Székely Nemzet, 1894 (12. évfolyam, 1-195. szám)

1894-10-12 / 152. szám

------------------Október 12.SZÉKELY NEMZET. 152. sz,am. a fokozást már csak a fogyasztási adóknál lehet megtenni. Elsőnek tervezi ezt a szeszfogyasztási adónál. Beszéde végén azt óhajtja a miniszterelnök hogy az előirányzatot előzetes tárgyalás czéljából a pénzügyi bizottsághoz utasítsák. (Viharos éljenzés és taps.) Elnök ily értelemben mondja ki a határozatot. A föltámadt Memorandum-per Kolozsvár, okt. 9. Lázár Aurél kir. ügyész közvádló vádbeszéde nagy és frappáns hatást gyakorolt jelenlevő magyar hallgatóságra. Befejezése, melyben mint román származású ember visszautasítja a nemzetiségi üzelmeket és tiltakozik ellenük, valósággal gyújtó hatású volt. A hallgatóság lelkesen megéljenezte és megtapsolta a kir. ügyészt, ki e sajtóperben betetőzte a nemzetiségi pörökben tanúsított igazán buzgó és sikeres működését. Abn Septimiu a vádbeszédre megkezdi védelmét és előadja, hogy nem kíván a közvádló történelmi fejtegetésére reflektálni, bár most is csábítja erre az alkalom. Ámbátor matematikai bizonyossággal előre látja sorsát, mégis szükségesnek tart egy pár megjegyzést. A memorandum nem is az ő munkája, hanem az egész román népé, tehát a vád tulajdonképen egy támadás a román nép ellen, melynek sérelmei a memorandumban fejeztettek ki. Tagadja továbbá, hogy a memorandum magában foglalná a törvény kötelező erejének megtámadását. A román nemzeti párt törvényes eszközökkel törekszik Erdély autonómiájának restituálására, épen mint a függetlenségi párt Magyarország függetlenségére. Különben az egész párt politikai üldözésnek tartja és e tekintetben csatlakozik a dr. Ratio nyilatkozatához, melyet a per főtárgyalása menetén tett. Ezt kéri is felolvastatni. Végül (egyre akadozóbban beszélve) kijelenti, hogy nemcsak lemond a védekezésről, hanem — ellenkezőjét — ő vádolja az ügyészt, hogy ilyen kényes politikai kérdést bíróság elé hozott. Elnöke kifejezés miatt rendreutasítja Albinit, megjegyezve, hogy neki, mint vádlottnak, nincs joga az ügyészt vádolni. Ami pedig a Ratiu-féle nyilatkozat felolvasását illeti, ezt a bíróság nem engedi meg , de ha a vádlott szükségesnek látja, a maga védelmére idézhet abból. Albini megjegyzi, hogy egyszerűen csatlakozik a Ratiu által előterjesztett deklaráczióhoz, mely annak idején magyar és román nyelven is megjelent, tehát eléggé ismeretes. Lázár Aurél kir. ügyész mondta el most rövid és hatásos replikáját. Albini , úgymond az ügyész, mindegyre hangsúlyozta, hogy nem védi magát, pedig nemcsak ezt tette, hanem hozzá még vádolt is. Vádolta az ügyészt, hogy kényes politikai kérdéseket bírósági megtorlás alá von. Azt állította, hogy e per nem jogszolgáltatási tény, hanem politikai üldözés. Ez valótlanság. A memorandum-per vádlottjai a törvény kötelező erejét támadták meg és nyilvánvaló összeütközésbe jöttek — nem más fórumok elbírálása elé tartozó politikai érdekekkel — de egyszerűen a büntető törvénynyel. Mindenkinek lehetnek politikai jogos aspirációi, törekedhetik is azok érvényesítésére, törvényes úton, az alkotmány korlátai között De a jelen per vádlottjainak sem aspirációik nem jogosak, sem a mód nem törvényes, amelylyel azok megvalósítását czélozzák. Albini nem kívánja a replika tolmácsolását és lemond a viszonválasz jogáról. Ezzel az elnök