Szegedi Híradó, 1871. január-június (13. évfolyam, 1-78. szám)

1871-01-15 / 7. szám

1871. Tizenharmadik évfolyam. 7-ik szám. Vasárnap, január 15-én. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők : iskola-utca, Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán­. . Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész erre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre ... 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten ,Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, kigyó-utca b. szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiojában; Lipcsében Eugen Fort, Parisban Havas, Lafitte, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8) Pragaban, Münchenben, Ronnbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában.’ Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két­szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett ked­vezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyiktai-­ ben a négyhasábos petitsor igtatási dij 15 krajcár. Előfizetési fölhívás SZEGEDI HÍRADÓ tizenharmadik évfolyamának 1871-dik évi folyamára. Lapunkat, mely január 1-jé­n tizen­harmadik évfolyamába lépett — biza­lommal ajánljuk az alföldi megyék, vá­rosok és községek közönségei becses figyelmébe és pártfogásába. Az előfizetési módozatok lapunk homlokán közölték, s legcélszerűbb, ha az előfizetés megtételére posta-utalvány használtaik, miután az csak 5 kr. bér­mentesítést igényel és így legjutányosabb. Minthogy pedig fitogtatás nélkül mondhatjuk lapunkat a vidéki lapok leg­elterjedtebbjének , ajánljuk azt hirdeté­sek közlésére is, melyek más lapok árai­val egybehasonlítva — elég jutányosak. Szeged, jan. 14. „Esküszünk, hogy Páris védfalait, a szabadságot és köztársaságot lépésen­­ként védelmezendjü­k.“ E szavakkal vég­ződik azon jelentés, melyet a párisi torlasz-bizottmány tett közzé működé­séről, midőn egyúttal a végső előkészü­leteket elrendelé. ” Trochu pedig egy fulmináns proklamatióban nyoma­tékosan kijelenti, hogy „ő sohasem fog kapitulálni“, míg a „Journ. Off.“ ki­nyilatkoztatja, hogy „minden izgató, ki egyenetlenséget idézend elő , szigorúan fog bűntetteim.“ E tények eléggé tanúskodnak azon hősies és elszánt szellemről, mely je­lenleg Párisban uralkodik. A 20,000 lövés, melyet az ostromló poroszok na­ponta tesznek; a golyózápor, mely a világ legszebb városára pusztítólag hull ; a nélkülözések, melyeknek elkényeztetett lakossága ki van téve; az éhség, mely mindig közelebb nyújtja sovány karjait; a betegségek, melyek egy hónapok óta szoros ostromzár alatt lévő városban szükségképen elharapóznak; a folytonos csatározások, melyek nappal nyugvást nem engednek és az éjjeli pihenést meg­gátolják, és végre az izgatások, melye­ket egyes elégedetlen elemek a védő­­bizottrvány minden erélye és elővigyá­­zata mellett is véghez visznek, nem csökkenték még eddig a bátorságot, nem láziják a fegyelmet, és a lakosság a végveszély perceiben csak annál hatá­rozottabban sorakozik a szabadság és köztársaság zászlója körül , hogy azt az utolsó csepp vérig védelmezze. A poroszok igen jól tudják, hogy Párisban még nem uralkodik a kétség­­beesés borzasztó közönye és meg van­nak győződve, hogy még annak bevé­tele sem vet véget ez irtózatos háború­nak, mely pusztításra és kegyetlenségre nézve a világtörténelemben páratlan.