Szegedi Híradó, 1879. július-december (21. évfolyam, 79-225. szám)
1879-09-17 / 143. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. 143-ik szám Szerda, szeptember 17-én. Megjelen : az ilaup utáni napokat kivár« mindennap. Előfizetési föltételek : 97«feden['ház.házhordással -- vidékre po.tók . Egész évre . . . Félévre . . . . Évnegyedre . . Egy hóra . . . I .", frt — kr. 7 , 50 „ « , 75 a I „ 35 . Előfizetések legcélszerűbben postautalvány útján eszközölhetők. POLITIKAI És VEGYESTARTALMU NAPILAP. Szerkesztőségi iroda : hol alap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes szám ára, 3311_ Hirdetések dijai: A. héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyilttér“- ben a négyhasábos petitsor iktatási dija 16 kr. Hirdetések fölvétetnek a fővárosi és a külföldi nagyobb hirdetési irodákban is. Kiadóhivatal: Burger Osztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, szept. 16. Hat hónap választ már el bennünket március tizenharmiaetikától. Mikor mindannyian örömmel néztük a téli álmából ébredező természetet sepedve vágyódtunk a közeledő tavasz után, midőn a gazda a legszebb reménynyel tekintett jól megmunkált földjeire és várta az elvetett mag kikeltét, történt, hogy a Tisza rohamos áradása közfigyelmünket és összes munkaerőnket magára irányozta. Ifjú, agg, férfi, nő siettek a munkára. Nem tettünk különbséget nap és éj között, feledtük magánügyeinket, bajainkat, csak a közveszély elhárítása volt egyetlen törekvésünk. A munka nagyban haladt előre. Bámulásra méltó gyorsasággal töltéseink pár nap alatt lábakra emelkedtek, s már-már megmenekültnek hittük magunkat, midőn az ember legnagyobb erőmegfeszítésével létesített munkáján az egymásnak megrontásunkra kezet nyújtott természeti erők győzedelmeskedtek. Éjszaka volt. Félelmes zivatar kerekedett, amely ellen a kétségbeesés által fokozott munka sem használhatott, hiszen csak emberi volt. A füstös fáklyák fénye a sok virrasztás folytán sápadt orcáinkat a kísértetéhez tette hasonlóvá , de még ekkor sem hagytuk el a tett helyét. Az egyenetlen erővel azonban sikerrel harcolni nem lehetett; a bőszült orkán egy szilaj ütésére a töltés megszakadt és a gátjától megszabadult ár, mint a fékvesztett szilaj paripa, rohant falaink közé, zúzva, törve, rombolva hosszú évek fáradságos munkája által létrehozott javainkat. Hajnalhasadtával nyolcvanezer magyar hajléktalanná lett. Kétségbeeséssel szivünkben s üres zsebekkel kénytelenittettünk a mindent pusztító ár elől menekülni. Ki gondolhatott volna házi tűzhelyére, avagy javai megmentésére, midőn boldog volt az, aki övéit maga körül látta vagy biztosságban tudta. Minden kötelék fölbomlani látszik ; megszűntek a rokoni, baráti s egyéb viszonyok. Kiki a saját menekülésére gondolt. Hová ? Merre ? Mindegy ; a nyomor és nélkülözés úgyis mindenhol utólér bennünket. Legelső balzsamot sajgó sebeinkre a közel és távolvidéken tapasztalt általános és csalhatatlan tettekben nyilatkozott részvét adta. A hajléktalanul, kenyér nélkül menekülteket mindenütt előzékeny vendégszeretettel fogadták ; magyar, német, szerb testvéreink különbség nélkül törekedtek velünk nyomorúságunkat feledtetni. A fejedelmi ajkakról ellebbent szó volt aztán, a mely lethargiánkból fölriasztott ; mert éreztük, hogy az nem lehet puszta szó ! A merre csak szerencsétlenségünknek hite terjedt, rögtön siettek nyomorunk enyhítésére; a polgárosult világ a jótékonyság minden alkalmas eszközét igénybevette. Gyűjtések, színi előadások, hangversenyek, táncmulatságok s minden kigondolható módok fölhasználtattak ; a begyűlt értékek nagysága a történelemben eddig