Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-07-10 / 82. szám

1870. Tizenkettedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTART­A­LMÚ KÖZLÖNY. Megjelent Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények kül­dendők: iskola-utca, Vadász-ház,­l­ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elintetve Egész évre ... 8 frt. | Félévre . ... 4 fr( Egész évre ... 7 frt. | Félévre . 3 frt 50 fr. Évnegye­dre 2 frt. Évnegyedre . . 1 frt 75 kr. Egyes szám ára 6 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A­l-só magy. hirdetési irodájában, csibárus-utca 2 ik­sz Bécsben Hausenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) Oppeck A., és Rosenzweig J. hirdetési ü­gynökökné. Majuain. — Frankfurtban (J. 11 Daube & Co. hirdetések exp­r­iziójában ; Lipcséb­en Laet­se­s társánál; Parisban Havas, Lafitte, Hullier és társáná 1 82-ik szám. Vasárnap, július 10-én. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 új krajcár. _L____L___—___________.___iii_j’ . 1 .... " Osztrovszky József levele Főt. Silmeghi Károly úrhoz , mint a Szeged felső aut. volt. kerület közp. bizottmányának elnökéhez. Pest, julius 2. Szeretve tisztelt kedves barátom ! Több napon át tartott betegségből ma kelvén föl először, csak most lehetek szeren­csés, múlt hó 23-án kelt baráti levelére — melyben a szegedi 2-dik választó kerület ré­széről, a magyar kath. autonómiai szervező­­gyűlésre küldendő világi képviselőül lett meg­­választatásomról tudósítani szíveskedett — válaszolni, illetőleg a bennem helyzett biza­lomért köszönetemnek kifejezést adni. E bizalom annál megtisztelőbb reám nézve, mivel oly téren nyilvánult ezúttal irá­nyomban, melyen az álláspont — melyet a küszöbön álló kérdés megoldásánál meggyő­ződésemhez hi­ven elfoglalandó leszek — vá­lasztóim előtt teljesen ismeretlen lévén, csakis a személyem iránti rokonszenv kifolyásául te­kinthető. De amily megtisztelő e határtalan biza­lom egyrészről, és oly aggasztó lehetne reám nézve az abból folyó erkölcsi felelősség el­vállalása másrészről, ha azon körülmény, mi­szerint tudvalevőleg épen Szeged-felsőváros választói döntötték el a választás eredményét javamra,­­ bizton nem engedné következ­tetnem , hogy az ezen ügyben követendő el­járásommal választóim jóváhagyását meg­nyerni szerencsés teendők. Mert hiszen Szeged-felsőváros az én szülőföldem, mely bölcsőmet ringatta. E nép körében töltöttem gyermekéveimet s nőttem férfiúvá, s vele együtt éltem át a hazának dicső és szomorú napjait. Ki ismerhetné hát inkább lelkületemet és gondolkozásomat, mint Önök szeretett polgártársaim, kik előtt — mint nyitott könyv — egész múltam zárva áll. — Önök tudják, hogy teljes életemben, minden törekvéseimnek fő célja: a szabadság volt. De azt is tudják , hogy e magasztos cél ki­vívásában mindig hajlandóbb valók, a kétes sikerű s magát a célt kockáztató végleges eszközöket kerülve , a demokráciás reform békés útján haladni, melynek vezérelve: a milliók jogosult követelését kielégíteni, anél­kül, hogy a létező jogbirtokosok érdekén or­­vosolhatlan seb ejtessék ! — Szóval, követ­tem és követem azon politikát, mely fölada­tául tűzte ki, a különféle érdekeket a méltá­nyosság , szeretet és kölcsönösség alapján akkép egyenlíteni ki, hogy a földi szenthá­romság harmadika, a testvériség, az emberek szívében meghonosítva, megörökít­­tessék ! Ez az én politikai hitvallásom. S ki vá­lasztóim közül azon reményben adta reám szavazatát, hogy ugyanez leend irányadóm a katholikus egyházi autonóm szervezet kérdé­sének megoldásánál is,­­ az nem fog ben­nem csalódni. Nehéz lesz a töretlen után haladni ; de isten után a tiszta szándék s választóim to­vábbi elnéző bizalma, nagyrészben enyhiten­­dik reám nézve annak súlyát. És most fogadja, kedves barátom, s egy­szersmind