befejezettnek jelentette ki a vitát és összegezte a vád és védelem részéről felhozottakat. Ezek után az esküdtszék átvévén az elkészített kérdéseket, visszavonult tanácskozásra. Jó fél óra után véget ért az esküdtszék tanácskozása és dr. Farkas Lajos kihirdette a határozatot. Az esküdtszék feleletei a következők : I. Meg vannak-e az esküdtek lelkiismeretükben győződve arról, hogy a kérdésben levő memorandum inkriminált tételeiben benfoglaltatik a büntetőtörvény 173. §-ában körülírt vétség : a törvény kötelező erejének megtámadása ? I igen, s nem. II. Közreműködött-e Albini Septimiu a memorandum terjesztésében ? — II igen, 1 nem. III. Vétkes e ? 10 igen, 2 nem. Elnök: Az esküdtszék határozata tehát elmarasztaló A jelen tárgyalás költségei 46 irtot tesznek ki. Ezenkívül a vádlottat megfelelő rész terheli a főtárgyalás alkalmából fölmerült költségekből. Lázár Aurél megtevőn a büntetés kimérésére vonatkozó indítványát, a vádlottat a középmértéken felül kívánja büntettetni. (A büntetés maximuma 5 évi államfogház.) Továbbá elmarasztaltatni kéri a költségekben, valamint abban, hogy az ő terhére az Ítélet hét hírlapban közzététessék. Albini csupán annyit jegyez meg, hogy ügyét a törvényszék ítéletére bízza. # A SZÉKELY NEMZEt TARCZAJA. Justh Zsigmond. (1863—1894. Egy rövid telegramra ejtette ma gyászba az ifjú magyar irodalmat; a telegramra azt a szomorú hirt hozta, hogy egy mindenektől szeretett, kedves és geniális fiatal ember, Justh Zsigmond, Cannes-ban, a liguri-tenger partján, korán reggel mindörökre elszenderült. Szomorúságot és fájdalmat kelt ez a lesújtó hit mindenütt, ahol a magyar litteratura iránt érdeklődnek. A Justh Zsigmond nevét nem kapta ugyan szárnyra valami száguldó szél és népszerűség dolgában nem vetekedhetett a legdivatosabb írókkal, de akik egy-egy rövidke dolgozaton keresztül pillantottak e lángoló és szünetlenül munkálkodó lélekbe, őszintén sokat vártak ettől az előkelő, művelt és szeretetreméltó gavallértól. Mert Justh Zsigmond igazi gavallér volt; nem a kártyázó, dölyfös, külső eszközökkel tüntető gavallérok egyike, hanem egy fiatal grandseigneur, aki sokat látott, világfiak és műveit asszonyok között töltötte el az ifjúsága javarészét és utolsó perczéig olvasott, tanult, dolgozott, hogy a legnagyobb elmékkel való konnexióját megőrizhesse. Ez a beteg tüdejű, lázzal küzködő fiatal ember, aki egy kényelmes úri kastélyból lépett ki a világba, egy csodálatos bővülésekre képes, lágy és nemes érzésekkel tele szívet hozott magával, amely a legkeserűbb czinikusokat is meghódította. Csupa lelkes ambíczió, csupa tiszta jóakarat, csupa betöltetlen vágy hullámzott a lelke mélyén és ha egy gaz és könyörtelen betegség időnek előtte meg nem öli, igazán nagyszerű dolgok őrzik meg emlékét az irodalomban. Budapesten nem lakhatott sokat, ha visszatért, csakhamar üldözőbe vette megint egy áskálódó és alattomos kórság, és akkor ismét felhajtott gallérral, meleg shawlokba burkolózva kellett elfoglalni a helyét a jól elzárt kupékban, amelyek a Délvidék, a napsugár felé robogtak. De amikor itt volt, késő tavaszszal vagy kora őszszel, egészséges és munkabíró ember szívósságával dolgozott tovább az ő régi, dédelgetett, lelkéből nőtt tervén, hogy a magyar írók és a magyar művészek társadalmi helyzetét megjavítsa. Finom kis szalonja mindig tárva-nyitva