Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)
1871-01-15 / 7. szám
1871. Tizenharmadik évfolyam. 7-ik szám. Vasárnap, január 15-én. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. . Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész erre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre ... 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca b. szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiojában; Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Lafitte, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8) Pragaban, Münchenben, Ronnbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában.’ Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyiktai- ben a négyhasábos petitsor igtatási dij 15 krajcár. Előfizetési fölhívás SZEGEDI HÍRADÓ tizenharmadik évfolyamának 1871-dik évi folyamára. Lapunkat, mely január 1-jén tizenharmadik évfolyamába lépett — bizalommal ajánljuk az alföldi megyék, városok és községek közönségei becses figyelmébe és pártfogásába. Az előfizetési módozatok lapunk homlokán közölték, s legcélszerűbb, ha az előfizetés megtételére posta-utalvány használtaik, miután az csak 5 kr. bérmentesítést igényel és így legjutányosabb. Minthogy pedig fitogtatás nélkül mondhatjuk lapunkat a vidéki lapok legelterjedtebbjének , ajánljuk azt hirdetések közlésére is, melyek más lapok áraival egybehasonlítva — elég jutányosak. Szeged, jan. 14. „Esküszünk, hogy Páris védfalait, a szabadságot és köztársaságot lépésenként védelmezendjük.“ E szavakkal végződik azon jelentés, melyet a párisi torlasz-bizottmány tett közzé működéséről, midőn egyúttal a végső előkészületeket elrendelé. ” Trochu pedig egy fulmináns proklamatióban nyomatékosan kijelenti, hogy „ő sohasem fog kapitulálni“, míg a „Journ. Off.“ kinyilatkoztatja, hogy „minden izgató, ki egyenetlenséget idézend elő , szigorúan fog bűntetteim.“ E tények eléggé tanúskodnak azon hősies és elszánt szellemről, mely jelenleg Párisban uralkodik. A 20,000 lövés, melyet az ostromló poroszok naponta tesznek; a golyózápor, mely a világ legszebb városára pusztítólag hull ; a nélkülözések, melyeknek elkényeztetett lakossága ki van téve; az éhség, mely mindig közelebb nyújtja sovány karjait; a betegségek, melyek egy hónapok óta szoros ostromzár alatt lévő városban szükségképen elharapóznak; a folytonos csatározások, melyek nappal nyugvást nem engednek és az éjjeli pihenést meggátolják, és végre az izgatások, melyeket egyes elégedetlen elemek a védőbizottrvány minden erélye és elővigyázata mellett is véghez visznek, nem csökkenték még eddig a bátorságot, nem láziják a fegyelmet, és a lakosság a végveszély perceiben csak annál határozottabban sorakozik a szabadság és köztársaság zászlója körül , hogy azt az utolsó csepp vérig védelmezze. A poroszok igen jól tudják, hogy Párisban még nem uralkodik a kétségbeesés borzasztó közönye és meg vannak győződve, hogy még annak bevétele sem vet véget ez irtózatos háborúnak, mely pusztításra és kegyetlenségre nézve a világtörténelemben páratlan. Azért ismét új csapatszállítások vannak készülőben és tavaszra az összes landwehrhaderő francia földön lesz ; az új katonaállítás 300,000 főre fog rúgni! Bismarck pedig ad captationem benevolentiae jegyzéket készít, melyben kiemeli, hogy „royalis (?) fegyverszüneti javaslatait visszavetették, s hogy francia részről bizonyára soha (?) sem voltak a békekötést célozó előtárgyalások “ Ilyen merő hazugságokkal ámítja a nemes gróf a semleges hatalmakat; persze igen könnyű dolog ott ámítani, ahol az ámíttatásra annyi készség és hajlam uralkodik és azért nem is csodálkozunk többé az „Opinione“ azon értesülésén, mely szerint „a semleges hatalmak fölhagytak a szándékkal, hogy Páris lövetésének megszüntetésére együttes lépéseket tegyenek, miután Poroszország el van határozva semmiféle beavatkozást meg nem engedni.“ A francia külügyminiszter ugyan egy diplomatiai ügynököt küldött ki, ki azzal van megbízva, hogy Páris bombázása ellen óvást emeljen ; azonban mit törődhetnek a békeszerető civilizált semleges hatalmak Páris és Franciaország sorsával, midőn Németország félelmes kancellárja minden beavatkozást megtilt és haragos pszt!