kérem, adja át választó­polgártár­saimnak hálás köszönetemmel hazafiul szives üdvözletemet. Engemet pedig tartson meg továbbra is nagyrabecsült barátságában, hason érzelemmel maradván őszinte barátja Osztróvszky József. Szabadka, június elején. A köztörvényhatóságok és községek rende­zése ügyében beterjesztett törvényjavaslat fö­lötti tárgyalás jún. 30-iki népes közgyűlé­sünkben azzal végződött, hogy az ismeretes kassai és debreceni körlevelek egyszerűen félretétettek, s a belügyminiszterhez a beter­jesztett spochális törvényjavaslat szerencsés megalkotásáért bizalmi és elismerő felirat, az országgyűléshez pedig, a javaslatnak mielőbbi törvénynyé emelése céljából, kérelem intéz­­tetni határoztatok Habár élénk vitatkozások merültek föl a fentebb érintett határozatok hozatalánál, any­­nyit kell, hogy megjegyezzünk: miként itteni ellenzékünk nem annyira a dolog lényege, mint inkább a körül, s teljesen­ elkopott fegy­verekkel ví­vta keserű harcát, mert nem ér­zett földet lá­ba alatt, s mert — 7 szavaza­tot kivéve, — az egész népes gyűlés egész lel­kesedéssel szavazott ellene. Alább közöljük a saját viszonyainkból kitűnőleg indokolt bizottmányi jelentést, s abból kiderülene, hogy mily értéket tulajdonít Szabadka az érdeklett törvényjavaslatnak s mily szempontból kívánná, hogy azt az egész ország figyelmére méltassa , mert itt pártkü­lönbség nélkül szeretnék , ha az ország azon niveaura emelkednék, melyben egy Solon te­kintett hazájára, in­dőn honfiai reá bízták az országalkotás nagy művét — az alkotmány elkészítését, amelyet ő elkészítvén, csak úgy nyújtott át honfiainak, hogy azon változtat­­niok egy tizedig nem volt szabad. A görögök e kitűzött határidőt meg is tartották s a­mig megtartották , boldogok is voltak. Nálunk ehez nincs remény, mert alig kötöttük meg a kiegyezést, már annak fölbon­tásához fognánk ; honnan vennék tehát a re­ményt, hogy egy, bár epochális törvén­yjavas­­lat is, más sorsban részesüljön, mint hogy amint a közjogi kiegyezés, úgy a municipium­ok s községek rendezési kérdése is kérdésselé fog tétetni, mihelyt arra az idők kedvezni fognak, vagyis: mihelyt a békés átalakulás korát egy nyugtalan , bizonytalan állapot fogja föl­váltani. De hát fog-e sokáig kedvezni az idő a békés átalakulás műveihez? s van-e remé­nyünk, hogy egy nyugtalan, bizonytalan álla­pot nem­ e vet, vissza azon indefiniálhatlan ál­lapothoz, amidőn sem hal-, sem húsféle am­­phibiális életet éltünk, s mégis magyaroknak tartottuk magunkat — mert meghalni nem akartunk ? Gondolják ezt meg az illetők, s aztán vessenek számot: ha jelen magyar kormányunk nem vivott-e ki m­ár is többet, mint a minőkről 48 előtt s azután is csak álmodni is mertünk volna ? S ha erre gondoltak, ne nehezítsék a magyar kormány állását , mert bizony eljő az idő, midőn azok vaksága fölött sajául föl a nép, kik a tettek idejét elszalasztani buzgól­­kodtak, s azt hitték, midőn ezt teszik , még jót is cselekszenek. A jó mű dicséri mesterét, a mi mestere­ink — minisztereink — jósága mellett tanús­kodik , hogy ők annyi rágalom és gyanúsítás dacára, a szilárd és türelmes hazafiság tulaj­donával , állomásukon kitartanak, bár arra nem szorultak, s legjobb meggyőződésük sze­rint hordják a téglát téglára, bár nem to­d­­ják, fölépíthetik-e egészen az épületet. A jó mű mellett tanúskodik az is, hogy a műveit külföld sympathiája felénk fordult; hogy az új aera óta számba vesznek bennün­ket ; hogy a magyar-osztrák kettős állam szövetségét a művelt nyugat istápolja, fen­­tartja; hogy az egykor bekövetkezendett euró­pai, északi és nyugati hatalmak mérkőzése esetében a magyar állam külön életének egy lap van szentelve, melyet mostani eszélyes magunk tartásával érdemeltünk ki. Szóval, hogy mi a helyes úton járunk, mi sem­ bizonyítja