Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)
1870-09-11 / 109. szám
bályozatlan vágyait megtartották; tisztelik a kémet, főbe lövik mint lázadót a polgárt, ki hazáját védi. Az odaadást és hősiességet megbüntetik, és meggyalázzák a bátorságot a veszélyben. Mint fiai a góthoknak, kik Európát a 4. században kifosztották, a barbárok minden szokásaikat megtartották, kivéve a becsületérzést. Most már tudjuk, mit akarnak tőlünk, mindent, amivel csak bírunk. Eddig csak két provinciát pusztítottak el, és most Páris felé vonulnak , hogy ott nagy dolgokat vigyenek véghez. Már most osztozkodnak az 1000 millió frankon, melyek a bankban vannak, és az ország centralisatiójára számítnak, hogy még három-négy annyit csikarjanak ki tőlünk, ha egyszer Páris birtokában lesznek. Épen így bánnak az olasz és görög rablók a gazdag családokkal, ha azok feje piszkos kezeik közt van. Mi különbség van az ő vezetőjük és egy Peskatore vagy Takos Arvanitaki közt? Semmi más, mint ami egy kis és egy nagy zsivány közt. Az eszközök ugyanazok: éjjeli utak, manőverek a sötét erdőben, mindig négynek támadása egy ellen, gyilkolás , gyújtogatás , pusztítás. Most már ismerjük ezen gazokból álló fajt, és miután pénzünket vagy életünket akarják, meg fogjuk semmisíteni először a porosz hadsereget és utána a poroszokat. Vilmos király cimborái, kik ide betörtek, nem fognak innen viszszamenni. Ha, amint ők mondjuk egész férfinépességöket magukkal hozták , annál jobb. Akkor Berlinbe fogunk menni , hogy saját fészkekben tegyük őket tönkre. Minden út nyitva lesz előttünk, de úgy hiszem, hogy azon utat fogjuk választani, mely Baden Württemberg és Bajorországon keresztülvezet. Ezen három kis királyság, mely nekünk köszöni lételét, mert mi hoztuk azokat létre 100 év előtt. És a bajorok mégis a poroszok rabszolgáivá lettek , és a württembergiek is megtették maguknak azon örömet, hogy betörtek nálunk. Ezen aljas korcsok, ezen nyomorult teremtmények, kik csizmáinkat bajuszaikkal tisztították, midőn pénzünket elköltöttük náluk, ezek most idejönnek, hogy a nemes francia nép prédáját fölrakják taligájukra. — Ezek az ellenség hollói. De majd visszaadunk nekik mindent kamatostul Mi nem tettünk semmit a német faj ellen. Ki oka annak hogy ellenségei lettünk ? Ha Franciaország a civilisatiót máskép nem képes megmenteni, mint ezen teutoni féreg eltiprása által, akkor 1871. január 1-én Európának meg kell mentve lenni, mindezen Hohenzollernektől, Junkerektől és titkos jezsuitáktól. Kell , hogy keleti határunkon egy megkötözött, száz évre szétszaggatot Németország legyen.“ „Veszélyes lenne , ha a badeni levelezésekben feltűnő nézet, hogy Strassbourg , Baden nagyhercegség jövendő fővárosa , Délnémetországban pártolókra találna. A képviselők gyülekezete bizonyosan meggyőzendi a délnémeteket, hogy épen Délnémetország érdekében fekszik, hogy Elsass és Lothringia poroszok legyenek.