Szegedi Gyorsíró, 1916. szeptember - 1917. május (13. évfolyam, 1-10. szám)
1916-09-20 / 1. szám
Jankovich Béla dr. A kiváló reform-kultuszminiszter arcképe diszíti lapunkat. Annak a nagy miniszterünknek nemes vonásait kívánjuk gyorsíróközönségünk és hazánk tanuló-ifjúsága előtt ismertté tenni, aki a most folyó nagy átalakító harcban értékes alkotásainak egész tömegével előkelő helyet biztosít hazánknak a kulturállamok sorában. Áldják az ő munkás tevékenységét a gyakorlati pályákon működők épúgy, mint a középiskolák elméleti férfiai; nagy hasznára szolgálnak alkotásai úgy a tanulni akaró leányoknak, mint a magukat tökéletesen kiképezni vágyó fiúknak; hálás köszönettel és elismeréssel fogadjuk intézményeit mi gyorsírók is. A gyorsírás a hivatalos tényezők előtt megszűnt mostoha gyermek lenni, most már nem tűrt, nem elfogadott vagy megengedett, hanem bevett, kötelezően tanítandó tárgy lett. Óriási haladást jelent ez nemcsak a gyorsírás terjesztése tekintetében, hanem a keresk. szakoktatásnak a gyakorlati élethez való viszonyát illetőleg is. Amit a gyorsírók egymás között megoldani nem tudtak, azt a miniszter nagyon találóan elérte, az egyrendszerűség kimondásával, ami által megadta a gyorsírás fejlesztésének irányát is, mert a mi kultuszminiszterünk, Jankovich Béla dr. modern ember, aki megérti a lüktető élet kívánalmait és nem az iskolának, hanem az életnek akarja nevelni az ifjakat. Elődei, Apponyi és Zichy miniszterek is megértői voltak a gyorsírás hasznának, nagy támogatásukkal, pl. az Országos Gyorsíró Tanács szervezésével, kiállítások segélyezésével emelték a gyorsírás fontosságának értékét, de egyiküknek sem állott módjában megvalósítani a gyakorlati élet embereinek és a gyorsírás ügyét vezetőknek sokszor hangoztatott óhajtását, a gyorsírás kötelező tanítását a gyakorlat számára nevelő iskolákban. Jankovich Béla dr. a tett embere, élesen látó elméjében a sokszor felhangzott kívánság megértésre talált: elrendelte az összes hazai felsőkereskedelmi iskolák és a leányközépiskolák kereskedelmi tagozatának alsó osztályaiban a Gabelsberger—Markovits rendszerű gyorsírás kötelező tanítását. Aki ismeri a kultuszminiszter óriási munkabírását és figyelemmel kísérte alkotásainak nemcsak nagy számát, de azoknak megbecsülhetetlen kultúrértékét is, az megcáfoltnak fogja tartani a régi rómaiak közmondását, hogy „inter arma silent Musae“, mert éppen most a fegyverharcok zajában dolgozik Jankovich Béla dr. a legfáradhatatlanabb buzgalommal; más alapokra fekteti középfokú oktatásunk egész gerincét, új életet lehel tanításunk irányába és az idő értékének kellő felismerésével az alapos, pontos és gyors munkát kívánva, korszakot alkotó és egész generáció eszmekörét átváltoztató munkát végez. Szeretettel köszöntjük kultuszminiszterünket, akinek részéről a gyorsírás értékének felismerésére nem ez a rendelkezés volt az első cselekedete, remélhetőleg nem is ez lesz az utolsó. Ott láttuk őt a jubiláris ünnepségeken, a budapesti országos gyorsírási kiállítás megnyitásánál, figyeltük nagy érdeklődését az Országos Gyorsíró Tanács munkálkodása iránt, érezzük segítő kezét a magyar gyorsíróknak a leipzigi grafikai világkiállításon való részvételénél és hisszük, hogy ott lesz az ő nemes, megértő támogatása akkor is, amikor a gyorsírásnak a fiú- és leányközépiskolákban való térfoglalása, a polgári iskolákban rendkívüli tárgyként tanítása kerül szóba. Egyesületeink évtizedes küzdelme és kívánsága végre valóra vált.