Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)
1877-07-04 / 78. szám
g az oka. A háborúra plomaciának ravaszsága eredményt vonta le épen Oroszország és imacsa volt az, mely szágot abban, hogy az izmokat életbeléptesse, iratát köszönettel veszi az uj államalakulások íavolt, igen ügyesen polemilay által fölhozottakra, ,g tarthatlanságát igyen és ellenérvekkel felelt, tamuságára hivatkozva, zágban is van vallási a társadalom bizonyostalansága létezett En, csak az idő a kielmetlenség s ama polism volt azon államok , ma is élnek. Szóló záció időpontja van hát hogy legyen, és veszélyes ezen hátramaradottle elvégre mi tudjuk, ami közt is vannak előnagyon különféle foko és francia vagy a német nagy a különbség,Deg miatt azonban Oroszni. Egyátalán azt monbebizonyitotta 1828 ban dtja most is, hogy védmaga is azt mondotta, ige van, amely meglehet, fog ülni: ily országról elég megszűnt életképes állítás. ély, mely Törökország nyegeti. Ezen támadás könnyű lenne és kell megvédeni. Tiltakozik ellen, melyet a konzerett fönntartani, önmagát, törődni semmivel, a poliker, egyedüli motorja ez külpolitika, de nem stiv politika a török hizületen alapuló experitet.olt Ürményi beszéminiszterelnököt azon Ürményi ugyanis a monijáról úgy nyilatkozott, időjel, mert mindama iráltaknak vett lapokban mi nem helyes s esetletbet. Továbbá Ürményi félelmet emlegetett, neervezni, hogy beszéde mely a nemzetibn. -,dei vuina, frfias nyugalmat és haást. A dupla kérdőjelre fában kutatnak bármely fát, hogy egymás háta ező irányzat nem létezik ítése és a magyar kor Kállay irányzatát a val megegyezőnek tartja, sínben való, amint egyelték, kétséges. A kormány , megnyugtatónak, hogy érlelni hagyta a viszontsággal teljes tartózkosudálkozik azonban rajta, sm volt meg e nyugodtság, izó, ha — mint Apponyi yomás alatt mennénk is- RCA. rich gr. beszélye. Folytatás.) .n 1 Egy asszonyhoz lenni italán nem érti, vagy nem sóhajtott a báróné. kedvesem, nem akarja az öregur. — Én t. i. — amint leveleiből láttuk lkat a körülmények hatalma sé érzelgő és hiú asszony, ig még igényt tartott arra utozásra, arra a gyöngéd, 5 hódolatra, ama bizonyos isságra , egyszóval, arra az í, mint heves ostromra, a naiban mintegy ama hosszú , amelyen az ő meghódittasésze s a szenvedély ellenkellett volna kezdődni- és ahogy a talán szintén kissé ,a férj uram meg abban a hogy a csillogó regénykéelőtt háttérbe kell vonulniok, sonykának pedig mindenesetre oly merevséget tanusitnia — ’ ez iránt teljesen tisz' -'itt szavába a tz öregúr, élesen várnék Ezután Szalay Imre és Metzner Gyula szóltak , érveléseik élét leginkább Kátay ellen irányozván. Miskatovics horvát nyelven mondott beszédében a török keresztények fölszabadítása mellett, Oroszország ellen, de még inkább egy Törökország érdekében viselendő háború ellen szólott. Végül Polyt szólalt föl, ki igen sajátságos magyarázatot adott a miniszterelnök nyilatkozatainak, s ezzel a ferde fölfogásával a ház részéről csak gyakori „derültség“-et aratott. Polyt szerint a miniszterelnök nyilatkozata csak azt jelentheti, hogy Ausztria-Magyarország nem fog kilépni a viszonyból, melylyel fűzve van Német- és Oroszországhoz. E nyilatkozattal teljesen meg van elégedve, mert hazánkra igen veszélyes volna, ha kilépne e viszonyból. Törökországnak a párisi szerződésben garantírozott integritása s az európai koncertbe fölvétele azon érdeket fejezte ki, hogy az