Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)
1866-08-02 / 61. szám
1866. Nyolcadik évfolyam. Megjelen: Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Saserjesztési Iroda: Ötpacsirta utca Terestyéni ház emeletében. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre.......................................................8 frt. Félévre.............................................................4 „ Évnegyedre.......................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre..................................................6 fit — for. Félévre.......................................................3 „ — „ Évnegyedre ...................................................1 „ 60 „ Shirdetése la: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes számára 8 kr osztr. ért. A fatermelés áldásai. A biblia szavai szerint: az első ember, míg ártatlanságának korszakát élte, a paradicsomkertben lakott volt, hol a virágok és gyümölcsfák szellős árnyékában tölté boldog napjait , a madarak zengését hallgatván, menten a gondtól, bútól és fájdalomtól. Hol is lehetne a föld gyermekének gyönyörteljesebb tanyája, mint kertben, az illatos virágok, gyümölcsöző fák, mosolygó fürtökkel terhelt venyigék és magát az éltető levegőt lehelő dús növényzet körében , hol a sűrű lomb az énekes madárnak menedékül szolgál; a virágok a kis pillangó tündéreket csalogatják kelyheikhez s a döngicsélő munkás méhet virágporral s mézzel tartják jól; s hol a lombok, melyek a nyári nap forró sugarai ellen hűvös árnyékkal kínálkoznak, az embernek egyúttal éhségét és szomját csillapító édes gyümölcscsel is kedveskednek. De hát a föld széles kerekségének sivatagjaira szétszórt emberi nem, örökre nélkülözze a paradicsom gyönyöreit? Édes anyánk , melynek emlőin táplálkozunk , az Isten alkotta természet, engedelmessé téve az embernek a földet, hogy a méhébe rejtett életet esze és munkássága által kicsalhassa, hogy szorgalma által minden homok-sívány, minden kopár föld vagy szikla fölött paradicsomot ültethessen, hogy lakhelyét gazdag növény-élettel övezhesse körül, mely életszükségeinek és gyönyörének ezer és ezerképen adózzék, s mely — a mi reánk nézve a legfontosabb — az ember egészségének és huzamos életének kiváló tényezője legyen. És valóban a fák különféle neme sokfélekép használ az ember kényének. A gyümöcstermők édes, kellemes termékeikkel ajándékozzák meg az embert, azért termesztésük némileg több fáradtságot, vigyázatot igényel, mint például a gyümölcstelen akác, mely illatos virágán, lombos árnyékán kivül egyebet nem terem; de gyümölcs helyett oly gyors növése , szapora hajtása, hogy amint nyáron árnyékával hűvöset, úgy télen gályáival a kandallóban meleget szerezni képes, és ha ága vagy törzse egy-egy hasznos eszköznek vagy szerszámnak készítésére nem szolgál, legalább a tűzhelynek nem szokott rész tápláléka lenni. Ennyi előnyéért az egyszerű akác mégsem talál kellő méltánylatra, amint ezt megérdemelné. Azonban a selyemtenyésztésre alkalmas szederfák, valamint az állattenyésztésre oly előnyös és majdnem nélkülözhetlen egyéb fák is, az ember minden lépten-nyomon előálló szükségének kielégítésére szolgálnak, azért hasznuk kiszámíthatlan. Mindezen szembetűnő hasznosságokon kívül, a fának és minden lombos növényzetnek egyéb nevezetes haszna is van, mert az életre magára nézve is fontos szerepet teljesít. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy a fák, mint minden egyéb növény, a levegőt éppen úgy lélegzik, miként az ember és állatok, s a fának levelei, mintegy apró tüdősnek tekintendők. Azonban a fák a levegőnek nem azt a részét emésztik, melyet az ember, hanem éppen az ellenkezőt, azaz, mit az ember kilehelt, mi neki haszontalanná vált. Ezt szívják magukba a fák: az emberre nézve roszat, és miután ezzel táplálkoznak, vissza éppen azon részét lehelik, mely az embernek és állatoknak éltető levegőjét teszi, azért a fák a levegőt az ember számára megtisztítják, s ezen kölcsönös viszony mellett az élőfa az embernek örökös jóltevője. De még egy más oldalról is nagyon hathatósan