Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)

1863-08-08 / 63. szám

1863. Ötödik évfolyam. M­ogj­olon: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerk­e­sztési iroda: Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. lila é­éh­ivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Szegeden h­azb­oz,hordással és vidékre postán: Egész évre.......................................................8 frt Félévre.................................................................4 „ Évnegyedre......................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre.............................................6 frt — kr. Félévre ............................................3 „ — „ Évnegyedre............................................1 „ 60 63-ik szám. Szombaton, augustus 8-án. Hirdetéseid: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr, két­szerinél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­­m­ond könyvkereskedéséhez címezendők. Előfizetési feltételek: Egyes szám­ára & kr­osztr.­ért. Az ínség hazánkban. Hazánk ínséges állapotáról több részle­tes tudósítást hoztunk már, de hogy olvasóink előtt álljon az egész valójában, közöljük a „Fin“ utóbbi számaiban megjelent hivatalos kimutatás rövid kivonatát, annyival inkább, mert abban megyénkről is van szó. Június 21-én Abonyi István kir. biztos, Dessewffy L. pénzügyi tanácsos társaságában érkezett Szoboszlóra. Itt a Hajdúkerület kül­döttségével tartott értekezletet, mely után mind­járt a szoboszlói, b.-ujvárosi, böszörményi, nánási, dorogyi s a hadházi határok egy ré­szét tekintették meg. Szomorú kép, mely itt föltűnt. A rend­kívül ritka s alig arasz magas őszi vetések kalászaiban ritkán található a mag, s ha van, az is majdnem haszonvehetetlen. Zab, árpa még szomorúbb állapotban. Nem kis részben teszi fájóbbá e helyzetet azon körülmény, hogy a ritka és alacsony vetéseket alig lehet össze­takarítani , miáltal mégis némi sovány takar­mányt lehetne nyerni. — Kalászok, legelők mind kiaszva, csak a kopár föld bus képe látható. Fokozza ez óriási csapást, hogy junius vége felé e vidék laposabb tájai is, melyeken némi kis termés várható volt volna, jégzápor által dulattak föl. Sokat szenvedett épen e jégzápor által a kukorica is, mi még meg­lehetős színben lévén, egyedüli reményét ké­­pezé az e vidéki gazdáknak. Debrecen vá­ros 15 □ mértföld határa semmivel sincs jobb állapotban. Ki a hires hortobágyi puszta 24 ezer holdnyi tér és legelőjét ezelőtt látta, ma alig ismerne rá. Hol máskor száz meg száz vidor gulyá s szilaj ménes játéka zúgta be a leve­gőt, hol tenger­juh talált gazdag táplálékot, most halotti csend uralkodik, az élő állatnak meg madárnak nyoma sincs; sivár, kiaszott föld látszik. Ily állapotban van a Kadarcs nevű nagy puszta is. Alsó-Szabolcs megye szintén a nyomor képét tünteti elő, de még­sem annyira, mint a Hajdúkerület. Őszi vetésből 3—4 mag vár­ható , a kukorica vetés biztató. Kaszáló és legelő azonban itt sincs semmi, kiszáradt a fűnek töve is. — Nádudvar határa szomorú képet öltött; még kukorica­ vetésében van némi reménye. Újváros, Püspök,Ladány, Föl­des, Tetétlen, Sáp határai valamivel jobban néznek ki. Őszi vetéseikhez is van némi re­mény. Polgár nagy­község, valamint Egyek siralmas állapotban van. Bihar megyének déli része van leginkább veszélylyel fenyegetve. Különösen a szalontai járásban eső Derecske, Kaba, Csökmő, Ko­­mádi, Sarkad, Sarkad-Keresztur, Méhkerék és Tamásda község határában az úgynevezett Keményfok nagy puszta tétettek az aszály által tönkre. — Őszi vetéseik, zabjuk, árpá­juk alig félláb magas, üres kalászokkal. Ku­korica-vetéseik ■, egyedüli reménye a földmű­ves szegény osztálynak, megtámadva a foly­tonos aszály által, minek következtében szá­radni kezdenek. Szénatermés sehol semmi; legelőiken nyoma sincs a fűnek. Természetes következménye ennek, hogy karmaik, juhaik végtelen rosz állapotban vannak.