“ Szegény délnémetek. Úgy látszik, jók vagytok ti a harcban ágyútölteléknek, hanem a harc után majd koppan a szemetek. — Elsass és Lothringia elvétele Franciaországtól a porosz győzelmek esetén kétségtelennek látszik. A porosz lapok csak az iránt nincsenek tisztában, hogy mi történjék e két tartománynyal A demokrata lapok önálló német köztársasággá akarják alakítani, a délnémetek Délnémetországhoz kívánják csatolni, de valószínűleg Poroszország igája alá jutnak. Egy officiosus berlini levelező ez utóbbi tervet illetőleg igy ir . HETI TÁRCA. ix. (Tárca és kedves láogatások.) Péntek van. Tárcát kellene írnom. A manuskriptumot sürgető szedőgyerek látogatásától minden pillanatban tarthatok. — Sietnem kell. Tollat fogva , kezdem rendezni gondolataimat. Voltaképen miről is írjak ? Por, szemét, — nálunk nagyon mindennapi dolgok ! Sétányi diéták, — csömörlésig van velük a közönség. Színház, — minden estre üres. Talán jó lesz a vár átellenében fölállított középkori kínzószer-kiállításról beszélni valamit ? Ne is fogjunk hozzá, nagyon hamar kifogyunk belőle, aztán meg anélkül is van elég, ami a szegény halandót kínozza. Legnevezetesebb e gyűjteményben a „sevillai vas-szűz.“ Hallgassunk róla. Létezik nálunk úgyis elég szűz , aki nem vasból van, s mégis beillik kínzószernek. Miről írjak hát? Eh, evés közben jön az étvágy! Kezdjünk hozzá s majd csak akadunk valami thémára. Tehát: „Csendes, holdragyogta est. — A bágyadt . . .“ Kopogtatnak az ajtón. Ecce, alig fogtam munkához, máris zavarnak. Esh, csak ilyenkor ne alkalmatlankodnék nálam senki. • — Tessék ! Egy nyúzott képű fiatal ember lép be az ajtón. Hossza körülbelül egy öl és három hüvelyk. Vállain szinehagyott köpeny fityeg. — Miben lehetek szolgálatára? — Az úr nem rég azt írta, hogy egy hölgy bolonddá tett egy hórihorgas fiatal embert. Azt akarom kérdeni, hogy én vagyok-e az? — Furcsa kérdés. Ön legjobban tudhatja azt. Egyébiránt miből következteti, hogy a kérdéses cikkben önre céloztam ? — A jelek mind odamutatnak. Például a köpönyeg. — Csak meg fogja engedni , hogy Szegeden nem csupán önnek van köpönyege. — Igen ám, de az a „hórihorgas“ gúnynév, amire azt mondom, hogy jól teszi az úr, ha máskor nem csúfolódik. — Ami a bórihorgásokat illeti, ezeknek is bővében vagyunk. Különben könnyen ki lehet sütni, ön volt-e a kérdéses fiatal ember. Erről ugyanis az volt megírva, hogy bolonddá tették. Aki pedig bolonddá van téve, az bolond. Nos , vesz ön észre magán ilyesmit ? — Kérem, kérem! Ne tessék . . . — Akkor hát tisztában vagyunk. Adieu ! Hol is hagytuk el a tárcát ? „Csendes holdragyogta est. A bágyadt.“ No, most már kiment az eszemből, amit mondani akartam. Mi az ördög is az a „bágyadt ?“ Tíz percig gondolkozom. Megvan. „A bágyadt szellők pajzánál csókdossák a .. . — Szerencsés jó reggelt kívánok ! Szépen vagyunk ! Már meg kit hajtott ide a szél? Aztán még nem is kopogtat. Bizonyosan nem olvasta Sasku Károlyt. Hátra nézek. Egy kurta mándlis atyafi áll előttem. Káváré példánya a makrapipás politikusoknak. Várjon mit akarhat? — Hát azt gyűltem, hogy hát mongja meg, hogy hát maga jaz a Kék Jácintus, vagy mi jó csuda ? — Igen, én volnék. — Hát maga sirja jazt az tácát, amibe engem is bele tölt? — Tárcát írok, de kigyelmedet még eddig nem tettem sehová és semmibe. — De bele tött. Má mint hogy azt ki, hogy hát a promenádon azt mondik , hogy hát az burkus kiráj meg parancsota jaz patakjomjának, hogy hát gyűljenek ide Mikóra. — Hiszen ez még nem baj. — De baj az. Mer én vólam, aki jazon szókat mondta. Magára nem ismerek bötüt, de jaz Kis Nagy Péter komám mondi, hogy engem avasott ki j az Hiradóba. Pedignem szeretek az újságban lenni. — Mit kivan tehát ? — Hát azt kívánom, hogy hát ha belejött az újságba, most mi vögyön ki belőle. Tegye be, hogy kijött. — Jól van , kitörülöm kendet az újságból. Az atyafi eltávozott. Folytassuk a tárcát, mert a szedőgyerek mindjárt betoppan. „A bágyadt szellők pajzánál csókdossák a . . .