Székely Nép, 1909 (27. évfolyam, 1-142. szám)
1909-07-31 / 82. szám
XXVII. évfolyam. 82. szám. Szombat Sepsiszentgyörgy, 1909. julius 31. Előfizetési ár : vidékre postán, v. helyben házhoz hordva , egy évre . . . 16 K. | Egy negyed évre . 4 K. Egy fél évre . . 8 K. ] Egy hónapra 1 K 50 1. Egyes szám ára 10 fillér Szerkesztőség bérmentetlen leveleket nem fogad el és kéziratokat nem ad vissza. A papírnak csak egyik oldalára tessék írni. Telefonszáma 23. SZÉKELY NÉP POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. A FÜGGETLEN VÁRMEGYEI PÁRT HIVATALOS LAPJA. Megjelenik hetenként háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. SZERKESZTŐSÉG : Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos tér 78. Felelős szerkesztő: DK. DAMOKOS ÖDÖN. Előfizetési árakat, hirdetéseket és nyílttérire való közleményeket a kiadáshivatal részén fel. HIRDETMÉNYEK DÍJA : 4 hasábos petit sorért, vagy annak helyéért . 12. Nyilttér sora...................................................... 30 f. A hirdetmények s nyíltterek díja előre fizetendő. KIADÓHIVATAL : Sepsiszentgyörgyön, Kossuth Lajos tér 78. Az „Intő jelből. „Intő jel“ cím alatt haragszik a „központi párt hivatalos lapja“, hogy nem irtunk dicséreket az elvirult tulipán egyik viselője mellett, sőt bátrak valánk feltételezni, hogy tiszteletére nem fognak diszszónoklattal kirukkolni Kovásznán, a kerületében. Ezért „farkasok“ vagyunk, „konkolyt“ hintünk, „intrikáló csoport“ vagyunk, kik „kikezdettük“ azt a tulipános képviselő urat, aki vármegyénkben „állandó békességet óhajt“, természetesen az új választások idejére is és elsősorban magának. És félrevezetik a nagyharang. Pedig semmi egyebet nem akartunk, mint kifejezést adni annak, hogy nem lenne helyes a képviselő érdekében politikai tüntetéseket seenirozni, „megalapozási“ műveleteket végezni akkor, midőn a főispán bemutatkozó látogatásra megy a járásba, amely választókerület is. Mindig azt vitattuk, hogy a főispán felül áll a pártokon és nem valamely pártnak, hanem az egész vármegyének főispánja. Ezért csakugyan nem lett volna helyes, amint a múlt igazolja, hogy a főispán megjelenése politikai tüntetésekre, a pártérdek és egyes tulipánoskodók szekerének tolására használtassék ki. Ezt tudhatná a szóbanforgó képviselő úr is, ki sokat fáradozott „ott fent“, hogy a volt főispán által „contra nos“ vezetett pártháború áldozatának életét, „áldozatkészen“, „hátsó gondolatok, önző egyéni érdekek“ nélkül kisegítse a vízből és megtartsa sokaknak vízbe mártása árán is, a főispánság „békességes“ párnáján. Ezért nem tette reánk az „őszinte“ kísérő benyomását, midőn róla, mint praeferenter kísérőről szólott a harsona. Ha ártatlan megjegyzésünk elég a „zavar okozásra“, „összhang megbontásra“, akkor csakugyan igen sárgulnak az „akácfa lombok“ és hiában íratott az „Intő jel“. Orbaiban sem fog kétszer nyitni az akácfa virága. Talán egyebütt sem! Az ettől való félelemnek érzete tűnik ki a cikkből és valamelyik megye bizottsági tag azért heccel, intrikál ama képzelt „érdekcsoport“ ellen, amely a „függetlenségi párt mesterséges altatásának idejét“ arra használja, hogy „kilebbentse azokat, kiknek nem az akáclomb a jelvényük.