Székely Lapok, 1899. január (39. évfolyam, 1-9. szám)
1899-01-01 / 1. szám
Marosvásárhely, 1899. január hó 1. Én csak azt kívánhatom, vajha igazságaink keresésében egymás meg nem értésén kivül nagyobb károkat ne vallottunk légyen. S bár csak azon lendület, hazafiul lelkesedés és tűz, mely a magyart válságos dolgai között jellemezni szokta, ama szükségszerű megfontolással járna ma, hogyhát hiszen nem az osztrák-muszka invázió, nem a törökdúlás veszélyei között vagyunk, hanem magyar magyarral állván szemben, el ne feledjük, hogy egy hazának vagyunk gyermekei, s mindannyian bizonnyal a legjobbra törekszünk. Fogadd kedves Albert bátyám változhatatlan nagyrabecsülésem kifejezéseit. Marosvásárhely, 1898. deczember hó 30. Készséges híved Dr. Kabdebó Ferencz. Boldog új évet! Boldog uj évet szokás kívánni ilyenkor; boldog uj évet kivánunk mi is nem a szokás kényszere alatt, hanem őszinte szivből úgy vagyunk meggyőződve, törhetetlen hitünk minden erejével úgy hisszük, hogy a ki a magyarnak boldog új évet kíván, hűvösebbet, jobbat nem kívánhat. Ebben a zűrzavarban, mely közéletünket, politikánkat a megrendült hit, bizalmatlanság és bizonytalanság mezébe öltözteti, mely szilárd vagy megingott positiójából veszi a tónust arra, hogy barátjával, testvérével, honfitársával gorombán beszéljen, mely a személyes gyűlölet hevétől elszédülten megfeledkezik még a hazáról is — senki sem kívánhat jobbat a magyarnak egy boldog új évnél. A mult a vádak éve volt, ádáz gyűlölet vívott párttusát. Nincs az a magas államférfi, akit vád nem ért, kire rá nem mondták a predestinált hősök és igazak, hogy a hatalom kedvéért elárulta elveit, megszegte ígéretét, megcsalta azokat, kik benne biztak. Sajátsáos megosztása az erkölcsnek, az ! absolut igazságba vetett dúló, de azért sokakra boldogító hitnek, hogy a jobb erkölcs mindig balfelől van. Becsületes választásokat balfelől ! kívánnak és visznek keresztül, az önzetlen hazafiság mindig azoknál van, kik a haza javára nem értékesithetik ősi szent, igaz és hiv : erejüket. Oh idők ! melyben meggyanúsítják magát az Istent, a miért merészkedik a világrendet saját akarata szerint csinálni, s nem oszt mindenk kinek kedvére esőt vagy szárazságot, bő aratást és kevés váltót. De miért van ez csak addig, mig a hatalomhoz jutnak a szájhősök? s miért hogy e hatalmi vágy csak addig tisztességes, amig nem telje■ sedik, s hogy soha sem akad ellen- r zék, mely egy aktív kormányról azt vallaná, hogy nem egyéni czélból érvényesíti hatalmát? Miért van az, hogy „a nemzet meghamisított akaratának“ proklamálása mellett az ellenzék hatalmi vágyódása lappang és az ország nyugalma árán is dúló csatákat, rögtönöz érte? Oh idők! melyben mindenünk koczkán van és a hazafii szent hevülete már alig teheti jóvá a hibákat, mely kiölte a lélek legbensőbb érzelmeit, kipusztitja a családi tűzhely örömeit — boruljon rád a feledés fátyla. Boldogabb uj évért esdünk hozzád Isten, ki — bár folyton ostromolt a véges emberi elme, mindig irgalmas atyánk voltál, vagy és maradsz. Küldj békét a magyarok szivébe. „Megbímlődte már e nép a múltat s jövendőt!