­­ Valami­vel enyhébb helyzete van talán a sárréti já­rásnak, s ebben Bakonyszeg, Berettyó-Szt.­­Márton, B.-Ujfalu, Báránd, Furta, M.-Ke­­resztur, Darvas, Homorog, Zsáka, Vékend, Dancsháza, Babé, Less, Vámsod, Torda, Ba­jom, Zsadány, Okány, Mező-Gyán, Geszt, Baj, Ond, Szalonta, Ugra, Oláhusza, Marci­­háza, Gyapjú, Madarász, Görbéd, Jánosda és Kosegyán községeknek. Biharmegyének 42 községe van leginkább fenyegetve, azonban 454 község határa tűr­hető termést igér; helyenkint jónak is mod­­ható. — A Nagy-Kunság ínségét látni, irtózat! Gyönge bármely ecset, hogy az itteni nyo­mornak képét adja! A 70,000 holdas kardlcagi határ mint afrikai sivatag néz ki; rajta a te­nyészetnek legkisebb nyoma sincs. Őszi, ta­vaszi, kukoricavetés, kaszáló, legelő kiégve, teljesen semmivé téve! Azt hinné az ember, ha nem ismerné e gazdag földet, hogy itt sohasem volt növényélet. Kunhegyes, Madaras, Kisújszállás, Túr­kevi, Kun Szent-Márton 200,000 holdra menő roppant határával ugyanazon fokán áll a nyo­mornak, mint Kardlcag. Valamivel kedvezőbb helyzete van Jászkisér­ és Jász-Ladánynak, ámbár az Ínség itt is irtózatos. Heves megye nagyobb része szintén ál­dozata a mostoha időjárásnak, s mi a külön­ben is sújtó helyzetet még aggasztóbbá teszi, azon szomorú körülmény, hogy e tájon arány­lag sokkal több a kézi­munkájuk után élő birtoktalanok száma, mint hazánk bármely részében. Nagy mennyiségben vannak oly kisebb birtokosok is, kiknek ez idő szerint semmi termésük nem lévén , a birtoktalan osztály gyász­sorsát osztják. Hol a buja növényélet dús hazája volt máskor, hol a gazdag talaj nem sokta meg­csalni a szántóvető reményét — a Bánságban, most hasonlag ínség ütötte föl tanyáját. Torontál megyében, egy hold föld ren­desen 20—25, sőt jobb időkben 30 p. mérő­vel is szokott fizetni; most jó, ha kettőt ad; zab- és árpa­vetés még silányabb.­ Pár hét előtt még remény volt a kukoricavetésekhez, újabb tudósításaink azonban e reményt is meg­semmisítik az egész Bánátban. Nincs széna, nincs legelő. Különösen sújtva vannak: Elér­mér, Écska, Beodra,­Bárdány, Nagy-Becskerek vidékei. Egyedül Billés, Sándorháza, Csatád, Lovrin határai valának tűrhető állapotban. Temesmegye ugyanazon sorsot osztja, melyet Torontál­ 10 községében teljes ínség uralkodik. 166 község igen nagy szükségnek néz eléje, csak 16 község van tűrhető ter­méssel megáldva. Krassó megye képe kevéssel vigasztalóbb. Alsó részében különösen már széna is ter­mett; legelője még zöld szint visel. Itt az ínség leginkább Vernes és Izgár táján fe­nyegető. Meg kell jegyeznünk, miként a Bánát­ban uralkodó ínséget nagyon fokozza azon kö­rülmény, hogy e vidéken igen nagy a birtok­talan telepitvényesek száma, kik bérelt vagy feles földből élnek. Földjeiket rendesen do­hány-termelésre fordítják, melynek az idén semmi eredménye; 4—5-szöri ültetés után is kiveszett. — Magában Torontálban 63,000 ily telepítvényes van végső nyomortól fenye­getve. — Bácsmegye egy részében meglehetős ter­més várható, más része azonban szintén nyo­mornak néz eléje. Különösen Martonos, Ó-Ka­­nizsa, Zenta, Ada, Mohol, Petrovaszelle, Tisza- Földvár, Túrja, Sz.