­­ Azért ismét új csapatszállítások vannak készülőben és tavaszra az összes land­­wehrhaderő francia földön lesz ; az új katonaállítás 300,000 főre fog rúgni! Bismarck pedig ad captationem bene­volentiae jegyzéket készít, melyben ki­emeli, hogy „royalis (?) fegyverszüneti javaslatait visszavetették, s hogy francia részről bizonyára soha (?) sem voltak a békekötést célozó előtárgyalások “ Ilyen merő hazugságokkal ámítja a nemes gróf a semleges hatalmakat; persze igen könnyű dolog ott ámítani, ahol az ámíttatásra annyi készség és hajlam uralkodik és azért nem is csodálkozunk többé az „Opinione“ azon értesülésén, mely szerint „a semleges hatalmak föl­hagytak a szándékkal, hogy Páris löveté­­sének megszüntetésére együttes lépése­ket tegyenek, miután Poroszország el van határozva semmiféle beavatkozást meg nem engedni.“ A francia külügy­miniszter ugyan egy diplomatiai ügynö­köt küldött ki, ki azzal van megbízva, hogy Páris bombázása ellen óvást emel­jen ; azonban mit törődhetnek a béke­­szerető civilizált semleges hatalmak Pá­ris és Franciaország sorsával, midőn Németország félelmes kancellárja min­den beavatkozást megtilt és haragos pszt!-et mond? A franciák tehát csakugyan egé­szen magukra vannak hagyatva és mind­amellett oly nagyszerű erőmegfeszítést fejtenek ki, hogy a háborúnak végét nem láthatni be, hogy a német légiók annak folytatására nem elégségesek, hogy a poroszok minden beavatkozástól rettegnek, sőt hogy a londoni konferen­­ciát is elhalasztgatni kívánják, nehogy azon valamikép a francia ügy is sző­nyegre kerüljön, így állanak jelenleg a dolgok. — Franciaország földje vértel ázik, a szél­rózsa minden irányában öldöklés, pusz­títás, rombolás van napirenden, míg az ország fényes középpontját a szétrob­banó gránátok ezrei dúlják. Európa népei érdeklődve nézik e hatalmas drámát és égnek a vágytól, a szerencsétlen nemzetnek segítséget, fölszabadulást hozni. Európa kormány­zói nem veszik tekintetbe e vágyat és meddő sürgönyökben merítik ki minden emberségüket, minden bölcseségüket. Szeged város közgyűlése 1871. január 8-ikán. (Vége.) A közgyűlés ezután áttér azon bizottság - jelentésre, melyet a törvényszéki tagok mun­kásságának megvizsgálására kiküldött bizott­­ság terjesztett elő, s mely már a legközelebb most közgyűlésen fölvétetett. Ezen tárgy alkalmat adott olynemű fel­szólalásokra és szenvedélyes kifakadásokra, melyek nem csak a parlamenti vitatkozás leg­csekélyebb árnyalatát nélkülözik, hanem a társadalmi illem határain messze túlállanak. A kihívó személyeskedés, a gorombaság pó­­tolák legtöbb szónoknál a higgadt megfonto­lás és érvelés helyét. A szólók egymást több­ször param et publice meghazudtolák, sőt oly eset is fordult elő, midőn — mint alább látandjuk — a képviselőnek bec­slete vétetett piszkolódó kritika alá. Mindezen epizódok igen szomorú képet alkotnak Szeged város belviszonyairól és ar­ról nyújtanak tanúbizonyságot, hogy a városi képviselet testén igen sokat kell égetni, míg a kóranyag az egészséges részből kitisztul. Először szót emel a kiküldött bizottság elnöke Magyar János s beszédében felel azon megtámadásokra, melyek a múlt közgyűlés alkalmával a bizottsági jelentés és saját sze­mélye ellen intéztettek. Első­sorban válaszol a jegyzők és pedig Mészáros György főjegyző és a Forpásy Menyhért aljegyző kifogásaira. Előbbi azt állítá, hogy a kiküldött bizottság tagjai nem vettek részt az ügykimutatások megvizsgálásában , valamint ezt szóló egye­dül foganatosstá, úgy a jelentés is nem a bi­zottság, hanem az ő saját jelentése; szóló tagadja ezen állítást, mert a bizottsági tagok mind közreműködtek