Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)
1870-07-10 / 82. szám
1870. Tizenkettedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Megjelent Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: iskola-utca, Vadász-ház,lső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elintetve Egész évre ... 8 frt. | Félévre . ... 4 fr( Egész évre ... 7 frt. | Félévre . 3 frt 50 fr. Évnegyedre 2 frt. Évnegyedre . . 1 frt 75 kr. Egyes szám ára 6 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann Al-só magy. hirdetési irodájában, csibárus-utca 2 iksz Bécsben Hausenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) Oppeck A., és Rosenzweig J. hirdetési ügynökökné. Majuain. — Frankfurtban (J. 11 Daube & Co. hirdetések expriziójában ; Lipcsében Laetses társánál; Parisban Havas, Lafitte, Hullier és társáná 1 82-ik szám. Vasárnap, július 10-én. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 új krajcár. _L____L___—___________.___iii_j’ . 1 .... " Osztrovszky József levele Főt. Silmeghi Károly úrhoz , mint a Szeged felső aut. volt. kerület közp. bizottmányának elnökéhez. Pest, julius 2. Szeretve tisztelt kedves barátom ! Több napon át tartott betegségből ma kelvén föl először, csak most lehetek szerencsés, múlt hó 23-án kelt baráti levelére — melyben a szegedi 2-dik választó kerület részéről, a magyar kath. autonómiai szervezőgyűlésre küldendő világi képviselőül lett megválasztatásomról tudósítani szíveskedett — válaszolni, illetőleg a bennem helyzett bizalomért köszönetemnek kifejezést adni. E bizalom annál megtisztelőbb reám nézve, mivel oly téren nyilvánult ezúttal irányomban, melyen az álláspont — melyet a küszöbön álló kérdés megoldásánál meggyőződésemhez hiven elfoglalandó leszek — választóim előtt teljesen ismeretlen lévén, csakis a személyem iránti rokonszenv kifolyásául tekinthető. De amily megtisztelő e határtalan bizalom egyrészről, és oly aggasztó lehetne reám nézve az abból folyó erkölcsi felelősség elvállalása másrészről, ha azon körülmény, miszerint tudvalevőleg épen Szeged-felsőváros választói döntötték el a választás eredményét javamra, bizton nem engedné következtetnem , hogy az ezen ügyben követendő eljárásommal választóim jóváhagyását megnyerni szerencsés teendők. Mert hiszen Szeged-felsőváros az én szülőföldem, mely bölcsőmet ringatta. E nép körében töltöttem gyermekéveimet s nőttem férfiúvá, s vele együtt éltem át a hazának dicső és szomorú napjait. Ki ismerhetné hát inkább lelkületemet és gondolkozásomat, mint Önök szeretett polgártársaim, kik előtt — mint nyitott könyv — egész múltam zárva áll. — Önök tudják, hogy teljes életemben, minden törekvéseimnek fő célja: a szabadság volt. De azt is tudják , hogy e magasztos cél kivívásában mindig hajlandóbb valók, a kétes sikerű s magát a célt kockáztató végleges eszközöket kerülve , a demokráciás reform békés útján haladni, melynek vezérelve: a milliók jogosult követelését kielégíteni, anélkül, hogy a létező jogbirtokosok érdekén orvosolhatlan seb ejtessék ! — Szóval, követtem és követem azon politikát, mely föladatául tűzte ki, a különféle érdekeket a méltányosság , szeretet és kölcsönösség alapján akkép egyenlíteni ki, hogy a földi szentháromság harmadika, a testvériség, az emberek szívében meghonosítva, megörökíttessék ! Ez az én politikai hitvallásom. S ki választóim közül azon reményben adta reám szavazatát, hogy ugyanez leend irányadóm a katholikus egyházi autonóm szervezet kérdésének megoldásánál is, az nem fog bennem csalódni. Nehéz lesz a töretlen után haladni ; de isten után a tiszta szándék s választóim további elnéző bizalma, nagyrészben enyhitendik reám nézve annak súlyát. És most fogadja, kedves barátom, s egyszersmind kérem, adja