inkább, mint hogy az ellen­zékkel tart mindaz, mi nem Magyarország megerősítésére, hanem annak fölbontására számít, s ezek, a ki nem elégíthető, a külön nemzeti életre vágyó nem-magyar népisé­­gek; továbbá a monarchia túlsó felében lé­tező csehek; azután az oroszok s a néme­tek azon része, mely tán Magyarországra is vetette szemeit ; s végül egyéb ellenségeink, melyek benn és künn elég nagy számmal ta­lálkoznak. Oh igen! a kicsiny magyar faj ellensége légió . . . s­em ezen ellenségből a napokban egyik őszintébb nem-magyar nemzetiségbeli tag, a virilis szavazatokról lévén szó, megje­gyezte , hogy ez különösen a magyar faj ja­vára, és a többi nemzetiség rövidségére lát­szik alkotva lenni — Gondolja ön ? az ellenzék egészen az ellenkezőt jósolja — válaszoltam én. — Az ellenzék levegőbe beszél, midőn így beszél. Hiszen önöknél van a szám, a vagyon, az értelmiség többsége; mily rövid­látás tehát, a vagyon- és értelmiségtől — mely a magyar faj főelőnye — megtagadni akarni azon befolyást, mely nélkül minden állam örökös fluctuatióknak van és lesz ki­téve, a magyar pedig biztos megsemmisülésé­nek menne elébe ! — Igaza van, — de a demokratia nevé­ben egynémely hazafi tán a hazát is elejtené, mivel az nem az ő hiablonja szerint boldo­­gittatik. Hanem — folytatom — a virilis szavazatok megállapítása nem csak a magyar, hanem vidékek szerint, majd­ a szerb, majd a román, majd a tót­, ruthen fajok érdekeinek megóvására is szolgál, és csakis ezáltal kerül­hető el, hogy bizonyos párt- és nemzetiségi cotteriák, az ellen-párt és ellen-nemzetiségeket akár egészben is, — a képviseletekből ki­hagyják. — Ez megnyugtató a kisebbségben lé­tező pártok és nemzetiségekre nézve; hanem azért a magyarnak vagyon­ és értelmiség te­­kintetébeni többsége fölött nem hunyhatunk szemet, s azért e hazában hahogy béke ma­rad : övé a jövendő. " Eddig volt a párbeszéd, melyet az illető nem-magyar nemzetiségbel ivel folytattam , de önmagamban e jövő fölött mégis kételked­tem , mivel azt sírját pártos fiai akadá­lyozzák. Nem csodál 48 előtt az ellenzéknek könnyű és hálás volt szerepe : csak védeni kellett alkotmányát, régi törvényeit a bécsi német kormány mindent elnyelni akaró abso­­lutismusa, germanisatiója s egységesítése el­len, s a tisztelet és népszerűség méltán ki­érdemlőt volt; ma megfordított viszonyban állunk: nem az ellenzék, hanem a magyar kormány és Deákpárt védi az alkotmányt és törvényeket — nem a bécsi kormány, de sa­ját uralomra törő honfiai ellen, kiknek ép oly nehéz ellenzékeskedni , mint hajdan nehéz volt a conservativeknek s úgynevezett ma­gyar kormány-férfiaknak a bécsi kormányt vé­deni, mivel ezek az absolutismust, azok a de­magógiát szolgálták és szolgálják. Igen, a demokratia, a roszul értelmezett hazafiság nevében szél­ben űzött demagóg eszközök ébresztenek bennünk kételyt a nem­zet jobb jövője fölött, s ezek miatt aggódunk, hogy bár a nemzet múltjához , geográfiai helyzetéhez, számához, erejéhez s az európai körülményekhez képest kivívta elérhető állá­sát, sőt külön államiságát; bár a nemzetnek önzetlenebb és képesebb kormánya soha sem is volt a mostaninál — melyre minden nem­zet büszke lehetne: — a bal- és szélső bal­nak egyaránt minden kérdésben tanúsított, s még egyre folytatott magatartása miatt e nem­zet a nyugodt munkásság- s előhaladásnak nem szemelheti szerencsésebb perceit sem. Mert a nemzet életében is ritkák azon idő­szakok, midőn király és nemzet egyértelműben egymás boldogítására törekszenek, s nem ilyen időszak-e a miénk ? s kellőleg felhasználjuk-e ezen időpontot ? Ára feleljenek az illetők saját lelkiisme­retüknek : midőn a szerencsés perceket hasz­nálatlanul, vagy roszul használva, elszalaszt­ják , mi meg tegyük meg kötelességünket, ha­bár nem tudjuk, elérhetjük-e célunkat, mely nemes és jó, a hazának jelen időben s körül­mények közt elérhető boldogitását előmozdi­­tani a legjobb eszközökkel.