Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1865-03-26 / 25. szám
1865. Hetedik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda: Egyháztér , 367. sz. Kiadóravatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre............................................ . 8 frt. Félévre...........................................................4 „ Évnegyedre.....................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elültetve; Egész évre . . . .....................................8 frt — kr. félévre..........................................................3 „ — „ Évnegyedre .....................................................1 „ 60 „ 25-ik szám Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes szám ára 8 kr osztr. ért. Hirdetésds.: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 új krajcár. Lapunk azon tisztelt előfizetőit, kiknek előfizetése e hó utóján lejár, tisztelettel kérjük, hogy a lap homlokán olvasható föltételek szerint az előfizetést megújítani s lapunkat e város és vidéke érdekeit szivén viselő magyar közönség közt terjeszteni szíveskedjenek. Tollrajzok a nőnevelésről. ni. (Folyt ) Nem vagyok azonban oly elfogult, hogy hátramaradásunkat és minden egyéb bajunkat egyedül önnönmagunk szenvtelenségének vagy bűnös könnyelműségének tulajdonítanám. Ments Isten! Bár azokkal sem értek ám egyet, kik minden hiányt a kormánynak vagy a mostoha körülményeknek rónak föl. Ha mindjárt tagadhatlan is, hogy némely szűkkeblű eljárás, egyik főtényezője törzsökös bajainknak, ha bizonyos az is, hogy legüdvösebb és legnemesebb törekvéseinknek nem egyszer szegék nyakát anyagi viszonyaink, mégis igen szomorító, hogy némely oly hiányaink okát is a kormánynak, az időviszonyoknak vagy a pénztelenségnek tulajdonítunk, melyeken nagylelkű önmegtagadás, férfias elhatározottság s egy kis türelem által könnyen segíthetnénk. És minthogy a segélynyújtás senki más érdekében nem áll, mi ahelyett, hogy végerőnket a felburjánzó gyom irtására fordítanók, angyali türelemmel lessük állapotaink jobbra fordultát, még ha nem is egykedvűleg mindenesetre nevezetes tevékenység kifejtése nélkül szemléljük bajaink ragálygyors terjedését. Egy erénynélküli, romlott népet önkényesen forgat ide-oda a zsarnokság, és egy ily népben gombaként teremnek a bitang honárulók. Mert a despotismus kezében a tönkrejutott, őseik vagyonából kiforgatott, tanulatlan, renyhe és korhely állampolgárok a legalkalmatosabb eszközök. Nagy Széchenyink a polgári erényről értekezvén, annak hatalmát e felejthetlenül szép szavakban foglalta egybe: „Bármi szerencsétlen helyeztetésű legyen is az ország, bármily láncok által legyen is lebilincselve a nemzet, előbb-utóbb mégis szabadabb létre vív, ha lakásiban a polgári erény tiszta vére buzog. S viszont akármilyen boldog fekvésű legyen is egy ország, bármily szabadságokkal bírjanak is lakosi, lassan-lassan mégis rabigába görbéd, ha romlott a tiszta erkölcs s polgári erény nem fénylik többé.“ *) Gyorsan végző műtői kezekre van ott szükség, hol a romlás rákfenéjének körjelei a női nemen is előtűnnek. Mert mint a havasok felhőhasító ormairól legördülő gomoly a lejtős hómezőkön iszonyú tömeggé nővén, ellenállhatlan erővel magával sodorja a büszke fenyveseket s roppant kősziklákat, majd a völgy csendes mélyébe lezuhanván halállepelt von az alant viruló természetre és sürgő életre, úgy az erkölcstelenség mérge, ha — egyes osztályok korlátain túláradván — átszivárog és szétterjed a közrend s pórnép nőinek ereiben, egyre veszélyesebb hatású lesz, megakadályozza a vérkeringést, elsorvasztja az életerőt, végre feldúlja és tönkre teszi az egész állami s társadalmi organismust. A történet minden lapja igazolja ezen állításaimat. Mig Hellas leányai megőrzék a családi viszonyok szeplőtlenségét, mig illem és szemérem biztos révpartot lelt a görög hölgyek körében, mig a spártai anyák megtagadák