Európából Ázsiába vezető út szabad legyen, s Törökország a reformok útján fejlesztessék. Ez utóbbi óriási tévedés volt. A theokrát Törökországban nincs állami cél, ily országban alkotmány nem állhat fönn. Azóta közbejött a nemzetiségi elv. Európa, midőn Magyarország önállóságát támogatta, azt hitte, hogy ez elv értelmében jár el; pedig tévedett, mert ez uralkodó faj itt perhorreskálja a nemzetiségi elvet, s Kossuth foederationális terve Magyarországon csúfosan megbukott. Nagy naivság kell azon állításhoz, hogy az osztrák seregek megakadályozhatták volna az orosz seregek bevonulását, mert Németország ellene lett volna akkor monarchiánknak. Ha a keresztény népek el vannak hagyatva egész Európától, lehet-e rész néven venni nekik, ha Oroszországhoz hajlanak. E házban akkor sem talált szóló rokonszenvet a keleti keresztények iránt, midőn ég Oroszország nélkül harcoltak szabadságukért. E népek nem óhajtják se az orosz, se a török annexiót, s a keleti kérdés csakis önálló államok alakítása által oldható meg Európa érdekében. A mostani keleti kérdésben se a pánszlávizmus, se a panrasszizmus kérdésbe nem jöhet, s Európa csak akkor léphet fel vétojával, ha Oroszország annexiót kísérlene meg. Magyarországnak nincs érdekében e kis államok alakulását meggátolni, s magát ellenséges helyzetbe tenni a keleti keresztényekkel. Tagadja azt, hogy Magyarország népei törökbarát politikát követelnek ; a monarchia több népe nem osztozik ez áramlattal. Köszöni a kormánynak, hogy eddigi okos politikájával nagy veszélytől megmenti hazánkat, s reméli, hogy jövőre is megakadályozza, hogy ne találkozzunk Philippinel, mert nem lenne hazánkra nézve nagyobb szerencsétlenség, mintha a keleti háború hazánk terére tétetnék át. Bizalmát fejezi ki a kormány iránt tét, amelyet Rieger, az ismeretes cseh képviselő, pár nappal ezelőtt egy párisi barátjához intézett. E levélben Rieger elmondja , hogy a bécsi kormány csak a németekre és magyarokra számíthat, ha ellenszegül a szláv mozgalomnak. A szláv népek nem fognak vele menni, sem a magyarországiak , sem az ausztriaiak, mert valamennyien egyforma gyűlölettel viseltetnek Ausztria-Magyarország ellen. Azt hiszszük , Oroszország nem kezdte volna meg a háborút, ha nem szándékoznék az összes szlávokat fölszabadítani. Az oroszok hangulata és a körülmények hatalma folytán kénytelen lesz a szláv kérdést nyíltan és határozottan fölvetni. Ilyen költséges háborút, amely máris komoly pénzügyi és kereskedelmi válságot idézett elő, nem kezdett meg azért, hogy fölszabadítsa a négy millió bolgárországi keresztényt. Nem! Oroszország szándéka kettévágni az évszázados gordiusi csomót és fölszabadítani mind az idegen járom alatt nyögő szlávokat. E század kezdete óta főleg a csehek terjesztették szerencsétlen szláv testvéreink közt a civilizációt és politikai szellemet. Ezért jogunk van rá, hogy a pánszláv mozgalmat, ha Ausztriában kitör és ez meg fog történni röviddel a dunai átkelés után — mi vezessük. — Tisza ivaiuiau ----- « keleti keraesueu ueiucann wen»» - üa nem a Lajtán túl, sőt a küldőn is a legjobb lenyomást tette. — így Londonból e hó 28-ról távírják. Tisza magyar miniszterelnök legutóbbi képviselőházi beszédét taglalják csaknem az összes apák, s hangsúlyozzák , hogy a beszéd bölcs és méltóságos Európa figyelmét és tetszését megérdemli. Ausztria-Magyarország paszszív magatartását a keleti háborúval szemben, amelyet Tisza kiemel, a lapok Anglia részéről utánzandónak mondják , s azon reményt fejezik ki, hogy Tisza nyilatkozatai az itthoni akciópártot megnyugtatják. — Az osztrák kormány és az alkotmányhű párt. Az „Ell.