Szegedi Híradó, 1871. július-december (13. évfolyam, 79-156. szám)
1871-12-03 / 145. szám
5. pont a IV. fejezetnek a rendőrkapitány által kimondott pénzbírságok behajtására vonatkozólag azon módosítást teszi, hogy a tanács a bírsági összegeket a hozott határozatok jogerőre emelkedése után a közpénztárnál bevételkép előírássá, stb. A 6. pontban a segédmérnöki állomást, valamint a fogalmazó gyakornoki állomások szervezését nem találja szükségesnek, továbbá a fogalmazók elnevezése helyett az aljegyzői elnevezést ajánlja. Ezután a leirat a tiszti fizetésekre térvén át, azt mondja, hogy ezek az eddigiektől eltérőleg oly nagymérvben szabattak meg, hogy azok, a városi pénztár nyomasztó helyzete mellett, az amúgy is nagyon igénybe vett városi adózók újabb elviselhetlen megterheltetése nélkül nem engedélyezhetők. — Belebocsátkozik a leirat a kiadások különbözetének boncolgatásába s a f. évi közköltségvetés alapján kihozza, hogy a tervezett fizetésfölemelésekkel 20—25 ezer frt kiadási többlet álland elő az évi budgetben. Figyelemmel tehát a város rendkívül zilált pénzügyi viszonyaira, a tiszti fizetéseknek a tervezett mérvben leendő fölemelésébe bele nem egyezhet a miniszter, s fölhívja a város közönségét, hogy a fizetéseket az eddigi mérvben hagyja meg , a főjegyzői fizetés kivételével, mely 1700 frtba állapítható meg; az árvaszéki ülnöki fizetés a városi tanácsnokokéhoz képest 1200 frtban, a közgyámé 800 frt- s a fogalmazóké 600 forintban szabandó meg. A napidíjakat a leirat szintén tetemesen leszállítja. Mindezekről a leirat a várost azon fölhívással értesíti, hogy szervezési munkálatát az előadott észrevételek értelmében igazítsa ki s azt újólag fölterjeszsze, egyidejűleg pedig a törvény 92. §-ában előírt intézkedéseket tegye meg. A leirat tárgyalás alá vétetvén, az első észrevétel ellen s a munkálat eredeti szövege mellett fölszólal Magyar J. , különösen azt hangsúlyozván, hogy e pont nemcsak a kormány, hanem más hatóságok törvénytelen beavatkozása ellen is óvni kívánja a város törvényhatóságát, amire a miniszter nem is tesz észrevételt. Ellenében azonban Balogh J. kimutatja, hogy e szakasz mellett igenis lehetséges , hogy a hatóság a törvénynyel jön összeütközésbe ; ajánlja tehát a miniszteri észrevételhez képest e pont kihagyását annál inkább, mert elvégre is ott a törvény, melyre bárminemű beavatkozás ellen támaszkodhatunk. A nagy többség elfogadja az észrevételt. A 2 dik és 3 dik észrevétel vita nélkül szintén elfogadtatik. A 4 diknél Magyar J. ismét a szerkezetet kívánja fönntartani , a gyakorlatra hivatkozván . Mészáros György fölszólalására azonban ez is elfogadtatik , illetőleg a lakosítási díjszedésre vonatkozó rendelkezés a szövegből kihagyatik , ehelyett azonban ez utóbbinak indítványára a közgyűlés külön fölterjesztésben fogja kérni a lakdíjszedés engedélyezését. A fogalmazói elnevezés a miniszter által javasolt aljegyzői elnevezés ellenében meghagyatik, különösen azon indokból, mivel az aljegyzői állásra a munkálat szerint jogvégzettség kívántatik, ami a fogalmazósághoz nem kívántatik. A tiszti fizetésekre vonatkozólag Mészáros Gy. főjegyző hosszasabban s az eddigi költségvetés egyes tételeiből kiindulva számadataikkal kimutatja, hogy a leirat számítása téves s az 10 ezer írttal nagyobb kiadási többletet mutat ki, mint a mai valósággal kimutatható; az ő számítása szerint a munkálat szerinti kiadási többlet csak hatezer s néhány irtot