az ütközetből megfutott fiaikat, mig a nők nem léptek túl a háziasság szerény határain, addig hatalmas és erős volt a maroknyi nép, s Dárius és Xerxes millióit megfutamítá a nők lelkesedése által is nem kevéssé élesztett görög hősiség. De mihelyt a nők anyai kötelmeiket elhanyagolva tért engedőnek a korinthi puháskodás s feslettségnek. Görögország erkölcsi ereje szemlátomást hanyatlani kezde, mig a káros peloponnesusi háború után a nemzet egykori fénye és hatalmának csak kevés töredékével kérkedhető. A történelemirás utánozhatlan mestere, a nagy Thucydides élénk színekkel ecseteli halhatatlan művében az erkölcsromlást, mely az említett háború folytán főfokra jutott.*) — Azonban a boszú angyala nem soká késett, mert a macedoni királyok könnyű szerre megigázák a nemzetiségből kivetkőzött s elkorcsosodott népet. Hasztalan jön minden későbbi erőfeláldozása a hajdan perzsafutamító nemzetnek! Az elvetemült ivadékok csak nyelvben valának görögök s a népek jó geniusa sírva látta romba dőlni Solon, Leonidás és Aristides szülővárosait. Borostyánl Nándor. *) Hitel. 159. Egy kis felvilágosítás —z. urnák, a „Szegedi Híradó“ 23-dik században megjelent soraira. Midőn szinművészetemet áldozatul hozva, az igazgatói térre léptem, a budai népszínház eszméjéért történt; az eszme ténynyé lett, hazafiság emelt Budán csarnokot a nemzetiségnek. E két szóban, azt a homlokzatra írva, óhajtottam érzelmet és emlékezetet adni ama lelkesült áldozatnak, melyet a nemzet ez eszméért hozott A ház álla, de ezrekre volt még szükség, hogy benne mindaz meglegyen, ami a fővárosi közönséghez méltó, ami mint eszköz, nélkülözhetvén kellékül szükségeltetik, hogy a házban beszélő színművészet fenn is tarthassa magát, s előadásait folytatólag adhassa. Azt hittem én, és mások is, hogy elég lesz a nemzeti színházétól eltérő műsor, s a már létező hazai színirodalommal tölteni be az előadásokat, s igy nagy hangon ki is irom, hogy a népszínház idegen dolgokat csakis választékosan, de leginkább eredetieket fog előadni, s igy a címírat értelmezése mellett — mely az építkezés, az áldozat hozatalát illette elsőbben is — a házbani működés rendje, alapja, iránya is tündökölhet. Csalódtam én is, és úgy mások is. Az első év kizárt minden bohóckodást, csupa eredeti művek, mégpedig az erőkhöz mérve jól adattak elő. Volt drámai ünnep is, István király színrehozatalával, melyet a napi sajtó teljesen méltányolt, volt pályázat, fizettem 100 aranyat, de a siker olyan volt, hogy még az a kis közönség is kiszaladt a népszínházból, amely a régi és elcsépelt népszínművekre be betekintett, tartottam ingyen előadásokat is, hazai tanulságos darabokat hozván színre üres padok előtt, szóval az első év végén kitűnt, hogy 22 ezerért deficit terheli vállaimat. Nehéz dilemma állott előttem, kifizetni a 22 ezer frtot, fentartani a már meglevő házat, más műsort, más irányt kísérleni meg, vagy a lehetetlenséget erőszakolni tovább, t. i.: a második évben már dupla 22 ezer frt deficitet csinálni, megmaradva az év rendszerénél, vagy föladni a tért és megszaladni? Ezt semmi esetre sem! Ekkor folyamodtam a „Dunanau“ „Ördög pilulái“-féle dolgokhoz, s olyan szerencsével , miszerint beláttam, hogy ezen irány, mint átmeneti eszköz, az anyagi helyzet, e halálos baj, kiigazítása és bizonyosabbá tételére megmentőszer; átláttam, hogy míg az első évben (a kezdetleges 2—3 hónapot kivéve) előadásainkat, az eredeti darabokat hónapok hosszú során át végre már egy két néző hallgatta csupán, az is ingyenes, és így ne is játszunk vala, míg ellenben a „Dunanan“, „pilulák“-féle előadásokat ezrenként nézték, százanként olyanok, akik nyelvünket nem értik, akik soha színházban nem voltak, mondom e tanulságból átláttam azt, hogy az anyagilétnek lassankénti biztosabbá tétele mellett még ama dicső eredményt is elérhetem, hogy a színháznak, színészetnek— nyelvünket nem értő, nem