-Tamás, Ó-Becse, Temerin és Járek községei vannak Ínségnek kitéve. Felső Szentiván, Jankovác, Mélykút, Almás községek valamivel jobb állapotban vannak. Kaszálók és legelők itt ki vannak égve; őszi és tavaszi kalászos vetemények, jó, ha a ma­got megadják. Csongrád-, Csanád-, Békés megyei tudó­sítóink alig találnak szavakat, festeni e me­gyék ínséges helyzetét! Csongrádban, hol az Ősz legjobb, egy vagy fél mag várható; jobbára azonban semmi. Zab, árpa vagy takarmánynak kaszáltatott le vagy legelőnek használtatott fel. — Széna sehol; a kukorica is teljesen kisült. — Leg­siralmasabb állapotban vannak azonban: S­z­e­­ged, Horgos, Kistelek, Szentes, Algyő, Fel­gyö, Mindszent, Csongrád, H.-M. Vásárhely, Gorzsa, Sámson, Kenyeres, Szöllös, Mágocs, Derekegyháza, Csány, Tápé, Tés községek határai; sok helyen az Ínség poharának csor­dultig Ürítéséhez a jég pusztítása is hozzá­járult. (Vége köv.) Gyakorlati észrevételek a magyarországi dohány­termesztés körül. IV. A dohány-egyedáruság a művelés tekin­tetében is a gyakorlati kezelés legapróbb rész­letéig káros befolyású volt. Ennek behozatala előtt minden község birt saját, ha nem is épen legkitűnőbb, de minden esetre talajához és éghajlatához leg­inkább illő dohányfajjal. Ma már a dohánylevél ez egyöntetű jel­lege nem létezik. Most a hivatalosan kiosz­tott bel és külföldi legkülönfélébb fajú magot használják. És nem egyszer megtörténik, hogy minden egyes termesztő más, sőt ugyan­az többrendbeli terményt állít elő, mely épen különnemüségénél fogva, alakban és becsben sokat veszt. A palántanövelés, a föld megművelése és a levelekkel való bánásmód a dohány egyedáruság kora előtt igaz, hogy a célszerű művelés azon fokát, mint az Németországban de kiváltképen Hollandban történik, el nem érte. De tagadhatatlan, hogy bármely — ta­lán nem is a legjobb — mód sok évi gya­korlat által tökéletesíthető, és épen e sok évi gyakorlat, meggyökerezett szokásaival az, mi sajátképi kertészeinket visszatartóztatta, más módot foganatba venni. E minden újítástól való idegenkedés a magyarországi dohánytermesztést alacsony fo­kon tartotta ugyan, de a dohánykertész épen ezért volt becsülésre méltó, mivel munkáját régóta megszokott rendszer szerint és hosszú tapasztalásra támaszkodva, nagy türelemmel és pontossággal végezte, és ebben — indít­tatva vagy inkább kényszerítve a magas­ igé­nyű kereskedővel való viszonya által — te­hetségéhez képest rendkívül sokat tett; és pedig az által, hogy egész kertész községek kevés kivétellel, egyenlő munkát végeztek és magból növelt terményt állítottak elő, mely legfelebb három osztályba sorozva, a külföldi kereskedőnek szükségletének megfelelő válasz­tást nyújtott. E régóta megszokott művelése a do­hánynak az egyedáruság által minden rész­ben megrendítetett. Teljes átalakulást kí­vántak a jobb művelés keresztülvitele által be­hozni. Ez által a munkás csak megzavar­tatott, és a gyakran homlokegyenest ellenkező oktatások a termesztőnek több kárt mint hasz­not okoztak. Mert míg némely beváltó hiva­talnokok előadott alkalommal arra­­bírták a termesztőt, hogy a dohányleveleket finomabb áru elérése céljából teljes megérések előtt szedje le a töröt; ugyanazok midőn e korán leszedett leveleket beszállították, minthogy éretleneknek találtattak, jelenleg kárt szen­vedtek. Még több ellentét volt tapasztalható a csomózásra nézve, mi a termesztőket min­denféle eltérésekre kényszerítette. A nyolc osztályba való tartozást a termesztő soha sem sem volt képes az igényeknek megfelelőleg teljesíteni, és pedig azért, mivel a beváltó hivatalnokoknál az osztályozás majd köny­­nyebben, majd szigorúbban vétetett, mivel továbbá az­­átvevő ivatalnokok évenként