tesz, azonban ez is csak látszólagos s mindent összevéve kimutatja, hogy a valódi többlet alig 500 s néhány írtra rúg. Előadja ezután, hogy előzőleg értekeztet tartatott e tárgyban, mely az itt kifejtett számadatok helyességéről meggyőződve, de mindamellett mérsékelt levonások eszközlését célszerűnek látva, abban állapodott meg, hogy a tervezetben megszabott fizetések általában 10°/okai, némelyek pedig, mint a t. főorvosé, erdőmesteré, közgyámé és ellenőré, állatorvosé, stb. nagyobb összeggel is leszállittassanak, amely szerint a kiadás körülbelül 9000 írttal apadna. Bemutatja e tervezetet írásban is és ajánlja azt elfogadás végett , hogy ez értelemben a minisztériumhoz fölterjesztés intéztessék. Efölött hosszabb s meglehetős bonyolódott vita fejlődött ki, mely azzal végződött, hogy tárgyalási alapul elfogadtatott a főjegyző által beterjesztett javaslat, mely részletesen tárgyaltatva, kevés módosítással el is fogadtatott. A napidíjakra nézve, a leirat által proponált szerfölött csekély összegű osztályzat ellenében, a közgyűlés által régebben megállapított napidijak foggadtatnak el s ennek helybenhagyása fog indokoltan kéretni. Olvastatott ezután a második miniszteri leirat az árvaszéki munkálatokra vonatkozólag, mely e munkálatot változtatás nélkül helybenhagyja, de fölhívja a várost, hogy az árvaszéki ügyek kezelése körül eddig gyakorlatban volt eljárási módozatot — melyre a munkálat hivatkozik — pótlólag terjeszsze föl, — ami elfogadtatik. A gyűlés erre az elnök fölhívására visszatérve az első min. leirat végpontjára, hozzáfog a törvény 9. szakaszában a bizottság (közgyűlés) megalakítására nézve előírt intézkedések megtételéhez. Elnök előterjesztése folytán a választás napja minden kerületben december 8-ikára tűzetik ki. Ezután megejtetett a választási elnökök választása, az igazoló és bíráló bizottságok megalakítása. Mindenekelőtt a választások vezetésére megválasztottak: Az első kerületbe (felsöv.) elnöknek Takács Mihály, alelnöknek Mészáros György ; a 2 ik kerületbe (fv.) elnöknek Korda István, aleln. Pozsgay Mihály; a 3-ikba (rókus) elnöknek Babarczy József, aleln. Szabadfi Ede; a 4-ikbe (belv- északi rész) elnöknek: Magyar János, aleln. Szluha Ág.; az 5-ikbe (belv. déli rész) elnöknek Molnár Márton, aleln. Mihályfi Ferenc; 6-ikba (alsóv. kövezeten felüli rész) elnöknek Pálfy Fer., aleln. László Mihály ; 7-ikbe (alsóv. déli rész) elnöknek Wagner Károlynok, aleln. Eördögh Ferenc. Az igazoló bizottság következőkép alakíttatott meg: Választott tagok : Fodor Ád. Imre, Börcsök Ignác, Neskovits Gy. Szűcs Fer. (szürszabó), Szemmári József; a főispán által kineveztettek: elnökül Fluck Ferenc, tagokul Bozsó Imre, Zsótér Andor, Bátori Antal. A bíráló bizottmányba megválasztottak : Balogh Fer., Damjanovits J., Dobó Miklós, Kovács Albert és Tóth Mihály. (Folyt. kov.) A mestergerenda titkai. Szellőzteti egy családapa. Azon szives fogadtatás, melyben a t. szerkesztőség „A konyha titkai” című közleményeimet részesítő , fölbátorított még fontosabb titkok szellőztetésére is. Anyagot e közleményeimhez véletlenül egy tanyai polgártárs szolgáltatott, kitől a háztartás egy jelentékeny cikkét vásároltam be télre a napokban. — Hogyan múlnak a hosszú téli esték a tanyán ? — kérdém emberemet. — Csak úgy étjük-vetjük bizony mi az estéket unalommal — viszonzá a tanyai gazda. — Legfölebb iskolás fiam olvas néha egyetmást a kápolnai könyvtárból. *) — Igaz bizony , használják-e