állott az igazi művészlelkek előtt, és a hideg arisztokrata kandallók közül egy fanatikus ember mámorával érteskedett szünet nélkül azon, hogy az írók és művészek végre igazán szívesen látott vendégei legyenek a gazdag mágnások termeinek. Gróf Csáky Albinné, ez a nemcsak születésre, de gondolkodásra is főrangú asszony, az ő kezdeményezésére hívta össze irodalmi estéit ; a Wenckheim-, a Károlyi paloták műpártoló soiree-i, a Műbarátok Körének összejövetelei, gyönyörű és drága irodalmi kiadványai nagyobbra az ő finom ízlésének köszönhetők. Szenttornyai falusi kastélyában mindig vidám kedvvel pingálgatott nyarankint egy kis eleven festő kolónia, a szalonban mindig volt egy egy zongorázó művész, egy-egy nagy és hírneves hegedűs. És a szenttornyai fiatal legények, csinos paraszt leányok vasárnaponkint népies színjátékokban szerepeltek egy szellős aréna színpadán, amelyet az ifjú uraság építtetett a saját pénzén és ahol ő maga volt a rendező, a direktor, a díszletmester, sőt — ha kellett — akár az intrikus színész is. Az év egy nagy részét Párisban töltötte, az előkelő franczia társaságokban szerették, dédelgették, világhírű írók szívesen leveleztek vele. De párisi lakásán épp úgy, mint Budapesten vagy a szenttornyai kastélyban, mindennap Íróasztalánál töltött egynéhány órát és minden évben jelent meg egy-két figyelemreméltó műve. Legelébb a Káprázatok czímű könyv, amelynek egyik darabja, a Taedium vitae, a legnagyobb irodalmi mestereknek is díszükre válnék, utóbb a művészszerelem, a Hangulatok, a Gányó Julcsa, A pénz legendája, A puszták könyve, amely Párisban is feltűnést keltett. Legutóbb egy franczia nyelven kiadandó magyar verses antológiát is tervezett, de ez — mint annyi terve — örökre sírba szállt vele. Cannes-ben halt meg, a genuai tengeröböl partján, Nizza, Montecarlo, Monaco szomszédságában, Európa legeslegszebb pontján, ahol e rideg, esős, csúf októberben is aranyos napsugarak csillognak a tenger vizén és rózsák, pálmák illatoznak a virágágyak harmatos keretében. A napsugár, az aranys napsugár is hitelenül elhagyta szegényt, pedig sok-sok esztendeje már, hogy a napsugár ápolta és lágy verőfény hosszabbította meg folytonosan az életét. Amikor itthon megkezdődtek a csúf, piszkos őszi esők, amikor a felöltők előkerültek a szekrényekből, Justh Zsigmond nyomon követte a költözködő napsugarat, s meg sem állt Indiáig, Egyptomig, Palermóig, ahol a boldog emberek nem ismerik az esőt, a húszfokos Celsiust, a nehéz, bélelt kabátokat. De az édes, meleg, aranyos napsugár ez egyszer hidegen elhagyta — és mig a cannesi diguen világos ruhás kisasszonyok csevegtek, mig a vitorlák gyorsan siklottak tova a kék vizen Mentone vagy Ventimiglia felé, a szegény Justh Zsigmond magányosan, távol azoktól, akik szerették, elhagyatva szögezte kialvó szemeit egy rideg fogadóbeli szoba plafondjára. Talán a Riviéra narancsillata beömlött a nyitott ablakon s a napsugár, amely annyi éven át éltette, talán végigsiklott még egyszer paplanán, de azután hideg, sötét és siketítően csöndes nyugalomba folyt össze előtte minden : a virágillat, a kék vizek, a lágyan tovaröppenő vitorlák . . . * Justh Zsigmond utolsó munkája egy Fuimu czímű regény volt, amely csak később fog napvilágot látni. A regényhez Pekár Gyula és Malonyay Dezső írták az előszót, a meghalt szerző kérésére. Ezt