Szegedi Híradó, 1864. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)

1864-06-11 / 47. szám

1864. Hatodik évfolyam. megj­elen : Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerk­.esztési iroda : Egyháztér, 367. sz. Kiadóh­ivataal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési Szegeden házh­ozhordással és vidékre postán: Egész évre...................................................................8 frt Félévre ... ...............................................4 „ Évnegyedre............................................... . 2 „ Egyes szám­ára feltételek: Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre......................................................6 frt — kr. Félévre ......................................................3„ — „ Évnegyedre......................................................1 „ 60 „ S kr oszk­. ért. 47-ik szám Szombaton, június 11-én. Hirdetésiek­ : A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdíj minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­­mond könyvkereskedéséhez cimezendők. Széttekintés állapotaink fölött. (Folytatás.) XVIII. Öntudatos és hazafias érzelmekkel teli fővárosi közönségtől, a fajbeli eredet minden különbsége nélkül, jogosan meg lehetne várni, hogy minden egyes tagja miveltsége és tehet­ségei mértéke szerint legyen támogatója azon közcélnak, mi gyermekei, unokái és a haza közérdeke emelése szempontjából, a nemzet korszerű eszméi közzé van fölvéve; ez nagy igazság, de arra, hogy ezen alapeszme életet nyerjen, újabb nemzedékeknek szükség sze­repelni, mert az emberi természet, szokások és hajlamok egyszerre át nem alakíthatók egyeseknél sem, annál inkább tömegeknél. A budai népszínház eredete és létezése, — és Buda főváros némi hatósági befolyását és tettleges adakozását leszámítva — egyes magánosok lelkesü­lése s hazafias részvétéről tesz bizonyságot s kezdetleges életfolyamában, valamint az országos eredetet, fejlődést föl nem találhatjuk, úgy nem örülhetünk azon szerencsének, miszerint az ország és fővárosa azon tényező, mely hatósági nagyobb áldo­zatai és mívelt nagy számú, vagyonos s te­hetős lakossága nemzeties hozzájárulásaival, ezen a hazai nemzeties műveltség érdekében annyira szükséges közintézetnek önálló ere­detet, fenállást és virágzó — az ős főváros méltósága és népei szellemi emelkedettségé­nek megfelelő — állapotot biztosított volna, vagy még napjainkban is biztosítana. Ha szégyen is, bevalljuk, hogy nincsen Magyarországban mai napig egyetlen város, mely önereje s áldozatkészsége, s lakosai részvéte és pártfogásával tartana fen állandó magyar színházat, jobban mondva: színészetet. Ezen fogyatkozásban találom én a hazai anyagi közszegénység bizonyság­levelét, ért­vén ezen hiányt a közönség azon részénél, mely műérzékkel és a nemzeties érdekekkel egybekapcsolt magasabb míveltséggel bír. Népesebb és hírnevesebb vidéki városaink nagyobb részének van egyenként annyi m­ívelt­­sége, műérzéke és hazafias lelkesülése, mennyi a falai közt föntartandó állandó magyar szí­nészet meghonosítására szükséges; de nincsen ezen képzett osztályoknál annyi anyagi érték, melyből a gazdászati, kereseti avagy tőke­mérleg cselekvő állapotának veszélyeztetése nélkül, a nemzeti színészet terjesztése, fen­­tartása és emelésének a szükséges folytonos áldozatot meghozhatnák. Ha ezen észszerű föltevés ábránd, úgy azon miveltség, melyre az értelem