“ De hiába! Ha abban áll az „összhangnak“ az értéke, hogy az új választásoknál ismét idegen invázió utalványosai vegyék birtokba a székely választókerületeket, bármily jelvényt fognak is viselni, az ellen állást foglalunk és nem riaszt el sem a főispántól való félelem (?), sem az „Intő jel“. Csak azt sajnáljuk, hogy lapunk régi barátja „ellene irányuló mesterséges hangulatkeltésnek“ olvasta azt a hírt, mert az nem ilyen forrásból fakadott, hanem azon ismert korrekt magatartásból, melyet ő a közéletben mindenhi tanúsított. Ezért nem hisszük, hogy folyó hó 28-ról a „Kovásznai esethez“ cím alatt a „Központi hivatalosban“ megjelent leveléhez fűzött kommentár tudtával keletkezett volna. És feltételezzük, hogy ez a bomba célt tévesztett, mint többi társai, melyekkel laptársunk a „mesterséges alvókat“ ellenünk felkelteni annyiszor megkísértette. Mert rosz ágyú az, melynek irányzéka csak a pattantyúsnak külön igazsága és nem az általános, az örök, mindnyájunknak igazsága. Mi mindnyájunk igazságáért küzdünk. És bármennyi intrika, ugratás, intőjel állitassék szembe, haladunk az egyenes után. „Nincs szükségünk intőjel“-re ! A SZÉKELY NÉP EREDETI TÁRCÁJA. Emlékezés I. Mikes Kelemenről. 1600-1760. — Elmondta Antal Lajos ref. pap a julius 24-én Zágonban tartott Mikes-ünnepélyen. — Ünneplő gyülekezeti Az emlékezés futó szárnyain szálljunk vissza a 200 éves múltba. Pillantsunk be nemzeti történetünk ama drámai korszakába, mely honfiúi lelkesedéstől táplált fényes csaták győzelméről s aztán a majtényi síkon bekövetkezett katasztrófa után Rákóczi kesergőjén regél nekünk. Kurucok vezére áll e kornak várfokán, fejedelmi kezében a kibontott zászló s rajta nemzeti létünk legfőbb feltétele s ma is eszménye „pro patria et libertate.“ E kor II. Rákóczi Ferenc kora! Vagy nevezhetjük is, hogy ez történelmünknek az idegen önkény és zsarnoki uralommal szemben a haza, a nemzeti lét és jogok védelme s függetlenségéért kifejtett nemzeti ellenállás és vívott harcok legfénylőbb korszaka. Igen! Nagy Lajos, Mátyás, Hunyadiak után a Bocskay, Bethlen és I. Rákóczi György nyomain haladó legszentebb erényünk a hazaszeretet és nemzeti öntudat utáni harckora. Benne az elnyomatás sötét éjszakájából, mint derengő égnek csillagai gyorsan tűnnek fel a hősök s ezek élén, mint a reménytől pirkadozó hajnalból felkelő ragyogó nap, maga a vezér II. Rákóczi Ferenc! Ah, 1703—1708 augusztus haváig nemzeti történelmünk egy kuruc hősköltemény! De, mert az állhatatosság nem volt soha a magyarnak erénye, sőt átka a visszavonás, Ocskay rut árulása folytán a trencséni ütközet után hőskölteményünk a majtényi síkon véget ért. A nemzet letörve jön, mégis Bécs aggódik, „a magyar csak alszik, de nem halt meg, s a szatmári békében üres konc gyanánt oda dobja neki ígéretül a nemzet vérrel pecsételt alkotmányának megtartását. Kegyelem sugárzik a vérrózsák aljában rejtőző kígyónak ajkáról a fejedelem és vezérek felé, de sajgó szivek azt tanácsolja : „Ne hidj magyar a németnek Akármivel hitegetnek: Mert ha ád is nagy levelet Mint a kerek köpenyeged, S pecsétet üt olyat rája, Mint a holdnak karimája Nincsen abban semmi virtus, Verje meg a Jézus Krisztus !" S a fejedelem és vezérei emigránsokká lesznek. Kezükbe véve az önkéntes számkiűzetés vándorbotját, itt hagyják a szülőföldet, mindent a mi az emberi szívnek drága kincs, édes anyát, gyermeket, dús vagyont — keresik a nincsent! Kibujdosnak a havasok földjére, innen Nagy Péter cár kecsegtetése elül Franciországba s végre a hiú reményektől vezéreltetve nagy Törökországba, hogy a meghiúsult remények után a Marmara tenger partján szállásul kijelölt Rodostóban végezzék be remeteségben leélt napjaikat. De ugyebár ünneplő gyülekezet, nem lehet célom ez alkalommal sem a kornak hű történetét, sem ama szabadsághősök jellemrajzát adnom, akik ma is, mint a nemzeti érzés, a hazafiság és a nemzeti öntudat eszményképei állanak előttünk. Nem hanem tisztem visszaidézni a történelem világánál ama férfiúnak emlékét, kinek nevéhez bár vívott harcok fényes sikere nem fűződik is, de ki, mint a szelíd fényű hold a napnak, ha kísérője volt Rákóczinak s egész életét a fejedelemnek szentelve, leghívebb krónikása a rodostói szomorú napoknak. Ez az emigráns, ki