Szeged és Vidéke, 1913. november (12. évfolyam, 253-276. szám)
1913-11-03 / 253. szám
1913 november 3 SZEGED ÉS VIDÉKE. A két reformjavaslat. Gyűlések Budapesten. Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A kormány törvényjavaslatai ellen rendezett vasárnapi gyülekezések sok vizet nem zavartak. A polgárság szemmelláthatólag az akciótól távol áll, vasárnapi szórakozásai után járt s mindenütt csupán Vázsonyi és kis csoportja szónokolt, demonstrált és agitált. Legkevésbé van rezonanciája az agitációnak a vidéken, ahol szintén tisztán látják, hogy a kormányt az igazságügyi reformok létesítésében valóban az a becsületes szándék vezeti, hogy az általánosan érzett visszásságokon segítsen. A sajtó és az esküdtszék reformjával foglalkozott az a gyűlés, amelyet a Vigadóban tartottak. Vázkonyi Vilmos, majd Károlyi Mihály gróf beszélt. A gyűlés határozati javaslatot fogadott el, amelynél fogva kívánja a sajtó- és az esküdtszéki reformjavaslatoknak a napirendről való levételét. A budapesti ügyvédi kamara is foglalkozott az esküdtszék reformjával. Ülésén szintén Vázsonyi Vilmos mondott beszédet. A kamara óhajtja a reform elhalasztását, amíg azt a szakkörök is alaposan letárgyalhatják. A budapesti újságírók egyesülete gyűlésén a reformok elhalasztásának szükségét mondotta ki. Az egyesület részéről Márkus Miksa vezetésével küldöttség jelent meg Balogh Jenő igazságügyminiszternél és Vadász Lipót államtitkárnál, akik azt jelentették ki, hogy hajlandók a reformokat a szakkörök meghallgatásával tárgyaltatni és készek minden módosításra, amely valóban szükségesnek mutatkozik. Kóbor Tamás vezetésével az Otthon-kör tagjai jelentek meg küldöttségben az igazságügyminiszter előtt. Balogh Jenő igazságügyminiszternek átadták az újságírók memorandumát, amely részletesen fölsorolja a sérelmesnek talált új intézkedéseket. A miniszter megígérte, hogy azokat fontolóra veszi, de nem ígérte meg, hogy a reformot a napirendről leveszi vagy elhalasztja. A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége vasárnap délután három órakor tartott gyűlést Budapesten az Otthon-körben, Szévay Gyula elnöklésével. Kimondotta, hogy a reformot szükségesnek tartja és általánosságban helyesli, de módosításokat kíván. Óhajtja különösen az újságírókamarák létesítését s azt, hogy új lapok megindításának engedélyét a kamarák beleegyezésétől tegyék függővé. A pátriárka temetne, Jankovics tábornok kalandja. KARLÓCA, november 3. (Távirat.) Vasárnap temették Bogdanovics Lucián szerb pátriárkát, nagy fénnyel és pompával. A temetés iránt óriási részvét nyilvánult meg. A királyt Reimann altábornagy, a magyar kormányt pedig Kazy József államtitkár képviselte a temetésen. Este érdekes kalandban volt része Jankovics szerb tábornoknak, aki Péter király és a szerb kormány képviseletében jelent meg Karlócán. Amikor visszautazott Belgrádba, az újvidéki állomáson lelkes ovációban részesítette a szerb nemzetiségű lakosság. Virágokkal akarták földisziteni Jankovics tábornok kocsiját. A csendőrség megakadályozta a kocsi földiszitését, amire előugrott Moritz Jován kalauz. — Ezen a vonaton én vagyok az úr, a csendőrök nem parancsolnak ! — kiáltotta. Tessék földisziteni virággal a vonatot . A csendőrök letartóztatták a kalauzt. A tábornok vonata este hét órakor csak másfélórás késéssel indulhatott, mert a kalauz zsebében maradt a szalonkocsi kulcsa. A vonat indulásakor lelkes „zsirnór“kiáltásokkal búcsúztak el Jankovics tábornoktól, a balkáni háború egyik hősétől. A görögök Albániában. BÉCS, november 3. (Távirat.) A monarkia és Olaszország fölszólították Görögországot, hogy gondoskodjék az Albániában működő határbíróság működésének zavartalanságáról és vonja vissza