“ A — mit ? Egészen kiestem a conceptusból. Rágjuk csak kissé a tollat. Vederem! ! Megleltem a fonalat: „csókdossák a hervadásnak indált virágokat , melyek . . .“ Horribile dictu! Ismét kopogtatás! De ez már több a soknál ! Kétségbe kell esnem ! Két ismeretlen úr nyitja be az ajtót. — Arcukon rettentő komolyság trónol. E ború alighanem valamely vihar kitörését jelzi. — Parancsolnak velem, uraim? A két komoly látogató bemutatja magát. Én X. vagyok, én Y. Jövünk önhöz mint Z. urnák küldöttei egy becsületbeli ügyben. No, nemde megmondtam előre, itt mennydörögni fog. — Szabad bővebb fölilágositást kérnem ? X. ur méltóságteljes positurába vágja magát és komoly kimért hangon perorál. — Legközelebbi tárcájában ön az itt működött ballettáncosnőkről tevén említést, azt mondá felölök, hogy összepakolták holmijaikat és távoztak. — Ez még, remélem, nem nagy baj ! Vigye őket az Isten vagy az ördög, nekem mindegy. — Igen , de ön ama bizonyos holmik közt szennyes szoknyákról, karvainról és bécsi rongyról tesz említést. Tehát azt állítja, hogy a ballettáncosnőknek szennyes szoknyájok van, és hogy festik arcukat. — Minthogy pedig Z. urnak ama bizonyos hölgyek közt létezik egy bizonyos ismerőse, ki mellett sértett becsületéért lovagias kötelességének ismeri föllépni : ezennel fölhivatik ön általunk , hogy ama bizonyos tárcában a ballettáncosnők ellen közölt becsületsértést Z. úr ismerősére vonatkozólag hirlapilag vonja vissza; ellenkező esetben lovagias elégtétel adásra fog fölszólittatni. — Haha ! Párbaj és ballettáncosnő ! Ki látta már ezüstkanállal keverni a szuvikszot ? Édes uraim, X. és Y., szíveskedjenek Z. urnak tudtul adni, hogy ha ő méltóztatott megbolondulni, arról nem tehetek. Én még nem kaptam hozzá kedvet. — Különben jó napot ! A két komoly látogató dühösen bevágja maga után az ajtót. Ezek aligha utoljára voltak lakásomon. No de lássunk ismét a — A csatatereken és környékein — írják egy laknak — a nyomor leirhatlan. A lakosok ki vannak fosztva mindenből, a katonák nélkülözik a legszükségesebbeket. Roncourean a sebesülteknek még a kórházakban sem volt 7 napon át kenyerük, se még kevésbé. A divatban nők könyezve kértek tőlünk kenyeret. Szánalomra méltó jelenet, de magunknk sem volt kenyerünk ! A franciák fanatismusáról szóló hírek valószínűleg költöttek. Én csak két esetről értesültem, hogy polgárok erőszakot követtek katonákon. Ilyen esetek előfordulnak minden háborúban. Kútmérgezésről sincs szó, isszuk a vizet, s elég ízletes , ha nincs ízletesebb. Az elvonult német csapatok megettek előlünk mindent, s nem gondoltak arra, hogy még az utánuk jövőknek is van gyomruk. -- A „Schwab Merkur“ jelenti, hogy Mac Mahonnak Rheiuisba vonulását a württembergi lovasság fedezte föl és jelentette be a porosz főhadiszálláson, a sedani capitulatio főérdeme tehát elsősorban ezt illeti: a csatatérről. A német hadseregek haladásáról alig érkezik valami hír. Mindössze egy párisi hivatalos sürgöny szept. 