Szegedi Napló, 1911. szeptember (34. évfolyam, 208-233. szám)
1911-09-01 / 208. szám
208. 87. Szeged, péntek SZEGEDI NAPLÓ, 1911. szeptember 1. 3 Országos kiállítás Szegeden Gelléri Mór javaslata. -K A szegedi országos kiállítás terveire vonatkozólag Gelléri Mór, az Országos Iparegyesület nagyérdemű igazgatója, megadja észrevételeit az alábbi cikkben, melyet módunkban van közölni. Gelléri Mór a kiállítás helyéül Újszegedet jelöli meg s behatóan érvel az újszegedi terület mellett Örömmel adjuk közre a kipróbált országos hírű szakember „észrevételeit a szegedi kiállítás terveire“ vonatkozólag, a következőkben: Szeged város nagyérdemű polgármestere megtisztelt engem azzal, hogy igénytelen véleményemet kérte ki a Szabó Gyula kamarai másodtitkár úr által «javaslatok éstervek» cím alatt aszegedi országos kiállításról kidolgozott előterjesztés némely sarkalatos pontjára nézve. Tudomásom volt róla, hogy ez a tervezet a polgármester úrral és Perjéssy László kamarai titkár úrral történt megbeszélések alapján készült és hogy az a kiállítás ügyeivel foglalkozó értekezlet előtt már megfordult és a bizottság tagjai között most is közkézen forog. Elismerés a tervezet iránt. Mielőtt az érdemleges észrevételekre rátérnék, mindenekelőtt teljes elismeréssel kellszólnom a Szabó-féle tervezetről, mely a szegedi kiállítás terveit, az előző kiállítások szervezetei és eredményei alapján, nagy gonddal, körültekintéssel és ügyesen beállított perspektívával földolgozva állítja elénk. Ezért a ’szorgalmas, sok előtanulmányt igénylő, a kérdés legfőbb részleteit ügyesen felölelő munkáért a’szerzőnek föltétlenül kijár úgy az erkölcsi, mint az anyagi felismerés és kétségtelennek tartom, hogy előterjesztését minden ■szakember olyalapvető, érdemleges és értékes tanulmánynak tekinti, melyet a további tárgyalás alapjául elfogadni érdemes. Részletek. A részletekre kitérni ma még idő előtti dolog volna. Csak futólag említem, hogy a csoportbeosztásra nézve helyesebb volna az ezredéves kiállítás jól átgondolt mintáját átvenni. Mert ha például a ’szóban forgó tervezet értel- l mében a műipar, gyáripar és kézműipar feje- s zetek szerinti csoportoknál maradnánk, ugyan- s azon iparág, például a bútoripar mind a há-rom csoportban előfordulna, de elkülönítve, ami az áttekintést, azösszehasonlító bírálatot megnehezítené. De magában a külön koncentrikus bútoripari csoportban lehet a bútoripart úgy föltüntetni, amint az a kézműiparból kiindul, a gyáriparban fejlődik és a műiparban kulminál. Persze a rendezésnél az illető ipari csoportok szakférfiainak megfelelő befolyást kell engedni. A költségvetés is megmaradhat első tervezetnek, hisz minden nagyobb kiállításnak három költségvetése volt, mely — amint a kiállítás anyaga nőtt a rendezőség keze alatt — tágult úgy a kiadási, mint a bevételi rovatban. Mégis érintenem kell már most, hogy a reklámra előirányzott 60.000 korona, az installációra beállított 140.000 korona nem lesz elég. Mindkét tételnél — az alább kifejtendő okoknál fogva — legalább kétszer annyi fog kelleni. Megemlítem azt is, hogy szükséges lesz gondoskodni a kiállitási tárgyak ládái, göngyei é’s egyéb emballageai számára — a kiállitási területen kivül — könnyen kezelhető helyiségek létesítéséről. Végül kívánatos az e’szeli kivilágítás költségeinek előirányzásáról bőven gondo’skodni stb. Gyorsabb tempó. A