át választópolgártársaimnak hálás köszönetemmel hazafiul szives üdvözletemet. Engemet pedig tartson meg továbbra is nagyrabecsült barátságában, hason érzelemmel maradván őszinte barátja Osztróvszky József. Szabadka, június elején. A köztörvényhatóságok és községek rendezése ügyében beterjesztett törvényjavaslat fölötti tárgyalás jún. 30-iki népes közgyűlésünkben azzal végződött, hogy az ismeretes kassai és debreceni körlevelek egyszerűen félretétettek, s a belügyminiszterhez a beterjesztett spochális törvényjavaslat szerencsés megalkotásáért bizalmi és elismerő felirat, az országgyűléshez pedig, a javaslatnak mielőbbi törvénynyé emelése céljából, kérelem intéztetni határoztatok Habár élénk vitatkozások merültek föl a fentebb érintett határozatok hozatalánál, anynyit kell, hogy megjegyezzünk: miként itteni ellenzékünk nem annyira a dolog lényege, mint inkább a körül, s teljesen elkopott fegyverekkel vívta keserű harcát, mert nem érzett földet lába alatt, s mert — 7 szavazatot kivéve, — az egész népes gyűlés egész lelkesedéssel szavazott ellene. Alább közöljük a saját viszonyainkból kitűnőleg indokolt bizottmányi jelentést, s abból kiderülene, hogy mily értéket tulajdonít Szabadka az érdeklett törvényjavaslatnak s mily szempontból kívánná, hogy azt az egész ország figyelmére méltassa , mert itt pártkülönbség nélkül szeretnék , ha az ország azon niveaura emelkednék, melyben egy Solon tekintett hazájára, indőn honfiai reá bízták az országalkotás nagy művét — az alkotmány elkészítését, amelyet ő elkészítvén, csak úgy nyújtott át honfiainak, hogy azon változtatniok egy tizedig nem volt szabad. A görögök e kitűzött határidőt meg is tartották s amig megtartották , boldogok is voltak. Nálunk ehez nincs remény, mert alig kötöttük meg a kiegyezést, már annak fölbontásához fognánk ; honnan vennék tehát a reményt, hogy egy, bár epochális törvényjavaslat is, más sorsban részesüljön, mint hogy amint a közjogi kiegyezés, úgy a municipiumok s községek rendezési kérdése is kérdésselé fog tétetni, mihelyt arra az idők kedvezni fognak, vagyis: mihelyt a békés átalakulás korát egy nyugtalan , bizonytalan állapot fogja fölváltani. De hát fog-e sokáig kedvezni az idő a békés átalakulás műveihez? s van-e reményünk, hogy egy nyugtalan, bizonytalan állapot nem e vet, vissza azon indefiniálhatlan állapothoz, amidőn sem hal-, sem húsféle amphibiális életet éltünk, s mégis magyaroknak tartottuk magunkat — mert meghalni nem akartunk ? Gondolják ezt meg az illetők, s aztán vessenek számot: ha jelen magyar kormányunk nem vivott-e ki már is többet, mint a minőkről 48 előtt s azután is csak álmodni is mertünk volna ? S ha erre gondoltak, ne nehezítsék a magyar kormány állását , mert bizony eljő az idő, midőn azok vaksága fölött sajául föl a nép, kik a tettek idejét elszalasztani buzgólkodtak, s azt hitték, midőn ezt teszik , még jót is cselekszenek. A jó mű dicséri mesterét, a mi mestereink — minisztereink — jósága mellett tanúskodik , hogy ők annyi rágalom és gyanúsítás dacára, a szilárd és türelmes hazafiság tulajdonával , állomásukon kitartanak, bár arra nem szorultak, s legjobb meggyőződésük szerint hordják a téglát téglára, bár nem todják, fölépíthetik-e egészen az épületet. A jó mű mellett tanúskodik az is, hogy a műveit külföld sympathiája felénk fordult; hogy az új aera óta számba vesznek bennünket ; hogy a magyar-osztrák kettős állam szövetségét a művelt nyugat istápolja, fentartja; hogy az egykor bekövetkezendett európai, északi és nyugati hatalmak mérkőzése esetében a magyar állam külön életének egy lap van szentelve, melyet mostani eszélyes magunk tartásával érdemeltünk ki. Szóval, hogy mi a helyes úton járunk, mi sem bizonyítja inkább, mint hogy