Szegedi Híradó, 1877. július-december (19. évfolyam, 78-155. szám)

1877-10-19 / 125. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 1877. 125-ik szám Péntek, október 19-én. Megjelen: Vasárnap, verdán és péntaksn raggal. Előfizetési föltételek: Sttidin hizhoihordival di­viddkrs postán. Égés* érte 10 frt.­­ Félévre . Sí írt. Évnegyedre 2 frt Cí0 kr. Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Égési évre 9 frt.­­ Félévre 1 frt 50 kr. Évnegyedre 2 frt 25 kr. POLITIKAI ás VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőségi iroda: hol a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, az udvarban balra. Klauzál-tér 209. sz. a. Egyes szám ára S Irr. Hirdetitek dijai: A héthasábos petitsor vagy annak türéért egyszeri hirdetésnél 6 kr. kétszerinél f1 kr. többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékai kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négy hasábos petitsor iktatási dija Ifi kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a ki­­adóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes­ városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond Özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereske­­dése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Az alsó-tiszai városok érdekében. ii. Ezúttal kitűzött célunk eléréséhez nem használunk kerülő­utat, sőt egye­nesen feléje tartunk, midőn egyúttal Garzó urnak egy másik, igen lényeges nyilatkozatára reflektálunk, a­mely már egyenesen e lapok ellen intézett szem­rehányást képez. „És ha elgondolom, hogy a „Szeg. Hir.“ a veszedelem első jelentkezésétől fogva mily keményen és gyakran meg­támadta, kárhoztatta, vádolta és elítélte a tiszaszabályozás miatt a szakértőket, a kormányt, egyeseket és társulatokat, állítván, de nem bizonyítván, legalább nem másokat meggyőzől­eg bi­zonyítván, hogy ez a szabályozás nem­csak kivitelében hibás, hanem alapjában és egész rendszerében rész, a­mely he­lyett más, új alapon kell egészen újat kezdeni, bármibe kerüljön is (állami költségen ?), — ha ezt elgondolom, ön­kéntelenül arra a gondolatra kell jön­nöm, hogy a „Szeg. Hir.“ és a szegedi köztörvényható bizottság némely tagja tulajdonképen készen is van a maga nézetével és meggyőződésével, csakhogy nem bírja vagy nem akarja azt úgy indokolni és formulázni, hogy azt a Sze­geden kívüli érdeklettek is magukévá tegyék, sat.“ így olvas a fejünkre Garzó úr, a miből következik s a mit cikke további folyamában nyíltan is kimond, hogy ő a tiszaszabályozási rendszert, a mely alapjában véve nem egyéb, mint a víz­nek két part közé egy szűk mederbe való erőszakolása s a mely már­is annyi nyomort árasztott reánk,­­ hogy, mond­juk, ezt a rendszert ő éppen nem találja hibásnak, sőt olyannak találja, a­mely­nek alapján a kivitelben elkövetett hi­bákat helyrehozni és a permanenssé vált árvízveszélyt fejünkről elhárítani lehet. Irigyeljük Garzó úr jóhiszeműségét, a­melylyel ha bírnánk, lelkünk bizony nehéz aggodalmaktól szabadulna meg s jobban tudnánk élvezni a rövid élet el­röppenő perceit; de hát hiában, a szo­morú tények láttára nem vagyunk ké­pesek a G. ur jóhiszeműségét, vagy, mondjuk, meggyőződését magunkra erő­szakolni , és vigyázzon G. ur, mert amint a második vízveszély óta a vélemények, még az általa említett szakértői körökben is, módosultak, nemsokára megérheti, hogy véleményével egészen magára marad. Ha már nekünk nem hajlandó hinni G." ur (a­mit egy csöppet sem veszünk résznéven) s ha nem hisz azoknak sem, a­kik lapunkban , részint a tapasztalati tényekből kiindulva, részint tudományos elvekre alapítva véleményeket (miket azonban G. ur, úgy látszik, vagy nem olvasott, vagy elfeledett) nálunknál sok­kal alaposabban kimutatták, hogy a ti­szaszabályozás nemcsak kivitelében, ha­nem alaprendszerében is hibás: higgyen hát Károlyi Sándor grófnak, ki a „P. N.