az előszót, amely ma oly szomorúan aktuális, a következőkben közöljük : Paris, 1894, október . . Kedves barátunk ! Most, hogy olyan kellemesen és mégis kissé szomorúan gondolunk vissza azokra a szeptemberi délutánokra, melyeket a te rideg szállóbeli szobádban töltöttünk a Hotel Burgundyban — mint egy szép szimfónia visszhangja rezeg át lelkünkön a „Faimus“ emléke. Kefelevonatait mi olvastuk föl neked. Te nehéz beteg voltál és csak sápadtan ültél székedben, mi, az egészségesek, azonban még jobban kipirultunk arra a művészi élvezetre, melyet igazában csak a bohéme-emberek ismernek, amelyet csak egy szép és nagyszabású mű első hallásánál érez az ember. „Faimus !“ — oly találó ez a czim s mint egy kincs, hatalmas álomban vonulnak még most is lelki szemeink előtt annak a te pusztuló olygarchavilágodnak olyan csodásan élő alakjai. Te itt hagytad a ködösülő, hüvösödő Párist s a Lago-Maggiorera mentél napot keresni — mi itt maradtunk magunkra a Te és a „Fuimus“ hatalmas emlékével. Könyved mély benyomást gyakorolt reánk, s minthogy az ember arról, amit szeret, szeret beszélni is, engedd meg, hogy mi is elmondjuk most azt, ami lelkünkön van. E könyvednél, mely cziklusodnak már negyedik kötete, van mondanivalónk. Érdekesnek és nagyon tanulságosnak, találjuk azt az utat, amelyet modern művész-lelked megtett, amíg a „Faimus“-ig eljutott. Ha jónak látod, tedd e levelünket, kérünk könyvedhez bevezetésnek. (P. N.) A bíróság d. u. 6 órakor hirdette ki az ítél szerint Albini Septimiu két évi és hat havi államfogház büntetésre ítéltetik. Köteles hordozni a jelen tárgyalás költségeit, valamint a főtárgyalás 3011 frt 93 kvnyi költségeiből arányos részt. Köteles továbbá a jogerejűvé válandó ítéletet a saját költségén és az állam nyelvén közzé tétetni a „Kolozsvár“, „Ellenzék“, „Erdélyi Híradó“, „Hermannstädter Zeitung“, „Tribuna“, „Faia Poporului“ és a „Nemzet" czimű hírlapokban. A büntetés kimérésénél súlyosító körülménynek vétetett, hogy Albini a perbe vont román komitónál mint titkár működött és hogy Bajtóvétségért már büntetve volt. Albini semmiségi panaszt jelent be. Az ügyész megnyugszik az ítéletben. Elnök: A tárgyalást befejezettnek nyilvánítom. (Élénk „Szetreaszka!“ kiáltások a hallgatóság soraiban.) Elnök erélyes hangon csendre inti a hallgatóságot és felhívja a rendőrbiztost, hogy gondoskodjék a nyugalom fentartásáról. Rendőrök lépnek a terembe, mire a közönség példás rendben szétoszlik. * A tárgyalás végeztével együtt maradtak azesküdtek, akiknek nevében dr. Szádeczky Lajos felkérte a törvényszék elnökét, hogy a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel gondoskodjék arról, hogy a meghívott esküdtek bár a sok sajtóper által erősen igénybe vétetnek, mégis tartsák polgári kötelességüknek pontosan megjelenni, az akadályozva levők ezt előre jelentsék be, hogy így az esküdtszék megalakulása ne tartson órákig, ne vesztegessék épen a pontosan megjelenők a várakozással és az esküdtszék kiegészítésével órákig az idejüket és hogy — a mi fő — ezáltal a magyar esküdtszéki intézmény tekintélye ne csorbíttasék. Dr. Szentkereszty elnök megígérte, hogy a saját hatáskörében erre nézve meg fogja tenni a lehetőt és megkeresi Kolozsvár város polgármesterét is, hogy az esküdtek összehívása körül valamely czélszerűbb módot alkalmazzon. ORSZÁGIG VOLIÁS. Budapest, okt. 