“-ben 28-iki ketettel a következőket olvassuk : Nagyon érdekes az , ami az osztrák kormány és a pártok között újabban végbemegy. Az alkotmányhű párt egész világosan kimutatja taktikáját, melylyel a kiegyezést megbuktatni szándékozik. S a kormány kebelében erre nézve ellentétes áramlatok küzdelme látszik, így a tegnap esti értekezésen, mely Auerspergnél a reichsrath elnapolása tárgyában tartatott, egy képviselő határozottan kimondta, hogy a kiegyezésből az idén semmi sem lesz. Mire Auersperg kormányelnök úgy bátorkodott vélekedni, hogy ha ez a törekvés a képviselők között lábrakapna, a kormány nem vezethetné tovább az ügyeket. Lasser miniszter azonban rögtön elvette az Auersperg fenyegetése élét, megjegyezvén, hogy a kormányelnök ezt nem veszi olyan komolyan. Gyönyörűséges kormány, fölséges parliament ! És mindenekfölött becsületes ! • — A pánszláv kígyó. A „Köln. Ztg.“ prágai levelezője egy igen érdekes levelet ismercsak kell valami nevet adnunk; én az övét, nem tudom, és — — — Hát a te ismeretlen leveleződet, — azt a bölcset, azt a tisztát — elnevezted Albánnak. Valóban nagyon találó , nagyon elmés. Vagy tán itt még más körülmény is forog fönn ? Talán egy olyan mintáról van véve ez a név, akivel a társaságokban már gyakran és örömest találkoztál ? A báróné kedves vonásait sötét pir borta el. A nagybátya folytatá : — Én, megvallom, már törtem a fejemet azon, hogy ugyan ki lehet a te láthatatlan imádód, s arra a gyanúra jöttem, hogy talán az a szőke úr — hogy is hívják csak ? — aki azelőtt oly gyakran látogatott benneteket s akit férjed nem éppen szivesen látott — el , ugyan juttasd már eszembe a nevét!------— Nagybácsi, most már nagyon messze megy, s ha ocsmány gúnyolódásoddal föl nem hagysz ------—Te félreismersz engem, Eugenia — szólt Waldow a szörnyen megbántott ártatlanság hangján, — nézz erre a becsületes vén arcra , találsz-e ott csúfondárosságot a legkisebb ráncban is. — S oly együgyü-nyilszivü torzképet vágott, hogy az ifjú hölgy egyszerre elfeledé boszuságát s vidám nevetésben tört ki. — Hogy vájjon Albán neje szép-e? — veté oda könnyedén a vén kópé. _ Lehetetlen — vélekedek a bárónő ! — én úgy képzelem, hogy az orra kissé hosszú, a szája keskeny, összeszorított, a szemei fáradtak, magatartásában olyan előkelő lenni akaró közönyös, orgánuma pedig száraz. — Ej, ej, te, úgy látszik , nagyon is világos képet alkottál róla magadnak. __ (3, én ezt mind hiven magam elé tudom állítani, bácsikám — vallá be hamiskás és elragadó mosolylyal az ifjú nő — egész jeleneteket készítek, amiket ketten játszanak. — Ugyan add elő! — kiálta az öregúr, mosolyogva dörzsölvén kezeit — ó, ugyan add A háború. Szeged, június 29. megindult a komoly akció. Az oroszon — nám egy bukaresti távirat Miklós nagyherceg jelentése nyomán tudatja : Zimnicánál is átkeltek a Dunán e hó 27-én s a törököket első hadállásaikból véres harc után kiverték és megszállották az átellenben levő sistovi magaslatokat. Az átkelés részleteiről ma még gyér és egyoldalú tudósítások vannak, amikből nehéz annak jelentőségét megítélni , e második átkezelés ténye azonban már magában véve elég jelentékeny , mert a komoly hadműveletek színhelye most már török területen van