kiállítás ügye eddig túlságos lassú tempóban indult. Ennek sok elfogadható oka lehetett, amelyeket nem kívánok érinteni. De annyi bizonyos, hogy ha komolyan akarunk kiállítást csinálni, akkor teljes eréllyel, gyors tempóban kell a főkérdéseket elintézni s haladéktalanul dönteni a főbenjárói kérdésekben. Ezek között az erső a kiállítás kerete. Beszámoló a rekonstrukcióról. Nemzetközi ünnep nemzeti tartalommal. A király mint fővédnök. Szeged paviilonja. Nézetem szerint nem érdemes Szegeden egy jobbfajta, nagyobb terjedelmű vidéki kiállítást rendezni. Szegednek föl kell használni az alkalmat, hogy a rekonstrukció eddigi eredményeit bemutassa. Negyven évi szorgos munkáról kell az országnak és a világnak beszámolni. Szeged iránt nemcsak az ország, de az egész világ érdeklődik. Hisz annak idején a részvétmindenünen fölkereste segítő, támogató filléreivel. Lehetetlen, hogy az adakozó államok és városok ne fogadnának szívesen egy meghívót, mely a romjaiból új életre kelt Szeged munkáját és kultúráját akarja bemutatni a művelt világnak. Annál inkább, mért hiszen az egész művelt világ érdeklődik egy tözsgyökeres magyarvidéki központ iránt, mely habár a kultúra kellő nívóján áll, mégis más mint a rendszerint internacionális jellegű fővárosokés világvárosok. Ilyen alkalom sohse lesz többé a magyarság centrumának bemutatására. Ennekaz alkalomnak központjává kell tenni aszegedi országos kiállítást, mely hivatva van arra, hogy egy nemzeti tartalommal megtöltött nagy nemzeti ünnep legyen, melynek főr védőjéül, az előbbiekre való tekintettel, meg kell nyerni ő felségét a királyt, mert ez a kiállítás van hivatva megmutatni, hogy a király varázsszava: «Szeged szebb lesz, mint volt», — tényleg valóra vált. Ennek a momentumnak legszebb koronája a király patronátusa lesszen. A felebbiekből önkénytelenül folyik, hogy Szeged városnak eztaz ünnepélyt elsősorban nemzettté kell tenni ,s abba bele kell vonni az egész országot ss az ország minden kulturális tényezőjét. Magának Szegednek külön pavillonban kell bemutatni múltját, fejlődését, az utolsó idő újjáalakulásának eredményeit, kulturális, városi, szociális intézményeit. (Pere mindezeket nemcsak szemléltető módon, hanem egy művészileg illusztrált tömör füzetben is, mely francia, angol, német és esetleg má’s külföldi nyelven is forgalomba kerülne.) * Ha ilyen arányokat állitank f ipingunk elé — pedig nézetem ’szerint mást, mint ilyen arányú kiállítást csinálni nem érdemes, akkor minden eddigi kombinációnak kissé meg kell ereszteni a szárnyait, így kell mérlegelni legelsősorban az államsegély kérdését. Mit adjon ma a kormány? Ha a kormány egy vidéki nagyobb arányú kiállításnak egy-kétszázezer korona segélyt engedélyez (Pécs 170.000 K-át kapott), általán azt hiszik, hogy a kormány megerőltette magát és oly különös gráciát gyakorolt, melyért az illető város örök hálára van lekötelezve. Ha azonban e nagyarányú kiállítás részletterveit látja a kormány, plajbásszal a kezében kiszámíthatja, hogy ebből a kiállításból az államnak 3—4 millió olyan bevétele lehet, (személy-, fuvar- és árudíj bevételből, fogyasztási adó növekedéséből stb.), melyre kiállítás nélkül nem r számíthatna. Ha az állam ilyen jó üzletet csinál a kiállítással, akkor a kiállításnak is joga van az államtól oly bőséges jutalékot követelni, mely reális bázisa lehet a kiállításs