Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)
1872-08-04 / 93. szám
Negjelen: Hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. (szerkesztőségi hodl), hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: iskola-utca , Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhiratal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők.__________ Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre .... 8 frt. | Félévre ... 4 frt. Egész évre . . . 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. . . 8 frt. Évnegyedre 2 frt. Évnegyedre 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; Testen ,Neumann K. első magyar hirdetési irodájában, kígyó-utcai szám. Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Majia m. Frankfurtban G. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában, Lipcsében Eugen Fort, Párisban Havas, Laflite, Bullier & Cp. (Place de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinbergben, Strassburgban, Zürichben és Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában 93-ik szám. Vasárnap, augusztus 4-én. 1872. Tizennegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Hirdetések dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig minden hirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szótó frt és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár. Sajtóköretk. (K. L.) Azt mondják, hogy a sajtó maga gyógyítja azon sebeket, melyeket itt nem kételkedünk, hogy ez civilizált államokban igy van , hol a szélső elemeket a műveitek komoly higgadtsága ellensúlyozza. Eszerint a sajtószabadság nem barbár népnek való , mely vele épúgy visszaél, mint minden más szabadsággal, amelyre még meg nem ért; az eredeti vadság, melyet az önuralkodás és nevelés szelídítő hatalma még nem módosított, a féket igényli. Minél magasabb polcra emelkedett tehát valamely nemzet, annál bátrabban lehet reábízni a szabadság fegyvereit, melyek nem önmagukban, hanem a kezelés módjában mutatják egész értéküket, hatalmukat ; és ha a szabadelvűség mértékéül a szabadság azon fokát veszszük, melyet a sajtó élvez, úgy a műveltség mértékéül e szabadság mi módon való érvényesítését tekinthetjük. Aki csak a kákán is csomót nem keres, annak be kell vallania, hogy nálunk teljes sajtószabadság uralkodik; csak az a kérdés, ha vájjon elég érettek vagyunk-e már e becses és nagyhorderejű kincsre. Állunk-e már az általános műveltség és a politikai ildom azon magaslatán, hogy a szabad szó használatához jogot tarthassunk ? Vagyunk-e már annyira, hogy saját józan gondolkodásunk és tiszta hazaszeretetünk , nem pedig a garázdálkodás ingere és a magát nemzetinek mondó vakbuzgóság vezérli tollunkat ? Elértük-e már azon lépcsőt, hol tárgyiasság és mérték uralkodik, nem pedig a minden korlátot leromboló szenvedély ? Végre emelkedtünk-e már oda, hogy a nyelvet magát is respektáljuk és ne aljasítsuk le trágár kitételek által? Ha e kérdésekre helyesen akarunk felelni, az utolsó hónapokban történtekre fátyolt kell borítanunk. A múlt országgyűlés végszaka és a reákövetkezett választások oly rendkívüli helyzetet teremtettek , melyre az ítélet közönséges mértéke egyáltalán nem illik. Aki tehát pusztán a jelen szempontjából indul ki, az ugyan méltán reánk sütheti a barbárság bélyegét — de azért még sincs igaza. Reánk sütheti, mert a föld öszszes sajtója alig produkálhatna annyi szennyet, amennyi nálunk a legrövidebb idő alatt fölszínre került és összehalmozódott , s nincs is széles Magyarországon az a Herakles, aki ez Auglásistállót egyhamar