beszélő, színházról fogalommal sem bíró — közönséget teremtek, melynek egy része olyan osztályból jött, a honnan színházba nem szoktak járni, nagy része pedig a német színház közönségéből, mely nemzetiségünk terjesztése és színművészetünk hódításának vehető , s habár idegen formákban, de mégis hazai nyelvünkön, — melyről később , ha egyszer megnyerte, magához édesgette a közönséget, szép szerrel és lassan kint le lehet szedegetni az idegen burkot, s felöltöztetni a hazai, a valódi, a szép, nemes, szív- és lelket fölemelő erkölcsi fénybe, hogy a cél és hivatásnak elégtétessék. Sokkal könyebb közönséget művelni, ha már a színházba szokott, s a színházat szükségli, mint egy színháznak publikumot teremteni a semmiből. A nemzeti színház első éveiben német bohózatok s látványosságok segélyével igyekezett közönséget gyűjteni, sőt maiglan is a roppant nagy subventió mellett „Faust“-féle látványos opera, „Idegesek“ féle bohózattal csinál tömött házakat, melyet a népszínház másfél évvel ezelőtt már előadott. Végre , hiszen a nemzeti színház színpadán is megfordult — még pedig a közelebbi időben — a cancan- s bachanália-tánc, na meg a pestvárosi, magát első rangba sorozó, német színház színpadán pláne a cancanból egy egész felvonásos tánc-egyveleget csináltak s több ízben tömött ház előtt adták elő, oly borzasztó módon, hogy ahoz képest a mobille éjfél óráiban sem láthatni, pedig e német színház is segélyben részesíttektik, s évtizedek óta roppant számú színházképes közönség kebelében, közvetlen körében él, míg a népszínház távol eső helyen, magára hagyatva, gyermekkorát élte, s megváltoztatott irányával oly erős gyökeret kezde verni az első év következtében sivárrá lett száraz földbe, hogy a következő években bizonyára kifejlettek volna nemes hajtásai, dús lombjai, de az erősen felnőni sejtett fa majdan más ízű gyümölcseit előre megirigyelve, méltatlan kezek idő előtt gyökerében szétszedni akarák s bizonytalan időre visszatartották termékenységét, mely még csak egy tavaszi hajtás, és lehullatta volna a „Dunanan“ s „Ördög pirulái“-féle férges, általam is gyűlölt s csupán a végveszély elhárítását eszközlő sárga leveleket, melyeknek viruló zöldjét az első év deficitjei s a hiányzó kellékek beszerzésének vastag számjai fonnyasztották meg. Mert mindent egyszerre nem lehet megteremteni s mert 3 év egy színház életében is vajmi csekély, kivált idegen elemek közepette, s mert 3 év végével egy oly váratlan rajtamütés történt, hogy az eredménynek még nyoma, látszata is elfoszlott, tehát bátran dobhasson reám követ mindenki ? Ha így, akkor legalább igényelhetek magamnak annyit, hogy mielőtt ítélnek, üssék fel a népszínház eseményeinek első idejű számos lapjait, tekintsenek bele és olvassák ki onnan, hogy" nem követtem-e el mindent, ami emberi tehetség volt, hogy ama deszkán, — mely előttem valódi oltár és melyet rajongó áhítattal és ihletséggel érintek — csakis komolyan szép, nagyszerűen nemes, nemzetiséget és színirodalmat fejlesztő s terjesztő dolgok adassanak, ha az ellenkezőt fogják kiolvasni, ám akkor ítéljenek el az igazak, s dobjanak reám követ az önzetlenebbek, nyugodtan viselendőm vezeklésemet. Ennyit a népszínház „Dunanan“ és „pilulái“-ról. Azt, hogy én Szegedre plántáltam s hoztam volna a cancant és pilulákat, valóban nem vehetem másként, mint ahogy a példaszó mondja t..: „tégy jót, de elismerést ne várj... Én eljöttem Szegedre, hogy hat hónapi kenyérkeresetlenség után, mesterségem a színművészet által magamnak kenyeret szerezzek, Latabár úr — hihetőleg a jövedelmetlenség miatt elhatározd az „Ördög pilulái“-t Szegeden is színre hozni. Felkért tehát, hogy scenirozzam a szegedi színpadhoz, azután pedig ha tehetem, jöjjek el személyesen betanítani és az előadást veztni; két fölléptem igen csekély, négy vendégjátékom pedig semmi anyagi sikert sem hozott. Pénzre volt szükségem, hogy magamat