teljes ön­tudattal hivatkozik s a hazafias érzület, mely a nemzeties köznevelés és társasélet benyo­másainál fogva, hazaszerte magának elismerést­­ kivívni törekszik, csak álcázott előny és szin­­tett erény; merném állítani, ekkor távol állunk még az időtől, melyben nemzeties mívelt­ségünk bizonyos és fényes jövőjében bízni lehessen. Városainkban, különösen a termékeny alföldön vannak számos tehetős családok a népből s nem kevesen az iparosok osztályai­ból, melyeknek rendelkezése alatt nevezetes vagyonbeli értékek állanak; de ezek részint a népnevelési állapotok kisdedszerb­en elemies mivolta, részint a szellemi képzettség elég­telensége s félszegsége, és igy a ki nem fej­lett műértékek , magasabb értelmű hazafias fogalmak s közérzületek hiányai miatt nem sorozhatók — lehető csekély kivétellel — azon tényezők közzé, melyek a nemzeti nyelv és nemzeties miveltség dolgában, a megkíván­­tató áldozattételre saját szellemi szükségeik érdekében, keblük istenétől villanyszikrákat kapnának. Ezen hátrányos állapotok miatt ne vá­doljuk a kort, melynek lehető mulasztásaiból ezen végzetes bajok forrásoznak. Azon sok tekintetben boldog vagy leg­alább olcsó, és mindenesetre árnyékoldalai mellett is, — melyek okosan kétségbe sem hozhatók — patriarchális féle kor nem kevés mértékben a közjogi és alkotmányos tusák időszaka volt; és ha ezek küzdelmei s kese­rűségei között a hűbéri intézmények végzetes napjaiban elfordult a hazafias gond, a nép­nevelés és közmiveltségnek azon színvonalra emelésétől, mely mostani fölfogásaink szerint az öntudatos nemzeti léteinek, — mely a minden szép és jó iránti közlelkesülést honi értelemben lehetségesíti — alapföltétele; mégis mindnyájunk és az Isten áldását kiérdemelte, mert mulasztásainál azon veszélyes szirtekben találunk mentséget, melyekkel az uralkodó közvélemény törekvéseinek folytonosan küz­deni és dacolni kellett, és védpajzsot nyújt annak tudata, hogy ezen alkotmányos küz­delmek azon jogok élvezhetéséért vívattak, melyeknek fedező vértje alatt lehetséges csak a tökéletes népnevelés nemzeties miveltség s magasabb röptű közszellem átalánosítására község, hatóság és országul hatni. Kérdést tehetne az akadékoskodó elfogult­ság, és a kicsinylő szerencsés körülményei­ben elbizakodott hánya­vetiség: mit keresnek e cikksorozat legtöbb eszméi vidéki — főleg a gazdászat, ipar és kereskedelem érdekei előmozdítása­ és tolmácsolására nyitott — lapban. Felelet: Az időszaki sajtó olyan nyilvános közeg, melynek befolyását korszerű eszmék terjesztése­ s illetőleg felköltésére, országos vagy vidéki lapokban egyiránt lehet és sza­bad fölhasználni. Isten mentsen azon hittől, mintha csak a fővárosi hírlapirodalom, vagy átalában a fővárosi hazai irodalom volna hivatva a köz­gondolkozás irányeszméit kijelölni, s a társa­dalmi és közbajok, hátrányok, elfogultságok, előítéletek korhadt védvárait megtámadni. A hazai sajtó, az irodalom, nem kizáró­lag a főváros, hanem az összes haza tulaj­dona, tehát a korszerű eszmék terjesztése, a közgondolkozásnak a haza javára irányzott s a társadalom elmaradásai, félszegségei re­formjára célzó felköltése az ország minden helyén és zugában, hol Guttenberg örökbecsű műszere — a sajtó — a gondolatok s eszmék világának tért nyithat, illetékes. Ami mégis a vidéki hírlapirodalomnál kívánni való volna, ez abból áll, hogy a hírlapírói tényezők, munkatársak jóakaratú cikkeit