Szegedi Népszava, 1945. június-szeptember (1. évfolyam, 1-86. szám)
1945-06-19 / 1. szám
Szeged, 1945 június 19. SZEGEDI NÉPSZAVA A dolgozó nő a mai társadalomban írta Kéthly Anna A fasizmus emberellenes tendenciája egy fokozott nőellenességet is foglalt magában s a családanyát körültömjénező hazug szólamai csupán azt a megvetést leplezték, amellyel a nő munkája iránt viseltetett. Ezen a tényen nem változtat az, hogy elméletükkel szöges ellentétben állott a gyakorlat, soha annyi házon kívül kenyérkereső foglalkozásban dolgozó nő nem volt a fasizmus országaiban, mint terroruralmuk idejében. A demokrácia a nőnek és teljesítményének értékelését is jelenti. Ez az értékelés nem emeli ki ugyan a nőt a közösségi élet esetleges viharaiból, nem biztosít számára kivételt az egész közösség számára igényelt elbánás alól, de mégis magasabbrendű, mint az, amely emberi jogok helyett egy istennő rangját adja neki. A demokrácia a nő számára a társadalmi igazságszolgáltatás, amely gazdasági és politikai természetű juttatásokban fejeződik ki. Tudnunk kell azonban, hogy ez a társadalmi igazságszolgáltatás nem érzelmi motívumokon, hanem gazdasági tényeken alapszik s e gazdasági tények felismerése segít bennünket a fasizmus és a demokrácia közötti döntő különbség megítélésében. A társadalmi fejlődés hosszú során a nő is elvégezte mindazt a munkát, amelyet a mindenkori viszonyok a nő hatáskörébe utaltak. Munkateljesítményének első formája a gyermekről való gondoskodás volt, e kötelesség tágult-szélesedett mindaddig, míg munkája sokrétűbbé vált, része a technikai fejlődésben nagyobb lett, mint a férfié. A társadalmi fejlődés kezdeti idejében a fogyasztási javakat megszerző férfi munkája egyszerűbb volt, mint a megőrző, feldolgozó, elkészítő nőé. A társadalmi munkamegosztásnak az a ténye, amely a megszerző férfi házonkívüli munkáját és a feldolgozó nő tűzhelyhez kötöttségét jelentette, később, a társadalom magasabb fejlettségi fokán már azzal a következménnyel is járt, hogy a nő házonkívüli munkája az elogadott társadalmi szabályokkal való szembenállást, erkölcstelenséget is jelentett. A középkori céhkönyvekben számtalan tilalmat lelünk, amely a nőmunkás alkalmazását erkölcstelenség jogcímén, lehetetlenné teszi. Csak az új termelőeszközök, amelyek körül nem alakultak ki a kötött céhek, törik át ezt a szabályt és csak a kapitalista termelő rend, amely a legújabb termelő eszközökkel és módszerekkel a társadalmi termelés munkafolyamatába vonja be az addig a családi termelés keretében előállított fogyasztási és szükségleti cikkeket, változtatja meg forradalmi módon az addig uralkodott társadalmi munkamegosztást a két nem között. Az új termelő eszközök használata korában a munkaerő alkalmazása kérdésében egyáltalán nem döntő jelentőségű a nemi különbség, egyedül a használhatóság, a hozzáférhetőség, az olcsóság a figyelembe jövő szempont. Az új termelő eszközökre való áttérés korában a túlnépesedett és az akkori termelő eszközökkel elérhető termelékenységgel el nem látható Európában hemzsegett a sok koldus, deklasszált, a munkától a társadalom bűnei következtében elszokott nyomorult parazita. A hő a háztartási kötelesség teljesítésében fegyelmezetté vált, technikai képességekkel bíró munkaerő volt, aki ezenfelül éppen a háztartási munkában olyan tulajdonságokat szerzett, amelyek, mint női erények, az új munkamegosztást megteremtő termelőfolyamat számára kívánatosabbá tették, mint