fentarthassam, Latabár úr a pilulák betanítása és vezetéséért jutalmat ígért, én elfogadom a meghívást, lejöttem, azt hívén, hogyha már csakugyan elő lesz adva Szegeden az „Ördög pilulái“, talán a magamom segítség mellett, jó szolgálatot teszek a szegedi közönségnek, — melyet még a régibb idők folytán is nagy okom van tisztelni s becsülni — ha személyes vezetésem s fáradozásaimmal valamivel sikeresebben, talán pontosaban láthatja ezen nem kis mértékben nehezen adható látványosságot; az „Ördög pilulái“-t nálam nélkül is látta volna a szegedi közönség, s nem hoztam én azt magammal ide. Fájdalom azonban, hogy Tr úr sorai után éreznem kell, miszerint két havi lélekölő napszámoskodás után mindegy volt. A nemzet szolgálatában élni volt mindenkor vágyam, azt elhiheti —r. ur, s ha szerinte letértem azon útról, mely ama dicső szolgálat folytatása és céljához vezet, elhiheti, hogy nem önszántomból történt. Azt mondja —r. ur, hogy „Gritti“ „Moliére“ sat. szerepek nem járnak annyi fáradsággal , mint a pirulusák rendezése; nagy igazság, s ha így van, ugyan miért terhelném vállaimat ilyenféle szellemgyilkoló fáradozásokkal? Nem lehet más oka, mint az, hogy amikor „Gritti“-t játszom, épen itt Szegeden, mint vendég, nem jött be a napi költség sem; igaz, hogy „Szapáry“-ra s Moliér“-re nagy közönség volt, ámde ezenkívül vagy 8 bérletszámban léptem föl és nem kaphattam semmit, de azért meg vagyok jutalmazva eléggé s ha szükségben nem lettem volna, bizonyára nem jövök ide az „Ördög pilulái“-t rendezni. Molnár György (Vége következik.) * Thucidides de bello Pelop. libri III 83. Levelezések. Pest, március 23. (Népbank. — Az akadémia utolsó ülése a régi házban. — Szigligeti ismét győzött. — A szomorujáték meséje.) Nem egy ízben volt már e lapban is említve, hogy a napról-napra sülyedező kisebb birtokos osztály fölemelésére semmi mentő eszköz sem mutatkozik, s hogy azok a földhitelintézet s a takarékpénztárak dacára az uzsorások hálójába jutnak, mi által épen a nemzet derékteste indul pusztulásnak. A közjóban tevékeny embereink régen törik már fej őket, hogy ez anyagi sülyedésnek némileg gátat vessenek, s végre a Németországon hasznosnak bizonyult s tetemesen megszaporodott segélypénztárakon akadt meg szemök s ezeket szeretnék most hazánkba is átültetni. A helytartóság felhívása folytán a földhitelintézet , az országos gazdasági egyesület és a pesti kamara küldöttei múlt pénteken ültek össze tanácskozni Lónyai Menyhért elnöklete alatt. Ez ülésben különböző tervek és javaslatok létettek; végre is oda látszottak hajolni a nézetek, hogy a kis birtok hazánkban, jelen viszonyok közt főleg a vidéki takarékpénztárak és árva tömegekre van utasítva. — Szükség van minél több intézetre, melyek a tőkék gyűjtését lehetővé teszik a legalsóbb körökben is. Felhozatott mennyi tőkét gyűjtöttek csekély heti és havi betételekkel rövid idő alatt a hazai segélyegyletek és németországi népbankok. Végre Csengeri Antal egy kész népbank tervvel állt elő, melynek készítésénél, mint mondá, tekintettel volt nemcsak a már különösen Németországon nagy számmal létező hasonló egyesületekre, hanem azok koronkénti fejlődése s módosítására is, melyeket azon egyesületek közlönyéből régóta figyelemmel kísér. E népbank tervének megvizsgálására és annak alapján mintaterv készítésére bizottság küldetett ki, melynek tagjai: a földhitelintézet részéről Csengery Antal és Horváth Boldizsár; a gazd.egylet részéről gr. Zichi Nándor, Wodianer Albert és Hollán Ernő; a kereskedelmi kamara részéről Fuchs és Weis, F. B. Adja Isten, hogy mielőbb végezzenek, mert minden óra több-több nehézséget gördít a kisebb birtokosok existentiája elé. Az akadémia múlt hétfőn tartotta utolsó ülését a Trattner-Károlyi házban s holnap már a palotában ülésezik. Tóth Lőrinc kegyeletes szavakban búcsúzott el a régi szállástól, mely az akadémia szerény bölcsője s 30 éven át hajléka volt.