megbízatásuk eszközlé­sében Babarczy József kivételével, ki a sze­mélyes neheztelések kikerülése indokából a je­lentést sem írta alá; szóló nem látja korrektnek a főjegyző azon nyilatkozatát sem, mely szerint a jegyzői kar hibátlan; nem pedig azért, mert bár a főjegyzőnek van legtöbb restantiája, mind­amellett a jegyzői kar többi tagja sem ment a hátralékoktól. Korpássy aljegyző tagadja, hogy neki restantiája volna s igy a jelentés ama kifejezése, hogy „a jegyzői kar is szorgal­masabb munkára intendő“, az ő személyére is vonatkozhatnék. Szóló­ nem látja fölmentve Kor­­pásyt eme kifejezés alól, mert neki is van res­tanciája, bár a jegyzői kar tagjai közül legkeve­sebb. Hogy pedig az idézett megjegyzés általában indokolt, bizonyítja azon körülmény, hogy egyes jegyzőknél még 1867-től is vannak hátralékos ügyek. Hódy és Szluha tanácsnok urak elle­nében , kik tagadták , hogy a közgyűlésnek joga volna megvizsgáltatni a törvényszéki ta­gok munkásságát — szóló azt vitatja, hogy a közgyűlésnek nem csak joga, de kötelessége törvényszéke működését és eljárását szemmel tartani és pedig a közgyűlést első­sorban il­leti ezen jog; a minisztérium csak második sorban lép föl e tárgybani intézkedéssel. Azon megjegyzésre, hogy a jelentés összeállításánál a boszu működött, szónok kinyilatkoztatja, hogy ha ő előtte a boszu lett volna irány­adó, akkor többet is hozhatott volna föl, mint amit a jelentés tartalmaz, előterjeszt­hette volna például azt, hogy Hódy ta­nácsnoknak még 1866-ról is vannak ügyei. Végül szónok Szekerke képviselő kardos­kodására tér át, ki a jelentés ellen kikelt, holott épen ő volt az, aki nagy hévvel indít­­ványozgatta a törvényszéki tagok munkássá­gának megvizsgáltatását, hogy lássa, ki men­nyit dolgozik és mennyiben érdemli meg szor­galma által a fizetés-javítást. (Szekerke úr­nak abban áll parlamenti raritása, hogy kez­detben ő üli a vasat legjobban, s midőn má­sok is hozzálátván a munkához , a vas már ki van kovácsolva , akkor meg kapja, a vas helyett neki áll a többiek házának, s azt üt­legeli. Videó­vársétány költségeinek fedezése és piaci helypénz.) Dáni Ferenc nem látja sem célszerű­nek sem szükségesnek, hogy ezen odiosus tárgynál tovább is időzzék a közgyűlés. A képviseletnek ama sarkalatos joga támadta­­tott meg, mely szerint az a közigazgatási ta­nács és törvényszék fölött superinspectioná­­lis jogot gyakorolhat; ezen jogot ma rehabi­litálva látja azon elnöki előterjesztés folytán, melyben kimutattatik az említett hatósági köze­gek tevékenysége és mit az elnök-polgármes­ter kétségkívül azon kötelességérzettől indít­tatva terjesztett elő, hogy a képviseletnek joga van követelni törvényszéke és közigaz­gatási tanácsa munkásságáról a beszámolást; ezen kimutatás egyszersmind örvendetes ta­núsággal szolgál afelől, hogy a restantiák apadtak. Szónok ezeknél fogva indítványozza, hogy az ügy kimutatásokról felvett jelentés egyszerűen tudomásul vétetvén , a közgyűlés afölött napirendre térjen. Masa képviselő szemrehányást tesz Ba­barczy Józsefnek amiatt, hogy ez őt megtá­madta, miért vállalta el a bizottsági tagsá­got, midőn nem ért a dologhoz, és mégis Babarczy volt az, aki kivonta magát a bizott­sági teendők alól, míg szóló kötelességének ismerte azokban közreműködni. Babarczy József azért nem vett részt a bizottság munkálataiban, mert már a köz­gyűlésen ellennézetben volt. (Miért vállalta mégis el a commissiot?) Masát újra megtá­madja, miért választatta be magát a bizott­ságba, mikor