e szép ajándékot számosan a tanyaiak ? — kérdém kíváncsian. — Válogatunk benne többen — jön a felelet. — Nemde , van miben válogatni ? — kérdém tovább, — mert úgy hallom, ötszáz darab hasznos könyvből áll már a könyvtár. — Van biz ott márijó csomó — viszonzó emberem — hanem egypárt én mégis hasztalan kerestem eddig benne. — Ugyan mily cimü könyvek lehetnek azok? — kérdém mindegyre nagyobb kíváncsisággal. — Ritka könyvek azok manapság, uram, pedig oly hasznosak azok a jóravaló háznál, mint a jó kakukóra. — Talán csak nem a százesztendős kalendárium? — kérdém mosolyogva emberemet. — Eltalálta — viszonzó emberem — meg párja : a „csízió.“ — Hisz többet ér ezeknél egy közönséges szegedi naptár is — mondom tréfásan a nagy fölfedezés hallatára. — Többet ám , akinek — jön rá a kicsinylő válasz — de nekem nem. Mióta az enyém eltévedt egyik rokonomnál , azóta a „jövő“ dolgában egészen föl vagyunk akadva. Szeretnék is másikat, de nem igen találni. Azt mondják , hogy most azért nem nyomtatnak ilyen könyveket , mert akkor nem igen kelnének a naptárak. El is hiszem, mert a naptárcsináló, ha valamit eltalál, hát ilyen könyvekből írta ki. Fölöslegesnek tartom a csízióra pazarolt egyéb dicséretek fölemlítésével tovább igénybevenni a türelmes olvasó figyelmét; a mondottakból is eléggé kitűnik, mily tárgyú olvasmány érdekli ezidő szerint még a köznépet. Ezeken kívül a „mestergerenda könyvkészlete“ alig terjed a legmerészebb jóstehetséget révkomáromi naptáron túl. És valóban alig csodálkozhatni az ilynemű olvasmányok kapósságán, ha meggondoljuk, hogy azok oly kérdésekre adnak feleletet, melyekre a tudománynak még ez idő szerint sincs biztos tanácsa. Ki ne szeretné közülünk nemcsak az időjárás, hanem saját jövője titkát is tudni? S várjon a tudomány első fáklyavivői, mint pl. Humboldt, mernek-e a természet törvényei nyomán e kérdésekre csak átalános tájékozást is nyújtani ? Míg tehát a tudós világ a fönt érintett kérdésekre adós marad a felelettel, addig a „csizió“ kész mindenkinek a jövő titkát szellőztetni, mily biztos alapon , azt a következőikben szándékozom e lapok teréhez mérve a türelmes olvasóval közleni. (Folytatása következik.) *) Ez azon könyvtár, melyet ft. Tóth János úr az áldozatkész népbarát saját költségén állított a tanyai nép józan művelődése hathatós elősegítése céljából, a lengyelkápolnai iskolahelyiségben. A nemzetiségi igények túlzásai hazainkban. Korunk különösen a rokonnépek egyesülési törekvése által teszi magát feltűnővé ; minden nemzetiség odahat , hogy nyelve a tudományok alkalmas közegévé váljék. Mindez az elérkezett öntudatosság jele, és amennyiben a becses törekvések a kellő korlátokat túl nem hágják, dicséretre is méltók, így pl., ha a hazánkbeli tótok , rácok, horvátok , rusnyákok az általános „szláv“ elnevezéssel inkább kielégítve találják vagy találnák magukat, mint a mostani különböző neveikkel ; ha közös és egységes szláv nyelvészet , irodalom alakítására igyekeznének, azt mondanák, hogy e természetes törekvések, a magyar állam, a magyar nemzet létezésével nem ellenkeznek, s ezért törvényes akadályok tárgyait nem képezik; valamint nem azon célok, melyek pl. ezen rokon, de különböző nevű nemzetiségek nyelvészete és irodalma kiképzése és emelésére egymástól való elkülönözéssel volnának irányozva. Nem lehet szándékunk ez alkalommal a nemzetiségi küzdelmek végeredményeit jelezni ; az idő meghozza végét ezen versenyeknek is, s csak azt