kitisztíthatná. De mi azért nem esünk kétségbe és nem engedjük meg, hogy bárki is következtetéseket vonjon érettségi fokunkra a jelen konvulziókból, mert tudjuk, hogy a krízis után ismét azon önbecsülés és méltóság fog túlsúlyra vergődni, mely a magyar sajtót ezelőtt kitüntette; akkor pedig a piszok magától is el fog kotródni. Azonban a konvulziók léteznek, ez tagadhatatlan, és annak legkevésbé lehet türelme a rohamok végét nyugodtan bevárni, ki általuk szenved, föltéve, hogy a kitomboláson kívül más valami is létezik azoknak lecsillapítására. Mi részünkről legjobbnak tartjuk, az izgatottság lezajlását bevárni; de nem vetetjük résznéven senkitől, ha erős szerekhez nyúl, mihelyest — bármily körülmények közt — becsületében gázolnak. Már Hippokrates mondja: „Quae medicamentum non sanat, ferrum sanat; quae ferrum non sanat, ignis sanat.“ !!Nem kell a kicsapongók eszeveszett támadásait elviselnem, ha az elnémítás törvényes eszközei rendelkezésemre állnak ; nem kell tűrnöm, hogy a sajtó calózai becsületes nevemet a sárba hurcolják , hogy a szabad szó martalócai magán- és családi életemet szemérmetenül a piacra vigyék. Azért alkották a sajtótörvényt, azért teremtették az esküdtségi intézményt, hogy a jog és igazság uralkodása a „tollas (vad) állatok“ bárminemű erőszaka ellen biztosítva legyen. Azonban egy sajtóper megindítása nem országos, hanem egyéni dolog; intézze el ezt kiki magával, álljon az akár az állam élén. Mert egy ember becsülete soha sem az egész ország becsülete, s nézetünk szerint nincs eset rá, hogy az elégtétel, melyet egyesek nyernek, a nemzet becsületére vetne viszfényt, valamint azt sem engedhetjük meg, hogy egyesek elítélése a nemzet becsületét csak legkevésbé is csorbítaná. Azért nem helyeselhetjük, hogy a fővárosi lapok, a sajtó egy töredékének féktelenségén megbotránykozva , az államügyészt s a sorok közt a magánosokat is államírozzák , bármily alapos is e megbotránykozás. De nem helyeselhetjük azért sem , mivel a műveit sajtó csak arra van hivatva , hogy annak kihágásait saját fegyvereivel helyreüsse , ha egyátalán szívén fekszik a napi irodalom reputációja; s mivel végre nem tartjuk szerencsés tapintatnak, ha journalisták ijesztgetik egymást az esküdtszékkel , egészen eltekintve attól, hogy az ilyen eljárás, ha eredetében még oly ártatlan is, igen gyűlöletes magyarázatot idézhet föl. A földmíves-osztály emelése érdekében. ii. Első és fődolog: a nép iskolázása. E szót azonban nem azon tágabb értelemben veszem, hogy az elemi négy vagy hat osztályt pontosan ki kell járatni a paraszt gyermekkel is , szorosan a földmívelésben adandó oktatást értem. Föltéve, hogy akár a községek, akár az egyházak jobban rendben tartanák népiskoláikat; föltéve, hogy még jobbmódú vidéken is legalább harmada a gyermekeknek nem iskolázatlanul nőne föl, s az elmaradottak nem az olvasni-írni nemtudó földmivesek számát szaporítanák: még akkor is ott volnánk a földmiveléssel, ahol ma vagyunk. A falusi iskolák nem gazdasági iskolák , nem olyan a tanterv, melyből szakavatott földmivesek kerülhetnének ki. Azért, mert tagosítás alkalmával gazdasági műtétetekre faiskolás kert szakíttatott ki, hol a pap vagy tanító libája legel, s mert a tantervben némelyik tárgy mellé oda van szúrva, hogy „rótekintettel a gazdászatra", közvetlen a gazdászatért semmi sem történik. A tanító sokszor maga sem áll a lakosok gazdászati ismereteinek színvonalán fölül. Már pedig hogyan taníthat valaki mást olyasra, amiben maga sem eléggé jártas ? — A vak a színről szól, s így legfölebb is