páratlan hűségben, szive csupán szeretet, I. Mikes Kelemen. Ő nekünk egy darab fény abból a kuruc hőskölteményből, ő a mienk. Itt született e hegyen 1690 ben. Az egykori úri lakot, melybenő először pillantotta meg a felkelő napot, ma romok jelzik. Puszta e hely és én mégis úgy érzem, szent ez a hely! Úgy tetszik nekem, hogy az a halvány csillag, melylyel a költő e születési helyét jelöli meg, ma 200 év múlva, mint fénylő csillag sugaraival aranyozza be e helyet. Úgy tetszik nekem, hogy az itt elfutó patak csörgedezése, a liget fülemiléje, a szellenek lombbal suttogása, a bércek aljában nyíló virágok, melyekben a gyermeki szív és lélek gyönyörködött, mind-mind azt hirdetik nekünk: szent ez a hely! — Igen, szent ez a hely! Szentté avatják a szívnek legszentebb erényei: a lemondás, az önmegtagadás, a nemzeti nagy eszmékért elbukott hősök balsorsában való hü osztozkodás s a fejedelemmel mind halálig hü kitartás. Ünneplő gyülekezet! A kor, melynek Mikes Kelemen szülötte, a Bocskay, Bethlen és Rákóczi György erdélyi fejedelmek után beállt sötét reakció kora. I. Lipót ül a császári trónon, érdeme a török uralomnak Magyarországon megszüntetése, de örök átka a nemzeti alkotmány felfüggesztésével a zsarnoki uralom. Az elnyomatás egész súlyával veti magát a két malomkő közt megtört magyar nemzetre. Jogtiprás, jogfosztás politikában és vallásban egyaránt. Erdély fejedelemsége megszűnik, hasztalan Thököly próbálkozása, melynek áldozata szintén egy Mikes Pál. A nemzeti alkotmány felfüggesztve, az uralom idegen kezekbe tétetett, kiknek törekvésük valt előbb rabbá, azután koldussá tenni a nemzetet. Az őrtüzek elfojtalak, számos protestáns iskolák, templomok bezárattak, zsoldos katonák, labanc csapatok fosztogatják a szegény népet. Ennek a sötét reakciós kornak szülötte ház I. Mikes Kelemen is. Református szülők gyermeke s bár a kor hatalma s mostoha atyja ráhatása folytán katholikus lett, de lelkének református szülőktől öröklött szabad gondolkozását, nyílt, egyenes, őszinte jellemét idegen nevelői el nem fojthaták ép úgy, mint Rákóczinak szivéből ki nem ölhető Kolonics, már a gyermeki szívben megfogamzott ama szent törekvést, melylyel a hazát szabaddá s a nemzeti kormányzat alapján függetlenné tenni óhajtá. Ennek a II. Rákóczinak került fejedelmi udvarához Mikes, mint apród 1707. tavaszán. S ezzel sorsa el volt dőlve. Az ifjú fényes jövője csakhamar elsötétült, az, mert Rákóczi zászlója 2 év múlva a majtényi síkon letört és csillaga örök éjszakába szállt. Bujdosni kénytelen a fejedelem s a 20 éves Mikes, ki előtt még egy egész élet állt, minden kényszerítő ok és vérmes remények nélkül, puszta szeretésből s hűségből urát bujdosása útjára elkísérte. Vele volt Lengyelországban, együtt tette meg vele a tengeri utat Franciaországba, ahol 1713—1717. időztek, s III. Ahmed szultán meghívására innen indultak Törökországba. Törökország partján Gallipoliban 1717. október 10 én kötöttek ki s ettől fogva a szultán birodalmában várták az európai események alakulásától, a török háborútól, a francia szövetségtől, hogy mint szabadítók visszatérhessenek az imádott hazába. Meg is jelentek a szultán drinápolyi táborában, de a háború kedvezőtlenül folyt a törökre s az 1718-ban 24 évre kötött passaroviczi béke meghozta nekik az első kiábrándulást. A fejedelem nagyra vivő lelke még mindig nem tett le a reményről, de Mikes az ő humoros józanságával csak sóvárogni tudott, nem remélni s a sors neki adott igazat. Mikesnek 1720 tavaszától kezdve Rodostóban folytak le hátralevő évei, 42 esztendő, örökös honvágy, egy-egy futó remény és csendes megadás közt. Édesanyja mindent megtett a 20-as évek elején, hogy kieszközölje fia MIT ÍRNAK A LAPOK? Az Újság. „Rovás.