működnek, különösen a lombos fák, a levegő tisztítására. Tudni való szintén, hogy a fák, valamint majd minden növény, legnagyobb részt a levegőből táplálkoznak , sőt a vizet kivéve, a földből fölötte csekély részt vesznek föl, sőt némely növények a falon, sziklán, háztetőn vagy egyébből is megélnek s táplálékukat mondhatni egyedül a levegőből veszik. Egyik táplálékuk tehát a már említett lég, melyet az ember kilehel s mit szénsavnak nevezünk. De másrészt a levegőből a fák mindazon növény-parányokat magukba szívják, melyek a természetben bárminemű korhadás vagy rothadás következtében a levegőbe fölszállnak s ott lebegnek, mig azokat az eső vagy harmat újra le nem csapja. Az ilyen korhadó parányok jelenlétét a levegőben, leginkább mocsárok, tavak és iszapok közelében vehetjük észre s miket, ha az ember beszi, ártalmára vannak. Köztudomású dolog, hogy mocsáros vidékeken ezen kipárolgás okozza a váltólázat és sok egyéb betegséget. De nemcsak a tavak és mocsárak terjesztik ezen korhadó anyagot, a jégben, hanem maga a fekete televényes föld is, különösen, ha nedvességben bővelkedik s a reá ható nap melege erősebb párolgását okozza. Mindezen, az emberre nézve káros kipárolgás a fáknak kedves táplálékul szolgál, melyet azok magukba színak, megemésztik, attól hathatósan nőnek s a levegőt megtisztítják. A fák ezen nevezetes viszonya az ember és az állatok életéhez különösen egészségi szempontból a legnagyobb haszonnal jár akkor , ha a hajlékok környéke közvetlen közel minél sűrűbben fákkal van beültetve, s hogy ezen kölcsönös szolgálat, mit a fák az embernek s viszont az ember a fának tesz, minő hasznos, szemlátomást bizonyítja azon mindennapi tapasztalás, hogy minél közelebb állnak a fák a hajlékhoz , annál jobban diszlenek s annál jobban gyümölcsöznek s az emberek annál egészségesebbek, minél sűrűbben környezik élő lombok hajlékaikat. Köznépünknél itt-ott látni lehet a ház tövében ültetett gyümölcsfákat, bár ezek éppen közelségük miatt gyakori zaklatásnak vannak kitéve, mégis azon években is, midőn a gyümölcs egyébkol nagyon gyéren mutatkozik, ezeket a legszebb gyümölcs és majdnem évenként terheli. Másrészt azok, kik az ember élete hosszát számították, szintén azt találták, hogy az erdők és lombos helyeken lakók a leghosszabb életűek szoktak lenni. Egy másik hatalmas előnyét a fák és erdők növelésének a természetbúvárok abban találták, hogy a fák és erdők a levegőben lebegő gőzt és párát a földhöz szíják s azok lehullására vagyis esőre adnak alkalmat s e körülmény legnagyobb fontossággal bir száraz esztendőben, midőn eső hiányával a legtermékenyebb föld kopáran marad s az ember hasznos állataival együtt szükségnek és ínségnek esik martalékul. Hogy az ilyen csapás az emberek és állatok egészségére és életére minő súlyosan nehezkedik, arról a mai napi tapasztalás elég siralmasan győz meg mindnyájunkat s kétszeresen kell gondunkat a fák és erdők kitelhető szaporítására fordítani, mint a mi az ily országos csapást mérsékelni képes. Különösen azon vidékeken kell azt eszközölnünk, melyeken a fák ültetése minden tekintetben kiáltó szükséget képez, s a tapasztalás szintén e mellett szól, mert köztudomású dolog, hogy hazánk erdős vidékeit a szárazság és terméketlenség sokkal kevesebb mértékben sújtó, mint a fa hiányával szenvedő egyébként termékenyebb vidékeket. A fák ezen említett nedvgyűjtő tulajdonát még a talaj nedvességére nézve is fontos következetességűnek ismerjük, mert tények bizonyítják, hogy erdők közelében számosabb és erősebb forrásokat találhatunk, valamint a tapasztalás azt is bizonyítja, hogy ha az erdők kiirtatnak, a kutak és források megcsökkennek, vagy végkép kiapadnak. A talaj nedvessége pedig nemcsak az italnak való vizet szolgáltatja az embernek és állatnak, hanem hogy a föld termékenységét is leginkább feltételezi, az senki előtt sem ismeretlen. A fa és minden lombos növényzet mind az ember, mind házi állatai anyagi és egészségi jólétének kiszámithatlan hasznára van, s mihelyt az ember a sivatag dombjain ház helyet tűz ki, ott magának családjának és házi állatainak tanyát