Székely Hírmondó, 2011. január (16. évfolyam, 1-20. szám)
2011-01-10 / 5. szám
9 RIPORT ngó-magyarok küldöttei dai magyar konzulátus írulja is. zés a t. Bartalus Zoltán fia. Csintalan László kadres, csíkdelnei plébános szentmisével vette kezzagyunk itt most kedves agy igazságtalanságot elünkért imádkozzunk, és 'zünk, s hogy imáinkból ánkből erőt merítsünk” mono. Az egyházi szer- Péter Általános Is.ny jelenetet adtak elő a óta című rockoperából. , és mitőlünk a mi drága ik” - hangzott el a gyérelen a madéfalvi fuvószed, valamint a háromszéd vezetésével, egyházi ések alatt a tömeg az 1899- ilékműhez vonult. Megnyugtató és bíztató volt a recsegő fagy ellenére több kilométer gyaloglást vállaló emberek látványa, ugyanis azt sugallta, méltó utódai vannak a szabadságukért hősi halált halt székelyeknek. Hiszen akiket a csontig hatoló hideg sem tud eltántorítani az ősöknek kijáró kegyelet megadásától, azok az ismét megvont szabadságjogokat is képesek visszaszerezni. Megnyugtató és biztató volt a három székely megye elöljáróinak jelenléte is, ugyanis egységet, összetartozást és közös akaratot sugallt. Elsőként Lokodi Edit Emőke, Maros megye tanácselnöke szólt az egybegyűltekhez. „Bár sok vér kiömlött itt 247 esztendővel ezelőtt, most mégis egy erős és gazdag falu létezik ezen a helyen, mert nem tudtak megtörni minket. Mert megőriztük nyelvünket és kultúránkat. Mert úgy állunk a Székelyföldön, mint a fenyők, és ha így teszünk, akkor továbbra is megmaradunk” - adott hangot meggyőződésének az elnök asszony. „Minket nem lehet megsemmisíteni, sem kilökni erről a földről, mert ide köt család, nemzeti hagyomány, hit, barátság és hűség. Mi ezer esztendő alatt egyik kezünkkel védtük, a másikkal építettük ezt a hazát. Székelyföld közös alkotás, mindannyiunk tulajdona, azoké, akik megdolgoznak, megküzdenek és áldozatokat hoznak érte” - hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke. „A mi székely történelmünk már csak ilyen, ismétli önmagát, hiszen ma is a régi jogokért kell kiállnunk és harcolnunk, és ma is érvényes a követelés, hogy saját vezetőink legyenek” - mondta Borboly Csaba, Hargita megye első embere. Végezetül a székelyföldi tanácsok, szervezetek, egyesületek, valamint csángó testvéreink koszorúzással rótták le kegyeletüket az ősök emléke előtt. * 774-ben, miután B.sára a bécsi Uíf °Zb — engedi, hogy letelepedjeni C“edetttm°"£ 5TSK.A5S et* Ladéfalva mártírjaira A szerző felvétele MAGYAR A turulmadár A jelképek egyidősek az emberiséggel. Minden csoport, törzs, nemzet arra törekedett, hogy olyan tárgyat, fogalmat jelenítsen meg, melyhez kulturálisan többletjelentés kötődik. A jelkép nem lehet egészen önkényes, a jel és a megjelölt eszmék vagy személyek között kell legyen olyan közös vonás, amellyel kapcsolatba hozhatók egymással. A magyarok különösen sok jelképpel rendelkeznek, amelyek évszázados vagy évezredes történelmükre utalnak. Megmaradásuk, máig tartó tiszteletük a nemzet múltjához való ragaszkodását mutatják. A szimbólumok nemzetmegtartó, öszszetartozó jelentést hordoznak. Ezért ellenséges, a nemzeti érzést megtörni, kiirtani törekvő ideológiák mindig is igyekeztek elválasztani a nemzetet és ősi jelképeit. Jelenleg is hajtóvadászat folyik az Árpád-sáv, a Szent Korona, a koronás címer, a turul és más jelképek ellen. A magyarság legkorábbi ismert jelképe a turulmadár. Már a hunoknál is feltűnik, akik turulos uralkodói jelvényt használtak. Attila hun király vörös alapon fekete címerpajzsot tart a kezében a Képes Krónika egyik miniatúráján. Hogy a turul, mint jelkép megmaradhatott a hunoktól Álmos vezérig, annak egyetlen oka lehet: az Árpád-ház származástudatától nem volt idegen a hun rokonság, így a szimbólum megőrzése természetes, sőt kívánatos volt az identitás érdekében. Pusztai népeknél gyakori a madár, mint szent állatjelképként vagy mitikus szellemi ősként való ábrázolása. Ennek több oka is van. A madár összekötőkapocs ég és föld, égiek és emberek között, mert mozgása nem földhöz kötött. Elterjedési területe is nagyobb, éppen mozgásszabadsága okán, mint mondjuk egy oroszláné, medvéé vagy más emlősállaté. A sólyom például szinte mindenütt előfordul a világon, természetesen különböző fajták. A pusztai népek vándorlásuk során gyakran tapasztalták a sólymok ügyességét, bátorságát, gyorsaságát, tanulékonyságát vadászat közben. Ennek a sólyomféle madárnak az eszményi, hibátlan, legyőzhetetlen mitikus képmása lett a turulmadár. A Turul-monda Anonymus Gesta Hungarorumában szerepel, amelyet Emese álma néven ismerünk. Ha mélyebben ásunk a múltba, ennél korábban is megjelenik a turul, nevezetesen Kézai Simonnál, aki így ír:„Ethele királyi címere, melyet pajzsán szokott hordani, egy madárhoz hasonlított, amelyet magyarul turulnak hívnak, fején koronával. Különben a hunok is egész Géza vajda koráig, míg maguk közösen kormányozták magukat, ezt a címert viselték a harcban..." A Képes Krónikában pedig ezt olvashatjuk:„Atyja király pajzsán címert viselt, ami koronás fejű turulhoz hasonlított. Ezt a címert viselték a magyarok a seregben mind közönségesen, míg magukat a közösség által kormányozták, egészen Toxun fia Geyche fejedelem idejéig." A Gesta Hungarorumban - az Emese álmában - már az eredetmondánkkal kapcsolódik össze a turul:„Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, mint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcithiának, aki feleségül vette Denta-Megyerben Önedbeli a vezérnek Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomása jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el..." Emese álma a magyarság mitikus eredetmondája, amelyben a szellemi és a turul, a földrajzi térség, ahol dicső királyok - az Árpádháziak - születnek, a Kárpát-medence. Emese álma átvezet a keresztény misztikába, hiszen a párhuzam elég kézenfekvő: a turul szerepét a Szentlélek tölti be. A „fogantatásból" született mindkét férfi, Álmos és Jézus áldozatként végzik életüket, hogy szellemi erejük tovább kísérje az utódokat. Becsüljük meg és szeressük ezt a szép, okos madarat, legyünk büszkék rá, hogy elkísérte a magyarokat Európa szívébe, és itt is maradt, talán emlékeztetni a nemzetet gyökereire, sajátos kultúrájára. Hankó Ildikó SZÉKELY Hírmondó 2011. JANUÁR 10., HÉTFŐ