* *) Antunovits József. * *) A c cikkben hivatkozott bizotti jelentést jövő számunkban fogjuk hozni. TANÜGYI ROVAT. Szeged, július 9-én. Az „Alföldi tanitó-egylet“ folyó 1870-ik évi julius hó 2-án tartott választmányi ülé­sében Bója Gergely zalamegyei tanfelügye­lőnek a választmányhoz irt levele fölolvas­tatván, a választmány elhatározta azt közér­dekű tartalmánál fogva a tanügyi szaklapok­ban és a „Szegedi Híradó”ban közzétenni. A levél tartalma következő: „Igen tisztelt Választmány ! Szivem mélyéből üdvözlöm Ősöket az „Al­. t. egylet“ összes tagjaival együtt. Hó­napok múltak el, hogy nem találkoztunk. A tisztelt Választmány szives volt engem elis­merő iratával megtisztelni. Én pedig adós maradtam a válaszszal. De azt ne róják föl, kérem, a feledés hibájának, hanem inkább legyenek, szívesek azon nagy halmazú teen­dőknek tulajdonítani, melyek majd a körúton, majd az irodában veszik igénybe minden idő­met. Azonban alig van nap, hogy a terhes munka után, midőn lelkem pihenni, erőben Üdülni akar. Önökhöz ne szárnyalnának gon­dolataim. Önökhöz, a tanügy kitartó, lelkes bajnokaihoz, kik az átalakulás korszakában a népnevelés szent ügyének nagy fontosságát fölfogva, a hivatás magasztosságát átérezve, a korszerű előhaladás útján legyőzhetlen aka­dályt alig ismernek. Legyenek Önök, kérem, ezentúl is zász­lóvivők a válságos harcban, melynek diadalá­tól függ a tanügy óhajtott fölvirulása és a tanítói testület jobblétének megalapítása. — Harcias küzdelem nélkül győzelem nem vár­ható, kik a csatatéren a haza életéért, fönn­maradása­ és boldogságáért vívnak: vajmi sokszor tűrnek hideget, meleget, éhséget és szomjat. De panaszkodni, elcsüggedni, kétség­beesni, vagy a szaporodó ellenség előtt gyá­ván megfutamodni, ezt soha egy hősnek tör­ténetében sem olvastuk. Az egyesülés eszméje sohasem volt oly időszerű, mint épen most. Amely tanító el akarja magát szigetelni a társadalmi haladás mozgalmaitól, az nézetem szerint nagyon ro­szul fogta föl hivatását, az saját magának ellensége! Mert az egyesített erők egyik fő­feladata a tanítói tekintélyt emelni, a szel­lemi és erkölcsi alárendeltséget kellő állás­pontra, tiszteletreméltó magaslatra fölsegí­­teni, az anyagi többlétet eszközölni. Aki parányi körében egyedül önmagának akar élni, a kor kiáltó szavaira füleit bedugja, ki a gépies mindennapi foglalkozáson kívül a közélet mozzanatait figyelmen kivül hagyja : az ne panaszkodjék, ha a részvét iránta meg­­hidegül, ne vádolja a helyzet viszonyait, ha állásában a legkisebb hullámzás is megin­gatja, az ne követeljen a társadalomtól elő­nyöket, midőn a haladás zászlaját látni, tisz­telni nem akarja. A kor, melyben élünk, a szellemi és erkölcsi küzd­em­ek kora. Aki e küzdelemben résztvenni (értem , tehetsége szerint) nem akar, nem törekszik, az lehet jó, becsületes ember, de hogy a hazának és saját körének hű tagja volna, azt bátor vagyok tagadni. A nevelés és oktatás hazánkra nézve a legfontosabb ügyek egyike. Nevelni és taní­tani a legfenségesebb hivatás. — De hogy e hivatásnak megfelelhessünk: egyesült erővel kell küzdenünk a tökély felé. Ezt pedig ön­munkásság, eszmecserélés, társulati tevékeny­ség nélkül alig érhetjük el. Előre tehát, alföld derék néptanítói 1 — A tespedés, a ridegség, az önző félrevonulás legyenek száműzve 1 Az igen t. Választmány legyen szives őszinte jóakaratból és benső részvétből szár­mazott szavaimat az egylet t. c. tagjaival tudatni. A népnevelés és néptanítók egén a haj­nal feltűnt, akit ennek sugarai nem lelkesí­tenek, az lelki betegségben sinlődik, mely betegségre gyógyszert sem a törvény, sem egyesek buzgalma nem adhat. Ellenben, hogy a küzdelem koszorújához

Next