Szegedi Híradó, 1870. január-június (12. évfolyam, 1-77. szám)

1870-06-03 / 66. szám

ifjúságát, mint p. o. Szegeden is a kegyes­rendi, más helyeken másrendű papság fárad­­­hatlan buzgalommal és fényes sikerrel ok­tatja.*) Vagy tán az Árgus ur által meg nem nevezett község papja gyakorol lidércnyomást a népnevelésre ? Az az érdemdús lelkész, az a ritka példányú hazafi, ki 5000 lélekből álló híveinek kétharmadát az 1863. és 66-iki ín­séges években fáradhatlan szorgalma és áldo­zata által éhhaláltól megmentette ? Az a lel­kész, ki a múlt évekbeni iskolai igazgatósága alatt 100 meg 100 db tankönyvet saját költ­ségén hozatott és azokat a szegény szülők gyermekei közt ingyen szétosztotta ? Arra meri Árgus úr rágalmazó szavainak nyilait szórni ? Vagy tán azért bántalmazza e nagy­érdemű lelkészt, mert hivatásbeli kötelességét híven teljesiti? Továbbá: némely tanítókat is megró, hogy t. i. a papok uszályhordói és eszerint — mint ilyenek — a tanügyre nézve szintén li­dércnyomást gyakorolnak. Úgy látszik, Árgus úr szerint akkor vi­rágoznék hazánkban a népnevelés ügye, ha minden tanító a mai népboldogítók guerilla­­csapatjába zászlóvivőnek beszegődnék ; ha minden tanító a népboldogítók tanár után és útfélen buzgó missionariusként hirdetné, ha a szegény tudatlan népet a király, kormány és a törvények iránti gyűlöletre szitná és a jövőbeni földosztás édes mámorában ringatná. Akkor, csak akkor ásatnék meg e szegény és annyi sokat szenvedett hazánk sírja, és lenne egy nagyszerű gyásztemetés, melyen a papi­ és a kántori gyászfunctiót régi óhajtásuk sze­rint végeznék a mai álapostolok és tanítvá­nyaik, sat. Olosz Ferenc, néptanító. (Aki Árgus t. munkatársunk cikkét ol­vasta, be fogja látni, hogy a cáfoló néptanító úr polémiája hevében túllő a célon s oly ten­­dentiákat tulajdonit ama közleménynek, mik abban nem foglaltatnak. Hasonló hibában szen­ved cáfolatának hátralevő része is, melyet azért — meg fog bocsátani — jobbnak lá­tunk kicenzurázni, még annálfogva is, mert lapunk elveivel oly kirívó ellentétes állás­pontra helyezi magát, hogy csaknem minden sorára mi magunk kénytelenek volnánk cáfo­latot írni. Szerk.) •­ Itt az elemi tanügyről van szó , mit a t. c. cikkíró feledni látszik, valamint azt is, hogy Árgus ur megtámadott cikkében nem a tanár-papokról be­szélt. Szerk.­ ül 25 ikre 13­. Got­he Lajos beszélje. Fordította Bendtner József. (Folytatás.) — Halálos ellenemnek három gyermeke volt későbbi házasságából: két fia és egy leánya, őket is kiszemeltem, hogy boszum­­nak szolgáljanak; őket is azzá akartam tenni, amivé idősb fivérök Albert lett; azzá kellett volna lenniök általam és Albert által. Egyik fiánál, ki atyja kedvence, s hozzá külsőleg úgy mint belsőleg tökéletesen hasonló volt, teljesen sikerült a mű; ő a mienk lett már az első kísérletnél s menthetlenül a bűnhöz, láncoltatott. A másik fiúval is megkisérlettük, a másikkal, kit atyja engesztelhetlenül gyű­lölt, mivel tekintete et mindig a szegény, elárult Annettára emlékeztető, kinek szelíd vonásai, csodálatos hasonlatosságban, mint­egy büntetésül a gonosz árulóra, fiának arcán felismerhetők voltak. De ezzel nem arattunk oly jó sikert, mint a másikkal, bár még reánézve sem mondtam volna le végkép a reményről, ha az események oly hirtelen nem jőnek a nyakamra . . . Hogy nem mindenki bűnhődött azok közül, kik hozzátartoztak a gazhoz, ki életemet és boldogságomat oly