Székely Lapok, 1899. május (39. évfolyam, 36-43. szám)

1899-05-04 / 36. szám

2-ik oldal, Székely Lapok segéd­munkások adóztatásáról, ami­vel csak imént ejtette rémületbe a pénzügyi kormány a produktív vál­lalatokat. A közigazgatás rendezésének szük­sége is mind hatalmasabban lép elő­térbe ! . . . A magyar nemzeti állam megerősödése szempontjából már évtizedek óta várjuk a közigazgatás államosítását, de az állami akarat erőteljes érvényesülése mellett gon­doskodni akarunk az önkormányzati szellem fejlesztéséről és izmosításá­­ról is. Szóval, a közigazgatás oly szervezete lebeg szemeink előtt, mely erőt adjon az államnak, hogy a Széll Kálmán szálló igéjét használva, a törvény, jog és igazság keretén be­lül, de egyszersmind elég erőt az önkormányzati szellemnek is arra, hogy egy önkénykedő kormánynyal szemben tehetetlenségre ne legyen kárhoztatva. S mindezeken felül a közigazgatás a legfontosabb, mert mindennapi állami tevékenység kö­rébe be kell vonnunk és annak kü­lönös kötelességévé kell tennünk a kisebb existenciák gondoskodását és védelmét, hogy az államnak ne csak sajtó kezét érezzék, de oltalmát és védelmét is tapasztalják. Ne legyen abban senkinek se kétsége, hogy a vármegyei közigaz­gatás, de sok helyütt még a városi is, rég nem székhelye többé semmi­féle nemes tradicziónak, komoly ha­zafias érzésnek és nemzeti közérdek­nek. A régi forma még megvan, mint a korhadt fa kérge, de tar­talma elrothadt! Az egykori köz­nemességnek, vagy az egészséges napot kért hebegő szavakkal s olyan ügyet­lenül szedte össze a széthullott virágokat... Mit bíbor vörössé vált arczczal foga­dott el tőle az a gyáva kis leányka, aztán nézték egymást sokáig, mig majdnem le­ment a nap, s egymás kezénél fogva men­tek vissza abba a kis falucskába, melynek ezüstszinű­ bádog fedelű tornya messze ki­látszott a szalmafedeles házikók közül ... — Egyszer — talán egy hét múlva? — nagyon komor képpel állított be a babá­hoz az a bolondoskedvű fiú... — Olyan furcsának tűnt fel akkor, sze­rettem volna kaczagni rajta, de ... — Ahelyett a baba arcza is elkomolyo­dott, aztán meg két nagy könycsepp gurult le hamvas arczán, némán néztük egymást, végre... — Megszólalt a fia s sóhajtva mondá: szeretnék meghalni, — a baba reánézett ismét bánatos szemével... — S ő is azt mondotta, hogy: szeretnék meghalni és erre mind aketten sírva fakad­tak .. . — Átölelték egymást, szent áhítattal csókolta meg a baba homlokát . . . Aztán nemzeti középosztály szabad erejé­nek rég nincsen köze már ehez az intézményhez. Politikai és vagyoni érdekekért harczoló klikkek és más­féle csoportok uralkodnak benne. Akárhány vármegye van, ahol az egész intézmény egy-két nagyúri családból áll, akinek mindenki vakon engedelmeskedik. S ez még a ked­vezőbb torzalakulás, mert a szabály nem ez, hanem az, hogy vagyont harácsoló és kortesszövetkezetek kerítették hatalmukban a vármegyei közhatalmat, amelynek egyes helye­ken a kaszinó vagy épen valamelyik pénzintézet parancsol. A magyar társadalom munkás és egészséges zöme ez idő szerint vagy ki van rekesztve az autonóm közigazgatás­ból, vagy hallgatásra van benne kényszerítve. Amivel a tisztviselők ellen semmi rész se legyen mondva, mert hiszen azok — elismerjük — tűrhetően teljesítik kötelességeiket, azonban a választás és a közgyűlés alá rendelve legtöbbnyire maguk is súlyosan lenyűgözött, de minden­esetre nyomorultan fizetett rabszol­gái ennek a végképen degenerált állapotnak. Ily nagy reformnál vita tárgya lesz azon kérdés a czentralizáczió túlhajtása, vagy mérsékelt deczen­­tralizáczió