Székely Nemzet, 1884 (2. évfolyam, 1-199. szám)
1884-05-04 / 69. szám
II. évfolyam. -SîSSS Szerkesztőségi iroda: Sepsi-Szentgyörgyön: Csiki-utcza Matyeovics-féle váz, hová a lap szellemi részét illető közlemények kiikilondfík. Kiadóhivatal: Jókai-uzomda-részvény-társulat hová bérmentesen küldendők, az előfizetési pénzek is hirdetése d 1K--------------------------SKtíK Előfizetési Ar helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . 10frt — kr. Félévre . . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. Sepsi-Szentgyörgy, vasárnap, 1884. május 4. NEMZET POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények Uija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. 69. szám.<5Sik Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csík-Szeredában T. Nagy Imre társszerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csik megyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Nyilt tér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimű politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy ivén, szükség esetén melléklettel. Kififizetési ára : egész évre . 10 frt. félévre ... 6 frt. negyedévre . 2 frt. 60 fér. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utalványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldánnyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb megtenni, mivel felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A .10 KAI - NYOM1JA - RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. A trónörököspár keleti utazása után. — május 3. (vs.) Vájjon a trónörökös keleti utazásából miféle tanulságot merít a mi kedves ellenzékünk ? Lapjai után ítélve, azt vesszük észre, hogy semmit. Megvan különben a mi igen tisztelt ellenzékünknek az a természetes taktikája, hogy ami neki nem válik előnyére, azt nem igen akarja észrevenni, vagy legalább is úgy tesz, mintha nem venné észre. Ha pedig figyelmeztetik reá, mást beszél, mint Bodóné, mikor a bor árát kérik. A trónörökös keleti utazásáról is sok mindent elmondott, csak egyet nem és pedig azt az egyet nem, amit hívei nyugalmának megszerzésére elmondhatott volna, hogy t. i. a világ nem veszett hát el, Bosznia okkupácziójának daczára se. Ezt nem mondta el a mi igen tisztelt ellenzéki sajtónk, mely pedig annyira meg volt egy időben rökönyölve, hogy még Montenegróhoz is levelezőt küldött tanácsot kérni, mondaná meg neki valamelyik montenegrói államférfi: vajjon mit kelljen csinálni Magyarországnak, ha azt akarja, hogy el ne vesszen a világ ? A montenegrói államférfi a mi bölcs ellenzékünk kétségbeesett levelezőjének meg is mondta rögtön és őszintén, hogy arra csak egy mód vagyon , ha t. i. Boszniát és Herczegovinát Montenegrónak engedjük át. A kétségbeesett levelező meg is irta ezt a „Pesti Napló“-nak rögtön és a „Pesti Napló“ hirdette is rögtön síínek-fának, hogy Magyarországra nézve a világ megmentésének csak egy módja van, ha t. i. Boszniát és Herczegovinát Montenegrónak engedjük át. Önökre ugyan még ezzel sincs megmentve Magyarországra nézve a világ, hanem a szerb misszió egyelőre legalább megelégszik vele. Majd Boszniából aztán könnyebben fog beszélgetni velünk. És míg a „Pesti Napló“ Montenegróval alkudozott, Lljubibratics az „ Egyetértés “-hez üzent át. „Értésemre esett — úgymond — a ti soraitokból, hogy Bosznia és Herczegovina oklaipáczióját hazátokra nézve nagy veszedelemnek tartjátok. Nos, hát én is a mondó vagyok és mert szivemen hordom hazátok sorsát, hát azt tanácsolom, hogy Boszniát és Herczegovinát adjátok nekem. Számotokra csak igy van menekülés.