csak kontárkodik e téren. Ami pedig úgynevezett vasárnapi iskoláinkat illeti, kimondjuk kereken, hogy ennek nagyon kevés haszna van, s a földmives suhancokra épen semmi, miután oda csak az iparos tanoncokat szokták beterelni. Hol, miben állapodjunk tehát meg? Mindenki rájön a mondottak után azon üdvös gondolatra, hogy e cél csak valódiöldmives iskolák által érhető el. De rá a külföldiek mintájára fölszerelt és berendezett földmives-iskolát akarunk állítani, a tömérdek költségtől visszaijed az állam és térség, legkedvezőbb esetben egy megyére jutna egy iskola. Nálunk pedig minden városban, sőt minden nagyobb helységben szükséges volna ilyent állítani, ha célt akarunk érni. Erre nézve, hitem szerint, jobb volna először nem kezdeni valami nagyba. Megmondom az okát, miért. Abba a központi földmives iskolába megint csak a nagyon tehetős földmivesek küldhetnék gyermekeiket, ha ugyanazok is küldenék. A mi népünknek helyébe kellene vinni az iskolát, hogy minél többen használhassák s úgy rendezni be, hogy a földmives tanoncok az iskola által foglalkozásaiktól ne vonatnának el. E tanoncok az elemi iskolát végzett növendékekből Boroztatnának össze, ahol lehet, szép szóval, rábeszéléssel, ahol másképen nem boldogulhatni, bizonyos fokú kényszerrel. Est modus in rebus. Három-négy évre létetnék a tanfolyam, mely vagy tisztán téli lenne, vagy egész esztendei, de nyáron kevesebb órával, inkább csak azért, hogy a télen tanultakat el ne felejtsék s gyakorlati útmutatásban is részesüljenek az egyes hónapok gazdászati növeléseiből. A vasárnap délelőttjét vagy délutánját nyáron is föl lehetne használni, télen mindennap nyerhetnének esténként egy-két órai oktatást. Nem kell kicsinyleni a várható eredményt ; ha évenként csak 150—200 órán keresztül taníttatnának is a földmíves ifjak, igen sok ismeret szivároghatna ki így a nép közé s népünk foglalkozásmódján már a jelen nemzedéknél tapasztalható lenne az oktatás jótékony hatása. Most már az a kérdés, hogy mit és kik tanítanának ? Azt hiszem, hogy a népiskolában tanultakra nagyon ráférne még egy kis nyelv- és irálytani oktatás, levelezésben, üzleti iratok szerkesztésében való gyakorlás. A földmíves-iskolák rendes tantárgyát képezi a rajz, habár kevesebb igénynyel, mint az ipartanodákban , továbbá a könyvvezetés, összekötve a számtanítással. Sajátlagos tárgyak lennének : a talajisme, trágyázás , termelés, rövid jegyzés, természettan, magyarázattal kísérve ; gazdászati növénytan, gyümölcs-, bor-, komló-, gabona-termesztés, erdőmivelés, a hasznos növények leírása, története, terjedése , jelentősége az ipar és kereskedésre; állatisméből: a házi állatok táplálása , ápolása, hizlalása, haszonvétele, az erdei és mezei hasznos és kártékony vadak, bogarak, férgek ismertetése. E tárgyak mennyiségén és beosztásán a helyi viszonyok szerint lehetne változtatni. Tanítókal gazdászati iskolában képzett, vagy gazdászati póttanfolyamot hallgatott tanítók alkalmaztathatnának. Továbbá egyes tantárgyak tanítását értelmesebb gazdák vagy műkedvelők is elvállalhatnák ügyszeretetből, vagy bizonyos tiszteletdíjért. Az is megtörténnék, hogy eleinte sok ügyetlen ember kontárkodnék a tanításban, de a georgikumok majd csak fognak adni szakembereket e téren is, aztán az igyekező, úgy buzgó tanító könyvekből és folyóiratokból is képezheti magát. Ilyen módon néhány száz forint évi áldozattal minden nagyobb községben meg lehetne kezdeni a földmives-oktatást, miután az órákat könnyű volna úgy beosztani, hogy a népiskola helyisége e célra is fölhasználtathatnék. Az