aljas módon megmérgezte és megsemmisítette, hogy nem mindegyiknek kellett szenvedni az ő gaztetteiért, az valóban nem rajtam múlt ! — Minden emberi mű tökéletlen, mondják a tudósok ; tehát boszom sem lehetett tökéle­tes. Azonban én meg vagyok elégedve azzal, mit elértem . . . — És most , uraim, elvégeztem .... Még egyszer állítom, hogy a valódi Stern Albert báró társam volt mindazon büntettek elkövetésénél , melyeket az utóbbi törvény­­széki kihallgatásnál bevallottam. És kérdik önök, hol van tehát a valódi Stern Albert báró ?. . . Itt fekszik előttük , holtan , vérrel elbontva s összezúzott tagokkal, melyek atyai X. Mély csend uralkodott a törvényterem­ben. A jelenlevők tekintetei, nagyon külön­böző kifejezésekkel, részint az öreg báróra, részint Konrádra voltak irányozva , mely utóbbinak elbeszélése minden egyebet feled­tetett. Már rég sejté mindenki, hogy mi lesz vége az elbeszélésnek, azonban mégis a leg­nagyobb feszültséggel hallgatok végig szavait. Azon szokatlan mód, melylyel a bűntettek közt­ megőszült ember élete képeit legördíté, még a hasonló jelenetekhez szokott törvény­hivatalnokokat is hatalmasan megrendité. A törvényszéki jegyző régen megfeledkezett a jegyzőkönyvezésről. — Konrád egy ital vi­zet kért. A törvényszéki ülnök megszakita a csendet. — Mit szól a báró úr ezen vallomások­hoz ? — fordult a földesurhoz, miután a Konrádtól átvett irományokat átpillanta. — Hogy minden hazugság és rágalom ! — kiálta a báró, mintegy láztól gyötörtetve, tompa hangon. — Hazugság, melyet semmire­kellő gazok koholtak ki, hogy egy becsü­letes ember jó nevét meggyalázzák ! — Ezen irományok, báró úr, bizonyít­ják , — föntartva természetesen a bővebb megvizsgálást — hogy ama halott, kit mi jól ismerünk, s kinek már régen nyomában vol­tunk, valóban a báró ar első törvényes há­zasságából származó gyermeke, és hogy eme házasság csakis a báróné halálával szűnt meg , miután a báró már egy másik szövet­séget kötött volt — monda a hivatalnok. — A bizonyítványok ebben összevágnak......... Azonban ezzel most nincs dolgunk. Konrádnak azalatt a kívánt pohár vizet elhozták. Észrevétlenül s gyorsan előhúzott egy ki, összehajtott papirt, s fölbontván, fehéres port öntött abból a pohárba, melyet egy hajtásra kiürített. Azután egy lépéssel közelebb jött a földesurhoz s vadul fénylő szemekkel mérte őt végig. ” A francia parlamentáris el­lenzék megalakulását a párisi lapok nagy­­fontosságu eseménynek tartják. A Gaulois az eseményről következet ír: „Fontos és régóta várt esemény ment végbe tegnap este: tizenhét Picard Ernő ur­nál összegyűlt képviselő alkotmányos baloldalt alakított. Kératzy gróf igen világos és hatásos beszéde folytán kifejezte, hogy mily szüksé­ges a szabadelvű demokratáknak vagy visz­­szavonulni vagy a kormány átvételére készen lenni, mihelyt programotokat teljesen kivihetik. Picard ur nyíltan kijelenté, hogy tizenhat társának nézeteit osztja és kéri hozzájuk csat­lakozni. Az egyetértés teljes volt. Az alkot­mányos baloldal megalakult, van elnöksége s Steenackers ur választatott titkárul. Jelen voltak Picard, Jauvercel, Lecesue, Rioudel, Choiseul, Barthelemy, Saint-Hilaire, Kératry, — Hah, még tagadni merészelsz, báró ? ! — kiálta irtózatos gúnynyal, midőn a vizs­gálóbíró megjegyzését befejezte — Tagadni merészelsz?! Nincs e kéznél tükör, hogy láthatnád, mint lépett gonosz öntudatod, föl­zaklatott lelkiismereted fakó