-et mond? A franciák tehát csakugyan egészen magukra vannak hagyatva és mindamellett oly nagyszerű erőmegfeszítést fejtenek ki, hogy a háborúnak végét nem láthatni be, hogy a német légiók annak folytatására nem elégségesek, hogy a poroszok minden beavatkozástól rettegnek, sőt hogy a londoni konferenciát is elhalasztgatni kívánják, nehogy azon valamikép a francia ügy is szőnyegre kerüljön, így állanak jelenleg a dolgok. — Franciaország földje vértel ázik, a szélrózsa minden irányában öldöklés, pusztítás, rombolás van napirenden, míg az ország fényes középpontját a szétrobbanó gránátok ezrei dúlják. Európa népei érdeklődve nézik e hatalmas drámát és égnek a vágytól, a szerencsétlen nemzetnek segítséget, fölszabadulást hozni. Európa kormányzói nem veszik tekintetbe e vágyat és meddő sürgönyökben merítik ki minden emberségüket, minden bölcseségüket. Szeged város közgyűlése 1871. január 8-ikán. (Vége.) A közgyűlés ezután áttér azon bizottság - jelentésre, melyet a törvényszéki tagok munkásságának megvizsgálására kiküldött bizottság terjesztett elő, s mely már a legközelebb most közgyűlésen fölvétetett. Ezen tárgy alkalmat adott olynemű felszólalásokra és szenvedélyes kifakadásokra, melyek nem csak a parlamenti vitatkozás legcsekélyebb árnyalatát nélkülözik, hanem a társadalmi illem határain messze túlállanak. A kihívó személyeskedés, a gorombaság pótolák legtöbb szónoknál a higgadt megfontolás és érvelés helyét. A szólók egymást többször param et publice meghazudtolák, sőt oly eset is fordult elő, midőn — mint alább látandjuk — a képviselőnek becslete vétetett piszkolódó kritika alá. Mindezen epizódok igen szomorú képet alkotnak Szeged város belviszonyairól és arról nyújtanak tanúbizonyságot, hogy a városi képviselet testén igen sokat kell égetni, míg a kóranyag az egészséges részből kitisztul. Először szót emel a kiküldött bizottság elnöke Magyar János s beszédében felel azon megtámadásokra, melyek a múlt közgyűlés alkalmával a bizottsági jelentés és saját személye ellen intéztettek. Elsősorban válaszol a jegyzők és pedig Mészáros György főjegyző és a Forpásy Menyhért aljegyző kifogásaira. Előbbi azt állítá, hogy a kiküldött bizottság tagjai nem vettek részt az ügykimutatások megvizsgálásában , valamint ezt szóló egyedül foganatosstá, úgy a jelentés is nem a bizottság, hanem az ő saját jelentése; szóló tagadja ezen állítást, mert a bizottsági tagok mind közreműködtek megbízatásuk eszközlésében Babarczy József kivételével, ki a személyes neheztelések kikerülése indokából a jelentést sem írta alá; szóló nem látja korrektnek a főjegyző azon nyilatkozatát sem, mely szerint a jegyzői kar hibátlan; nem pedig azért, mert bár a főjegyzőnek van legtöbb restantiája, mindamellett a jegyzői kar többi tagja sem ment a hátralékoktól. Korpássy aljegyző tagadja, hogy neki restantiája volna s igy a jelentés ama kifejezése, hogy „a jegyzői kar is szorgalmasabb munkára intendő“, az ő személyére is vonatkozhatnék. Szóló nem látja fölmentve Korpásyt eme kifejezés alól, mert neki is van restanciája, bár a jegyzői kar tagjai közül legkevesebb. Hogy pedig az idézett megjegyzés általában indokolt, bizonyítja azon körülmény, hogy egyes jegyzőknél még 1867-től is vannak hátralékos ügyek. Hódy és Szluha tanácsnok urak ellenében , kik tagadták , hogy a közgyűlésnek joga volna megvizsgáltatni a törvényszéki tagok munkásságát — szóló azt vitatja, hogy a közgyűlésnek nem csak joga, de kötelessége törvényszéke működését és eljárását szemmel tartani és pedig a közgyűlést elsősorban illeti ezen jog; a minisztérium csak második sorban lép föl e tárgybani intézkedéssel. Azon megjegyzésre, hogy a jelentés összeállításánál a boszu működött, szónok kinyilatkoztatja, hogy ha ő előtte a boszu lett volna irányadó, akkor többet is hozhatott volna föl, mint amit a jelentés tartalmaz, előterjeszthette volna például azt, hogy Hódy tanácsnoknak még 1866-ról is vannak ügyei. Végül szónok Szekerke képviselő kardoskodására tér át, ki a jelentés ellen kikelt, holott épen ő volt az, aki nagy hévvel indítványozgatta a törvényszéki tagok munkásságának megvizsgáltatását, hogy lássa, ki mennyit dolgozik és mennyiben érdemli meg szorgalma által a fizetés-javítást. (Szekerke úrnak abban áll parlamenti raritása, hogy kezdetben ő üli a vasat legjobban, s midőn mások is hozzálátván a munkához , a vas már ki van kovácsolva , akkor meg kapja, a vas helyett neki áll a többiek házának, s azt ütlegeli. Videóvársétány költségeinek fedezése és piaci helypénz.) Dáni Ferenc nem látja sem célszerűnek sem szükségesnek, hogy ezen odiosus tárgynál tovább is időzzék a közgyűlés. A képviseletnek ama sarkalatos joga támadtatott meg, mely szerint az a közigazgatási tanács és törvényszék fölött superinspectionális jogot gyakorolhat; ezen jogot ma rehabilitálva