a legújabb u. m.: Orosz kabátok, paloták, leánykabátok megérkeztek. T±sz-bel©ij-bel Budai Emil. Lapunk mai száma 10 oldal.