a férfimunkást. Béketűrő, belenyugvó, csöndes, igénytelen munkás, aki ezenfelül még arra is mindig hajlandó, hogy a saját munkateljesítményét kevésbbé fontosnak és értékesnek tartsa, mint a férfiét, rendkívül fontos tényező abban a gazdasági folyamatban, amelyben a gazdaságilag erősek elveszítették a minden embert egyenlően terhelő közösségi erőfeszítés kötelezettségének érzését. Új tehermegosztást alakítottak ki, amely általánosságban már nem a nemileg gyöngébb, hanem a társadalmilag és gazdaságilag gyöngébb osztályra hárítják át ezeket a kötelezettségeket, hogy azután az osztályon belül az egyénileg is gyöngébb láncszem még elviselhetetlenebb terhet viseljen. E szomorú következmények azonban semmi esetre sem jelenthetik azt, hogy anő munkáját a társadalmi munkafolyamatból ki kell kapcsolni. Annak elismerése mellett, hogy a nő munkája a mai termelő eszközök és módszerek használatából eredő megváltozhatatlan tény, az egyén gazdasági értékelése a gépesítés logikus eredménye, a hátrányos és az alaptényben nem önmagától jelenlevő következmények orvoslásával kell a demokratikus átalakulásnak foglalkoznia. A dolgozó nőnek tudomásul kell vennie, hogy a közösség életében munkateljesítményével más módon kell részt vállalnia, mint az előző körök eltérő termelési viszonyai között. A családi termelés korában a nő a házitűzhely mellett hármas feladatkört töltött be. Elkészítette és rendelkezésre bocsátotta a fogyasztási javakat, gondozta a családot abban az értelemben, ahogyan ma szélesebb vonatkozásban szociálpolitikáról beszélünk és fölnevelte, oktatta az új generációt. Az első feladatkört átvette a társadalmi termelés és minél egészségesebbé válik a társadalom, a termelő, eszközük minél gyorsabban válnak alkalmassá fogyasztási, békejavak termelésére, annál kevesebb ilyen természetű munka marad meg az otthon négy fala között. A szociálpolitikát jobban és tökéletesebben szolgálja azállam, amely a közösség intézményeivel és eszközeivel teszi munkaképessé az időlegesen és ellátja a véglegesen munkaképtelent annak a munkateljesítménynek a fejében, amelyet a munkaképes egyén végzett a társadalmi munkafolyamatban. Ennek a szolgálatnak tökéletesedése is csak idő kérdése a demokráciában. Az új generáció nevelésének és közösségi kötelességteljesítésre való előkészítésének joga és kötelessége már amúgy is régen kiesett a családi hatásköréből. A modern állam saját céljaira nevel állampolgárokat. A fasizmus borzalmas kora megtanított bennünket arra, hogy milyen eszközökkel és eredményekkel.A demokratikus átalakulás nem mondhat le arról, hogy — más eszközökkel ugyan, de — szintén érvényesítse a közösségi együttélésről vallott felfogását a gyermeknevelésben, sőt a demokrácia — a fasizmussal ellentétben — ezt nemcsak lelki és erkölcsi, hanem fizikai vonatkozásban is jogának és kötelességének tartja s a szülőt a gyermek testi gondozásának feladatában is minden erejével támogatja. A nő munkakészsége számára megmarad tehát két terület: a háztartás és az anyaság. A háztartás a legelmaradottabb üzem, ennek korszerű racionalizálása a demokratikus átalakulás egyik legfontosabb feladata, annál is inkább, mert a háztartás kicsinyes gondjaiba menekülő, nagyanyák túlhaladott rendszeréhez ragaszkodó nő szinte hozzáférhetetlen minden haladás számára. A racionalizálás rengeteg munkaerőt szabadít fel a háztartásban is, amely egyéb közösségi feladat elvégzésére válik alkalmassá. Az anyaság