anyagi fundációjának. Ezt kell az illetékkel fönt és lent megértetni. És ezek után ne sürgessük, ne siessük el az államiszubvenció kérdését, mert — most még — föltétlenül mi húznók a rövidebbet. A hely kérdése. Ezek után rátérhetünk a hely kérdésére. Szabó Gyula ebben a tekintetben olyan, mint a Szerelmes ifjú ideáljával szemben. Igen tiszteletreméltó, főleg városrendezési és takarékos■sági szempontból szerelmes a Mars-térbe. Nem látja annak hátrányait ’s egyelőre nincs érzéke egy — legalább lai mi 'Szemünkben — 'sokkal több előnnyel biró ideál iránt. A Mai''S-tér ellen, melynek tervezetét Szabó igen nagy 'szeretettel és ügyességgel dolgozta ki, a következő aggodalmaim vannak: Nincs fa, nincs árnyék a területén. E nélkül pedig látogatott, keresett, kiállítást csinálni ma már nem lehet. Hiába mondja a tervezet, hogy «Annyi fát és ültetvényt, amennyit a kiállítás területén megtűrniszabad, el lehet helyezni a laPs-téren is.» Vagy: «Terebélyes, árnyékot adó nagy fák áthelyezése csak anyagi kérdés. Akár egész erdőt is oda lehet varázsolni csekély 40.000 koronáért. A fák átültetésse nagyon drága dolog. Eddig leginkább az új müncheni kiállítási parkban tettek vele kísérletet, ahova 20—25 éves lombos fákat, főleg platánokat plántáltak át olyformán, hogy minden faszámára külön földágyat készítettek, melyet a vízvezetékkel állandó kapcsolatba hozván, a fogamzás és új tenyészet előmozdítását nagy gonddal művelték. Ez azonban rengeteg pénzbe kerül. A Minds-tér ilyetén befásítása legalább 2— 300.000 koronát igényelne. És még akkorsem bizonyos, hogy minden fa megfogamzik-e, már pedig egy pár c’sonka és kese fasor nem nagy éke’ssége volna a kiállításnak. (De minek se mesterségesen csinálni parkot és fasort, mikor Szegednek Van olyan természetes parkja, melynél alkalmasabb és szebb kiállítási terület még alig volt a világon?) A második aggodalom az hogy kétemeletes épületek nem alkalmasak kiállítási objektumok befogadására. Igaz,a tervezet azt mondja, hogy a második emeletre az inasmunkakiállítást, a háziipart, néprajzot, céhemlékeket helyezné, de hisz mindez eltér két épület második emeletén? Mi lesz a többi 6 épület második emeletével? ,, De nemcsak a második emelet nem alkalmas kiállítási célokra, hanem az első emelet sem, sőt a földszint sem. Ma már nem lehet kiállítási tárgyakat bármely táglai szobákba beraktározni. A kiállítás ma már kirakatszerű ötletekből áll, melyek aszimetrikus hatásra számítanak. A modern irányít a Szemnek tetszetős perspektívát kíván. Vannak objektumok, melyek egymaguk kétemelet magasságúak, kellenek középfraktus Sok, oldalhajók, melyek áttekinthető, centrikus hanfőt biztosítanak. Ehhez pedig tágas, szellőd, felülvilágított hatalmas, modern csarnokokkellenek. Ezek nélkül komoly kiállítást csinálni nem lehet, de nem is érdemes. Harmadik aggodalmam ez: A kiállítás területére be kell vezetni a vasúti vágányt, mert a vagyonszámra érkező árukat másképp bajos beszállítani. Már most a város közepénaz ilyen vasúti közlekedés legalább is sok bajt és kellemetlenséget okozhatna. Ez azonban csak mellékes. Az Újszeged park. Maradna tehát az újszegedi megoldás. A Szahérféle tervezet kiszámítja, hogy az újszegedi megoldás legjobb esetben 500.000 koronával többe kerül, pedig — ugyancsak e terv szerint — ezért a kedvezőbb megoldásért 100.000 koronát is kár volna áldozni.