arcodra, elhaló tekintetedbe — hogy láthatnád, mint olvas­ható ott világos hetükkel szavaim való­sága?! De tekints körül csak, nézz embereid, nézz saját gyermekeid szemébe, és akkor kérdezd magadtól, hisznek-e ők tagadásod­nak !.. . Önkénytelenül engedett a földesur Kon­rád fölszólitásának. Szemei egyiktől a másik­hoz futottak s azután sötéten ismét a földre szegté azokat. Konrád pedig emelkedő hangon folytatá: — Lásd , báró , épen mivel tagadni igyekszel, ebből látom, hogy boszum nyi­lai jól találtak, hogy azok életed legbensejé­­ben gyógyíthatlanul megsebzének. Meg va­gyok elégedve magammal és veled. Több mint százszor lett volna alkalmam, tört ereszteni gonosz szivedbe, de én megvetem az ily kis­szerű boszút. Mondd csak , földi és túlvilági életem és boldogságom gyilkosa , Annettám­­nak, egyedüli törvényes nődnek , két gyer­mekednek gyilkosa — mondd csak, nem méltó-e boszom hozzá és hozzám?!... Óh, csak láttad volna őt, kedvenc fiadat, miként állott előttem, kérve és könyörögve könyek közt, hogy eng­ejem­ szabadon a gonosznak szövetségéből, melyben szétszakithatlan lán­cokkal fogva tártára! — Ha fogalmat akarsz szerezni magadnak kétségbeeséséről és lelki kínjairól, úgy tudd meg, hogy magam is meglágyultam és szánalmat éreztem iránta, és kénytelen voltam neki és magamnak egy da­rabkát elbeszélni szenvedéseim történetéből, miket nekem szereztél, csakhogy kétségbe­esése által valami ostoba tettre ne indíttas­sam. És ő szived gyermeke volt, büszkesé­ged és örömed, legkedvesebb fiad, az egye­düli lény, melyet fekete lelked képes volt szeretni; és én, én voltam az, ki őt ennyire vittel ... És ime, ez elsőszülötted, egyetlen törvényes fiad és örökösöd, — de hisz te mindent tudsz — mindent — mindent . .. Hangja tompa nyögésbe ment át, mintha heves testi fájdalom bántaná. Arca halálsá­padt lett. Senki sem töré meg a szünetet, mely azalatt folyt le, m­íg Konrád némileg (Folytatása következik.) Országgyűlés. A képviselőim ülése május 3- án. Jelentéseket tesznek: Széll Kálmán a kp. és p. v. biz. ré­széről a Ferenc csatorna , illetőleg a felebb­­viteli bírák szaporítása miatt kért póthitel ügyében. Szőgyény László a kp. biz. részéről az alföld-fiumei vasút eszék-sziszek-károlyvá­­rosi vonalának kiépítése iránt. Térey Pál a második osztály külön vé­leményéről, melyben új tvjavaslat beterjesztése kívántatik. Mindezen jelentések kinyomatni határoz­tatak. A napirendben első­sorban tárgyalás alá vétetetik a kp. biz. jelentése a munkács-szryi és eperjes-tarnowi vasútvonalra nézve. A kp. biz. a vasúti és p. v. biz. véleményével ellen­kezőleg, a minisztériumot nemcsak munkács­­stryi, hanem az eperjes-tarnowi vasút állam­költségen való építésének foganatba vételére utasíttatni kívánja. Z­s­e­d­é­n­y­i Ede: A bizottsági vélemény elfogadása esetén az államkincstár előre sem látott költséggel lesz terhelve. S mivel a vas­úti kölcsön jobbára igénybe van véve , az ál­lam költségen való építés pedig aligha volna új kölcsön felvétele nélkül eszközölhető, hat­ javaslatot tesz, mely szerint utasíttassék a mi­nisztérium, hogy a két vasút concessió útján való kiépítése iránt indítsa meg a tárgyaláso­kat és annak idején terjeszszen be javas­latot. Wahrmann Mór pártolja Zsedényi K. javaslatát. Hol­lán Ernő az államra nézve politikai és kereskedelmi szempontokból tartja fonto­saknak e vonalakat s azokat a kormány elő­terjesztése szerint kívánja