az egyetlen, amit semmiféle fejlődés nem vehet el a nőtől. Azonban a világrahozott gyermek gondozásánál, fizikai és lelki nevelésénél szükséges idő is megrövidülhet a demokrácia által teremtett viszonyok között, az anya fegyelmét és energiáját nem köti le annyira ez a munka, mint régebben és ennek következtében ezen a területen is marad munkakészsége egyéb problémák elintézésére. Régi feladatai tehát összezsugorodnak s e tény fölött csak az siránkozhat, aki a régi keretek közé azért menekült, mert életfélelme, régi termelő viszonyokon alapuló régi szokásokhoz való görcsös ragaszkodása csak ott csillapult. De a gondolkozó, öntudatos nő felméri a mai gazdasági viszonyokat és tudja azt, hogy az új közösségi életben sem osztály, sem egyén, sem nem többé eltartott nem lehet. Mindenkinek annyit kell vállalnia a társadalom ellátásának fizikai és szellemi munkájából, amennyi munkakészsége, képessége, hajlama és tehetsége van. A kicsinyes munka fontossá dagasztása, a közösségi munkából való rettegő kikapcsolódás, a betegségekkel, tűrhetetlen vagy túlalázatos magatartással kompenzálódó eltartottság éppen a közösségi munkateljesítményben való részvétel örömétől, a hasznos munka elégtételétől fosztja meg azokat, akik nem tudnak felszabadulni az új gazdasági tényezően ellentétben álló régi babonák, megszokások, hamis erjölcsi szabályok zsarnoksága alól. Hosszú az út a gazdasági átalakulástól az új tények intézményes elismeréséig, e tények jogi és legislatorikus lerögzítéséig. A fasizmus a legbrutálisabb harcot jelentette az új gazdasági tények ellen, a demokrácia megnyitja az utat ezek érvényesüléséért. A dolgozó nők széles rétege nem alkothat Vendée-t a felszabadulásra törekvő férfiakkal szemben. Meg kell tanulnunk a történelmi leckét, amelynek ismeretében szellemileg és gondolkozásban is eljutunk saját korunkig, amely gazdasági tényeivel a nő számára is olyan távlatokat nyitott az emberréválás felé, amilyent évezredek óta egyetlen társadalmi rend nem nyújtott neki. És ha azt mondják a nőnek, hogy a férfi ismeri saját helyét a társadalomban, osztálytudatos, a nő pedig ennél sokkal több, mert nemcsak saját helyét és osztályát ismeri, hanem minden embert átfogó közösségérzete van, amely az örök Anyaság ösztönéből fakad, akkor feleljük azt, hogy ez a közösség érzése tartalomnélküli, meddő erőlködés, ha nem a minden embert megillető jobb és tökéletesebb életre irányul. Célt és tartalmat pedig csak akkor nyer, ha a gazdasági viszonyok és fejlődési irányok ismeretén alapszik. Juhász Gyula Ismeretlen verse? Ó franciák, ti a szent Művelődés Élén haladtok, tudja a világ, Ti vagytok a szabadság és dicsőség Zászlásai, tündöklő franciák ! Ti adtátok a nagy-nagy forradalmat, Mely úrrá jön ma egy világ felett. De mégis, én azt mondom, uj hatalmak : A magyaroknak tisztelet ! Győző világ, nézz ránk bölcs szemekkel, A bölcseség a legszebb győzelem, S halld meg, mit mond a Golgotán e nemzet Szál szent sebével bíborékesen : Az átkozott bitorló vitte harcba A szíve ellen, mint szenvedett: A diadal volt legsargább kudarca : A magyaroknak tisztelet! Petőfi népét Habsburgok vezették. Mint rab oroszlánt a gyűlölt pecér, A vágóhídra vitték teste lelkét Henteshatalmak dicsőségéért ! És ment, idegen zubbony födte testét. Mint Nessus-ing, mely mart és égetett, A Krisztus látta csak, hogy halt e szent nép: A magyaroknak tisztelet ! A franciák, mi úgy állunk ma bátran Tisztán, bűnhődve