Szeged és Vidéke, 1916. szeptember (15. évfolyam, 203-228. szám)

1916-09-01 / 203. szám

Az erdélyi gyermek. Idegen utcák köveit csak rajta, Fekete vihar szele elsodorta, Tegnap kicsiny volt, örült víg mesének. Adjatok néki menedéket! Egy kertre gondol, csöndes ősi házra, Nagy hintalóra, ódon bibliára. Játéka olyan korán ért ma véget. Adjatok néki menedéket! Erdély: ez nem szó neki. Dús valóság. Üröm és napfény, kenyerek és rózsák. Az első bánat és az első ének . . . Adjatok néki menedéket! Jirháss Gyula. SZEGED ÉS VIDÉKE, 1916 szeptember 1 Erdélyi menetiek Szegeden A hatóság és a társadalom támogatása. Az erdélyi menekültek több száz főnyien, az első nagyobb csapat ma megérkezett. Monda­nunk sem kell, hogy nem csa­lódtunk, amikor föltételeztük, hogy Szeged népe szeretettel, szíves magyar vendéglátással fo­gadja az otthonukból kiűzött testvéreinket. A hatóságnál már eddig is sokan jelentkeztek, hogy erdélyieket magukhoz fo­gadnak és élelmükről gondos­kodnak. Sokan nagyobb össze­get adományoztak a vagyontalan menekültek segélyezésére. A sze­gediek e tekintetben nemes ver­senyre keltek a főváros és a vidéki magyar városok népével. A m­ai lapokban olvasható ugyanis, hogy mindenütt megindult a nagyarányú mozgalom, amely­nek célja minél elviselhetőbbé tenni a száműzetést az erdélyi magyar és székely testvéreknek addig is, amíg majd a román rablót hadainknak visszakergetni sikerül. A polgármester a menekültekről, Somogyi Szilveszter dr. polgár­­mester az erdélyi menekültek elhe­lyezéséről és ellátásának kérdéséről a következő nyilatkozatot tette a Szeged és Vidéke munkatársának : — A menekülteket családoknál kívánjuk elhelyezni. Ez lenne a leg­jobb, amit a szerencsétlenül jártak­kal tehetünk. Éppen ezért fölh­ívom Szeged hazafias közönségét, hogy a szegény menekülteket, akiket tűznél, víznél és minden más elemi csapás­nál nagyobb, fenyegetőbb veszedelem vetett ki otthonukból, a legszíveseb­ben és szeretettel fogadják. Nem szabad senkinek elfelejteni, hogy mi úgyszólván páholyból szemléljük az eseményeket és a legkevesebb, amit megtehetünk értük, az, hogy szívesen és szeretettel fogadjuk őket. Nem internáltakról van most szó, hanem színtiszta székely magyarokról, er­délyi testvéreinkről. — A menekültek két csoportba oszthatók. Egyik, ez a nagyobb rész, az átutazók, és a másik, kisebb, az itt letelepedő menekültek csoportja. Az átutazó menekültek részére mind a két pályaudvaron üdítő­állomásokat rendeztünk be. Itt vízzel, kenyérrel és tejjel látjuk el a menekülőket. Az üditő-állomások már meg is kezdték működésüket. Az apró gyermekek táplálására sikerült tejet is szereznünk. Az üditő-állomás föntartásának cél­jaira táviratilag 50.000 koronát kér­tünk a belügyminisztertől. Amíg ez a pénz megérkezik, a város előlegezi a kiadásokat.­­ A miniszter értesítésében már jelezte, hogy a Haditermény Rész­vénytársaságot utasította, miképp az általam kívánt mennyiségű lisztet haladéktalanul bocsássa rendelkezé­semre, nehogy a menekültek ellátása megakadhasson. Tegnap már távira­tilag öt vagyon liszt kiutalását kértem a Haditerménytől. Míg ez megérkezik, a szükséges mennyiséget a város előlegezi. — Gondoskodtunk a menekültek részére megfelelő helyről is, amíg az átmeneti intézkedések és elhe­lyezések megtörténnek. A huszár­laktanya épületében a lovarda helyi­ségét rendelkezésünkre