látja azon elnöki előterjesztés folytán, melyben kimutattatik az említett hatósági közegek tevékenysége és mit az elnök-polgármester kétségkívül azon kötelességérzettől indíttatva terjesztett elő, hogy a képviseletnek joga van követelni törvényszéke és közigazgatási tanácsa munkásságáról a beszámolást; ezen kimutatás egyszersmind örvendetes tanúsággal szolgál afelől, hogy a restantiák apadtak. Szónok ezeknél fogva indítványozza, hogy az ügy kimutatásokról felvett jelentés egyszerűen tudomásul vétetvén , a közgyűlés afölött napirendre térjen. Masa képviselő szemrehányást tesz Babarczy Józsefnek amiatt, hogy ez őt megtámadta, miért vállalta el a bizottsági tagságot, midőn nem ért a dologhoz, és mégis Babarczy volt az, aki kivonta magát a bizottsági teendők alól, míg szóló kötelességének ismerte azokban közreműködni. Babarczy József azért nem vett részt a bizottság munkálataiban, mert már a közgyűlésen ellennézetben volt. (Miért vállalta mégis el a commissiot?) Masát újra megtámadja, miért választatta be magát a bizottságba, mikor nem ért a dologhoz. Szekerke képviselő nem hagyhatván magán száradni Magyar János megjegyzését szintén fölkerekedik és mivel esetleg igának az ellenében felhozottak, nem is bocsátkozik azok megcáfolásába — mert nem is lehetséges — hanem ehelyett megszokott szónoki mesterségéhez folyamodik s előkeriti a budazsebben mindig készen tartott argumentumot. A jelentést alaptalannak nyilvánitja és olyannak , mely a bizottsági tagok közreműködése nélkül készült; e részben hivatkozik Babarczra, ki nem vett részt a munkálatban, Szabó Jánosra, ki nem ért hozzá, és Fodor Istvánra, ki kijelentette, hogy szintén nem vesz részt. Ezután nekiront Magyar Jánosnak és piszkolódva megtámadja őt, hogy „megrovott ember", azért nem is adhat hitelt a jelentésének. Szekerke uram ezzel beadta a remeket. A közgyűlés e sértő és tisztességes testület körében tűrhetetlen durvaságon fölháborodva , élénk zajban tör ki és okadatokt megbotránykozásának tiltakozó fölszólalásokkal adja jeleit. Csupán elnök úr ül csendes nyugalommal a fauteilben szákszemnyi hajlandóságot sem mutat arra, hogy mint a közgyűlés tekintélyének őre, az ezen díszes testület ellen intézett botrányos merénylet elkövetőjét, elnöki kötelességénél fogva rendreutasítsa. Fodor István meghazudtolja Szekerke azon állítását, mely szerint kijelentette volna, hogy nem fog részt venni a bizottsági munkálatokban; szóló ezt nem mondta ; másképen nyilatkozott, mit előtte szóló vagy nem értett meg, vagy szándékosan félremagyarázott. Ami a jelentésben foglaltakat illeti, azoknak valóságára legnagyobb bizonyíték az, hogy az érdeklettek nem cáfolják meg annak tételeit ; hallgatnak, ez pedig a beismerés jele. (Hódy, Korpásy ellentmondanak.) Korpásy aljegyző nem ismerheti be a a jelentés valóságát; a restantiák mennyisége alaptalanul van kimutatva. Magyar János az ellenkezőt vitatja, mit ha kétségbe von a közgyűlés, az esetben külön vizsgálatot kér. Szekerkének a bizottsági tagok szakértelmi hiányára tett észrevételére megjegyzi, hogy hány oly ügyben vállalt már kiküldetést Szekerke, amihez nem ért. A személye ellen intézett támadást szónok személyes ügy fölemlítésével torolja meg. Itt azonban elnök siet belevágni a vitába és szólót rendreutasítja elnöki jogánál fogva. Ezután folytonos zaj közt Mészáros Lajos aljegyző tett kifogásokat a bizottmány eljárása ellen. A képviselők ekközben tömegesen távoznak a teremből. Hódy tanácsnok kikel a bizottmány jelentés ellen, annak tételeit valótlanoknak állítja, tagadja, hogy a közgyűlésnek joga volna vizsgálatot gyakorolni a törvényszék munkássága fölött és belenézni az előtte megfordult ügyekbe, miután azok magántermészetűek. Elnök ezen eljárásnál azt tartja főhibának, hogy a vizsgálat év közepén foganatosíttatott, holott a hatóság év végén készül a beszámoláshoz. Továbbá az egyes ügydarabokat nem szám szerint kell mérlegelni, hanem aszerint, hogy mily mértékben igényelnek munkásságot. A jelentés elvetése mellett nyilatkozik Magyar János. Az ügyek lényegébe nincs joga betekinteni a közgyűlésnek, de van joga azokat számszerint vizsgálni meg, s a bizottság kiküldetése épen e célból történt. Ligeti főbíró is erősíti, hogy az ügyek száma mellett a minéműség is határoz, mert egyiknél egy cselekmény is elég, másiknál már több cselekmény szükségeltetik. Ennek végét szakasztandó a kellemetlen ügynek, szavazás alá bocsátja a kérdést: tudomásul vétessék-e a bizottság jelentése vagy elvettessék ?