“-ban nemrég közzétett cikkeiben egész nyíltan ugyanezt állitotta; s ha ennek sem hisz, hinni fog talán H­o­­bohmnak, a hírneves belga vizépi­­tész-mérnöknek, a ki ugyanezt állítja, a ki a vízmérnöki tudomány megállapított elveiből, a számítások rideg kérlelhet­­lenségével mutatja ki a tiszaszabályozás­nál irányadóvá lett tudatlanságot és lel­kiismeretlenséget ; s a ki még tovább is megy és a tapasztalás által már is iga­zolt klímaváltozásra mutatva megjósolja, — a­mitől már Paleokapa is félt — hogy a nedvesség hiánya miatt az oly enormis költséggel ármentesített földek végkép terméketlenekké válnak, a­mikor aztán a hajdan Kánaán-Tiszavölgy száz­ezrei sírva nézhetnek a földeiket védő töltésekre. És bátrak vagyunk­­. Garzó urnak szelid szavakban is éles vádjára megje­gyezni, hogy mi igen­is már tavaly ké­szen voltunk a magunk meggyőződésével és nézetével, formuláztuk is azt nem egyszer; kimondottuk, hogy a tiszasza­bályozás által okozott bajokon gyökere­sen segíteni csak úgy lehet, ha vagy visszaadják — egészben vagy részben — a Tiszának természetes ártereit, vagy egy párhuzamos, öntözésre is használ­ható, csatornát építenek a türbő víz le­vezetésére. Ez utóbbit különösen Stefa­­novics lovag ajánlja lapunkban, a­kit akkor, mint tudjuk, a tiszaszab. szak­értő urak tisztára agyondorongoltak, tu­datlan, abszurd állításaiért, de a­kit most Hobohm mérnök, a­ki ugyanezt ajánlja, rehabilitált. Kijelentettük azonban mindig, hogy mi nem vagyunk szakértők s igy nem is vindikálunk nézeteinknek csalhatat­­lanságot; nem vindikáltuk ezt a lapunk­ban mások által tett s általunk helyeselt javaslatok részére sem; épp azért lép­tünk föl a külföldi szakértő meghívásának eszméjével; ehez ma is ragaszkodunk, de ma már kimondjuk azt is, hogy az illető állam, a­melytől kérjük, garantírozza a kiküldendő szak­férfiú megbízhatóságát. Mindahoz, a­mit a tiszaszabályozás kérdésében eddig mondottunk, ragaszko­dunk ma is, elvi álláspontunkat fönn­tartjuk ma is , de viszont belátjuk azt is, hogy a tényleges viszonyokkal szá­molnunk kell. Bármint itt is ki a tisza­szabályozási munkálatok felülvizsgála­­tának eredménye, bármit hozzanak is javaslatba, be kell látnunk, hogy a gyö­keres orvoslás egyhamar be nem követ­­kezhetik, mert ez oly nagy áldozattal jár, a­milyent az állam jelen pénzügyi viszonyai közt meg nem hozhat, Így például az árterek visszaadása megsem­misítene több milliónyi adóalapot, a­mit az állam ez időszerint nem nélkülözhet. A Hobohm és Stefanovics által javasolt levezető és öntöző csatornák építése meg oly roppant összegbe kerülne, hogy a nyakig adósságba sülyedt állam azt elő­teremteni képtelen. Minthogy pedig kétségtelen dolog az, hogy ezeken kívül semmiféle mód­szer nem háríthatja el tőlünk a rette­gett veszélyt, a­melynek tehát az alsó Tisza völgye ezután is kitéve lesz ok­vetlenül, az a kérdés tálul elénk: mit tegyünk tehát mégis, hogy legalább a városokat biztosítsuk némileg az elenyé­­szés katasztrófája ellen ? Erre a kérdésre már előző cikkünk­ben jeleztük a feleletet. A kérdés meg­fejtése az, hogy­­ a városokat erő­sebb védelemben kell része­sítenünk, mint a földbirto­kokat. Hogy miért kell ezt tennünk, arra már szintén megfeleltünk múlt cikkünk­ben, s azt hiszszük, hogy indokaink helyességét be kell látnia, de egyszers­mind méltányolnia is kell mindenkinek, a­ki nemcsak a földet, melyen él, hanem a hazát is­ szereti. Csak az a kérdés marad tehát még megfejtendőnek : mi módon lehet ezt gyakorlatilag, a lehető legkevesebb költséggel kivinni? Mi erre nézve más módot nem tu­dunk, mint a következőt: A kormány javaslata alapján az országgyűlés alkos­son egy ideiglenes törvényt, a­mely az ideig is, míg a tiszaszabó munkálatok gyökeres orvoslására kerülne a sor, á­l­lapítsa