“ * * * nak szomorú volt a képe, az asszonynak kiváncsi. Bár kelletlenül, de a fiú ejtette az első szót: — Jaj, édesanyám ! Bár ne fogadtam volna szavát! Bár ne kívántam volna látni azt, akit Isten rendelt nekem! Az anya aggódott is a fiú szaván, de mégis nem engedhette el magának a tréfás kérdést: — Talán csak nem a mohosalji boti boszorkányról álmodtál? — Nem én, édes! Hanem éppen arról, kit feledni szeretnék, mert másnak a menyasszonya. Arról, a ki miatt örökös bennem a bánat s a kinek elfeledése okáért ajánlotta anyámasszony, hogy házasodjam . . . — Uram, Teremtem! Bizony fiam, meg vagy te babonázva. — Lehet hogy igen. De mit tehetek én róla. Lássa, anyám, nem volt igaz a beszéde, mikor azt mondta, hogy meg fogom látni azt, akit az ég nekem szánt. Darvas Rózsi másé, másnak a menyasszonya. Kiszökkent a legény szeméből a könyv elhallgatott. Az asszonynak sem volt szava. Egyszer csak felütötte Csép Andrásné a fejét: — Hallod-e? Hátha mégsem lesz másé a Rózsi? Két hétre van kitűzve az esküvője. Hátha addig jön közbe valami. A legény nem szólt egy szót sem, csak felsóhajtott, felállott és kiment. Az anyja hagyta menni. Kár volt, mert aztán nem jött haza a fiú egész nap. Ki tudja, merre bódorgott. Estenden csak hazakerült nagy vonnyadt képpel. Örült neki az anyja, kinálgatta étellel, itallal hiában! A fiú nem evett, nem ivott! Nem beszélt árva szót sem! Az anyja beszélt tücsköt is, bogarat is ; a fiú ült a lóczán s hallgatta a beszédet, de nem szólt rála semmit. Egyszer aztán fölkelt s azt mondta: — Fáradt vagyok! Pihenni megyek! Isten áldja édes anyámat. Jó északát! Indult a kis szoba felé. Az anya mellé állt: — Ne busulj, fiam! Lesz ez máskép is! A legény átölelte anyját, de nem mert szemébe nézni, csak ugy mondta: — Igaza van! Máskép is lesz. Az anya is átölelte s szólt még egy szót: — Bánatod felét kialuszod s holnap.. más nap lesz. —■ Ugy van anyám ! Más nap lesz Szétmentek. Az anya jobbra, a fiú balra A fiú a kis szobában lehúzta csizmáját csöndesen fegyvert vett vállára s a kinyitott ablakon kilépett a hóra. Aztán sebten ment. A Darvasháznál megállt Bezörgetett egyik ablakon. Jól számított, a Rózsi ablaka volt, ő jött az ablakhoz. — Mit keres itt Jancsi. — Téged, Rózsi, téged. — Ne bolondozzék figyelmed! Menjen dolgára. — Elmegyek, de te is velem jössz. — A lány ijedten csukta be az ablakot. Késő volt. A fiú czélzott, s a golyó az ablakon keresztül talált. Rózsi halva rogyott össze. A lövésre mozgás támadt a környéken, jöttek a gyilkosra. Ezek is késtek. A kétlövetü fegyver a földnek volt támasztva csöve a legény szájában s a másik golyó befúródott a legény agyába. * Arról beszéltek a faluban másnap virradatra, hogy mégis csúnya dolog volt Csép Jancsitól, hogy ha már kosarat kapott, mert nem engedte, hogy másé legyen a leány. Ki tudja: talán az Isten igazán neki szánta és halottaiban szánta neki a leányt! Székely Lapok. 3-ik oldal. Egy sajgó seb. Szegény székely népem! De sokszor hallatszik ajkadról panasz, s de sokszor válik keserűséggé édes reménységed, melylyel magad tieidet kecsegtetted, melytől minden jót vártál. Önhibád, számitó eszed megtévedése, ellenállatlan vágyad vezérel-e — nem tudom, de sokszor vagy bajban és sokszor kerül kezembe történeted, életed, ha úgy tetszik nyomorúságod egy-egy sötét lapja Egy ilyent forgatok most is kezemben Öt Oláhországba került, ott rekedt, ott elnyomorodott és — fájdalom — romlásnak indult; nemzeti jellegét, jellemét, az édesanya magyar, kedvesen csengő-bongó szavát elfelejteni készülő öt család levelét olvasom a mint következik. „Több 15 événél, hogy iparunk tisztességes folytatása által kenyerünket családunk számára megkeresni nem tudjuk, s azóta küzdünk a kézdivásárhelyi elsőfokú iparhatósággal szembe azon okból, hogy a vidéki kádárok a heti vásárok gyakor