“ És erre Mocsáry Lajos, a szélsőbal feje és diplomatája mondott az országgyűlésen egy okos beszédet, melyből az sült ki, vajjon nem jó lenne-e az okkupált tartományokat Lljubibraticsnak átengedni. Indokolta pedig ezen indítványát azon bölcs előrelátással, hogy máskülönben elvesz reánk nézve a világ. Nemcsak a törököt fogjuk magunk ellen lázítani, nemcsak a szerbet, nemcsak a románt, nemcsak a bolgárt, nemcsak Montenegrót, hanem még az oroszt is és ha ez a hat potentát összefog, a szélsőbal sehogy sem foghat kormányra jutni. Ha már — úgymond — a muszkát nem ettük meg Plevnánál, hát legalább ezt a másik szerencsétlenséget kerüljük ki. És hiába mondtuk akkor jó Mocsárynak, hogy ne keseregjen ő ezen, mert hát az ilyen dolog nem a szélsőbal eszéhez való, ő azonban csak kesergett. Kesergett, sőt többet mondott. Még azt is mondta, hogy az okkupáczió esélyeiért Tisza Kálmánt teszi felelőssé. És Tisza Kálmán, hogy az elkeseredett szélbalt megnyugtassa, kijelenté, hogy elvállalja a felelősséget. És íme a koronaörökös keletre megy. Nem tudjuk, hogy vajjon hogy állt a szélbal hajaszála az égnek, amennyiben az uralkodóház iránt való ragaszkodását úgy bensőleg nem ismerjük, de ha a királyfit alattvalói hűséggel szeretik, sőt becsülik is, képzelhető, mennyire verte homlokukat a halálverejték, látván, hogy a királyfi e borzalmas összeesküvésnek barlangjába merészkedik. És képzeljük, hogy mily nagy volt meglepetésük, mikor a királyfit az összeesküvőkkel ölelkezni látták. Mikor a szultán megajándékozta őket brillanttal és drágakövekkel; a bolgár fejedelem pedig, aztán szerb és román királyok úgy fogadták, mint testvérüket, a népek pedig, mint fejedelmeik testvérét. És Montenegró államférfiénak és Lljubibraticsnak, e két nagy férfiúnak se híre, se hamva nem való, mintha nem is léteznének a világon. Jó Mocsáry pedig mélán hallgat. A lapok pedig úgy beszélgetnek, mint Bodóné, minden másról, de hogy Magyarországra nézve nem veszett el a világ, sem pedig Bosznia miatt nem esküdött össze ellenünk, sőt ellenkezően, az fűzi hozzánk szorosabban : hát erről igen bölcsen hallgatnak. Választási mozgalmak. A háromszéki politikai viszonyokról a Pesti Napló ma hozzánk érkezett száma oly tájékozatlan czikket közöl, amelynek megczáfolása egészen felesleges. Ha a közleménynek a legkissebb alapja volna, szívesen ráadnák magunkat a Pesti Napló oktatására, de hát olyan informáczióval állunk szemben, amelyet komolyan vennünk, tekintve a czikk együgyűségét, nem lehet. Hogy mennyire informálják helyesen a Pesti Naplót, arra nézve az alábbi nyilatkozat is tájékozást nyújt. A Pesti Napló és levelezője. A Pesti Napló május 2-iki számában egy közleményt olvasok, amelynek annyira tréfás színe van, hogy nekem e tekintetben a feleletet nagyon megkönyítette. Azt állítja a czikk szerzője, hogy én Jókai látogatása alkalmával megismerkedtem Beksics Gusztávval s azóta mellettem dolgozom.“ Kérem t. szerkesztő urat, méltóztassék tudomására juttatni a P. Naplónak, hogy én Beksicset évekkel ezelőtt ismertem már, mielőtt a P. N. levelezője talán újságot ismert volna. Hogy én a s.-szentgyörgyi választókerület polgárai előtt a jövő választásokat illetőleg nyilatkozatokat tettem, az olyan állítás, aminőket a Pesti Napló saját ismeretes hitelű forrásai után mai napság szerte-széjjel portál az igazság rovására. Kérem tudomására adni a Pesti Naplónak, hogy én a választókerületet nem reprezentálom s hogy egyénileg minő észrevételeim vannak egyik vagy másik jelölttel szemben, azt sem a Pesti Naplónak, sem az ő kitűnő hitelű levelezőjének diszkrécziójára nem szoktam bízni. Sepsi-Szentgyörgy, 1884. május 3-án. Császár Bálint, polgármester. A bereczki választókerületből vettük a következő sorokat: Nyilatkozat. Alább neveinket leírt bereczki választók és őspolgárok ezennel ünnepélyesen és nyíltan kijelentjük, hogy a Bereczkben 1. hó 22—23-ika közötti éjjelen 24 egyén által megtartott politikai értekezleten hozott képviselői kijelölést magunkénak nem ismerjük. Tiltakozunk azon feltevés ellen, mintha azon huszonnégy egyén, kik éjjel egy birtoktalan bérlő korcsmárosnál kijelölésekbe bocsátkoztak, a városi polgárság és választók érzelmeit tolmácsolták volna. Csak olyan egyéni és pénzkérdés, melyet mi alól hoztak meg velünk, hoztak oda olyan egyéneket, kiknek igen számbavehető része birtoktalan bevándorolt és egyáltalában befolyás nélküli egyénekből áll. Mi ünnepélyesen tiltakozunk az ellen, hogy ősi székely városunkban, hol ma magyarok és románok vegyesen választók, a nemzetiségi kérdést lelkiismeretlenül felszítva, pártczélnak eszközül oda dobva, az által zavartassunk meg különbeni békés egyetértésünkben, hogy városunkban román nemzetiségű egyén léptettessék fel. Ezen eljárás jellemzi azokat az értekezőket és azon kijelölőket, kik a „választók színe javának“ szeretik magukat neveztetni egy zsidó újságban. Kelt Bereczkben, 1884. április 27-én. Gábor Péter, 9 évig volt országgyűlési képviselő, kézdi járási szolgabiró, bereczki őspolgár és választó. Gábor Imre, Bereczk városi polgármester, r. kath. megyei főgondnok, őspolgár és választó. Finta János, városi főjegyző, őspolgár és választó. Farkas Ignácz, városi kapitány, őspolgár. Merza Kristóf, jegyző és választó. Fonáki Ignácz, képviselő. Id. Tréfás György, képviselő. Tréfás István, városi számvevő és őspolgár. Vatány Lajos, őspolgár. Ifj. Pénzes György, őspolgár. Tréfás Ferencz, őspolgár. Bara Mlihály, városi képviselő, őspolgár. Id. Farkas Ignácz, székely őspolgár. Vatány György, választó őspolgár. Bálint László, alesperes plébános és választó. Pénzes Lázár, városi pénztárnok, r. kath. megyei algondnok, választó őspolgár. Petri György, birtokos és választó polgár. Ifj. Tréfás György, őspolgár. Orbán Mihály, nyilvántartó és választó. Lőrinczy Dénes, őspolgár. Ifj. Gábor Imre, őspolgár. Szántó Lajos, kántor-tanító és választó. Id. Pénzes György, őspolgár és választó. Pénzes Imre, választó őspolgár. Sütő Imre, választó. Ifj. Klára András, őspolgár és választó. Szarka István, őspolgár és választó. Bene Mózes, választó. Lupány Imre, őspolgár és választó. Gábor József, választó. Tréfás János, őspolgár és választó, városi képviselő. Nemes János, őspolgár és választó. Lupány Imre, őspolgár és választó. Ifj. Klára András, választó. Dimény Pál, választó. Istók Bálint, őspolgár és birtokos. Klára István, őspolgár és birtokos. Miklós József, őspolgár. Vatány Ferencz, őspolgár. Esztény György, őspolgár és választó. Lukács Antal, őspolgár és választó. Kovács György, őspolgár és választó. Sütő János, választó. Lukács Al ó zes, őspolgár és választó. Ifj. Istók András, őspolgár és választó. Kosztiidi Ferencz, őspolgár és választó. Balázs József, őspolgár és választó. Bardocz János, pásztor, őspolgár és választó. Keresztes Lajos, őspolgár és választó. Bardocz Pál, őspolgár és birtokos, választó. A „Gazeta“ panasza. — május 3. Nem múlik el egyetlen alkalom, amit fel ne használjon a brassói „Gazeta“, a végből, hogy a magyarországi román ajkú polgárok előtt „ad oculos“ demonstrálhassa, hogy nekik milyen szerencsétlen állapotot juttatott osztályrészükül a sors. Amióta úgynevezett napilappá lett a Gazeta, egyre-másra kapja honfitársaitól a „felicitari“-kat, amelyek mind megannyian áradoznak a boldogságtól, hogy végre-valahára sikerült a brassói újságnak „szélesebb körben“ és „nagyobb számmal“ megjelennie az oláhok között. Hogy miféle