s a véres harcok sora megindult; hogy hol fog megállani, azt a jó isten tudja; csak azt tudjuk, hogy hosszú és irtóztató vérengző lesz az és kiszállő, kedvesem , engem az pompásan fog mulattatni ! — Tehát figyelj , publikum! — Itt a kanapén ül rendkívül elegáns toilette-ben az úrnő. Magatartása feszes és merev—körülbelől ilyenforma ! — A kezében könyvet tart, amelynek tartalma azonban nagyon kevéssé érdekelheti, mert szemei gyakran percekig s ismételt ásítozás közben az űrbe merednek. Albán a terembe lép. Az asszony nem látszik őt észrevenni, legalább nem mozdul. — „Azért jövök, kedvesem, hogy egy ajánlatot tegyek neked, szól Albán barátságos és vidám hangon, miután, már előbb közeledett hozzá s kezet csókolt neki, látszólag anélkül, hogy figyelmét magára vonhatta volna — .Egy ajánlatot — „Az udvari színházban ma a Troubadourt adják, menjünk el együtt.“ — ,Én már untig ismerem ezt az operát!‘ — „De az újonan szerződtetett Wimmer tenorista énekli a Troubadourt, Jammer kisasszony meg Leonórát.“ — ,Ma nem, barátom.' — „Sőt inkább ma, kedves nőm, hiszen“ — — ,Istenem! hát hogy fejezzem ki magamat, hogy megértsen, uram ? Ma nem megyek színházba. Elég világosan van mondva?' A báróné a képzelt Albán asszony szerepét oly jellegző roszszeszélylyel, merevséggel és metsző hidegséggel játszta, hogy a nagybátya egészen el volt ragadtatva. — Pompás, pompás ! — kiáltá hangosan nevetve s tapsolva — oly természetesen adod, hogy már jobban nem is lehet. Még egy ilyen rögtönzést, kedves Eugenia, kérlek szépen! Nem kellett sokáig kérnie, mert a rendkívül élénk fiatal hölgy , ha egyszer elkezdte, könnyen ment tovább. Tehát folytatás — Az idő reggeli 9 és 10 óra közt van. Alban felesége boudokjában azzal foglalkozik, hogy annak virágasztalát friss virágnövényekkel ékitgeti. A kárpitos pompás uj hálószövetfüggönyökkel látta el az ablakokat s evégből nehány kitágult szöget beljebb kellett vernie. A munka kész s éppen távozni akar. E pillanatban belép a ház úrnője gyönyörű reggeli öltömidatlan emberáldozatot fog fölemészteni mindkét részről. A tehetetlen Európa, melynek gyávasága s igaztalan részrehajlása vitte idáig a dolgokat, most már gyönyörködhetik művében. Az átkelés részleteiről eddig a következő vázlatot közölhetjük a távirati tudósítások nyomán. A frakció, mint fönntebb említettük, Zimnitzánál folyt. A „N. W. A.“ egy sürgönye azt állítja, hogy Zimnitzán és Listovon alul, Guligevon és Ruszsukon fölül három orosz hadosztály kelt át a Dunán , ezek élén maga a főparancsnok, Miklós nagyherceg. — Az átkelést a 14-ik orosz hadosztály és Radetzky tábornok 8-ik hadteste Zimnitzán alul eszközölte, Vardim sziget mellett. A törökök kivezettek a parti pozíciókból. A csata folyamatban van. Az átkelési harcok részleteiből, ideértve a braila-galaci átkelési harcokat is, egy bukaresti sürgöny után a következőket jegyezhetjük föl: Brailánál nem 30,000, hanem 18,000 ember kelt át és pedig pontonokon. A Dobrudzsa kedvezőtlen talajviszonyai miatt e csapatok nem vittek magukkal nehéz ágyukat. Most az oroszok cövekhidakkal hidalják át a mocsárokat. Greci és a Bortuna folyam közt folytonos a csatározás, már számos kozák esett el. Az előhaladás a Dobrudzsában lassú. Gura-Jalomnitzánál is keltek át oroszok a Dunán, hogy födezzék a hídépítést. Négyezer török a gisdarettii pozíciókba vonult. Oltenitza és Turtukai közt heves ágyuharc, egy orosz tábornok Súlyosan