czélravezetőbb eszközei a nemzeti politikának­? . . . Erős konczentráczió nélkül nem hajthattuk végre 48-iki hős tetteinket. De erőnk hős tettekhez azért volt, mert tár­sadalmilag, gazdaságilag, sőt poli­tikailag deczentralizálva voltunk századokon keresztül. E deczentrák­­megijedtek mind a ketten s nagyon szégyen­­lették magukat egymástól, nem mertek egymásra nézni. Ezalatt az ajtó kinyílt s a néni jóságos hangon mondotta a babának, hogy: miért nem játszik valamit a baba ? — Aztán ismét csak ketten voltunk s a baba sóhajtva mondá:­ok bár maga tudna zon­gorán játszani! ... — S maga megjegyzé: milyen jó, hogy nem tudok zongorán játszani! — Miért ? — kérdezte a baba, — mert akkor nem tudnék most játszani! S milyen kedves volt akkor a baba, az az édes aranyos kis baba . .. A nap már letűnt, szürkés homály de­rengett a szobába, az árnyak nagyra nőttek, lassanként egybeolvadt minden tárgy körvonala a szobában, csupán egy amorette szobrocska s egy Szatir vigyorgó alakjai váltak ki élesen a szürkeségből. Halkan fölnyilt az ajtó s a néni jóságos hangon kérdezé: — Édesem, miért nem játszik valamit? záczló mellett tartottuk fenn nem­zeti és állami egységünket, melynek 1848. előtt a nemesség egysége képezte alapját. Az 1867-iki kiegye­zés után szintén nagy fokú czentra­­lizáczióra volt szükségünk, mert széttagolt politikai egységünket kellett restaurálnunk Sőt, mert az ellenséges kormányzat a deczentra­­lizácziót nemzetbomlasztó c­élzatból hozta létre, túl kellett hajtanunk nemcsak a politikai, hanem egyszer­smind a kultúrái, közlekedési, gaz­dasági, sőt társadalmi czentralizá­­cziót. Keresnünk kellett nemzet és államegészségünk új alapját, melylyé nemzeti intelligencziánk lett. Ez alap azonban még nem oly széles, mint a régi! Nem fedi az ország egész terül­tét. És azért a politikai czentralizáczióról még nem mondhatunk le. De elérkezett az idő a czentralizáló rendszer szigo­rának enyhítésére. Már maga azon tény, hogy gúny tárgyává kezd lenni a túlzott központosítás, mutatja, hogy elérkezett az idő bizonyos fokú, deczentralizáczióra. H. G. Marosvásárhely, 1899. május hó 4. Száműzetésem ideje. Vagy miért hagytam ott Oláhországot. Irta : TORNYAI FERENC Z. III. Sokkal rövidebb ideig lehettem Oláh­or­­szágba való költözködésem után, az első időben tehát Bukarestben, hogy sem e furcsa metropolisnak, mely teljes közepé­ben keleti fényével vetélkedik a czigány kolóniák mocskos, piszkos nyomorával, í­t­élet­ű társadalmi viszonyaival, úgyszin­­­­tén az ottani tömérdek magyarság élet­­i körülményeivel minden tekintetben köze­lebbről megismerkedhettem volna. Pótol­tam hézagos ismereteimet e tekintetben később. I Dr. Zardetti érsek, ki oly szép teret ígért, mint már említem, hol politikai ne­hézségek, hol pedig oly intrikák következ­tében, melyek első­sorban aulikus embe­reitől és papjaitól származtak, beadta volt demissióját, magyarán mondva kereket oldott, miután megismerte azt az áldatlan országot, annak szerencsétlen kényszer­politikáját összes rafinériájával, de még inkább a szerencsétlen egyházmegyei álla­potokat, melyeket az olasz missionáriusok a helyzetet fel nem ismerő, de azt igenis kizsákmányoló és sablonszerű működése (?) teremtett meg. Tisztelet az egyes kivételek­nek, akiknek azonban, mivelhogy fehér hollók számába mentek, nem valami nagy jelentőségök lehetett, — legkevésbbé a szegény kath. magyarságra nézve. Egyelőre csak azt jegyzem meg, hogy egy előnyök volt az olasz papoknak, — a­míg megismerte őket a nép — a magyar f Ferenczrendiek fölött, t. i. hogy könnyen

Next