meg általában a véd­­gátak magasságának maxi­mumát, a­melynél följebb menni sehol és semmi eset­ben sem szabad, kivévén a városokat, a­melyek tisztán a várost védő töltéseiket a maximális magasságnál két vagy három lábbal magasabb­ra emelhetik, sőt kell emel­ni­ü­k. Újabban, mint tudjuk, a városok biztosítása végett az hozatott javaslatba, hogy mindegyik város külön körtöl­téssel védje meg magát. Nagyon he­lyes , de ha ezt az elvet elfogadjuk, ak­kor el kell fogadnunk azt is, hogy a gátak emelésének határ szabassék, mert különben sohasem tudjuk, meddig kel­lene haladnunk az egek felé és sohasem fogunk megszabadulni az erőemésztő vé­delmi kiadásoktól, de még az elöntet­­helés félelmétől sem. És ha a határt megszabjuk, a városok csak az esetben lesznek, amennyire emberileg lehetséges, biztosítva, ha védtöltéseik állandóan ma­gasabbak, mint a többi társulati tölté­sek.­­ A­mi a dolog anyagi oldalát illeti, e tekintetben is kívánatos az, mert igy csak egyszer kell fölépítenünk véd­­töltéseinket a törvényes magasságig s azokat aztán csak jó karban kell tarta­nunk. Ajánljuk ez indítványunkat a buda­pesti nagygyűlés városi tagjainak figyel­mébe. Ha valaki ezt az indítványt elő­terjeszti, nem kétkedünk, hogy a gyű­lés elfogadja azt és hathatósan ajánlani fogja a kormány pártolásába ; ha nem, akkor a városoknak maguknak kell föl­lépniük tételek biztosítása végett. Hazai ügyek,­ ­Országgyűlés. A képviselőház okt. 15-iki ülésében véget ért az általános vita s a szavazás is megej­tetett a szeszadóról szóló tör­vényjavaslat fölött. A tárgyhoz ez ülésben hoz­zászóltak : Szontágh Pál (gömöri), ki azon nézet­ből kiindulva, hogy politikai önállásunkat sem tarthatjuk fönn, ha gazdasági önállásunkat nem fejlesztjük, a vámkülönzést pártolja, s nem he­lyesli, hogy ez politikai tekintetekből mellőzte­­tik ; bátorság kell csak és szembe lehet szállni a küzdelemmel.­­• A szeszadó törvényjavaslatot nem fogadja el, mert az a mezőgazdasági szesz­­gyártást tönkre teszi; helyesebbnek tartaná, ha a szesz is a fogyasztással adóztatnék meg. M­u­d­r­o­n y Soma a szeszadó törvényja­vaslatban nem lát egyebet, mint a magyar szesz­ipar elnyomására irányzott osztrák törekvést. Hosszasabban szól ezután az indirekt adók kö­zössé tételének eszméjéről. Ez csak úgy lenne elfogadható, ha az indirekt adók terheivel együtt azok előnyeiben is részesülnénk. A most ter­vezett adóemelés a különben is pangásnak in­dult magyar szeszipart tönkre fogja tenni. — Hegedűssel szemben igyekszik ezután bizonyí­tani, hogy igenis van mit tartanunk az osztrák versenytől. Az utóbbi évek ki- és beviteli ada­tai is bizonyítják , hogy ez a verseny sújt ben­nünket. Kiemeli a szesztermelés nagy fontosságát a mezőgazdaságra. Nekünk úgyis az intensív me­zőgazdaság fejlesztésére kell törekednünk, mert az extensív mezőgazdaság terén fiatal államok megbizhatlan versenyével állunk szemben. — A közös osztrák-magyar szeszadó már eddig is 8—9000 mezőgazdasági szeszgyárt pusztított el. Ha ez történt eddig, hogyan képzeljük, hogy a helyzet javulni fog, ha az adót 50—60 száza­lékkal emeljük. E javulást csak a külön vám­területtől vagy a külön adóterülettől várja. Az előterjesztett adótörvények hermetice elzárják Magyaroszágot a naturalisztikus ipar fejlődésé­től.