páratlanul áll. Városunk szerencsétlensége volt eddig a legnagyobb alkalom, mely korunknak kiválóképen humanisztikus irányát igazolta. Törvényhozásunk osztatlan egyetértéssel sietett az első szükség által parancsolt intézkedéseket megtenni és az ország termeiben is határozatba ment, hogy a fejedelem által kimondott jelszónak király és nemzet együttmunkálkodásával teljesedésbe kell mennie. Ily körülmények közt lehetett-e tovább csüggednünk és haboznunk; lehetséges volt-e többé csak egy percig is tétlenül vesztegelnünk ? Városunk újjáépítésénél igen sokat köszönhetünk korunk már jelzett humanisztikus irányának. A bennünket falatjaik megosztásától kezdve mindennemű jótéteményeikkel elárasztott nemes lelkek találják legszebb jutalmukat a létesítendő eredményben. — Lélekemelő tudat: nyolcvanezer ember nyomorának enyhítése és egy rombadolt város újjáteremtésének elősegítése. Bármennyire nyom is bennünket az irányukban tartozó hála érzete, szívünkből óhajtjuk, hogy jótevőink sohase jussanak oly helyzetbe, hogy tartozásunkat leróhassuk. Ma már folyik a munka, szorgos kezek dolgoznak húszezer család tűzhelyének fölépítésén. A bel- és külföld egyaránt sokat tett segélyünkre, most tehát már joggal megkívánhatják, hogy mi is mindent elkövessünk és a nyújtott alapon tovább dolgozzunk. De jóllehet idegen nemzetektől is tetemes értékek jutottak hozzánk, azért senki sem kívánhatja, hogy itt valami kozmopolita alakulatú város létesíttessék. Ily áron a segélyt el sem fogadhatnánk , inkább készek vagyunk minden segélyről lemondani, semhogy ez irányban bármi csekélységgel eltérjünk azon elvünktől, hogy itt tősgyökeres magyar várost létesítünk, amilyen volt. Az elmúlt, hat hó elég volt arra, hogy az ország belássa, mi volt neki Szeged, hogy neki ez a város életszükség és más által nem pótolható, de sokan vannak, akik a sült galambot szeretnék szájukba repülve látni és a szerencsétlenség által előidézett részvétből kovácsolt eszközökkel akarnának mindent létesíteni. Pedig bizonyos, hogy kétessé tennénk a világ előtt városunk szeretetét, a hozzá való erős vonzódásunkat, ha egészen másoknak engednénk át az újraalkotás dicsőségét, ha nem bírnánk majd a tudattal, hogy leginkább önfáradtságunk és munkánk által lett az létesítve s a siker oroszlánrésze bennünket illet. Maholnap a begyült segélyösszegek rendeltetésüknek megfelelőleg szét fognak osztatni. Ne hagyja tekinteten kivül senki sem, hogy mi célból lettek azok az összegek adakozva, s törekedjék mindenki a jótékonyság által részére juttatott összeget az adakozók intencióihoz képest úgy fölhasználni, hogy abból mind magára , mind a városra a lehető legtöbb haszon háromoljon. —k. —n. mintegy 80 öl széles, 375 ölre kell kiszélesíteni. A kiszélesítés Új-Szeged felé történnék a nagy vasúti híd nyílásának megfelőleg. Lényeges eltérés csak egy pontban mutatkozik a külföldi szakértők között és ez abban áll, hogy legnagyobb részük Szeged városát 30 lábra kívánja feltöltetni, míg ellenben Barilak a Maros levezetését ajánlja, mint legalkalmasabb eszközt (?) a város megmentésére. Mi már csak azt tartjuk, hogy legalkalmasabb és legbiztosabb a feltöltés , de akkor nem értjük, miért ajánlanak a tisztelt külföldi szakértő urak oly nagyköltségű körtöltést is. A föntebbi egész közlés különben általában véve kevés vigasztalót nyújt, be kell azonban várnunk a külföldi szakértők javaslatának teljes, hiteles szövegét, mielőtt ítélhetnénk. — Bosznia és Hecegovina közigazgatása tárgyában a N. Fr. Presse a következő tervvel áll elő. Azt mondja, hogy legjobb lenne, ha vagy maga Magyarország, vagy Ausztria