Székely Hirlap, 1870 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1870-05-04 / 36. szám

államkormány ilyen modorú föllépése és eljárása a lehető legszabadabb elvű­, —­ a felekezetek jogérzését nem — sértő és igazságos lenne, s minden­esetre a siker legbiztosabb zálogát nyújtaná. A IV-ik fejezet — mint­ múltkori czi­kk­ünkben említik — az állam részéről a nem állami nyilvános középtanodáknak nyújtott segélyről, a segélyezés módjáról és feltételeiről szól. Ez a fejezet a III-ik fejezetnek hasonmása. Alig hisszük ugyan­is, hogy a felekezeti iskolák, ha még oly gyenge lábon állanának is, az államsegélyt a­­.javaslat feltételei szerint elfogadnák, akkor is felettébb sok nehézséggel járna a t.-javaslat értelmébeni segélyezés : két külön hatóságtól választott és függő ta­­nársereg vajmi bajosan férne egy akolban ! Ellenben hány meg hány intézet fogadná készséggel az államsegélyt s a meglévő tőkék mily jól használtathatnának föl, ha az államkormány itt is ekként, szólana a magát fentartani alig képes nem állami középtanodákhoz : „Nincs erőtök? Jól van én segélyezlek, s segélyemet használjátok tanítási czélokra tetszéstek szerint — magam részére csakis annyit követelvén a törvény értelmében, hogy a ti növen­dékeitek is delegált bizottság előtt vizs­gázzanak. S ha látom, hogy növendékeitek a törvényben kijelölt képzettségnek meg­felelnek, tovább is segélyezlek ; megvonom azonban segélyem azonnal, mihelyett nö­vendékeitek képzettségen törvény kívánta mértéket nem üti meg.“ —X. Hadi­gyakorlatok az angol iskolákban. (Folytatás és vége.) A hadigyakorlatolmak, mint az elemi ok­tatás kiegészítő részének hasznosságáról számos szakférfiú tekintélyes és csaknem egyhangú néze­te fekszik előttünk. Ezek a legkedvezőbb érte­lemben nyilatkoznak nem csak az ország védere­­jét,­­ hanem a kézművi és termelő erőt érdek­lőig is. Newcastleben a népnevelési bizottság több tekintélyes mérnököt és iparost szólított föl ez irányban való nyilatkozatra. Az első fölhívott egyén, Whitworth József, azt válaszolta a bizott­mánynak, hogy 5—800 munkást foglalkoztat. Kérdés: „Felnőttek?“ Felelet: „Nagyrészben.“ — Kérdés: „Saját tapasztalása után mit gondol, tenne-e jó hatást a nagy gyárakra annak, ha a hadi oktatást az elemi oktatásba behoznák?,, — Felelet : „Nagy gyárakban, a milyen a miénk is, gyakran sok embernek kell egyszerre és együt­tesen működni. Ha ez hozzáértés és egyértelmű­ség nélkül történik, sok erő pazarlótol el, s gyakran balesetek is keletkeznek.“ — Kérdés: „Mennyire becsüli ön egy fiatal ember értékét, kinek iskolai nevelésébe a tengerészi és hadigya­korlatok is be voltak foglalva ?“ — Felelet: „Két­ annyira, mint az olyanét, a kinél nem ez az eset. E gyakorlatok rendhez és tisztasághoz szoktatják a gyereket ; ez alatt azonban nem annyira a személyes tisztaságot értem mint a tisztaságot azon tárgyak és eszközök körül, a melyekkel dolga van. Az ilyen örömmel hallgat a parancsra és rendeletre, míg a másik tunya és renyhe.“ Kérdés: „Hát, a­kik ilyen iskolai gyakorlaton keresztül mentek, valóban jobb munkások ?“ Felelet : „Mi mindig tengerészt keresünk arra, hogy vagy terhek eme­lésére, vagy továbbmozdításánál a munkásokra felügyeljenek, mert az ismeri a kötelek és eme­lőcsigák használatát , hasonló előnyöket, nyújt egy katonailag iskolázott munkás is.“ E bizottmány hasonló értelmű feleleteket kapott Fairbak­u Vilmostól, a­ki 1000 munkást foglalkoztat, a hozzá intézett kérdések kevés kü­lönböznek az előbbiektől. E hadigyakorlatokat, eltekintve attól, hogy e gyermekek egész gyö­nyörűséggel teszik, rendkívül hasznosnak tarja bármi­nemű későbbi polgári foglalkozásra nézve. Ugyancsak Fairbaira is érintvén azt, hogy e gyakorlatok sok balesetnek vehetnék elejét, e kérdést intézték hozzá: „tudja-e, hogy Angila és Wales gyáraiban (főleg a­hol gőzerővel dolgoz­nak) évenként — átlagosan véve — 5800 em­ber pusztul el vigyázatlanság miatt?“ — Fele­let: „Nem tudtam, hogy ily roppant nagy azok száma, hanem a mi manchesteri kerületünkben évenként valami 120 ember esik áldozatul kazán­­robbanásoknak.“ A bizottmány kérdéseire Eawlisons Róbert, mérnök és a krimiai háborúban az egészségügyi egylet tagja, azt felelte, hogy két iskolázott munkás többet emel és visz­i ezt könnyebben és biztosabban teszi, mint négy iskolázatlan , miért a hadigyakorlatokhoz is hozzá kellene csa­tolni. Ha ez eleinte történik az iskolákban, a gyerekek későbbi éveikben sem felejtik el.­ A bizottmány előtt szintúgy megjelent mérnök, Sykes György úgy nyilatkozott, hogy ő minden ily módon tanított munkásnak hetenkint 2—3 shillinggel (egy shilling — 50 kr) adna több fizetést. S midőn e kérdést intézték hozzá: „Ha fiát ilyen iskolába küldené, örömest fizetne-e kü­lön a hadioktatásért?