építendő, azonnal sürgősebbet nem kellene ismernie, minthogy a hajlék alapjainak lerakásával egyidőben, háza környékét, udvarát, kertjét, aklai környezetét, kutak szomszédságát, a kőnyárban sokat szenvedő mezei állatok delelő menhelyéül fákkal beültesse; és pedig ott, hol válogatás nincs, a legegyszerűbb, a legközönségesebb fűz vagy akácfával, mert még a legpotomabb fa , a fűz is mindig végtelenül hasznosabb a semminél. Pedig hazánk televényes síkjain is, annál kevésbé a homokos zónákon, fölötte ritkán találkozunk lombos fasorok , árnyékos udvarokkal, gyümölcsfákkal beültetett kertek és házkörnyezettel, de vajmi gyakoriak a kopár tekintetű majorok, tanyák, sőt úri lakok is, melyek körül fatermelés híjával a nyári nap forró heve alatt alig lézengenek az egyoldalú földművelést vagy pásztori életet űző emberek, míg az árnyék nélküli sivatagon a kénytelenség megadásával tengődő gulyák, nyájak és ménesek hiába epednek egy kis delelő árnyék után; s ha még a szárazság a kutakat is kiapasztotta, akkor szerencsés a szegény barom, ha poshadó mocsárokban szomját és hőségét lecsillapíthatja, mit aztán gyakran életével fizet meg gazdája kárára és büntetésére, azon betegségek következtében , melyek az iszapos vízre fanyarodott állatot múlhatatlanul ellepik. A tüdér mesék a boldog élet eszményét kéjkertekbe, paradicsomba helyezik, a földi édent pedig a virágzó és gyümölcsöző lombos fák alkotják, azért aki földi tanyáját édenné változtatni elmulasztotta akkor, midőn azt megteheté, az saját édenéből maga magát zárta ki. Benedek István: A köztápláló helyekről. Nem hiában zárták a régiek a tűzhelyet, a házi istenek e székhelyét szentnek, hol még az ellenség is bizton meghúzhatta magát s nem hiába menekült Coriolan és mások e helyre: a tűzhely, mint a család szentélye, a család gazdasági önállóságának s egységének nagy fontosságú s jelentőségű nyilatkozványa volt és leend mindenkor, melynek föntartására még áldozatoktól sem kell visszarettenni , annál kevésbé szabad vele mesterségesen előidézett konkurrentiát szembesíteni. Ámde a közmondás azt tartja, hogy: „szükség törvényt ront, s rendkívüli körülmények rendkívüli eszközöket igényelnek. — Civilisatiónk oda jutott már mai nap, hol a házi tűzhely nem mindig biztos és sokan nem tudják, várjon nem kell-e rövid idő múlva főtámaszukat a kenyérkeresőt megsiratniok, s akkor mi tevők legyenek a családtagok ? Ezen eset pedig akkor lép előtérbe leginkább , midőn oly viszonyok forognak fönn, minek jelenleg. Az üzlet, kereset pangása, nem jár egyedül; a hű szövetséges, az élelmiszerek drágasága csakhamar ott terem, azon viszás aránynál fogva, mely közöttük létezik, mert minél csekélyebb a kereset, annál többe kerül a szükségletek födözése. Föltéve ugyanis, hogy a keresethiány mellett az árak nem emelkednek, aránylag mégis nehezebb a szükségleteket megszerezni, mint virágzó kereset mellett a tán magasabb árucikkeket. Ez által pedig a család önállósága fenyegetve van, minthogy a szegény inkább megszünteti háztartását , semhogy vagyonkáját elzálogosítsa, jól tudván, hogy a kamat vele eszik s az ilykér szerzett csekély alaptőke bizony nem sokáig tart. Vegyük ehhez azon körülményt, hogy háború idején, mint jelenleg, igen sok család elveszti a munkás kenyérkereső férfikart s a munka most egész terhével a nő vállaira sulyosodik, aki már többé nem ér rá tüzet szítani s főzni, miáltal családja majdnem kizárólag kenyérre van utalva, de ez nem elég. Ily esetekben helyén látjuk, ha népkonyhák alakulnak, melyek alatt oly intézetet kell érteni, mely nagy mennyiségben készít különféle étkeket, hogy azokat adagonként s a kiállítási áron bárkinek elárusítsa. Ily módon lehetséges azután, hogy az erőteljes munkás csekély áron oly adag, két mély tányérnyi étket élvezhet, mely elég táperővel bir s melyet különben előállítani képtelen; minthogy itt a bevásárlás nemcsak hogy nagyban történik, miáltal egyes részletek jutányosabbakká válnak, hanem az élelmiszer tápanyagát is egészen föl lehet használni, vagyis belőle mi sem megy kárba, mint ezt magántűzhelyeknél látjuk. A népkonyhának