csapatait Albánia egyes részeiből. A KÉPVISELŐHÁZ ÜLÉSE. BUDAPEST, november 3. (Telefonjelentés.) A képviselőház kedden délelőtt tíz órakor ülést tart. Az ellenzék hétfőn este fogja elhatározni, hogy a keddi ülésen részt vesz-e. Az ellenzéki vélemények ebben a tekintetben megoszlanak. Bezerédy államtitkár meghalt. BUDAPEST, november 3. (Telefonjelentés.) Bezerédy Viktor kultuszminiszteri államtitkár hoszszas szenvedés után elhalt. Bezerédy, aki másodízben viselt a kultuszminisztériumban államtitkári állást, a tavasszal kezdett betegeskedni. Családja Karlsbadba szállította, de állapota ott se javult, mire visszaszállították s a Pajorféle szanatóriumban ápolták. A halál is a szanatóriumban érte. Hétfőn délután 3 órakor temették nagy részvét mellett. A kievi vérvád. KIEV, november 3. (Távirat.) Az esküdtbiróság ezeket a kérdéseket intézte a teológiai testülethez : — Vannak-e nyomai a zsidó egyházi könyvekben annak, hogy a zsidó vallás megköveteli az emberáldozatot? — Vannak-e példák rá, hogy zsidók bűnügyi eljárás során beismerték a rituális gyilkosságot és kiadták a legyilkolt holttestét? Hír szerint Vilmos német császár nyilatkozott a kievi vérvádról. Azt mondta, hogy a kievi esethez hasonló vád több fordult elő Németországban, de a hivatalos vádat mindannyiszor politikai okokból elejtették. 3 Politika a templomban. Szentbeszéd a sajtó ellen. (Saját tudóajtónktól.) A templomban politizálni nem szabad, vagy legalább is nem illik. Mégis gyakran előfordul, hogy a szószékről aktuális politikai vonatkozású és célzatú szónoklatok hangzanak el. így történt most vasárnap is a belvárosi Rozália-kápolnában lefolyt misén. Nem szívesen foglalkozunk az esettel, mert nem örömest avatkozunk templomok és egyházak dolgaiba. Ez az ügy azonban követeli minden kíméletünk mellett is a nyilvánosságot, annyival inkább, mert a sajtót érdekli legközelebbről. A sajtót támadta Szabó Lajos segédlelkész az egyházi szónoklatában. Azt mondotta, hogy az egyházat most is úgy üldözik, mint a mártírok korában. Erre pedig legfőbb eszköz a sajtó. Fölemlítette azoknak a lapoknak a nevét, amelyeket kész lelki veszedelem a híveknek olvasniok. Az Alkotmány persze nem lelki méreg, annál kevésbé, mert ezt a kitűnő lapot senki sem olvassa. Hogy a támadás mennyire igaztalan, azt nem kell mondani. Az egész országban két olyan lap van, amelyek tendenciája felekezetellenes. Ezek sem éppen a katolikus egyházat, hanem általában minden felekezetet támadnak. A többi újság ellenben mind a legnagyobb kímélettel, előzékenységgel ír a vallásról és felekezetekről, mert hiszen a maga olvasóközönségével jutna összeütközésbe, ha bántó, sértő hangon foglalkoznék éppen azzal, amit olvasii a legszentebbnek tartanak. Éppen most foglalkozik a kormány a sajtó reformjával. A reform gondoskodni fog arról, hogy a sajtó tapasztalt hátrányai megszűnjenek. Az új javaslat hibáit, amelyek túlságosan megnyirbálnák a sajtó szabadságát, az igazságügyminiszter módosítani fogja s a módosított új javaslat bizonyára teljesen kielégítő lesz. A reformot azonban a kormányra és az országgyűlésre kell bízni, nem pedig bármely felekezet lelkészeire, mert ha ők lennének a reformerek, hát a magyar sajtószabadságból bizony nem sok maradna meg. Legföljebb csak annyi, hogy túlbuzgó káplánokat szabadon dicsérhetne az Alkotmány. A londoni kiállításon aranyéremmel kitüntetve. Telefon 1074. Szegszápoly József KüpSndős Szeged, Iskola utca 11. sz. 6218 Perzsa- és Smypaa-szőnyeg, valamint keleti klilönlegességBính megépli Bzf Bh óriási választékban, jutányos árak mellett. Kárászi utca« Donát Mihály te Fia ------szőnyegáruháza------ A hirdetőket kérjük, hogy hirdetéseiket lehetőleg délelőtt 11 óráig küldjék be