megsebesült. Giurgevót igen hevesen bombázták a törökök , a házak át vannak lyukgatva lövegekkel. A törökök főleg a német konzul házára céloztak, mert azt hitték, hogy az orosz cár ott van. Június 27. dél óta itt heves harc folyt.A Flamandánál valóságos csata fejlődött. A cár állítólag Turn-Magurelliben nézte a harcot. A törökök ellentállása makacs volt, az eredményről nincsenek biztos hírek. Az ambuláns vonatok a nagy veszteségek és a zivatar miatt visszatértek Giurgevóba. A hírlapoknak szóló sürgönyök és levelek egyelőre lefoglaltatnak. A zimnitzai átkelés roppant veszteségekkel járt az oroszokra nézve. Kalarasnál a Borcsea által képzett szigetet 10,000 orosz szállta meg, Sziusztriánál 10,000 orosz kelt át. Az ázsiai harctérről a törökökre nézve folyton kedvező hírek érkeznek. F. hó 24-én az oroszok Zevinnél ismét sóharc folyt, mely után a törökök támadólag léptek föl s az oroszokat 2500 főnyi veszteséggel visszavonulásra kényszeritették. A montenegrói csatatér zaja váratlanul lecsöndesült. Innen sajátságos hírek érkeznek. — Midőn már azt vártuk, hogy az annyi csatában győztes török hadak bevonulnak e rablónép fő fészkébe, egyszerre azt jelentik , hogy az egyesült török hadak csakugyan visszavonulnak. — Hogy nem a montenegróiak elől, az bizonyos, de hát miért ? Eddig csak az „Ellenőr“ kapott egy olyan tudósítást, amely e sajátságos visszavonulásnak magyarázatát adja és pedig abban, hogy a török kormány maga rendelte volna vissza e hadcsapatokat Albániába, tékben, de beteges lankadtságra mutató arccal. Alban kedvesen mosolyogva megy eléje. — „Mit jelent ez a kiállhatatlan kopogás és kalapácsolás ?“ viszonozza bágyadt, elhaló hangon az üdvözlést. „Istenem, hát már az én gyönge idegeimre itt semmi tekintet sincs !“ — Alban mutatja neki az új függönyöket. — ,Te legközelebb azon óhajtásodat nyilvánítod, — kezde szólni , de a nő nem hagyá őt kibeszélni. — „És ennek most, ily korai órában kellett megtörténnie ?“ kérdi szemrehányólag. — „Édes Ágnesem, kilenc óra már elmúlt; nem gondolhattam, hogy . . ." „Kérlek — vág ismét szavába — nyisd föl legalább az ablakokat, hisz itt oly bódító gőz van; honnan jöhetett ez ?“ — .Valóban nem tudom, mert ezek a virágok, melyeket éppen most hoztam , csak nem áraszthattak bóditó gőzt. A te kedvenc virágaid ezek: kaméliák és thearózsák.' — „Hogyan, thearózsák ? Egy ilyen szűk, elzárt szobában thearózsák ? Tehát te minden áron azt akarod, hogy migrainemet újra megkapjam ?“ — ,Nem, édes feleségem, s mindjárt ki is viszem . . . .‘ — „Mik azok ott a zongorán ?“ — ,Új zenedarabok, amelyeket azon reményben hozattam neked ....' — «Hogy önnek valamit játszana, uram? Most, mikor úgy szenvedek? Ah, ebből ismét kitetszik az ön vastag önzése! És ugyan, ha szabad kérdenem, miért ma mindez ?“ — — ,Drága Ágnesem , neked talán nem jutott eszedbe, hogy ma ápril tizedike van, és ...' — „Ápril tizediké ?“ — Egybekelésünk napja, kedves Ágnesem.' — És azért ez a nagy zűrzavar ? Valóban uram, ezért kár volt önnek...“ A kis intermezzót itt a hirtelen betoppanó Otmár szakitá félbe. Ugyane pillanatban, mintha jégfugalom érte volna , a szép báróné arcán minden élet, minden mozgékonyság megakadt; a keserű, bántó gúny, amelynek véleménye szerint a boldogtalan Alban nejét jellemezni kellett s amelyet éppen most akart jó drasztikusan kifejezni, mintegy jegecesedve maradt arcán s egész lényén. (Folytatása küszkesik.)