bocsájtják erre a célra. Itt azonban csak addig lesznek a menekültek, amíg a be­osztások, elszállásolások megtörtén­nek. A helyiség mintegy 800— 1000 ember befogadására alkalmas. — A menekültek ellátására száz­ezer korona előleget kértem a kor­mánytól, ez a legközelebbi időben már meg is érkezik. Hogy mennyi menekültet helyeznek el Szegeden véglegesen, még nem lehet tudni, de valószínű, hogy több ezren lesznek. — Csoportonként már eddig is érkeztek Szegedre menekültek. Töb­ben segélyért is fordultak hozzám, akiket a szükséghez mérten elláttam segéllyel. Nagyon szomorú tünet, hogy apró szélhámosságra még a menekülők ügyét is fölhasználják. Egyesek azzal az ürüggyel jönnek föl hozzám, hogy ők menekültek és ezen az alapon segélyt kérnek,­ ho­lott szegedi emberek. Ilyen eset már előfordult, ezért a segélyek kiutalása körül a legnagyobb körültekintéssel járok el. Az óvatosság nem fog ár­tani a közönségnél sem, koronát juttatott Somogyi Szilveszter dr. polgármester kezeihez. Szász Ernő, az újszegedi kender­gyár igazgatója bejelentette a főkapi­tánynak, hogy ötven menekült el­helyezéséről és élelmezéséről gondos­kodik. A főkapitány nyilatkozata a menekültek elhelyezéséről. A rendőrségen Szalay József dr. főkapitány szobájában tanácskozás volt, amelyen részt vett a rendőrség tisztikara teljes számban. A mene­kültek elhelyezéséről és a szükséges intézkedésekről tárgyaltak. Minden rendőrtisztnek megállapították a maga munkakörét. Gondoskodás tör­tént arról, hogy az állomásokon éjjel-nappal inspekciós rendőrtiszt­­viselő tartózkodjék. Szalay József dr. főkapitány a menekültekről ezeket mondta a Szeged és Vidéke munkatársának: — Délig egy vonat érkezett. Sze­gedre Brassóból, a Rókus-állomásra. Mintegy hatodfélszáz menekülő jött onnan. Reggelit kaptak az állomáson. Mielőtt kiszállnának, a rendőrség följegyzi nevüket, személyi adataikat, természetesen orvosi vizsgálatban is részesülnek. Inspekciós rendőrtiszt és orvos van az állomáson. Pártos dr. és Róna dr. tanyai kerületi orvosok, akik ma a városban tar­tózkodnak, jelentkeztek, hogy szol­gálatot akarnak teljesíteni az állomá­sokon. — Még nem tudjuk, hogy mikor menn­yi menekült érkezik Szegedre. A menekülő­ vonatok nem jöhetnek menetrendszerűen. Bármelyik perc­ben érkezhetnek. Arról már kaptunk hivatalos értesítést, hogy a brassó-, fogaras- és kisküküllőmegyei me­nekülteket Csongrád-, Csanád- és Torontál megyékben helyezik el. — A szegedi társadalom igazán nagyon szépen viselkedik a mene­kültekkel szemben. Dicséretreméltó áldozatkészséget tapasztalunk. Tö­megével jelentik be a rendőrségen, hogy lakást és élelmet adnak a me­nekülteknek. Az adományok is sza­porodnak. A hatóság gondoskodik arról, hogy egyetlen Szegedre érkező menekült se maradjon lakás vagy élelem nélkül. A rendőrség esetről­­esetre pénzt utal ki a menekültek ellátására.