Székely Napló, 1910. július-december (40. évfolyam, 104-203. szám)

1910-07-10 / 104. szám

1910. július 10. SZÉKELY NAPLÓ 3 Postafordultával a geszti kastély látképével ellátott levelezőlap a kö­vetkező választ hozta : — Szépül a Transsylvánia, Schweizer Adolf ismét tanujelét adta áldozatkészségének. Bevezettette a vízvezetéket, renováltatta az épületet, fürdőszobát rendezett be vendégei kényelmére s mindezeken kivül nagy költséggel teli kertet alakíttatott át étteremmé, mely nem csak dísze, de valóságos látványossága lesz a szé­kely fővárosnak. Az éttermet a jövő hét végén már át is adják rendelte­tésének. Uj betéti társaság, Leopold Gyula hirdetési irodája Budapesten, melynek nemcsak a belföldi, hanem a külföld nagy hirdetők is állandó üzletfelei és mely a legtekintélyesebb és legnagyobb apparátussal dolgozó vállalat e szakmában, betéti társa­sággá alakult. A törvényszéki bejegy­zés július 6-án megtörtént. A betéti Kedves Lidiké! Végtelenül saj­nálom, hogy kedves kívánságának nem felelhetek meg. De lássa, ha szabad volna is, amit kér, Szabó Károly úgy sem fogadhatná el az én mandátumomat, mert ő Kossuth párti, engem pedig munkapárti pro­grammal választottak meg. Ezt be­látja, ugy­e? Én is nagyon sajnálom őt, de másrészt irigylem, hogy ilyen kedves kis pártfogója van. Üdvözli gróf Tisza István. — Az ügyvédi kamara tisz­telgése. A helyi ügyvédi kamara tegnap délután tisztelgett elnökénél Csongvai Lajosnál,kit a közügyek terén szerzett érdemeiért vaskorona rend­del tüntette ki a király. A kamara nevében Csontos Olivér alelnök me­leg szavakban méltatta Csongvai La­jos érdemeit, majd szívélyes szavak­ban fejezte ki a kamara üdvözletét. Csongvait elsőnek Erősdy főispán gratulálta meg, ki a kormánynál a a kitüntetés iránt előterjesztést tett. — Miniszteri elismerés egy tanítónak. A közoktatásügyi miniszter László Ferencz gernyeszegi tanítónak a következő elismerő leira­tot küldötte: Hivatalos uton értesül­tem Önnek negyven évi szolgálata alatti buzgó működéséről; indíttatva érzem magam arra, hogy Önnek nyu­galomba vonulása alkalmával elisme­résemet fejezzem f­l. Budapest, 1910. jun. 3-án Zichy. — Távoznak az egyévi ön­kéntesek. A 62-ik gy. ezredhez tartozó egyévi önkénteseket a katonai parancsnokság visszarendelte a kolozs­vári zászlóaljhoz, mivel az itteni le­génység aratási szabadságra megy. — Nagy a hideg Borszéken. Borszékről írják lapunknak, hogy a fürdő­szezont rendkívül megzavarja az időjárás. Borszéken pár nap óta csípős hideg uralkodik. Ennek tulaj­donítható, hogy a fürdővendégek száma a 300 at sem haladja meg. — Vadászegyleti gyűlés. A helyi vadász és védegylet ma dél­után 5 órakor közgyűlést tart. A mai gyűlésen ejtik meg a tisztújítást is. Elnöknek kandidálták Köllő Ignácz alispánt, titkárnak Berszényi Zoltánt és pénztárnoknak Riha Ferenczet. 9 budapesti gyermek szép­ig versenyre a felvétele­ié. társaság egyedüli beltagja Leopold Gyula, ki a vállalatot kiváló szaktu­dásával és elismert agilitásával to­vábbra is vezeti. Mint értesülünk, Leopold Gyula több nagyobb vidéki lap kiadójával egyesülve a vidéki lapok részére egész külön szak­osztályt fog létesíteni, mely csak a vidéki lapok hirdetési ügyeivel fog foglalkozni.­­ Biztos megőrző, kellemes illatú moly- és rovarirtó szerek kaphatók a legolcsóbb árban. Citosan poloskairtó még a petéket is elpusztítja. Számos elismerő levél igazolja: 1 üveg ára­­­kor. Kapható : Angyal-drogueriában, Fekete Mihálynál. Dr. Helvey-féle asztali redlemezek minden minőségben kaphatók Isas­­váry és Halász fűszer- és cse­mege üzletében főtér. A ség­gel díjmentesen eszközük Farkas Testvérek fényképészek, Kossuth­ Lajos utca. Szamosi Elza operánk nagy­nevű művésznője elragadtatással be­szél a dr. Biró-féle Havasi gyopár króm kitűnő hatásáról. Úgy látszik, hogy e Párisban kitüntetett készítmény mé­gis csak jobb a nagyhangon hirde­­tett szépítő szereknél._____________ A gőzfürdőből. A