eszközök segítségével sikerült a Gazetának azt a czélt elérnie, hogy most olyan községek is ingyen kapják a lapot, amelynek soha tudomása sem volt eddig a Gazeta létezéséről, azt mi most nem kívánjuk feszegetni. Tény, hogy a román elégületlenek eme szakközlönye terjeszkedik. A czélja felől kiki tisztában van már s a kinek még kételyei volnának a brassói újság intencziói felől, azok számára elég lesz a 48-ik számból egy kis ízelítő, a melyben a trónörökös párnak bukaresti látogatásáról czikkezvén, a többek közt ezeket írja:* „Ma Rudolf főherczeg Bukarestben nemcsak mint Ferencz József császárnak fia, hanem mint a Habsburg dinastia 3 millió román alattvalóinak leendő fejedelme üdvözöltetik, és majdnem lehetetlen, hogy azon örömkehelyben, melyet Bukarest az osztrák trónörökösnek nyújt, bele ne vegyüljön egy keserű csepp, a midőn vissza gondolnak azon üldözésekre, amelyeket szenvedniök kell az ide való testvéreiknek. Azon számtalan üdvözletben, amellyel fogadják a trónörökös párt a román fővárosban, tudjuk jól, hogy kifejezve van azon remény is, hogy az uralkodó Ilabsburg ház közbenjárása következtében javulni fog az itteni románoknak helyzete is. Ezen remény méltányos, és azt hisszük, hogy ha ez be nem teljesednék, akkor a mi monarchiánknak jövője elhomálysulna, mert ez annak szomorú bizonyítékául szolgálna, hogy az államférfiai nem fektetnek súlyt a keleti népek rokonszenvére.“ * Ideje már, hogy azokra az „üldözésekre“, amikkel a Gazeta rémitgeti a maga népét, megadjuk a feleletet. Hát biz itt nálunk úgy „üldözik" a román ajkú polgárokat, hogy iskoláikat a kormány ellátja bőven pénzzel, épületekkel, teljes felszerelésekkel, tanítókkal; aztán a parlamentben kiváló gondot fordít arra, hogy a fölmerülő speciális nemzetiségi kérdések aként intéztessenek el, hogy panaszra a magyar állam polgárai között a románoknak okuk ne legyen. Aztán ennek a kormánynak az „üldözése“ még odáig is kiterjed, hogy azok a román ifjak, akik az egyetemeket elvégezték, mind megannyian bekerüljenek magasabb állami hivatalokba. Számítsa csak össze a Gazeta a tanári, mérnöki, orvosi stb. állami hivatalokon kívül, a jogi karnál hány román van a kir. ügyészek, törvényszéki bírók, járásbírók stb. között. S ha pontosan utána számított, akkor az arány nagyon meg fogja lepni őt s igen nagyon meghazudtolja az „üldöztetési“ mániában szenvedő beteg Gazetát. Hát ha még hozzátesszük, hogy a megyei közigazgatási névsorok milyen arányban vannak román tisztviselőkkel megrakva , szabad-e akkor a Gazetának panaszra fakadni ? Hanem hát ez így szokott lenni. Adj a tótnak szállást s kiver a házadból. Legalább arra mutat a Gazetának az a nagyszabású fenyegetőzése, hogy ha javulni nem fog az ők helyzetük, hát akkor a monarchia jövője fölött beborul az ég. Akkor ők maguk lesznek kénytelenek demonstrálni, hogy a keleti népek rokonszenve döntő befolyással van a mai állami életünkre is. Lám, lám! És még elnyomatásról, üldöztetésről panaszkodik az a lap, amelyik így mer írni (mert szabad) a magyar államban. Vajjon mit szólna a román kormány, ha a moldvai magyarok, vagy a bukaresti kis magyar lap ebből a tónusból próbálna húrokat pengetni ? Gondolkozzék a Gazet’a s lásson tovább az orránál. A repülő hazafiak Csikban. I. Szárhegy, ápr. 29. A „bonmentők“ tegnap (28-án) Remetére utaztak Ugrón Gábor, Splényi Ödön br., Incze Jóska s más apró kortesek személyében a kitűzött hadjáratra. Feles számú hallgatóság jelenlétében el is mondották a mondókáikat, mely — kivált az Ugroné — nem állott másból, mint a Dobránszky rágalmazásából, de bizony azért az „éljen“ nagyon soványan eresztett. Egyébiránt csend lévén, örömük-