elégséges és a kor színvonalán álló, vagy ezt lehetőleg megközelítő ép értelem, elfogulatlanság, előrelátás és higgadtság lengje át; úgy de ezen kellékek a fővárosi hírlapírói körök életnyilatkozásainál is sok esetben le­hetnek érvényesek, és mennyiben ottan leg­inkább a mondott kellékek nem hiányzanak, az országos értelmi erők azon központosításá­nak tulajdonítandó, mely a fővárosi élet ter­mészetes rendeltetése, hivatása és kínálkozó kényelmeivel együtt jár; különben is az or­szág minden vidékei értelmisége, nevezetes arányokban, az országos központ felé irányul. A hírlapilag fölvetett eszmék nem arra valók, hogy minden áron és mindig elfogad­tassanak , hanem ösvényt törnek legtöbbször a közgondolkozás fölébresztésére, és ez után a megalakult és kitisztult közvélemény azon hatalom, mely meghatározza a korszerű esz­mék érvényét, sokszor jóváhagyván valamely életrevaló felfogást, máskor nézetei és a körülményekhez illesztve átalakítván, s nem ritkán pedig az eszmetársulat hullámzásai között egészen újakat teremtvén és hozván fölszinre, melyeket végre a haladó kor köz­szelleme uralkodókká jelöl. A hírlapirodalom a napi fellobbanó gon­dolatok és eszmék közlönye és nyílt pálya­tér, melyen az ellenvélemények egymással megmérkőzhetnek, a korszerűek magukat érvényesítvén, küzdhetnek eszmék és elvek, eszmék és elvek ellen; szóval ez azon szel­lemi versenykor, melyben minden hazai érdek és felfogás országszerte, és­pedig fővárosi vagy vidéki közegben a törvény korlátai kö­zött szabad kifejezést találhat. És így csak azon óhajtás maradhat fen: vajha azok, kik magasabb értelem, élesebb fölfogás, terjedtebb kiképzés és ismeretek s előnyösebb külső helyzetek, név, vagyon, csa­ládi, rang és hagyományos fölények birtokában vannak, foglalnák el azon tért, melyen most — itten a vidéken — leginkább csak azon szellemi erők működnek, küzdenek elégséges versenytár­sak nélkül, és talán igen sokszor az igényteljes olvasóközönség kicsinylésével találkozva, kik­nél legfőbb érdem a jóakarat s mérsékelt hatású az értelem, s kiknél csak annak tuda­tával nem csügged a buzgó törekvés, mert a fölvetett eszmék nem a hátralépés, de a reformszerű előhaladás terjesztése­ és felkölté­sére szórják el. Főiránya ezen cikksorozatnak a nemzet­­gazdászati ügyeknek nemzeties alapra fekte­tése, és a reál, ipar, kereskedelmi, bányá­szati, műtani, gazdászati, erdészeti, vasúti, gőzhajózási, csatornázási, szépművészeti stb. eddig nemzeti tekintetben nem eléggé mélta­tott hazai érdekeknek az országos elem élet­keretei közzé teendő fölvételére, úgy a társa­­dalmi törekvések olyan korszerű módosítására hatni, mely a fentii célok elérését leginkább lehetővé teszi. Azonban ezen anyagi irányok mindenütt a hazai szellemi műveltség korlátai közzé szorítják, tehát fejlődés kell az anyagi téren, de a szellemi részen egyetlen helynek sem szabad elhagyottan maradni. Nincsen oly politikai, gazdászati stb. lap, mely más érde­keket képviselő és ismereteket terjesztő lapok körébe tartozó eszméket és tárgyakat mellé­kesen meg nem érint s meg nem vitat. Az erre viszonyló eszmék láncgyűrűzeté­­ben fölszinre kerültek szórványosan mellék­gondolatok szándékos kitérések is, melyek felületesen véve, a dolog a fölvetett s tag­lalt nézetek érdeméhez tartozókul nem tűnnek föl; pedig valósággal épen azoknak kiegészítő részét képezik, s a tárgyalt állítmányok s érveket erősítik, indokolják, részint