létesíteni, mert ez sem az államra , sem a kincstárra nem káros. Wo­­ján­er Béla Hollán véleményéhez csatlakozik, Csernátony L. és Ghyczy K. Zse­­dényi javaslata mellett szónokolnak. Gór éve mint nem tagadja, hogy az eddigi vasútépítési rendszernek üdvös ered­ményei mellett még voltak hátrányai is, de a gyors rendszerváltoztatást nem tartja célsze­rűnek. Zsedényi indítványa és a kormány elő­terjesztése között nem lát nagy különbséget, de annak indokolását nem tartja megnyugta­tónak, s ha a concessionális eljárás javára hozatnék határodat, az ebből netán fölmerü­lendő mulasztások iránti felelősségtől kéri ma­gát felmentetni. Szólnak még a tárgyhoz Tisza K., Lud­­vigh J., Ivánka I., Simonyi Ernő, a bizottság kastélya kövezetén zúzódtak össze ! Kivannak önök bizonyítékokat ? Meg fogják kapni ! . . . Konrád odalépett, holt társához, szétsza­­kitá mellén annak ruháját, s kivett néhány ott elrejtett papirt. Ez okmányokat odanyujtá a bírósági ülnöknek, ki azt gépileg átvette tőle, előadója és az indítványozó, mire szavazás utján elvettetik a kp. biz. javaslata s Zsedényi indítványa egyhangúlag elfogadtatik a Várady G. által utólagosan hozzáadott módosításokkal együtt. Második sorban tárgyalás alá kerül a kp. biz. jelentése az 1868. 45. t. c. (keleti vasút 2. §. 6.) pontjainak módosítására vo­natkozó tvjavaslat tárgyában , mely szerint a marosvásárhelyi szárnyvonalnak nem Gerend­­nél, de Sz.-Kocsárdnál kellene a fővonalból ki­ágaznia. Tisza László indítványt nyújt be az iránt, hogy e vonalnál Torda város érdekei is tekintetbe vétessenek. B. Kemény Gábor ezen indítványt mint egészen önállót, külön tárgyalandónak véli. Papp Lajos, Deáky és Hollán Ernő rö­vid hozzászólása után, a kp. bizottmány véle­ménye általánosságban , valamint részleteiben is elfogadtatik. A napirend utolsó tárgya az 1868. 49. t. c. 1. §. d) pontjának módosítására vonat­kozó tvjavaslat tárgyában tett kp. biz. jelen­tés ; ez pártolja a fenti javaslatot, mely sze­rint az északi vasút nem Besztercebányát, de Körmöcöt, érintené, utasítani javasolván a kor­mányt a szárnyvonalak tanulmányozására és jelentéstételre. Paulini Tóth Vilmos nem pártolja a novelláris törvényt, mert Körmöc úgy is benne van a kombinatióban a besztercebányai vo­nallal, amennyiben egyik ágtól alig egy ne­­gyedórányira fekszik. Még többen lévén szólásra följegyezve, a tárgyalás holnapra halasztatott. Külföld,­ ­ Bethmond, Rampont, Malégieux, Lefèvre-Pon­­talis, Marmier herceg, Juval, Wilson, Steen­ackers és Gougot-Montpetraux.“ A Temps szinte hosszú cikkben méltányolja ez eseményt, melynek tiszteletére 26-án Picardnál nagy po­litikai estély volt. Olvasóink ismerik ama lépéseket, melye­ket Európa majdnem minden hatalmassága a zsinat ügyében a római curiánál jön. Ma a hatalmak, melyek a csalhatlanság kimondását már ténynek veszik, diplomatiai küzdelmük eredménytelenségével szemben a jezsuita­ győ­zelem ellen közös pozitív megállapodásra szándékoznak lépni. Egy londoni lap ez ügy­ben következőket ir: „Mint Bécsből írják, a francia kabinet az osztrákot értesíti, hogy a hatalmak által Rómában tett lépések valószínű eredménytelenségével szemben igen óhajtandó lenne, hogy közvetlenül a pápai csalhatlanság kihirdetése után collectív nyilatkozatot tegye­nek és a polgári hatalom visszavonhatta, ha­tározatát kijelentsék, hogy hatáskörük bár­minemű korlátozását tűrni nem fogják . Igen óhajtandó, hogy a