az ellenzékkel tart mindaz, mi nem Magyarország megerősítésére, hanem annak fölbontására számít, s ezek, a ki nem elégíthető, a külön nemzeti életre vágyó nem-magyar népiségek; továbbá a monarchia túlsó felében létező csehek; azután az oroszok s a németek azon része, mely tán Magyarországra is vetette szemeit ; s végül egyéb ellenségeink, melyek benn és künn elég nagy számmal találkoznak. Oh igen! a kicsiny magyar faj ellensége légió . . . sem ezen ellenségből a napokban egyik őszintébb nem-magyar nemzetiségbeli tag, a virilis szavazatokról lévén szó, megjegyezte , hogy ez különösen a magyar faj javára, és a többi nemzetiség rövidségére látszik alkotva lenni — Gondolja ön ? az ellenzék egészen az ellenkezőt jósolja — válaszoltam én. — Az ellenzék levegőbe beszél, midőn így beszél. Hiszen önöknél van a szám, a vagyon, az értelmiség többsége; mily rövidlátás tehát, a vagyon- és értelmiségtől — mely a magyar faj főelőnye — megtagadni akarni azon befolyást, mely nélkül minden állam örökös fluctuatióknak van és lesz kitéve, a magyar pedig biztos megsemmisülésének menne elébe ! — Igaza van, — de a demokratia nevében egynémely hazafi tán a hazát is elejtené, mivel az nem az ő hiablonja szerint boldogittatik. Hanem — folytatom — a virilis szavazatok megállapítása nem csak a magyar, hanem vidékek szerint, majd a szerb, majd a román, majd a tót, ruthen fajok érdekeinek megóvására is szolgál, és csakis ezáltal kerülhető el, hogy bizonyos párt- és nemzetiségi cotteriák, az ellen-párt és ellen-nemzetiségeket akár egészben is, — a képviseletekből kihagyják. — Ez megnyugtató a kisebbségben létező pártok és nemzetiségekre nézve; hanem azért a magyarnak vagyon és értelmiség tekintetébeni többsége fölött nem hunyhatunk szemet, s azért e hazában hahogy béke marad : övé a jövendő. " Eddig volt a párbeszéd, melyet az illető nem-magyar nemzetiségbel ivel folytattam , de önmagamban e jövő fölött mégis kételkedtem , mivel azt sírját pártos fiai akadályozzák. Nem csodál 48 előtt az ellenzéknek könnyű és hálás volt szerepe : csak védeni kellett alkotmányát, régi törvényeit a bécsi német kormány mindent elnyelni akaró absolutismusa, germanisatiója s egységesítése ellen, s a tisztelet és népszerűség méltán kiérdemlőt volt; ma megfordított viszonyban állunk: nem az ellenzék, hanem a magyar kormány és Deákpárt védi az alkotmányt és törvényeket — nem a bécsi kormány, de saját uralomra törő honfiai ellen, kiknek ép oly nehéz ellenzékeskedni , mint hajdan nehéz volt a conservativeknek s úgynevezett magyar kormány-férfiaknak a bécsi kormányt védeni, mivel ezek az absolutismust, azok a demagógiát szolgálták és szolgálják. Igen, a demokratia, a roszul értelmezett hazafiság nevében szélben űzött demagóg eszközök ébresztenek bennünk kételyt a nemzet jobb jövője fölött, s ezek miatt aggódunk, hogy bár a nemzet múltjához , geográfiai helyzetéhez, számához, erejéhez s az európai körülményekhez képest kivívta elérhető állását, sőt külön államiságát; bár a nemzetnek önzetlenebb és képesebb kormánya soha sem is volt a mostaninál — melyre minden nemzet büszke lehetne: — a bal- és szélső balnak egyaránt minden kérdésben tanúsított, s még egyre folytatott magatartása miatt e nemzet a nyugodt munkásság- s előhaladásnak nem szemelheti szerencsésebb perceit sem. Mert a nemzet életében is ritkák azon időszakok, midőn király és nemzet egyértelműben egymás boldogítására törekszenek, s nem ilyen időszak-e a miénk ? s kellőleg felhasználjuk-e ezen időpontot ? Ára feleljenek az illetők saját lelkiismeretüknek : midőn a szerencsés perceket használatlanul, vagy roszul használva, elszalasztják , mi meg tegyük meg kötelességünket, habár nem tudjuk, elérhetjük-e célunkat, mely nemes és jó, a hazának jelen időben s körülmények közt elérhető boldogitását előmozditani a legjobb eszközökkel.