­­ Már napokkal ezelőtt is érkez­tek Szegedre menekültek Erdély minden részéből. Ezek azonban jó­módúak, akik önmaguk gondoskod­nak ellátásukról. Akiknek annyi pénzük van, hogy nem szorulnak hatósági támogatásra, oda mene­külhetnek, ahová akarnak,­nak a Vár­ utcai egyesületi helyiségeé­ben, hogy megbeszéljék a közre­működés részleteit. Dr. Turcsányi Imréné intézkedett, hogy már ma délután a főkapitányi hivatalban tar­tózkodjék az egyesület három tagja, akik rendelkezésre álljanak a mene­kültek ügyes-bajos dolgainak elinté­zésénél, elvezessék őket a kijelölt lakásokba. Az állomásokon is inspekciót fog­nak tartani a feministák. Dr. Turcsányi Imréné a főkapi­tány hivatalában volt, amikor be­kopogtatott özvegy Wagnerné, a brassói menekült asszony. A femi­nisták elnöknője azonnal magára vállalta az asszonynak és lányának elhelyezését. A főkapitány átadott Turcsányinénak kétszáz koronát, hogy abból fizesse ki a lakást és egy időre az élelmezésről is gondoskodjék. Délben közölte velünk Turcsányi dr.-né, hogy elhelyezte a brassói menekülteket Csató Jánosnénál, a Dugonics­ utca 28. számú házban. Csatóné a legnagyobb örömmel vál­lalkozott az ellátásukra. A brassói és környékbeli csend­őrök hozzátartozói közül is többen érkeztek Szegedre. Ezeknek az el­helyezését a szegedi csendőrkerületi parancsnokság vállalta magára. A társadalmi segítség. Az erdélyi menekültek részére a tegnapi és mai nap folyamán már igen sokan adakoztak. Több ezer korona gyűlt össze a menekültek segítésének céljaira már eddig is Szegeden. A Brenner testvérek cég ugyanerre a célra ma délelőtt száz Feministák közreműködése. Dr. Turcsányi Imréné, a feminis­ták szegedi egyesületének elnöknője ma délelőtt megjelent Szalay József dr. főkapitánynál és fölajánlotta a feministák közreműködését a mene­kültek segítésénél. A főkapitány kö­szönettel vette tudomásul a fölaján­lott támogatást. A feministák ma este fél hét órakor értekezletet tarta­ Beszélgetés egy menekült asszonnyal, özvegy Wagner Alfrédné Brassó­ból menekült a kis­lányával és a cselédjével. Ma délelőtt fölkereste a főkapitányt, hogy támogatást kérjen. A Szeged és Vidéke munkatársa a rendőrségen beszélt a szenvedéstől megtört, gyászruhás asszonnyal, aki így mondta el Brassóból való me­nekülését : — Már napokkal a hadüzenet előtt sokan akartak menekülni Brassóból, de senki nem kapott utazási iga­zolványt. Megtiltották, hogy elhagy­ják a várost. Hétfőn reggel kilenc órakor aztán kidoboltatták az utcá­kon, rendőrök jártak házról-házra, hogy meneküljön, ki merre tud, jönnek a románok. Azt mondták, menjünk „szofort“. Borzalmas órákat éltünk át. Ott kellett mindent hagyni, nem hozhattunk magunkkal semmit. Én is csak abban a ruhában jöttem, ami rajtam van. Vagy tízezer ember hagyta el azon a napon Brassót. Kétségbeesett futkosás volt a vá­rosban. — Én hétfőn este hat órakor, az utolsó vonattal utaztam el. Az egyik oldalon elhagytuk a várost, a másik oldalon már jöttek be a románok. Ágyúzást egyáltalán nem hallottunk. Fegyverrel, késsel jöttek be a romá­nok, mint a gyilkosok. A predeáli magyar postáskisasszonyt meggyil­kolták. Hétfő óta folyton utaztam a kis­lányommal, ma reggel érkeztem Szegedre. A menekültek a rókusi állomáson. Ma éjjel 12 óra tájban érkezett a Szeged- Rókus állomásra egy nagyobb, menekülteket szállító vonat. Ez negy­venkilenc csukott vagyonból állott és mintegy 1000 —1500 menekültet szál­lított. A menekülteket az állomáson üdítő italokkal látták el, azután tovább vitték őket Szombathely felé. A menekültek második vonata szürke, ónos időben ma reggel 7 óra­kor futott be a Rókus-állomásra. A vonat huszonnyolc vagyonból állott és pontosan 575 menekültet hozott. Kátay Gyula állomásfőnök el­mondta, hogy a menekültek vala­mennyien Brassóból jöttek. Szin­­magyarok. Ez az első transzport, amely végleg Szegeden marad.

Next