francia kormány initiatívája a többi hatalmasságoknál is méltánylásra ta­láljon, s az együttes cselekvés által a kö­zös veszély várható káros hatásait parali­­zálják. Az olasz viszonyok mindig bonyolul­tabbakká alakulnak. A köztársasági csapatok első feltűnése annyira kihozta a pártokat sod­rukból, hogy a kormány ma nem képes többé barátait ellenségeitől megkülönböztetni. Gari­baldi viszonyáról a zavarokhoz a T. Z. kö­vetkezőket ír: „Minél inkább tudomásra jó a csapatok története maguk a részvevők vallo­másaiból, annál inkább meggyőződhetni, hogy csak azon párt manőevrei voltak, mely Gari­baldi tábkot, ki a jelen pillanatban egy olasz forradalomról hallani sem akar, végül hasz­nálja forradalmi terveihez. Úgy látszik azon­ban, hogy ez nem­ sikerült, miután Garibaldi Caprera szigetét elhagyni nem akarja. A kor­mány mindenesetre két hadihajót küldött elő­­vigyázatul Caprerára s a parancsnok m­egbi­­zatott a tábornokot erőszakkal is megakadá­lyozni, hogy a szárazföldre menjen.“ Egy más általunk is registrált hir ellenben azt mondja, hogy Garibaldi már elhagyta Caprerát s a lázadókhoz csatlakozott. — A nyugalom az ország nagyobb városaiban még mindig megzavartatik. 28-á­i Paduában ismét mozga­lom tört ki és több utcán p­­árdákat eresz­tettek föl.­­ A francia helyőrséget Rómában szintén szaporítják. Legközelebb két gyalog s egy huszárezred ment oda. A napokban még egy zuárezredet s vadász zászlóaljat is várnak. Spanyolországból azt írják, hogy a királyválasztásra vonatkozó törvényt az ő magához térni látszott. Ingadozva közeledett a ravatalhoz, melyen társa feküdt, és letérdelt. — És te , szegény fiú — folytatá hal­kabb hangon — isten veled! Anyád, ki az égben van, tudja, hogy mégis szerettelek, és hogy igy látva tégedet, még boszomat is föláldoztam volna, csakhogy megmenthesse­lek , boldoggá tehessetek! . .. Bocsássa ő meg nekem egykor, ami roszat ellened elkö­vettem ! ... De neked talán jobb így ! ... . Arai gonoszt te cselekedtél — én magamra vállalom — itt és amott — te ott fönn tisz­tán maradj! . . . Isten veled! . . . Még ma — mindketten — magasabb — bíróság elé — lépünk — hogy közösen vádoljuk — öt,a ki mindkettőnket — Hah, mint éget! .. . Átok reá ! . . . — Mi baja, ember! — kiálta a kerületi sebész, gyorsan közeledve, amint látta, hogy Konrád szemeit elforgatá. — Mi baja?! — Semmi doktori — nyögé a hanyatló. — Célom — el van érve ... A játéknak —a vége!... Egy kis mireng — egyéb semmi!... — Megmérgezte magát! — folytatá­s sebész — Hamar , emberek! Meleg tejet, meleg vizet vagy vajat —------­— Nem, nem! — szakitá félbe Konrád. — Az adag — jól ki volt — számítva; itt már az — ördög sem segít ! . . . — Igaza van ! — mondá a sebész, mi­dőn a pohárban visszamaradt üledéket meg­­tekinté. — Itt már nem lehet segiteni. — Tudtam, hogy ez fog bekövetkezni! — folytatá Konrád mindinkább elhaló han­gon. — Midőn Albert — tőlem elvált, hogy — sok ellenkezéssel — itt a kastélyban — utolsó művét véghezvigye — akkor előrelát­tam — hogy nem fog megmenekülni — mert gyönge volt — mint a gyérnek— mivel-----­de — semmit erről — nem szabad — gyön­­geségét gúnyolni . . . Azért kellett előbb — amaz okmányokat ruhájába varrnia. Nem tudta — mit jelentenek — de én — megmondtam neki — hogy — letartóztatása esetén — használja úgy föl — amint azokból — jónak fogja látni ... Én pedig — jelen akartam lenni — és azért — idehozattam magamat...

Next