kívánhatjuk, vajha ezek az emberiség, a szabadság, a műveltség előnyére végződnének, sújtó veszedelmek és sikertelen vérontások nélkül. A hazánkban mutatkozó nem magyar nemzetiségi törekvéseknek csak egyetlen mozzanatára van célunk jelenleg a közfigyelmet vezetni. Úgyis mi úgy tudjuk, hogy hazánk nem magyar nyelvű népei közt egyiknek sincsen gúnyneve, mely szégyennel vagy gyalázattal volna egyértelmű; mindeniknek inkább olyan történelmileg elfogadott elnevezése van, melyet az egész haza tisztelete, nemzetiségi különbség nélkül környez. Mégis azt észleljük, hogy a hazánkbeli rácok, rusznyákok vagy oroszok, a tótok és oláhok ellenszenvvel viseltetnek neveik iránt, és a rác inkább szereti magát szerbnek; a rusznyák vagy orosz russinnak; a tót szlávnak, az oláh románnak neveztetni. Nevetséges hiúságok! Haragszik vagy neheztel-e azért a magyar , hogy ez a tót „uher“, az oláh „un Mindazon alakok közt, melyeket a régi tudományosság képviselőinek titkolódzási hajlama magára öltött, egy sem képződött ki annyira, mint a csillagjóslat (astrologia). Habár a csillagjóslat az egész középkorban csaknem zsarnokilag uralgott is, azonban eredete mégis a homályos ókorba esik vissza. Nagyon valószínű, hogy keleten nyerte lételét. Közönségesen a babilonokat és khaldeaiakat tartják föltalálójául. A khaldeai név Rómában egyjelentésű volt a mennyiségtanár s a csillagjós elnevezéssel, s olvashatni az ókor irataiban , hogy ezen tudós osztály nem egyszer száműzetett a birodalomból, nemcsak a köztársaság, hanem a császárság korszakában is , mint erről Tacitus évkönyvei tanúskodnak. — Azonban a többször ismételt kiutasítások arról tesznek bizonyságot, hogy igen csekélynek kell lenni eredményüknek. — Ezen emberfaj — mondja Tacitus — folyton kiutasíttatik tőlünk, s megint csak köztünk terem. Mintha csak a mi szerencsemondó sátoros cigányainkról beszélne a híres történész. Úgy látszik, Görögországban a kormány ezen emberek iránt nem foglalt el ellenséges állást, mert ott szabadon jósolhatták a kivánkozónak a csillagok állásából jövő sorsukat. Az első csillagjósok tanának semmi nyoma nem maradt hátra, és így nem is tudhatjuk, vájjon az emberek nézetei ezen művészet keletkeztekor megegyeztek-e azokkal, melyek később, midőn hirdetőik oly hevesen megtámadtattak és üldöztettek, mindenütt kapósak valának. Azonban valószínű , hogy a csillagjóslat, habár később természeti tapasztalatokkal is támogattatott, a legrégibb időkben leginkább hitregéken alapult. A görögök a csillagok „befolyásá- ról“ vagy „kifolyásáról* beszéltek, a igur“, a rác „madsar“, a lengyel „venger“, a német „ungar* névvel nevezik .. . Bizonyosan nem, mert minden nemzet olyan névvel nevezi a másikat, amilyent nyelve természete és a történeti kifejlődés megalakított. Hány tisztes magyar család viseli hazánkban a Rác, Tóth, Orosz, Oláh, Horváth, stb. nevet , tehát ezek gúnynevek-e ? Rác- Almás, Rácfejértó, Ráckeve, Rác-Szentpéter, Tót-Komlód , Tótváralja , Oroszvég , Oroszi, Oláhpatak, stb. magyarhoni helynevek gúnyt jelentenek-e vagy inkább azon közbecsülést, melylyel ezen elnevezéseket a magyar nemzet a történelmi jogok megőrzéséül meghonosítá. Az orosz valódi neve „russ“, ezt magyarosítva mi rusnyáknak mondjuk, mint a boszniai embert bosnyáknak vagy orosznak, t. i. a kezdő „r“ betű elé „o“ betűt teszünk és a második „u“ betűt „o“-val fölcseréljük, hogy a magyaros szó az első „o“ betűvel nyelvészeti öszhangzásba jöjjön , mert az „orosz “ szó jobbhangzása az „orosz“ vagy „orosz“-nál. A rácok törvényeinkben latinul ras cani névvel jelezvék, ebből lett magyarosan a „rác“ elnevezés. Az oláhok a „vlach“ szóból lettek magyarosika ; t. i. a vlach szó első betűje „o“ betűvé alakult, negyedik betűje a „c“ kihagyatott, — harmadi betűje az „a“ éket nyelvén, „á“-vá lett, — igy hozta ezt a magyar nyelv természete és rendszere; különben az oláh nép nem „rumán“, de „rumuny“nak nevezi magát, stb. stb. Mindenik nemzetnek természetes joga van ugyan magát tetszése és ízlése szerint elnevezni, ez igaz; de vszont mindenik nemzet jogosítva van a másikat saját nyelvén akképen nevezni, amiképen azt nyelve természete és a történelmi fejlődés magával hozza. • S ezért mi nem bánjuk, legyen a rác ezentúl szerb, a tót szláv, az orosz rusin, az oláh román, stb.; ne ha ennek így kell lenni, a szerb, szláv, russin, román nép is különbség nélkül minket „magyarénak írjon és mondjon , és eredeti nevünk semmiféle nyelv zagyvalékával elferdítve ne legyen. A magyar nemzet ősi nevével meg van elégedve, ezen változtatni nem is akar; valamint soha a magyar hazabeli nemmagyar nyelvű népeket gúnynévvel nem illette s gúnyt magára nézve abban nem talált, hogy a német, tót, lengyel, oláh, rác „magyarnak” nem nevezte, hanem nevezte úgy , mint már föntebb kimutatva van. A külön nyelvű és eredetű népek töredékeit képezik az egységes emberi nemnek, és cselekvéseik csak akkor hibátlanok, ha tartalmazzák azon öszhangzást, melynek az emberi nem és a nemzetek közt meglenni szükséges. A magyar nemzet ezredéves élete e hazában a nemmagyar nemzetiségekkel szemben annak bizonysága , hogy itten a hazai nemmagyar nyelvű népek a magyarral teljes politikai jogegyenlőséggel birtak, és hogy nyelvük bántalmazva nem volt, ezek fönnkhaldeaiak pedig hihetőleg különös erőket tulajdonítottak azoknak, melyeket azok, mint ugyanannyi istenségek gyakoroltak. Azonban akármi módon azonosítók is a napot, holdat s a bolygókat az istenek- és istennőkkel, mégis úgy látszik, hogy a jellemeknek, melyeket ezen istenségeknek tulajdonítottak, azon csillagzatok erőit és tulajdonságait kelle meghatározniok, melyeket viseltek vala. — Ezen , valósággal csak képzelt, társasítást megtarták, kitágiták és kiképzék, és ily módon keletkezett egy úgynevezett uj tudomány, mely a titkolódzás bélyegét világosan magán hordja. A régibb, világosabb észjárású időkben, azon közvélemény látszott uralkodni, s a csillagjóslat elterjedése ellen működni, melynélfogva minden elméleti véleményt előbb vizsgálni és a természet észleleteivel nyugodtan egybevetni kell. Így beszéli el Cicero „Jóslatok“ című művében , hogy Eudoxus a khaldeai csillagjósok vakmerő állításait elvetette , sőt maga Cicero oly világos és érthető okokkal nyilatkozik ellenök, hogy ezeket még napjainkban is használhatnak, amidőn pl. azon emberek jelleme és sorsa rendkívüli különbözőségéről tesz említést , kik ugyanegy percben jönek a világra ; amidőn név szerint megemlíti Pompeius-, Crassus- és Caesarra vonatkozó jóslataiknak végképi sikerületlenségét, mint akiknek ezen jósok dicsőségteljes aggkor és nyugodt halált jövendöltek. Még egy más okot is hoz fel, melyet az olvasó talán nem is várt volna tőle, t. i. a bolygóknak nagy távolát, arányban a holdnak a földhöz való távolságával. „Ugyan mily befolyást gyakorolhatnak — mondja ő — oly tárgyak reánk , melyek csaknem mérhetlen távolban állanak tőlünk?!"