9. A képviselőházban ma a nap eseménye Wekerle Sándor miniszterelnök mint pénzügyminiszternek az 1895-dik évre szóló expozéja volt. Előbb az elnök indítványozta, hogy a főrendiháznak a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényjavaslat elvetése tárgyában beérkezett üzenetét f. hó 17-én, szerdán, tárgyalják. Helfy Ignácz a képviselők iránti tekintetekből kik most ismét hazamennek s részben a gazdasági munkákat kívánják végezni, a tárgyalást 28 óra kívánta halasztatni, ámbár másképp szeretné, ha minél előbb vége lenne már az egyházpolitikai izgalomnak. Horánszky Nándor azonban hozzájárult az elnök propozíciójához, úgyszintén Péchy Tamás is, ki igen helyesen figyelmeztette a képviselő urakat, hogy az ország ügye is kötelesség, melyet három havi pihenés után talán szintén teljesíteni kell, így tehát 17-ére tűzték az üzenet tárgyalását. A Wekerle által előadott jövő évi költségvetés rendes kiadásokban 421,053,098 forintot, rendes bevételekben 445,375,831 forintot mutat föl, tehát 24,322,733 forint többletet. Azonban a rendkívüli és átmeneti kiadások és átmeneti bevételek folytán úgy módosul a végeredmény, hogy tiszta fölösleg 18,309 forint marad, 93,379 forinttal kevesebb, mint tavaly. A kiadások 26,470,263 forinttal nagyobbak, mint a múlt évben, ebből legtöbb esik a pénzügyi és a kereskedelmi tárczára, legkevesebb a honvédelmire, utána az igazságügyi tárczára, amelynek javára csak 343,885 frt van több fölvéve mint 1894 ben, pedig a sommás eljárás és más nevezetes törvények lépnek életbe. Különben pedig az expozé realitást, takarékosságot, a bevételeknek az adózók újabb megterheltetése nélkül való szaporítását tünteti föl és különösen a bevételek szaporítására nézve a szesz-egyedáruság behozatalában kulminál. Az expozé előterjesztése után Wekerle miniszterelnöknek még helyt kellett állnia Ché-ard Raoul franczia hírlapírónak a „Figaróban“ megjelent közleménye miatt, melyben az erdélyi nemeseknek épen nem mond hízelgő bókokat. Azt kérdezte tőle Kovács Albert, igaz-e, hogy ő mondta a bókokat Chélardnak és ha nem igaz, hát akkor mit mondott mást ? A miniszterelnök mindkét kérdésre preczíz, korrekt feleletet adott. Soha ilyeneket nem mondott, sőt az erdélyi nemesekről nem is beszélt, az oláhoknak nem ígért semmi engedményt, sőt kiemelte, hogy minden vádjuk jogtalan és igaztalan és hogy ezentúl is az izgatások ellen igazsággal párosult szigorúság lesz a vezérelve. Kemény János báró, szelidebb formában ugyanazt kérdezvén, a felelet mindkettőnek szólt és mindkettő, valamint a ház is helyesléssel vette tudomásul. Bernáth Béla egy franczia szőlőbetegség iránt interpellálta Festetica Andolf gróf földművelési minisztert, ki első debütképen általános megelégedésre azt felelte, hogy van e betegségről tudomása, csakhogy a hazájában sem ismerik még annak lényegét, de bármilyen legyen is, évrendszabályokat tett annak behurczolása ellen. Ezzel az ülést az elnök berekesztette. A legközelebbi ülés tehát f. hó 17 én lesz, midőn a főrendiháznak a vallás szabad gyakorlatára vonatkozó nuncziumát tárgyalják. A főrendiház a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta részleteiben. Mindjárt az i-bő szakasznál Hornig Károly báró, veszprémi püspök újdivatú reverzálisokat akart a törvénybe belehozni, azzal, hogy a szülők ne a világi hatóság előtt