nem lehet föladata, hogy az étkeket díjtalanul, vagy kiállítási áron alul szolgáltassa ki. Mert bár önvétkük nélkül jutottak is szegénységre egyesek, a jótékonyságnak csak ott lehet helye, ahol az önsegély a legbecsületesebb erőfeszítés mellett is hajótörést szenved; de még az ínségesek száma oly nagy, hogy a legjobb akarat s legáldozatkészebb jótékonyság sem látszik elégségesnek a szükség eltávolítására. — Szem előtt kell még tartani azt is, hogy azon erkölcsi erőt, az önbecsérzetet, melylyel az egyén az ellene tornyosuló akadályokat legyőzheti, meg ne bénítsuk, vagy az étkek díjtalan, vagy a kiállítási áron aluli kiszolgáltatása által meg ne sértsük, mert mindkét esetben célt tévesztünk. Nem akarjuk ezzel mondani, hogy egyes jóltevők, mint magánszemélyek nem vehetnének jegyet, oly szegények számára is, akiket méltóknak találnak arra, hogy segélyben részesüljenek. Berlinben jelenleg férfiak é s nőkből álló egylet buzgólkodik ilynemű népkonyhák létesítésén , melyek, hogy minő nagy jótétemény a szegény, munkája után előre, a mondottakból — úgy hiszem — láthatja mindaz, a kinek szive a jótékonyság nemes erényéért dobog. Az eddig legismertebb nép-konyhát Egestorff G. állitá föl Lindenben, Hannovera mellett, 1855-ben, s rövid idő alatt naponkint 2,000 adag ételt kelt el. A következett jobb időkben e szám azonban annyira apadt, hogy jelenleg csak mintegy 400 adagot készít a nevezett népkonyha. Bővebb ismertetésül kivonatot közlendünk azon leírásból, melyet Egestorff konyhájáról azon időben közé tett, midőn benne naponkint 2,000 adag készült. A béke-előzmények. Miután figyelemmel kisértük a harcias mozzanatokat, következményeit is szükségesnek tartjuk e lap olvasóival megismertetni, annyival is inkább, mert azokat a birodalommal együtt hazánk is meg fogja érezni. Az osztrák és francia félhivatalos lapok is köztik már a Károlyi gróf és Bismark által létrehozott s császár ő Fölsége által szentesített békeelőzmények föltételeit, melyek a következőkben öszpontosíthatók: Ausztria egészen kilép a német szövetségből; megengedi, hogy északi Németország Poroszország vezetése alatt szervezze magát, megengedi, hogy déli Németország (Würtenberg, Baden, Hessen-Darmstadt) Bajorország vezetése alatt szervezkedjék s a két szövetség (éjszaki német és déli német) nemzetközi viszonylatba léphessen egymással. Ausztria kilépvén a német szövetségből, területi épsége — Velencét kivéve — megtartatik. Ausztria fizet 40 millió tallér kárpótlást a háború-költségek fejében. Ebből elesik 15 millió tallér, mit Ausztria a schleswig-holsteini háborúban való részvételért kap, valamint még 5 millió, mi a porosz hadcsapatok élelmezésébe tudatik be. Ausztria által e szerint 20 millió tallér lesz fizetendő. Az osztrák terület azon arányban üríttetik ki, amely arányban a háború-költségek kifizetése történik. A „N. Freie Presse“ azonban a legbiztosabb forrásból tudni akarja, hogy az Ausztria által fizetendő hadikárpótlás összege 60 millió tallérra, vagyis 90 millió forintra fogna rúgni. Ebből 20 millió levonatik, mint Ausztria kárpótlása Holsteinért, 20 millió tallért azonnal, 10 milliót három hónap, 10 milliót hat hónap múlva kellene Poroszország számára fizetni. Ezenkívül tartozik Ausztria az osztrák területen állomásozó 400,000 porosz katonát is élelmezni egész a fegyerszünet végéig, vagyis aug. 28-ig, ami naponként 250 vagy 300 ezer forintba kerül. Ezen költség azonban azon arányban kevésül, amennyiben a poroszok az osztrák területről kivonulni fognának. Poroszország külön köt fegyverszünetet azon német államokkal, melyekkel háborút folytatott. A fegyverszünet szombaton köttetett meg Porosz és Bajorország közt. Baden megkezdte az alkudozást fegyvernyugvás kötése végett. Ami Olaszországot illeti, e részről az alkudozások nem igen haladnak előre . Govone olasz tábornok még mindig a nikolsburgi porosz főhadiszálláson mulat, anélkül, hogy végzett volna valamit. Olaszország, hír szerint, déli Tirolt még mindig követeli s nem akarja a Velencére eső államadósságokat elvállalni, de legjobban bántja az olaszokat a vereség.