7-ről mond annyit, hogy az ellenséges hadseregek élei még mindig Leon és Epernay vidékén vannak, tehát jó távolra Paristól. Toul folyvást ellenszegül az ostromlóknak, s a kormány kijelenté, hogy Toul a haza iránt érdemeket szerzett. A strassburgi kitörésre vonatkozólag, melyről a múlt számunkhoz mellékelt rövid sürgöny szólt, a következő részletesebb távirat fekszik előttünk : Páris, szept. 7. A belügyminiszter fentartással a baseli consulnak egy St. Louisból szept. 7. délelőtt 10 óráról keltezett sürgönyét közli, mely jelenti: 3000 porosz a Mullerholz várőrségből parancsot kapott, hogy haladéktalanul Strassburg elé térjen vissza, hol az ostromlottak egy kirohanás alkalmával 8—10,000 embert öltek meg az ostromlókból és több ágyút foglaltak el. Keddről szerdára menő éjszakán az ellenség hidakon Porte Juif és Post Austerlitz közt jelent meg, azonban a golyószórók által az utolsó emberig megöletett. Ugyancsak szept. 7-től egy másik párisi tudósítás mondja, hogy az önkéntes lövészek és fegyveres csoportok közt nagy mozgalom uralkodik. A Hart-hegységekben ütközet volt a mozgó nemzetőrök és az ellenséges csoport közt. külföld, Szeged, szept. 9. Franciaország. A helyzet képét világosságba helyezi Favrenak egy f. hó 6-án kelt körirata, melyben a porosz király azon nyilatkozatára emlékeztetve , hogy ő nem Franciaország , hanem a dynastia ellen folytat háborút, kérdi: miután a dynastia megbukott és a szabad Franciaország fölkelt, a porosz király mégis tovább akarja-e folytatni az istentelen háborút? Ám vállalja el a felelősséget a világtörténet előtt , de ha ez kihívás, úgy mi azt elfogadjuk , mi egy hüvelyknyit sem engedünk át területünkből, erősségeinknek egyetlen kövét sem adandjuk át ; az irtóháború csak gyalázatos békét hozhatna létre, mely amellett rövid tartamú lenne. Mi csak tartós béke fölött fogunk alkudozni, ami érdekünk Európa érdeke ; ha azonban egyedül lennénk is, semmit sem fognánk engedni. Bírunk elszánt hadsereggel, jól fölszerelt várakkal, mindenekelőtt azonban 300,000 harcossal, kik el vannak határozva az erődöket a legutolsóig megtartani, ezekután a sáncokat és a sáncok után a torlaszokat védeni. Páris 3 három hónapig tarthatja magát és győzhet. Ha Franciaország elbuknék, csak Európa érezné közelebbi következményeit. Mi nem vettük át más szándékban a kormányhatalmat, és nem is tartanák meg azt egy percig is, ha Franciaország népességét nem látnók elhatározva , hogy osztja nézeteinket. Mi békét akarunk, ha azonban a szerencsétlen háborút ellenünk folytatni fogják , kötelességünket mindvégig megteendjük. Bizunk az igazság és méltányosság ügyében , mely végül diadalmaskodni fog. A kormány elhatározta, hogy valamennyi hadcsapat Parisban öszpontosittassék. — Az ideiglenes kormány proklamációja állítólag leverő hatást gyakorolt a katonatisztekre, sok mozgó őrségi tiszt lemondott és a nemzetőrség egy része elégületlen a köztársaság kimondásával. Minthogy Napóleon azon nyilatkozatát, hogy fia javára lemond, Párisban hallgatással mellőzték, acsászár nem mondott le, sőt a császárnénak adott teljhatalmat visszavonta. A császárné a császherceget követni fogja Angolországba. Feinvillé, Aumale és Chartres hercegek Párisba érkeztek és Favretól állomást kértek Páris védelménél; ez azonban azt tanácsolá nekik, hogy hagyják el Párist, mire a hercegek elutaztak. A poroszok fölhagytak Montmedy ostromával, miután a bombázás által a városnak felét szétrombolták. Toul folyvát ellenszegül az ellenségnek. A kormány kijelente, hogy Toul a haza irányában érdemeket szerzett magánk. Mae Mahon az „Indep.