­­ Ha e törvényeket elfogadjuk, törvénybe iktatjuk ez iparágak lehetetlenné tételét. Ön­gyilkos politika ez, melyet követni nem akar, s ennélfogva a törvényjavaslatot nem fogadja el. Bern­át­h Dezső nem fogadja el a törvény­­javaslatot. Csatár Zsigmond határozati javaslattal kívánja a kormányt utasíttatni a kiegyezésnek . A cukor­adóról szóló tör­vényjavaslat tárgyalása a képviselőház szerdai határozata értelmében a pénteki ülés napi­rendjére tűzetett ki. Minthogy azonban — írja a „Hon“ — többek részéről újólag is aggodalmak merültek föl a tekintetben, hogy az osztrák bi­rodalmi gyűlés tárgyalásaival szemben meglesz-e számunkra a kellő garancia, valószínű, hogy a tárgyalások hosszabb időre fognak terjedni. A kiegyezési javaslatok tárgyalá­sának megállapításakor ugyanis elnökileg kimon­datott s jegyzőkönyvbe is vézetett az alsóház­nak az a határozata, mely szerint az összes kiegyezési javaslatok egyszerre terjesztendők szentesítés alá. E határozat most jegyzőkönyvi kivonatban valószínűleg közöltetni fog a felső­házzal is azon alkalomból, mikor az első kiegye­zési javaslat oda tárgyalás, illetőleg hozzájárulás végett átküldetik. Úgy halljuk, hogy a főren­diház e tárgyalással épen nem fog sietni, úgy­hogy még a jövő héten sem fogja tárgyalni egyik javaslatot sem, napirendről való levételére, úgy, hogy a válasz­tások utánig egy évi provizórium legyen. Ezután Széll Kálmán pénzügyminiszter szólalt föl s hosszabb beszédben kell a törvény­­javaslat védelmére. Szerinte a javaslat nem tartalmazza a ter­ményadót , melyet a ház sem akar életbelép­tetni,hanem a tényleges szeszipari viszonyok tekin­tetbevételén alapszik. A javaslat által célbavett adóemelés még az eddigi szeszgyártásnál tapasz­talt termelésképesség határain belül marad. A pénzügyminiszter, cáfolva a törvényjavaslat ellen szólottak érvelését, azt bizonyítja, hogy az általa­­ alkalmazott átalányozási rendszer nem meríti ki a szeszgyárosokat. Fejtegeti a mezőgazdasági szeszgyártás ha­nyatlásának okát, a­melyet abban talál, hogy a magyarországi apróbb gyárak versenye által tétettek tönkre. Az Ausztria és Magyarország szesztermelése között több képviselő által létezni állított kedvezőtlen arányt tagadja és statiszti­kai adatokat hoz föl annak bizonyítására, hogy Magyarországon a szeszipar az utóbbi időben nemcsak hogy nem csökkent, sőt ellenkezőleg emelkedett. Szónok abban a meggyőződésben, hogy a tárgyalás alatti törvényjavaslat a közép­utat követi és hogy az a magyar szeszipart tönkre tenni nem fogja, ajánlhatja a háznak. Végül Simonyi Ernő, mint indítványozó, szólalt föl; azután név szerinti szavazásra tűze­tett a törvényjavaslat, mely 141 szavazattal 93 ellenében részletes tárgyalás alapjául elfogad­tatott. — Monarchiánk bukaresti kép­viselője — mint írják — erélyes hangon tett a romániai kormánynál előterjesztést azon hamis hírek miatt, melyeket Kogolnicseanu ro­mán külügyminiszter az állítólagos erdélyi betö­rés tárgyában jónak látott világgá bocsátani. — No, hát majd ez is bocsánatot kér a „tévedésért“, mint Risztics, aztán kvittek leszünk. A franciaországi választások. Megtörtént ez a nagy Csata is. Az ered­ményt már múlt számunkban jeleztük s az lé­nyegesen nem változott az újabb hírek szerint sem. Az eredménynyel állítólag egyik fél sincs megelégedve, mert mind a kettő csalatkozott re­ményeiben . Mac-Mahon és kormánya, mely nem hagyott érintetlenül semmi eszközt, azt hivék, hogy a különféle monarchikus töredékek ösz­­szegével legyőzi a republikánusokat; ezek vi­szont még nagyobb többséget vártak a szava­zástól , és csalódott mind a kettő. Amaz nyert ugyan mintegy 40 kerületet, de ezzel mit sem ért el: a köztársasági párt vesztesége dacára is oly többséggel rendelkezik, a­mennyi untig elég akaratának alkotmányos úton való érvényesí­tésére. Hogy mi lesz e választási harc eredménye Franciaországra nézve, az minket kevésbé érde­kel , annál inkább érdekel az, hogy mi hatása lesz az európai helyzetre ? Fájdalom, hogy e tekintetben örvendetest nem merünk várni, különösen reánk nézve nem. Franciaország belügyi harcával előre úgy vol­tunk, hogy bármelyik fél győz, igazi örömmel egyiket sem tudjuk üdvözölni. Akár az egyik ujjúnkat vágjuk meg, akár a másikat, mind a­kettő fáj. Mac-Mahon és kormánya győzelme a zsarnokság, az alkotmány és népjogok jeltipró-

Next