gőzfürdő bérlője tudatja a közönséggel, hogy kedd és péntek kivételével délelőt­tönként, vasárnap egész nap vehetik férfiak igénybe a gőzfürdőt._______ Legújabb, igen hatásos bőrápoló és szépítőszerek az­­ Angol­ krém és szappan . A szeplőket és pattanásokat elmulaszt­ják, a bőrt fehérítik, finomítják. A krém ára­­ korona, próbatégely 60 fillér, szappan 70 fillér. Angol­ hölgypor a legfinomabb porcellánporból készítve, rendkívül kellemes púder, fehér, rózsa és krém színekben. Egy doboz 1 kor­, kis doboz 50 fill. E kiváló finom és teljesen ártalmatlan szépítőszerek Ma­rosvásárhelyt, kizárólag az „Arany Szarvas“ gyógyszertárban (Plébánia templom mellett) kaphatók. Kiadó úri lakás: Azonnal kiadó teljesen új úri lakás, mely áll: 4 szoba, téli ve­randa, konyha, éles kamra, cseléd fülke, fürdő szoba, külön pince, mosó konyha és fáskamrából. Víz­vezeték, szenyvíz csatorna és vil­lanyvilágítás bevezetve, külön ren­dezett udvarral Gecse Dániel­­utca végébe, illetve Teleky-utca 4. sz. alatt. Értekezni lehet Eötvös-utca 1. szám alatt Pálffy Domokos kő­műves mesternél. HA VALÓDI PÁLMA KAUCSUK SAROK „VAN CICŐ3ÉV Árlejtés fzindetménjl. A gegesi papi lak fel­építésénél a kőműves és ácsmunka Július 17-én sz. u. 1 órakor az iskolában tartandó árlejtésen kiadatik MA és a heti­lap napokon az első budapesti tambura, zene és­­ énekkar . Hangversenye­k ,TAB- vendéglőben. Szives látogatást kér­, BUSETK János. Bútorvásárlók ne mutsszák el Székely és Réti bútorgyárosok raktárait Széchenyi-tér V7. sz. alatt megtekinteni, mert nagyobb választékot, jobb bútort és olcsóbb árakat mint nevezett cég­nél sehol sem talál­­ná­nak. ......­Telefonszám: 214. Telefonszám: 214. Soha többé! Nem változtatom az én szap­panomat, mert mióta a Bergmann­­féle (Steckenpferd védjegyű) Steckenpfer­d- Liliomtej szap­pant használom Bergmann et Co. Tetschen a. E. cégtől, meggyő­ződtem, hogy az összes gyógy­­szappanok között egyedül hatá­sos a szeplő ellen is alkalmas szép, puha és üde bőr ápolásra. Darabja 80 fillérért kapható min­den gyógy­szertárban, hargeriában és illatszer kereskedésben. ti ZL­TZ Éíjcsenitp. SIMA FELÜLETŰ HORNYOLT TETŐ CSERED LEGOLCSÓBB FEDŐflHYflG. TÖKÉLETES VÍZMENTES FEDÉS. MÉLYÍTETT 1/ÍZCSflTORHflK­fi 1/ÍZHEKGYORS LEFOfYfiSfiRfl BIZTOSÍTOTT oldal szegély. TELJES BIZTONSÁG Dl H fl R­ELLEM. KÖNNYŰ SÚLY. CSEKÉLY TETŐ MEGTERHELÉS. Eladó telkek. A gyermekmenhely felé vezető főút mellett, kevéssel ful a Dr. Molnár Gábor-féle építkezés alatt álló telken, mintegy 15 telek eladóvá tétetik. Az összes telkek a gyermekmenhely felé vivő főútra nyílnak. Szélességük 19 -20 méter, mélységük 45—46 méter. Vé­telár négyszögölenként 14—18 korona. Értekezhetni lehet dr. Szentpéteri Ödön ügyvédi irodájában .Bólyai­ utca 13. Benke ház. A nagyérdemű közönség szives fi­gyelmét bátorkodom arra felhívni, hogy újabban egy olcsóbb fajta sört hoztam forgalomba Asztali Sör elnevezés alatt. Ez a sörfajta minőségileg ugyan kifogástalan, azonban foktartalma ki­sebb elismert minőségű Márciusi sörömnél, a­mire a nagyérdemű kö­zönség szíves figyelmét felhívni bá­torkodom. A sör palackozását a legújabb rend­szerű, különleges gépeken, nagy gond­dal eszközlöm, a­minél fogva az Eredeti gyári töltésű sör úgy ízre, valamint tisztaságra nézve is teljesen kifogástalan. Csak az a palacksör Eredeti gyári töltésű amely „Bürger“ cégnyomású dugóval és védjegyes cimkével van ellátva. Bürger Albert sörfőzdéje Maros-Vásárhely. Poralakban előállított limonádé Egy adag 6 fillér.­­ Touristadoboz 12 adaggal, a zsebben kényelmesen hordható alakban 80 fillér. Kirándulásokon, sport-tourokon, had­gyakorlatokon kitím­ő szolgálatot tesz. Bármely vízben oldva kitűnő ---------------limonádét ad. —-----------­Készíti: Ernő gyógyszerész kristálylimonádé gyára Szabadkán. KAPHATÓ: Szalmásy Gyula Bartha Testvérek Holbach és Soós Kovács Ármin Kiszling Ödön Lőrincz J. Farkas Zsigmondné Papp Zsigmond uraknál.

Next