egymaga venné át mindkét okkupált tartományt s a vele járó jogokat és kötelezettségeket. De ha erre sem az egyik, sem a másik állam nem vállalkozik, úgy osszák két részre az okkupált területet. Az egyiknek közigazgatását Ausztria, a másikét Magyarország vegye át. Ez még nem jelentené az annexiót, mert nem érintené az államjogi viszonyt. Mindkét állam az igazgatására bízott területet idegen területnek tekintené, s az egész különbség csak az lenne, hogy a közigazgatást nem a közös minisztérium, hanem az okkupált terület egyik részén az osztrák, a másikon a magyar kormány teljesítené. E terv következményei meszszemenők , egy betűt sem kellene az alkotmánytörvényeken változtatni, a delegációk és közös kormány hatáskörét sem szükséges kiterjeszteni. Az ellenőrzés az egyedül illetékes tényezőkre, a parlamentekre lenne bízva, s mindegyik állam annyit költhetne a hozzá utalt területre, amennyit pénzügyei épen megbíznak. A külföldi szakértők, az ETI közlése szerint, a következőkben foglalták össze véleményüket: A külföldi szakértők megegyeznek egymással az iránt, hogy a mai külső tiszai védvonalakat fönn kell tartani, következéskép a petresi s egyéb szakadásokat ki kell igazítani. Ezenkívül ajánlanak egy külső körtöltést közvetlenül a város körül és ezen belül egy boulevardot, melynek koronája 30, alapja 90 méter szélességgel bírna. Ez a boulevard újabb belső védvonalat képezne s egyszersmind a város szépítésére is szolgálna. A szegediek által kívánt töltések ellen nincs elvi kifogásuk, de nem is tartják azokat okvetlenül szükségeseknek. Szintúgy egyetértenek a külföldi szakértők az iránt is, hogy a Tiszát, mely Szeged városánál most — A német-orosz viszonyokról ír a Novoje Vremja c. muszka lap, s azon nézetének adván kifejezést, hogy az összeütközés a germánok és szlávok közt kikerülhetetlen, így folytatja: „ A vezérszerep Franciaország leveretése után a germán államoké, Német- és Angolországélén. Időközben a szabadság és igazság nevében (!) a szlávság lépett az arénára, és pedig az egész vonalon. Az apró szláv államok voltak a portyázók, elől az ismeretlen hercegovinaiak, velük küzdöttek a montenegróiak, erre a szerbek, aztán újra a montenegróiak léptek a harcvonalba. Midőn e népességek ereje kimerült, Oroszország lépett a színpadra. Csak az óriás harc után követelték jogaikat az osztrák szlávok. Szóval, az egész szlávság fölkelt az utóbbi években, hogy a szabadságot és jogot, a többi emberiséggel közös alapon élve, keresse magának. De a szabadságot nem adják ingyen. A Balkán félsziget szlávjai, kik nagyon hosszú időn át csak a török jármot ismerték, saját erőfeszítéseikkel és Oroszország segélyével fölszabadíttattak alóla. A többi szlávok a német jármot ismerték és ismerik ma is. — Az utolsó évtized folyamaiban annyira megnőtt germán államok, Németország és Anglia azon törekednek , hogy gyámságukat a szlávság fölött kiterjesszék. Németország és Anglia Oroszország fölött, Ausztria pedig Szerbia, Montenegró, Bulgária, szóval, az összes balkánszlávok fölött akarja ezt tenni, minthogy a két első állam hatalmának viszfénye Ausztria németeinek s szövetségeseinek, a magyaroknak is bátorságot ad. A germánok mindenütt ellenállásba ütköznek, mely azonban nem mindig volt elég tudatos, elég szilárd s nem is vette eléggé számításba a szláv világ hatalmát. E mellett maga a szlávság sem érzi még egységét s igy nem tud közös szabadságra és jogra szert tenni. Ez a germán-szláv küzdelem, fájdalom, a román államok teljes passzivitása mellett megy végbe. Francia , Spanyol- és Olaszország a körülmények nyomása alatt nem emelhetik szavukat a