az állás­pontok rokonsága, részint az ellentétek visz­­szás helyzeteivel. S ki fogna fenakadni azon gondolaton, mely a hegy fogalmával a völgy s a virág eszméjével az illat fogalmát is elő­varázsolja , s mely a főtárgyat és eszmét mellék rokontárgyak és eszmék illustratiója mellett elemzi és érdekesiti?! úgy tartom, ezen felelet alapos, egyenes és indokolt. Ezen szükséges kitérés után tekintsünk szét folytatólagosan a nemzetgazdászati eszméknek sorozatán tisztán hazai szempon­tokból. Mikről azonban más alkalommal. Egry Sándor. (Folyt. következik.) Hazai mozgalmak. Szeged, 1864. junius .9 —nyi. Magyar értékpapírok. Gyöngébb lovaink kivitele. Érdekesnek tartjuk a „P. N.“ egyik tudósítása nyomán a magyar hitel­papír-üzlet állásáról a következőket közölni : Örvendetes mindenesetre, hogy az uralkodó ínség dacára nemcsak belföldi értékpapírjaink árfolyamai megszilárdultak s nagyobb részt fölébb hágtak, hanem a kereskedelmi mun­kásság mezején is uj vállalatok magvai hin­tettek el. 1863. december 1-seje óta a pesti magyar kereskedelmi bank részvényei 20—31 írttal magasabban jegyeztetnek, miután az osztalék kiadása közeledik, mely a lefolyó üzletévre úgy látszik, nem lesz kevesebb, mint az előbbi évben volt. A pesti takarékpénztári részvények, a szelvény levonása után, mely e lefolyt Üzletévre ismét 100 írttal fizettetik ki, folytonosan kedvelt papírok s áruk az említett időpont óta keveset változott.­­ A budai takarékpénztári részvények a múlt évi­nél 5 írttal több osztalékkal (30 írt 25 helyett) a szelvények eltávolítása után változatlanul állanak.­­ A budapesti lánchíd- és alagút­­részvények el vannak hanyagolva. Az előbbi­nek osztaléka a lefolyt évre csak valami csekélylyel volt kevesebb, mint a múlt évi, mig az alagúté, melynek osztaléka 1862-ben 5 írt 80 kr. volt, most csak 5 frt 25 kr. A bevételek mindkét vállalatnál 1864. január óta körülbelül a múlt évivel egyenlő magas­ságon tartják magukat, s ha — a­mi a ve­tések jó állásánál remélhető — a külföld az aratás után ismét vevőnk lesz, az ennek foly­tán előidézett kivitel által mindkét vállalat bevételei növekedhetnek. — Az első magyar biztosító-társaság részvényei már 420 forintos kisebb részletekben elhelyezve, ismét mintegy 40 írttal emelkedtek, miután kitűnt, hogy az ez évi osztalék 25 frt. — A Pannónia viszont­biztosító-társaság részvényei a 9 írttal több osztalék (33 frt) következtében 240 forintról 290-re emelkedtek.­­ A sz. István kőszén­­bánya-társulat részvényei legalacsonyabb állá­sukról 140 forintról 180-ra emelkedtek föl. Jelentékeny lendületet vettek továbbá a Pannó­nia gőzmalom-társulat részvényei, melyek 1862. december 1-je óta 300 forintnál többre emel­kedtek. — A morvai bánya-egylet részvényei, melyek most teljesen befizetve jelennek meg a pénzpiacon, még nem lehettek élénk forga­lomnak tárgyai, bár a vállalat jövendőjét kedvezőnek mondják. — A magyar hitelinté­zet záloglevelei alábbszálltak. Ezen tőkék elhelyezésére oly kitűnő papírnak árfolyamára a folyó évi viszonyok kettős irányban hatot­tak kedvezőtlenül. Először az intézet kölcsön tekintetében igen igénybe vétetett, következés­­kép a kötvények tömegesen özönlöttek a vá­sárra ; másodszor az országban tőkeelhelye­­zésre igen kevés alkalmaztathatott, miután mindenkinek csak a hiányt kellett fedezni. A földtehermentesítési kötvények is részt vesz­nek részben e balsorsban, melyeknek külön­ben a kisorsolásoknak folytonosan tartó el­­­haladásával sokkal magasabban kellene állni. Nem régen ismertettük a bortermelők keletkező egyesületének alapszabályait. Ez egylet tudtunkkal másodrendű borainkat is, milyenek különösen vidékünkön teremnek nagy mennyiségben, bele akarja vonni a forga­lomba. De hogy ezek kivitelre, különösen a tengeren nem alkalmatosak, köztudomású.