múltat és jövőt. Egész világ előtt fekete gyászban Az ég alatt, szent sírjaink fölött Vérző kezünket most testvéri frigyre Dolgozni nyújtjuk, adjatok kezet! Nem ember az, ki sérti könnyeinket. A magyaroknak tisztelet I Victor Hugo, Taurés nagy büszke népe. Forradalom fiai, franciák ! Az új idők teremtő ihletében jövünk dolgozni, nézz ránk, új világ! Kik vértanuk és hősök népe voltunk, A fiaink víg békért éljenek! A szenvedés ezer jogán daloljuk: A magyaroknak tisztelet ! * Ez a vers, a maihoz nagyon sok vonatkozásban hasonló időkben született, 1918 novenber 11 én. Jóllehet a költemény időszerűsége a mai napig fájdalmasan megmaradt, mégis, a változott helyzet, új, más hangok felejtésre kárhoztatták. Különben a nagy költő kora politikai eseményeit a legteljesebb figyelemmel kísérte és még nagyon sok olyan ismeretlen verse van, mely majd egy új Juhász Gyulát mutat be nekünk. (Madácsy) 3 SZOMORÚ PESTI JEGYZETEK • Bent a városban a körutak tájékán nincsen semimi baj. A horpadt falakra új cégtáblák kúsznak, a lyukas járdákon árad, hullámzik a tömeg. Aztán kisétálsz az Eskü úton át a Dunapartra és — mintha korbáccsal vágtak volna arcon... Beljebb a házak és a nyüzsgéss elnyitják a perspektívát, — a Parton kitárul a pusztulás szimfóniája. Észrevették-e, milyen tragikus látvány egy eltört hid ? , Mlyen harsányan szimbolikus, mint csonk, torzó reménytelenség. Erzsébet»hid, — merész, egyetlen lendület a Hegy lábától a Város közepébe, — most a sárga, rozsdásodó vasivek közt hangosan gyű* rüznek az örvények. Lánchid, — messziről mint mohos, vén sziklák merednek a vízből a pillérek. Két szürke tömb az egész, a halott hid mogorva maradványai. A Ferenc»József ? — építőművészek álmát csúfoló otromba pótjárda görbül az egykor diadalmas iv fölé — annál szomorúbb ez a hid, mert él és mankós nyomorék. Most korzózzunk egyet! A kormos, kiégett szállodák előtt, a bűzös szemétdombbá vált rakpart előtt, a'' szennyes, sárga Duna előtt, — peckesen, büszkén, mint Európa legszebb városának polgárához illik. Csak valahogy át ne nézz a budai oldalra. Pár lépés után úgyis gyökeret ver a lábad, — a Vigadó előtt, a Hangli tájékán frissen tarkára mázolt Buchwald-széksor! A Vigadó teteje beomolva, a nagyterem nyitva tárul a fakó égre, szemben a koponyaszerü, kormos várkupola, — csorba Halászbástya és a fekete, szeméttel borított rompart. Uram Isten ! — hát van, aki ide mer telepedni fényes nappal a nyomorúság közepébe ? Kik ezek, akik a Vigadó tépett árkádjai alatt ülnek rakott asztalkák előtt ? — Valami önkínzó szekta, vagy csak érzéketlen, tompult embertuskók ? Gyerünk innen befelé, a házak közé, az utcák sodrába, üzletek, áru, forgalom, közlekedés és kis intim helyiségek, ahonnan frissen főtt babkávé kesernyés aromája szűrődik. Nézzünk csak be, — ékes karkötő villan a konyakospohár fölött, vidámszínű selyemnyak» kendők görbülnek puhán omló zakók kivágása»ban és mindenfelől dulap áradó zsongás, mely nek alaphangjai : dollárt, fontot, órát, aranyat... Láttak már súlyos beteget, ágyban, lázasan, kifestve ? Cserepes ajkán pirosító, ziháló, ázrózsás arcán púdervakolat? Szörnyűség. Oldalba taszítanak, — megfordulok, — rongyos ingben, mezítláb téglákat cipel valaki. Kemény, hideg tekintet szúr meg és úgy sercen felém gyűlölettel a szó, mint a köpés : — Odább, ha már nem dolgozik !... Nézem őt, — átizzadt, hasadt ingét, barna karját és lassan könnyebbülök: — Nincs nagy baj . . . Gárdos Károly