* *) Antunovits József. * *) A c cikkben hivatkozott bizotti jelentést jövő számunkban fogjuk hozni. TANÜGYI ROVAT. Szeged, július 9-én. Az „Alföldi tanitó-egylet“ folyó 1870-ik évi julius hó 2-án tartott választmányi ülésében Bója Gergely zalamegyei tanfelügyelőnek a választmányhoz irt levele fölolvastatván, a választmány elhatározta azt közérdekű tartalmánál fogva a tanügyi szaklapokban és a „Szegedi Híradó”ban közzétenni. A levél tartalma következő: „Igen tisztelt Választmány ! Szivem mélyéből üdvözlöm Ősöket az „Al. t. egylet“ összes tagjaival együtt. Hónapok múltak el, hogy nem találkoztunk. A tisztelt Választmány szives volt engem elismerő iratával megtisztelni. Én pedig adós maradtam a válaszszal. De azt ne róják föl, kérem, a feledés hibájának, hanem inkább legyenek, szívesek azon nagy halmazú teendőknek tulajdonítani, melyek majd a körúton, majd az irodában veszik igénybe minden időmet. Azonban alig van nap, hogy a terhes munka után, midőn lelkem pihenni, erőben Üdülni akar. Önökhöz ne szárnyalnának gondolataim. Önökhöz, a tanügy kitartó, lelkes bajnokaihoz, kik az átalakulás korszakában a népnevelés szent ügyének nagy fontosságát fölfogva, a hivatás magasztosságát átérezve, a korszerű előhaladás útján legyőzhetlen akadályt alig ismernek. Legyenek Önök, kérem, ezentúl is zászlóvivők a válságos harcban, melynek diadalától függ a tanügy óhajtott fölvirulása és a tanítói testület jobblétének megalapítása. — Harcias küzdelem nélkül győzelem nem várható, kik a csatatéren a haza életéért, fönnmaradása és boldogságáért vívnak: vajmi sokszor tűrnek hideget, meleget, éhséget és szomjat. De panaszkodni, elcsüggedni, kétségbeesni, vagy a szaporodó ellenség előtt gyáván megfutamodni, ezt soha egy hősnek történetében sem olvastuk. Az egyesülés eszméje sohasem volt oly időszerű, mint épen most. Amely tanító el akarja magát szigetelni a társadalmi haladás mozgalmaitól, az nézetem szerint nagyon roszul fogta föl hivatását, az saját magának ellensége! Mert az egyesített erők egyik főfeladata a tanítói tekintélyt emelni, a szellemi és erkölcsi alárendeltséget kellő álláspontra, tiszteletreméltó magaslatra fölsegíteni, az anyagi többlétet eszközölni. Aki parányi körében egyedül önmagának akar élni, a kor kiáltó szavaira füleit bedugja, ki a gépies mindennapi foglalkozáson kívül a közélet mozzanatait figyelmen kivül hagyja : az ne panaszkodjék, ha a részvét iránta meghidegül, ne vádolja a helyzet viszonyait, ha állásában a legkisebb hullámzás is megingatja, az ne követeljen a társadalomtól előnyöket, midőn a haladás zászlaját látni, tisztelni nem akarja. A kor, melyben élünk, a szellemi és erkölcsi küzdemek kora. Aki e küzdelemben résztvenni (értem , tehetsége szerint) nem akar, nem törekszik, az lehet jó, becsületes ember, de hogy a hazának és saját körének hű tagja volna, azt bátor vagyok tagadni. A nevelés és oktatás hazánkra nézve a legfontosabb ügyek egyike. Nevelni és tanítani a legfenségesebb hivatás. — De hogy e hivatásnak megfelelhessünk: egyesült erővel kell küzdenünk a tökély felé. Ezt pedig önmunkásság, eszmecserélés, társulati tevékenység nélkül alig érhetjük el. Előre tehát, alföld derék néptanítói 1 — A tespedés, a ridegség, az önző félrevonulás legyenek száműzve 1 Az igen t. Választmány legyen szives őszinte jóakaratból és benső részvétből származott szavaimat az egylet t. c. tagjaival tudatni. A népnevelés és néptanítók egén a hajnal feltűnt, akit ennek sugarai nem lelkesítenek, az lelki betegségben sinlődik, mely betegségre gyógyszert sem a törvény, sem egyesek buzgalma nem adhat. Ellenben, hogy a küzdelem koszorújához