­­ Ezeket tehát cognac-ká alakítva szándékoznak forgalomba hozni. De e műtétes költséges készületeket, drága tüzelő szert, nagy épü­leteket, számos munkásszemélyzetet kíván, úgy hogy ez után csekély a kilátás nyere­ségre. Nézetünk szerint tehát célszerűbb lenne inkább borecet - gyárakat állítani. Az ecet, mint a kenyér és só a legnélkülözhetlenebb fogyasztási cikkek közé tartozik. Ennek hasz­nálata, különösen déli országokban, igen nagy. Csupán a tengeri hajók ellátása ecettel mesés mennyiséget igényel. Igaz, hogy nap­jainkban mindenféle anyagból, még fából is készítenek ecetet. De milyen utálatos folya­dékok jönek ecet címe alatt forgalomba! — Egyetlen egy folyadék sincs annyi hamisítás­nak kitéve, melyeknél a főszerepet a vitriol­sav játsza. De nincs jobb ecet a természetes borecetnél, mely mindenkor keresett cikk lesz. E mellett könnyen szállítható s készí­tése semmi költséggel sem jár.­­ És a szállítás csak annyiba kerül, mint a boré, de a vám sokkal csekélyebb. És melyik ország az Franciaországon kivül, mely a borecet­kereskedésre nézve hazánkkal versenyezhetne? Az ügyes franciák ez iparággal is, melyet mi annyira elhanyagolunk, eddig egyedárú­­ságot gyakoroltak, sőt azt a borgazdag Ma­gyarországba is becsempészték. Milyen gúny ránk nézve, hogy Pesten 1'/2 messzely fran­cia borecetért 80 krt. 1 forintot kell fizetni! Franciaország 3 millió frank árú borecetet visz ki évenként. Alig lehetne tehát csekélyebb minőségű borainkat becsesebben értékesíteni, mintha azokat ecetté alakítva hoznék forga­lomba. Pest, június 5. Nyarunk nagyon unalmas szokott lenni, a gazdag, előkelő világ kimegy falusi birto­kára a természet gyönyöreit élvezni; a ke­vésbé gazdag előkelő legalább a svábhegyi vagy zugligeti villájába, vagy a városligetbe teszi lakát; csak a munkás úri, közép és alsó osztály marad Pesten, kik aztán nem sok vizet zavarnak a gyönyörnek máskor itt oly nagy tengerében. Egyedüli élénk pontja nyári idényünknek a mostani. Itt a vásár, mely a sok külföldi keres­kedő tarka, különc öltözete által elég mulat­ságot nyújt, kik közt különösen említésre méltó a felső-ausztriai szép mézeskalácsosnő, ki minden vásárkor rendesen itt mutogatja tornyos aranyos fökötőjét; itt vannak a ló­versenyek, mik egyedül tartják vissza s von­­zák most a fővároshoz az előkelő világot, s a fény, bár s pompa valóságos szemkápráz­tató kirakatává teszi a történeti nevezetes­ségű Rákos mezejét, — most lesz csónak­verseny, volt a kocsi­verseny. Verseny tehát mindenütt, az országúti fasátorokban a kereskedők kelméik dicséreté­ben versenyeznek, de elég alkalmuk van az unatkozásban is vetélkedni, mert bizon ebben a szomorú világban nem igen háborgatják őket a vevők, a Rákos mezején, hol hajdanra harcedzett hősök tomboltak méneiken s tettek fejedelmet, hoztak, alkottak törvényt, most elsoványitott fél- és telivér lovak futnak ver­senyt, űrlovarok s lovászok küzdenek a ló­­szerzette babérért; bájaikkal elragadó delnők versenyeznek öltözetük fénye­­s finomságával.

Next