földresujtottak érdekében. A berlini kongresszus ideje óta a szláv világ erkölcs-politikai tekintetben agyon tapostatik a germánok által, kik jelentéktelen, de ügyes szövetségesekkel, a hebreusokkal és hunnokkal látták el magukat. És a szlávság egy ideig még vereségeket fog szenvedni , még nem szabadult föl egészen a múltak bűneiből. Az egész szlávság még nem sajátította el azt a mesterséget, hogy erejét szabad intézményekben kifejleszsze. E korszakban Oroszország hivatása, hogy a szlávok élén haladjon. (!) Oroszország ehez a kötelességéhez hűtlen nem lehet.“ — A szerb „nemzeti párt.” Az újvidéki „Zasztava“ konstatálja ugyan, hogy csaknem mindenütt a nemzeti párti jelöltek választattak meg ez ideig kongreszszusi képviselőket, mégis a jövő kongreszszus perspektívájával nem látszik megelégedve lenni, mert a nemzeti párt képét sötétnek és igen szomorúnak találja a pártfegyelem hiánya miatt. Szomorodott szívvel vallja be, hogy a „nemzeti párt” hanyatlásnak indult, a fegyelem kötelékei lazák s a nemzeti pártiság csak álarcul szolgál, mely alatt az érdek, a szűkkeblűség vagy holmi titkos árulási szándék rejtőzik. Sajnálattal emliti föl, hogy Miletics nem vehet részt a kongreszszuson, pedig a szerb egyházi nemzeti autonómiának ő a teremtője. — Sajnálattal említi továbbá, hogy dr. Polit Mihály és dr. Pavlovits István megbuktak, az előbbi Szabadkán, az utóbbi a palánkai választó kerületben. Fájlalja, hogy dr. Kaszapinovics Szvetiszlav (Pancsováról) visszavonult s a közügyek terén egyidejűleg nem fog működni. Oly szomorú jelenségeknek tartja mindezeket, hogy csaknem kérdésül veti föl, hogy annak oka, miszerint egy nagy párt megállapított és erős alapra fektetett elveivel bomlik és hanyatlik, nem azon körülménynek tulajdonítható-e, hogy e pártnak teremtője, organizátora és feje négy fal közé zárva sínlődik ? A tanító állása a társadalomban. (Folyt, és vége.) Egy fecske nem csinál tavaszt. A legkitűnőbb tanító hatása is csak szűkkörű ; nem egyed.Szankónak, hanem az egész tanító-testületnek kell odaemelkedni, ahol tiszteletet követelhet. Ez pedig csak úgy történhetik meg, ha a tanító-testület elöljárója a gyeplőt kissé megszorítja , mert erre egyszer mászszor szükség van. Itt nem alkalmazható ama különben igen szép elv : „Latius est prodesse etiam malis propter bonos, quam deesse bonis propter males.“ Mert az elnézés a nagykorú gyermekekkel szemben soha sem használ, csak árt. — A tanító közvetlen elöljárójának jutalmazni nem igen van módjában, de büntetni, helyesebben szólva, rendreutasítani mindig. Az elöljáró a tanítói állásra méltókat csak azzal jutalmazhatja meg, ha a nem méltókat rendelkezésére álló minden eszközzel a jó útra terelni törekszik , mert csak akkor megtisztelő a tanítói állás, ha az egész tanító-testület magának a tiszteletet kivívta, és csak így folyhat be a közvagyonosodás emelésére is. Azért az elöljáró legfőbb s majdnem egyedüli feladata, hogy a tanító-testületet oda emelje, ahonnan megkövetelheti, hogy általánosan tiszteltessék. Amely elöljáró csak azt ismeri feladatának, hogy a statisztikai táblázatokat betölti, az iskolákat egyszer másszor meglátogatja, míg a tanítókat alája és nem melléje rendelteknek tartja, azok érdekeinek megvédésére síkra szállni nem mer, a garázda tanítók rendreutasításának még alkalma elől is kitér, sőt őket dédelgeti; a ki mindenben határozatlan és ingatag, a legkisebb széltől remeg, mint a nyárfalevél; a ki az egyes tanítók jó hírnevét inkább hajlandó kisebbíteni, mint emelni; az ilyen elöljáró a hivatalok legszebbikére méltatás. Az ily elöljáró alatt álló intézet, legyen az