“ — ezt válaszolta: „Egy shilling helyett, a mennyi a rendes heti tandíj magánoskolákban, örömest adnék kettőt.“ Bezárólag megemlítünk még egy katonai tekintélyt. Sir Hedd Ferencz azt mondja: Nincs lény — legyen az két- vagy négylábú —amely valami igazán ügyest, valami remeket hozhatna, létre, valameddig le nem szokott arról, a­mit akaratosságnak nevezünk: mit ér a tehén, ha nem engedi magát megfejelni ; mit a ló, ha nem tűri a nyerget ! Ez egyszerű vezényszavak: „Jobbra nézz ! balra nézz ! indulj ! állj ! nyugodj ! stb. bűvös hatást gyakorolnak a gyerekekre. E sza­vak szelídekké teszik, nem vadakká; nem szül bennök ez ivódó , hanem békés szellemet, meg­tanítják a pontos engedelmességre, s jótékonyan készítik elő bármely későbbi hivatásra. Ha a katonai és más czél­szerű gyakorlatok rendszerét a magán- és nyilvános iskolákba befogadják, az ekként nem gyakorolt ifjút, mint egy tanulat­lan lovat, csaknem mindenütt hasznavehetetlen­nek fogják tekinteni. Mindezek után merőben fölösleges lenne, saját reflexióinkat még hosszabban fűznünk a fennebbiekhez. Az államokra háromolható hasz­not mindenki elképzelheti magának , ez­által ugyanis a szolgálati idő az állandó hadseregben felették megrövidülne, s a kézműves tevékenység minden terén jelentékenyen emelkednék az arra való ügyesség. S e kettő együtt épen nem meg­vetendő csekélység mert ha Chadwick e terve általánosan érvényre jutna, az az európai álla­mok nemzeti vagyonosságának oly hatalmas nö­vekedését lenne képes el­őidézni, hogy azt nem tíz és száz millióval, hanem csak ezer milliókkal fejezhetnék ki. Ugan. Folytatás a mellékleten. — 144 „Három őszinte szó.“ A fent kitett czim alatt egy névtelen kis röpirat, jelent meg az országgyűlés hús­véti szünete folytán s a belföldi politika e szélcsöndje alatt meglehetős feltűnést oko­zott a napi sajtó terén. A gondosan elbur­­kolt szerző kivoltát ( — még a nyomtatás helyét jelölő belső czimlap is el van távo­­litva a hozzánk küldött példányról —) nem kutatjuk, de az összbenyomás után, melyet reánk ez erőteljes, bár kissé darabos, styl­­­al itt füzetecscse­tén, bátran merjük állítani, hogy egy a gyakorlati politika terétől messze álló s elvont elmélkedésre hajló, de érzékeny, mondhatni mérges kedély lappang a sisak­rostély alatt. Szerző a kibékülés nagy munkájával teljesen meg van elégedve, s e munkáért gr. Andrássynak fényes elismeréssel adózik, de azontúl, illetőleg azon innen, de semmi­vel megelégedve nincs. Kormányunk roppant mulasztásokat követ el, parliamentünk nem egyéb, mint gyáva, — korszellemünk vég­kép eltévelyedett — s mindez azért, mert sem új választási törvény hozva, sem a megyerendezés keresztül vive nincs a le­folyt új időnek három éve alatt; és pedig a­ census fölemelése s a régi megye meg­semmisítése volna szerző szivbeli óhaja, el­lenesetben a világnak megoszlattatása kö­vetkezik be. Az, a­mi a törvényhozás terén ezeknek nélküle történt: az igazságszolgál­tatás megindított reformja, a népnevelési, vallási törvény, az ipar­viszonyok rendezése, „sulylyal sem bíró mulatság,“ „népnevelési gyügyögés,“ „elrontott papír,“ „szörnyszü­lött“ sat. Tagadható­an, hogy a követ választási és a­ megyerendezési törvény fontos, igen fontos élet­ű, de nézetünk szerint nem halál­kérdés, legalább nem olyan, mely nél­kül rögtön meg kellene, hogy semmisüljön teljes államéletünk. A következés legalább azt mutatta, hogy a kibékülés, szerző által is elismert, művét­, hiányos választási törvé­nyünk alapján összeállított parliamentünk is végre tudta hajtani s egy két­ megye — igaz csömöri étes — politizálása, sőt diplo­­mat­izálása daczára is hazánk még végkép meg nem bukott. Szerzőnknek bizonyosan keserű, s elis­merjük: undorító tapasztalatai, lehettek a lélek-vásáros követ válasz­tás­ok s a lehetetlen szóáramlatu ügyetlenkedő megyei élet terén; finom, hazafias aggódó érzülete lehet torkig van azon üzelmekkel, melyek a vidéken, a követválasztások devernyáin és a megyei Si­monin mesterkedéseiben napi­renden vannak , s ezek miatt meggyűlölte, talán megutálta ez elernyedt sebeket, s most, honfiúi gyó­gyító vágyában, — tizek eltávolításából re­mél minden üdvöt, minden áldást, a haza fölvirulását, megújhodását, — minden egyéb csak „mulatozás,“ „gyügyögés,“ „elrontott papír,“ „szörnyszülött“ sat. A gyakorlati s nem elmélkedő politikus, a praktikus élet s nem érzelmeskedés embere azonban bármily kiáltó egyes hiányokat lásson is a közélet egyik- másik ágában: nem engedi magát oly egyoldalú következtetésre ragadni, hogy ez egyetlen változtatás universális Morrison pi­rulája lennie valamennyi bajnak, hanem le­hető legtöbb oldalról indítja meg ez acitot, hogy az eredmény minél közelebb hozassák.

Next