nem ért a dologhoz. Szekerke képviselő nem hagyhatván magán száradni Magyar János megjegyzését szintén fölkerekedik és mivel esetleg igának az ellenében felhozottak, nem is bocsátkozik azok megcáfolásába — mert nem is lehetsé­ges — hanem ehelyett megszokott szónoki mesterségéhez folyamodik s előkeriti a buda­­zsebben mindig készen tartott argumentumot. A jelentést alaptalannak nyilvánitja és olyan­nak , mely a bizottsági tagok közreműködése nélkül készült; e részben hivatkozik Babarczra, ki nem vett részt a munkálatban, Szabó Já­nosra, ki nem ért hozzá, és Fodor Istvánra, ki kijelentette, hogy szintén nem vesz részt­. Ezután nekiront Magyar Jánosnak és piszko­lódva megtámadja őt, hogy „megrovott em­ber", azért nem is adhat hitelt a jelentésének. Szekerke uram ezzel beadta a remeket. A közgyűlés e sértő és tisztességes tes­tület körében tűrhetetlen durvaságon fölhá­borodva , élénk zajban tör ki és okadatokt megbotránykozásának tiltakozó fölszólalások­­kal adja jeleit. Csupán elnök úr ül csendes nyugalommal a fauteilben s­zákszemnyi haj­landóságot sem mutat arra, hogy mint a köz­gyűlés tekintélyének őre, az ezen díszes tes­tület ellen intézett botrányos merénylet elkö­vetőjét, elnöki kötelességénél fogva rendreutasítsa. Fodor István meghazudtolja Szekerke azon állítását, mely szerint kijelentette volna, hogy nem fog részt venni a bizottsági mun­kálatokban; szóló ezt nem mondta ; máské­pen nyilatkozott, mit előtte szóló vagy nem értett meg, vagy szándékosan félre­magya­rázott. Ami a jelentésben foglaltakat illeti, azoknak valóságára legnagyobb bizonyíték az, hogy az érdeklettek nem cáfolják meg annak tételeit ; hallgatnak, ez pedig a beismerés jele. (Hódy, Korpásy ellentmondanak.) Korpásy aljegyző nem ismerheti be a a jelentés valóságát; a restantiák mennyisége alaptalanul van kimutatva. Magyar János az ellenkezőt vitatja, mit ha kétségbe von a közgyűlés, az esetben külön vizsgálatot kér. Szekerkének a bizott­sági tagok szakértelmi hiányára tett észre­vételére megjegyzi, hogy hány oly ügyben vállalt már kiküldetést Szekerke, amihez nem ért. A személye ellen intézett támadást szó­nok személyes ügy fölemlítésével torolja meg. Itt azonban elnök siet belevágni a vitába és szólót rendreutasítja elnöki jogánál fogva. Ezután folytonos zaj közt Mészáros Lajos aljegyző tett kifogásokat a bizottmány eljárása ellen. A képviselők ekközben töme­gesen távoznak a teremből. Hódy tanácsnok kikel a bizottmány­ jelentés ellen, annak tételeit valótlanoknak állítja, tagadja, hogy a közgyűlésnek joga volna vizsgálatot gyakorolni a törvényszék munkássága fölött és belenézni az előtte meg­fordult ügyekbe, miután azok magántermé­­szetűek. Elnök ezen eljárásnál azt tartja főhi­bának, hogy a vizsgálat év közepén fogana­tosíttatott, holott a hatóság év végén készül a beszámoláshoz. Továbbá az egyes ügyda­rabokat nem szám szerint kell mérlegelni, ha­nem aszerint, hogy mily mértékben igényel­nek munkásságot. A jelentés elvetése mel­lett nyilatkozik­ Magyar János. Az ügyek lényegébe nincs joga betekinteni a közgyűlésnek, de van joga azokat számszerint vizsgálni meg, s a bizottság kiküldetése épen e célból történt. Ligeti főbíró is erősíti, hogy az ügyek száma mellett a minéműség is határoz, mert egyiknél egy cselekmény is elég, másiknál már több cselekmény szükségeltetik. Ennek végét szakasztandó a kellemet­len ügynek, szavazás alá bocsátja a kérdést: tudomásul vétessék-e a bizottság jelentése vagy elvettessék ?

Next