“ szerint nem halt meg, hanem sebei gondosabb gyógyíttatása végett Buillonba, belga területre vitetett. A „Journal Officiels“ a washingtoni követ, Washburnnak egy iratát közli, melyben kinyilatkoztatja, hogy ő utasítást kapott, hogy ismerje el az új francia kormányt, és annak az amerikai komány és nép szerencsekivánatát fejezze ki, kik lelkesüléssel vették tudomásul, hogy a francia köztársaság egy csepp vér kiöntése nélkül kiáltatott ki. A követ csatlakozik ezen nagy mozgalomhoz, mely — mint ő hiszi — eredményes és szerencsés leend a francia népre és az összes emberiségre. A követ emlékeztet Amerika hagyományos barátságára és szerencsét kíván magának ahoz, hogy Favre választatott külügyminiszterré. Castelar megtáviratozta a spanyol republikánusok testvéri üdvözletét. Az „Ung. Ltd.“ azon érdekes hírt közli, hogy már a sedani kapitulatio előtt Vilmos király és Napóleon közt egy szerződés köttetett , mely szerint ez utóbbi Elszászt és Lothringent átengedi, míg Poroszország, biztosítja a Napoleon dynastia fentartását illetőleg visszaállítását. Ecce, par nobile fratron! Németország. A békeközvetítési kísérletek hajótörést szenvednek az ősz király dacosságán, ki még dölyfösebb mint minisztere. Az ő egyenes rendeletére történt, hogy Berlinben kinyilatkoztatták , miszerint Németország nem a dynastia, hanem a francia nép ellen harcol. A háború további folytatására nagy előkészületeket tesznek. Az elrendelt három tartaléksereg közül már kettő egészen föl van állítva. A délnémet államok lemondanak az eshetőleges területnagyobbodásról, mert nem érzik magukat oly erősnek, hogy a megszerzett tartományt meg is védhessék. Megbízható jelentések szerint az északnémet hadseregben erőtetett menetek folytán máris több mint 120 ezer ember szenved lábbajban, kik rövid idő alatt szolgálatra képtelenek lesznek. Napolen Wilhelmshöhében van. Kíséretét 16 lovas és 40 szolga képezi. A kastély bejáratai elzárvák és gyalogőrségek által vannak megszállva. Olaszország. A hadsereg a pápai határon megállapodott, ennek oka az, hogy a pápa a végpercben elhatározta, Viktor Emmanuellel alkudozni. Az olasz küldött már azóta a Vaticánban van az ultimátummal. A közvélemény nagyon rosz néven veszi a késedelmezést. Florencbez távírják: a kormány megbízta a párisi követet, hogy a köztársaságot hivatalosan ismerje el. Favre a szeptemberi konvenciót megsemmisültnek nyilvánító. Garibaldi fölajánlotta szolgálatát a francia republikánus kormánynak. Belgium visszavonta hadseregét a határról, miután már nincs ott a hadviselő felek egyikének serege sem. Bern, szept. 8. A szövetségi tanács egy rendkívüli ülésében rokonszenvét fejezte ki a francia köztársaság iránt. Konstantinápoly, szept. 7. Sannon város (a Feketenger mellett) leégett, néhány ezer ház égett le, ezer meg ezer ember fedél nélkül van. Görögország nem akar Olaszországnak kárpótlást adni a marathoni áldozatokért.