más igényeket képeztek, majd a minőség, majd a leve­lek nagysága, majd az osztályozás tekintetében, végre -mivel a dohánylevelek megítélésével még mindig oly egyének bízatnak meg, kik egyfelől a magyar nyelvet nem bírják, más­felől a dohányleveleket oly kevéssé ismerik, hogy eljárásuknál fogva vagy a kincstár, vagy a termesztő tetemesen m­egkárosíttatik, mi­ál­tal igen sok derék termesztőnek okvetlenül el kellett kedvetlenedni. Nagy hátrányal vannak még a korai beváltási határidők is. Hogy a dohányt de­cember hónapban át lehessen adni, már no­vemberben, tehát oly időben kell csomózni,­­ midőn nálunk még szükséges, hogy a levelek­­ a spárgán száríttatván, teljesen használhatókká, a téli fagyok által váljanak. Akár kész tehát a levél arra hogy csomóztassék, akár nem, a kitűzött határidők kényszerítik a termesz­tőt, hogy hozzáfogjon, midőn a levelek vagy túlságosan szárazak s akkor súlyban veszte­nek, vagy pedig túlságosan nedvesek. Csekély azon termesztők száma, kik az ebből eredő bajt elkerülhetik, ha a beváltás határideje éri őket. Ha azt kérdjük, melyik termesztő birt e körülményből nagyobb hasznot meríteni, kétségtelenül azt kell boldogabbnak nevez­nünk, ki módját ejtette dohánytermését mes­terségesen megnedvesíteni, mely mester­ségben némelyek oly tökéletességre vitték, hogy a nedvesítést a forrás előtt alig, s ak­kor is csak műérte képes megismerni. Mint­hogy pedig a fúrás csak a beváltás után tör­ténik, a termesztő nem sokat gondol az ily nem becsületes eljárás következéseivel, mire míg egyfelől a korai beváltás némileg kény­szeríti , másfelől az átvevők tudatlansága le­hetségessé teszi az ily visszaélés elkövetését. Nem hinné az ember, de igaz, hogy a magyarországi dohány kertész e keresetágában sokkal demoralizáltabb, mint a dohányegyed­­áruság behozatala előtt volt. Hazai mozgalmak. Szeged, aug. 7. —nyi. Ismét az Ínség! És úgy hiszszük, ma sem utójára, mert biztat a remény, hogy egyesek és hatóságok több ízben fognak még alkalmat szolgáltatni, annak enyitésére szol­gáló intézkedésekről való tudósításokra. íme most is néhány erre vonatkozó adat. A magyar udvari főkancellár a magyar kir. helytartóhoz július 24-én intézett iratában hivatalosan tudatja, hogy a cs. királyi pénz­­ügyőrség által ajánlott 2 millió forintnyi köl­csönre vonatkozó legfelsőbb elhatározás a leg­rövidebb idő alatt fog teljesíttetni. Továbbá tudatja, hogy a nemzeti bank újabb alapsza­bályai folytán nem képes ugyan a magyar­­országi ínség alkalmából olynemű pénzkölcsön adására, amilyenekben annak idejében Pest, Buda és Esztergom városokat részesítő, de biztosítva látván a törvénykezési eljárás által érdekelt, kész a jelzáloglevelekre kölcsönzést felfüggesztő határozatától eltérni, s ismét adand hitelpapírokat magyarországi jelzálogokra, ha a kölcsönkérők az alapszabályoknak megfe­lelnek, melyeknél fogva nem elkerülhetlenül szükséges, hogy a kölcsönzött összeg első helyre tábláztassék be, egyedül az kivágat­ván , hogy a kölcsönzött összeg a már betáb­­lázottakkal együtt ne legyen több a biztosíté­kul kijelölt birtok becsárának hasonfelénél. A békésmegyei virágzó gazdasági egy­let célszerű intézkedéseiről már volt egyszer alkalmunk szólni. De ez egylet nem elége­dett meg azzal, hogy a szép határozatok papirosra jegyeztetvén, a levéltárba takarít­­tassanak. Kinevezvén tehát az inségügyi bi­zottmányt, ez — pénz-, hitel- vagy munká­val nem rendelkezhetvén, — arra fordította, fő gondját, miként lehetne a megyebeli gaz­dák segítségére, gazdasági állataik, a föld­művelés élő tőkéje, élő takarmánynyal való

Next