Székely Lapok, 1899. augusztus (39. évfolyam, 62-70. szám)
1899-08-03 / 62. szám
XXIX. évfolyam. 62. szám. Marosvásárhely, 1899. augusztus hó 3. POltITIKAI. TÁLSADA IlM I fis KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik: csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség: Régi Maromvásár-utcza 1. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Telephon 58. szám. — Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: DRFENYVESI SOMA MÁTHÉ JÓZSEF Előfizetés : egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 korona. Előfizetést és hirdetéseket felvesz a „Székely Lapok“ kiadója: Adi Árpád. ^Telephon 101. szám.^ Mezőgazdaságunk. (X.) A mezőgazdasági foglalkozás, e gazdálkodás, annyi ellenséggel bír, hogy mai nap csak az a gazdaság fog rentírozhatni, mely üzemében több oldalú, hogy minél több eshetősége legyen, hogy ellenségei által egyik ágazatában okozott károk másrészről kiegyenlítődjenek; természetes, hogy a sokoldalúságnak is csak akkor vesszük hasznát, ha az oly irányú, mely az illető gazdaság fekvésének, földje minőségének, egyszóval: az adott viszonyoknak legjobban megfelel. Hogy egy párról meg is emlékezzünk, a tejhaszonra dolgozó tehenészet még ma is egyike a legjövedelmezőbb gazdasági tényezőknek, feltéve, hogy a tejnek biztos kelendőségi piacza van és és azért nagy haszon az egy vidék gazdáira, ha oly város közelében van, melyben a kormány tej-szakiskolát állított fel, mert igy e vidék gazdái tehenészeteikben előállított tejüket mindig biztosan értékesíthetik a tejszakiskolákban. De ezek hiányában is, a tejnek leginkább van vevő közönsége és legkönnyebben túladható rajta. Mezőgazdaságunknak szintén fontos tényezője a szarvasmarhatenyésztés ! ... A kormány sokat tett és tesz a szarvasmarha tenyésztés érdekében, de mindent ne követeljünk csakis tőle, hanem megyéink maguk is igyekezzenek gazdasági egyesületek szervezése által e téren működni; silány tenyészbikák kiselejtezése, tenyészállat díjazások, a szarvasmarha tenyésztés érdekében tartandó népszerű felolvasások, ezek azon eszközök, melyek által idővel elérhetőnek véljük, hogy népünk érdeklődni kezdene a szép szarvasmarhák tenyésztése iránt, kivált ha szép példányai után díjat is nyer. Szükséges lenne behozni, az állami állatbiztosítás intézményét, továbbá a kormány figyelme terjedjen továbbra is ki: a tuberkulózis elleni védoltás szigorú ellenőrzésére és e végből a járási állatorvosok szaporítására. Széll Kálmán — ki maga is elismert tekintélyes gazda — programmja, eddigi magatartása és nyilatkozatai nem hagynak kétséget az iránt, hogy a mezőgazdaság kívánalmait elhanyagolni nem szándékozik. Eddig is az volt a bajunk, hogy bizonyos szépen hangzó frázisok kedvéért e tekintetben sokat mulasztottunk. Az ipar és kereskedelem föllendülésének, izmosodásának nincs vitálisabb föltétele, mint a jutalmazó piacz!... De lehet-e nálunk fokozódó fogyasztást és jutalmazó piaczot viruló mezőgazdaság nélkül elképzelni? A követett gazdasági politika eredményeire nézve semmi sem jellemzőbb, mint az, amit ma lépten-nyomon tapasztalhatunk. Az iparfejlesztésnek annyi éve után, az egész ország aggódó szívvel leste az aratás eredményét. Megtelik szívünk reménynyel és örömmel, mert az eredmény nem volt rész, sőt azt is mondhatjuk, hogy jó. A mi erőnknek és gazdagságunknak főforrása ma is a mezők kalásza és ha a mezőgazdaságot elhanyagoljuk, megérzi az egész nemzeti élet. TÁRGYA. Még most is keresik... — A Székely Lapok eredeti tárczája. — A gyermeke igy hívta: a papa felesége, az idegenek : „a szép siró asszony“. Annak is, ennek is volt oka reá, de kiváltképpen az idegeneknek, mert ezt azt asszonyt senki se látta soha nevelni. Hanem aki látta sirni, az a könnyek alatt egyebet is látott, két ragyogó szemet, amely úgy csillogott, akár a sötét éjszakában két gyémánt. Senki se kérdezte , miért sir. Azt mondták : ez olyan siró nyavalya, amelyből csak a halál gyógyítja ki az embert. — Csalódtak. De talán mégsem egészen, azt mondja legalább a szép siró asszony szomorú históriája. * * * Petkó Bálint valahonnan messziről új feleséget hozott magának. — Minek a te? — kérdezte az egyik ember a másiktól. — Hát hogy megaranyozza a napjait. — Szüksége is van a tekintetes körjegyző úrnak rá. És elérkezett a nap a mikor a tekintetes körjegyző úr beállított a választottjával. Ott várta a fél falu a vasúti bakter ház mögött. A sínekhez legközelebb állott egy fehér ruhás fiatal leány és egy úni kinézésű ember. Az egyik a jövendő asszonynak, most már mostoha leánya, a másik, leendő veje ura, így mondják. Még tiz nap se telt el, hogy Petkó Bálint és a felesége megjöttek s már is rémitőleg megváltozott minden. A Petkó Bálint házánál sirnak, veszekednek, a Petkó Bálint házánál vége a nyugalomnak, a békének. De erről a faluban alig ha tudnak, legfennebb ha valaki éppen bevetődik a körjegyzőné tekintetes asszonyékhoz. Ez is mit lát ? A körjegyzőnét sírni, a kisasszony egy idő óta kerüli a parasztokat, ezt meg éppen látni se lehet. Mikor az úr hazajön a hivatalából, az első amit kérdez : — Mi történt már megint? A leánya, mintha nem is hallotta volna, nem felel, a felesége se. Ennek meg ereje nincs szólni. — Felelj, ha kérdelek Katinka ! — kérdezze meg a feleségét. És Petkó Bálint megyen megkérdezni a feleségét. Oda állott a háta mögé, megsimogatta azokat az arany szálakat, amelyek között úgy nézett ki az a piros szegfű, mint az arany kalászok közül kikandikáló pipacs virág. Megfogta a kezét, lecsókolta arczáról a lepergő könnyeket s azt mondta szakgatott alig hallható hangon: — Hát mi soha se lehetünk boldogok ? Szólj ! . . . édesem ! . . . Aztán ő se tudott többet mondani, úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz fojtogatná. Az ajkai mozogtak, de a szó elhalt anélkül, hogy azt valaki megértené. * * *