nyilvánítsák ki megegyezésüket a gyermekek által követendő vallásra nézve, hanem a lelkész előtt. E módosítást Eötvös Loránd miniszter erélyesen ellenezte és ha elfogadtatnék, az egész javaslatnak a harmadszori olvasásnál való visszavetését helyezte kilátásba. Szilágyi Dezső miniszter is kikelt ellene, kiemelvén, hogy a lelkész vallási ügyekben bizonyára nem lehet elfogulatlan. Ifj. Széchenyi Imre kérte is a püspököt, vonja vissza módosítását, mert ez méltán sértheti a protestánsok érzékenységét. Zichy Nándor gr. pedig azt ajánlotta, hogy csak keresztény szülők köthessenek egyezséget a gyermekek vallására nézve. Csorba Bódog kir. táblai alelnök, a nem recipiált és el nem ismert vallásfelekezetekre vonatkozó részét a szakasznak kihagyatni kérte. Vaszary Kolozs herczegprímás indítványozta, hogy ha a veszprémi püspök indítványát el nem fogadják, tegyék oda, hogy a szülők hitelt érdemlő tanuk előtt köthessék meg az egyezséget. Ezt is ellenezte Szilágyi, mert közhitell okirat kö.t A főrendiház valamennyi módosnak unkázta, csak aIzerdáét fogadta el. A többi szakaszoknál is iparkodtak tönkresilányitani a szabadelvű intézkedéseket Zohy Nándor gróf és társai, de a túlnyomó többség mind elvetette a módosításokat és az eredeti szöveget fogadta el. Az utolsó szakasznál Prónay Dezső báró kívánta, hogy a kötelező polgári házasságot ne csupán e törvénynyel, de a vallás szabadgyakorlatáról szóló törvénynyel is együtt (junktim) léptessék életbe ; Vaszary herczegprímás pedig óhajtotta, hogy a junktimot egyáltalán mellőzzék, de a főrendiház mellőzte az indítványokat is és harmadik fölolvasásban majdnem egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot. II. Budapest, okt. 10. Az egyházpolitikai törvényjavaslatok sorában az utolsót ma tárgyalta a főrendiház. A második egyházpolitikai harc hetedik napján az állami anyakönyvekről szóló javaslat került a méltóságos Ház elé, melynek már külső képén is meglátszott, hogy kimerítette a vita az idegeket. De nem merült ki az érdeklődés, mely a harcz utolsó nagy jeleneténél épp olyan élénk volt, mint akkor, midőn egy héttel ezelőtt bevonultak a méltóságos urak a Házba, hogy előbbre vigyék, vagy megakadályozzák Magyarország haladását. úgy látszik, hogy a liberális párt, valamint az egyházpolitikai ellenzék teljes erővel vonult ki az utolsó küzdelemre. A vita egyáltalán nem tüntetett fel nevetesebb mozzanatot. Gróf Zichy Nándor az ellenzéki vezér e javaslatnál is megtette kötelességét. Álmosan beszélt, beszéde egészen beillett abba a szürke ködös hangulatba, melyet tíz őszi idő borított a Ház fölé. — Tűz és elevenség sugárzott ki Szontagh Pál liberális beszédéből, a melyben rámutatott arra, hogy a papi anyakönyvekben bizony sok hiba van a kréta körül. Példákat is hozott fel s úgy csoportosította, hogy mindegyik felekezet megkapta a magáét. Gróf Szapáry István szólott röviden. Ellenzi a javaslatot, a mi a volt főispánoknál nem épen szokatlan. A javaslat védelmére Hieronymi Károly belügyminiszter mondott tartalmas beszédet,melynek legérdekesebb argumentuma az volt, hogy ez a javaslat tulajdonképpen nem is egyházpolitika, hanem közigazgatás. Ami pedig a közigazgatási kérdéseket illeti, abban a kormány sajnálattal látja, hogy az ellenzék olyan taktikát követ, amely csak kifogásokat emel, vádol, de pozitív alap nélkül.