ily módon létrejött iskola — nevezzük az földmivesek téli, esteli, vagy továbbképző iskolájának — nem zárná ki a kormány vagy község egyéb intézkedését a földmivesek oktatására. A földmives szaktanodák szaporítása csak emelné ezek becsét és hatását. Ha nálunk is szokásba jönne vándortanárokat utaztatni a gazdászati ismeretek népszerűsítésére, azok is sikeresebben működhetnének, mert már a nép megvolna nyerve s némileg előkészitve az ő magyarázataikra vagy mutatványaikra. Ez volna egyik főrugója földmives osztályunk emelkedésének. Hát aztán ? — Erről jövőre. M. K. M. Hazai ügyek. — A katona - beszállásolás Ugye municipiumaink panaszainak állandó tárgyát képezi, s köztudomású, hogy ez ügyben Bécsben enquete tanácskozott. Ez enqueteban az „U. L.“ szerint a belügyminisztériumot Havas miniszteri tanácsos, a honvédelmit Békey osztálytanácsos s a pénzügyit Madarassy minisztertanácsos képviselték. Az enquete megegyezett az általános elvekben, elfogada a kaszárnyarendszert, s egy albizottmányt bízott meg a részletes munkálat kidolgozásával , mely a mindkét törvényhozás elé terjesztendő javaslat alapjául fog szolgálni. Míg e bizottmány Bécsben tanácskozott, a beszállásolás ügye egy hazai városhatóság s a katonai hadparancsnokság között összeütközésre vezetett. Kassa városa ugyanis kijelente, hogy a katonabeszállásolási szolgalmakat és pótfizetéseket, mint törvény szerint nem jogosultakat, jövő évtől fogva megszünteti, az általa e célból bérelt helyiségeket fölmondja, a tiszteknek kiadott bútorokat visszaveszi, stb. Philippovics altábornagy erre a városhoz egy átiratot intézett, melyben tudatja, hogy ha a város határozatait föntartaná, ő kénytelen lesz elrendelni: „1. Hogy a cs. kir. katonaság által használt helyiségek , lakások és laktanyák továbbra is megtartassanak addig, mig a város más alkalmasakat ki nem jelöl. 2. A laktanya berendezése és föntartása a fizetendő bérből eszközöltetni és a fönnmaradt többlet fog csak a városnak kiszolgáltatni. 3. Hogy azon esetekben, ha a város a cs. kir. állomási hadparancsnokságtól hozzá érkezett okadatolt beszállásolási követeléseket megtagadná, ezen követelések erőszakos eszközökkel is ki fognak vitetni." Nem értjük — jegyzi meg erre a „P. N.“ — hogy mint jön az illető katonai parancsnokság azon helyzetbe , hogy ő hívja föl a törvényhatóságot határozatának megmásítására. A katonai parancsnokságnak ehez semmi joga, s reméljük , hogy a kormány ezt a parancsnoksággal meg fogja értetni , bármint ítélje is meg Kassa városának elhírtelenkedett határozatát. — A népoktatási törvény revíziójáról a „P. Napló" írja: Végre valahára a közoktatási minisztériumban is azon meggyőződésre jutottak, hogy a népoktatási törvénynek különösen azon pontja , mely a felekezeti iskolákat az állam főfelügyelete alá helyezi, hatálytalan frázis , s vagy azt kell eltörölni, mit bizonyára senki sem javasolhat, vagy a kormánynak s erre rendelt közegeinek módot is kell nyújtani, hogy az állam főfelügyeletét érvényesíthessék. Ahogy e dolog eddig történt, az a botrányok hosszú láncolata. Volt rá elég eset, hogy a hitfelekezetek egyes tanfelügyelők vagy a minisztérium megkeresését egyszerűen ad acta tették, sőt még a statisztikai adatok beküldését is egyenest megtagadták. Továbbá akárhányszor megtörtént, hogy a tanfelügyelőt be sem bocsátók az iskolába , s ha az értesülni akart arról, hogy vájjon mily tankönyveket használnak az egyes iskolákban, sok helyütt egyenesen a kémkedéshez kellett folyamodnia. Ezek nevetséges időtlenségek, melyek továbbra nem