“ Ma mégis már egyik sem tudja, hogy kormánypárti-e, vagy ellenzéki, ennélfogva a pozsony—bécsi villamos vasúti affér, mely haute-szezonban is elsőrangú politikai ügy lenne, óvatosan a közgazdasági rovatba szorul s a politikusok gondosan ügyelnek rá, nehogy valamiképpen módjuk legyen az ügyhöz hozzászólani. Ha a megoldás őszszel biztosítja nekik a kormánypártiságot, akkor senki politikailag nem angazsálta magát a vasút elosztrákosítása ellen, de ha ellenzékre szorulna, akkor a leghazavanabb elenanántsággal tiltakozhatik a nemzeti műnek elárulása ellen. Pedig hogy így lesz, tudták már tavaszszal , hogy Tauber úr csak most áll elő famázus javaslatával, ezt is alighanem koalíciós haditerv szerint cselekedte : a kellemetlen, kényes, azaz gonosz ügyeket olyankorra kell halasztani, amikor nincs országgyűlés, s mire lesz, addig már el legyen évülve a bűn és megzápulva a közvélemény. Budapesti Hírlap. „A nemzetiségi kérdés.* Hazánknak — a kisebb jelentőségű nemzetiségi vidékek számításon kívül hagyásával — három nagy nemzetiségi vidéke van : az északi (tót) és déli (szerb) szláv és az oláhok lakta keleti és délkeleti országrész. A szlávság megközelíti az öt és fél milliót, az oláhság a három milliót. E számok érthetővé teszik, hogy az említett területi viszonyok mellett miért oly nehéz sikeres nemzeti politikát folytatnunk nemzetiségeinkkel szemben. A nemzetiségeinkben lakó faji öntudat, meg a fölkeltett és mesterségszerüen szított sovinizmus és magyargyűlölet, mely napjainkban a legvadabb és legféktelenebb fanatizmussá vált, szintén útját szegik — liberális és keztyűskezü — nemzeti politikánk magyarosító törekvéseinek. Nemzeti politikánk lassú magyarosító munkájának azonban — nézetem szerint — egyéb oka is van, mely ok, ha nem mondható is a haladás direkt kerékkötőjének, mindenesetre nehezítőleg hat és sokszor megakasztja magyarosító politikánk sok nemes, szép törekvését. Ez ok az a sajnálatos körülmény, hogy szép hazánkban a nemzetiségi kérdés fontos, figyelemreméltó voltát csak a nemzetiségi vidékeken élő magyarság ismeri és méltatja eléggé. Magyarország. „Pártjaink.* Az eszmék és törekvések, melyek a párturalmat eltörölték, nem valósulhattak meg s így a koalíció győzelme csak félgyőzelem volt. Ez is vereséggé alakulhat, ha belső harcokban emésztődnek föl azok az erők, melyeknek egyesülten, kifelé kellene érvényesülniük s a régi párturalom új életre kel. A ki nem alakult pártközi helyzetnek egyik nevezetes jelensége, hogy a hatalomról leszorult párt emberei a parlamenten és pártokon kívül helyezkednek el és a tétlen várakozást elégségesnek tartják régi pozíciójuk visszafoglalására. Nem eszméikbe, nem törekvéseikbe, kitartó és fáradságos küzdelmeikbe vetik reménységüket. Elég az ő szempontjukból, ha a koalíciónak és pártjainak nem sikerül megvalósítani céljait s övék a diadal. Magugr fftflap ,^-a-n.tc-ft-n a g T e d i k.* 'A kélfiagyott vagy züllésnek dobott, a szülők elhalálozása vagy keresetképtelensége miatt veszendő gyermekről legméltóbbképpen a polgárok összessége gondoskodhatik, mert hisz amiképpen a saját javából az állam részére, közérdekre áldozatokat hoz, akként ez áldozatokért a viszontszolgálatot abban is várhatja, hogy az elhagyottak ne az utca könyörületére legyenek kidobva, hanem hajlékot és kenyeret, nevelést és tanítást kapjanak magától az államtól. Itt kap családot, itt kap táplálékot, ruházatot a testének, érzéseket a lelkének, képességeket a munkabírás részére. Nem egyestől kapja, nem könyöradományokból, és ekképpen abból az állami vagyonból részesül, amelyhez minden arra szoruló embernek joga van. Ez nem ugyanaz az elmélet, amelyet a vagyonközösség hirdetői akarnának megvalósít