Székely Nép, 1932 (50. évfolyam, 1-87. szám)

1932-01-03 / 1. szám

1. szám SZÉKELY NÉP 1932 január 2. nak az emberi lelkek kietlen éj­szakájába és éles lobbanással el­tűnnek, nagy jó szívük öli meg őket. Harminc év az idők távla­tában elegendő már ahhoz, hogy földi salakjától megtisztultan előt­tünk álljon az a halandó, kinek elmúlta még most is fáj az ő mai napig sem pótolt közéleti tevé­kenységét nélkülözve. Szemlesütve kell bevallanunk, hogy a nagy szerkesztő­­sarainak megoldá­sára­ sem vagyunk méltók mi törpe utódok. Hol vagyon a Málik József nemes idealizmustól fűtött, köznek szentelt munkája a mai csakis egyéni érdeket képviselő, a közszolgálatot aprópénzre fel­váltó buzgólkolkodás mellett ? Hol vagyunk az alapító szerkesztőnek az éjét, napot összetevő, pihenést nem ismerő munkálkodásától, mellyel hetenként négyszer meg­jelenő nagy ivó lappal látta el a közönséget ? Hol keressük azt a meleg ivói hangulatú Sétatér utca­beli családi ház dolgozó­szobáját, melynek ajtaján mint apró gyer­mekek áhítattal kukucsáltunk be és félő tisztelettel néztük a szer­kesztő bácsi könyves szekrényeit, a toll hatalmát jelentő íróasztalát ? Hol keressünk most olyan lelkü­­letet, mint az övé volt, kit még életében mint igazi emberbará­tot emlegettek ? ! Megilletődéssel kell még gon­dolnunk egy jó matrónára, ki megérte Isten kegyelméből a ma­gyar főváros Buda részében, hogy boldog emlékezetű férjének műve 50 esztendőt jubilál. A nagy alapító nevét viselő egyetlen gyer­­­­mekéhez évekkel ezelőtt kiköltö­­­­zött széleskörű műveltségű özvegy a hitvestársának nehéz szerkesztői munkája fölött mint páratlanul gondos feleség őrködött, hogy sem külső, sem belső okok ne zavarják szellemének megnyilat­kozását. Jubileum és memento (öröm és figyelmeztetés) legyen e sk­­­mindazokra, kik az uj félszázado­s­ban a „Székély Nép“-kéz bár­­t mily címen közel állanak. A kik­­j nek vállaira nehezedik úgy szel­­­­lemi, mint anyagi oldalról e lap­nak további fentartása, zarándo­koljanak el időnként Izlánk Jó­zsef sirjákat és az ő emlékeze­téből merítsenek maguknak új életerőt, kin­­erő, amit semmivel sem tudnánk pótolni. Ez azonban nem zárja ki, hogy a székelység az ő részére biztosított külön jogok kérdésében külön is eljárjon, sőt a Magyar Párt érdeke is ezt kívánja. A székelység hosszú évszáza­dokon keresztül önállóan tudott határozni a saját sorsáról. Nem­zeti önállóságát hosszú évszáza­dokon keresztül megőrizte, külön törvényhozása volt és egy olyan­­ alkotmányos jogrendszert alkotott, mely az ideális értelemben vett demokratikus felfogásával korát messze megelőzte. A székelység önállóságának maradványai 1848-ban megszűn­tek s azóta az összes magyar po­litikusoknak az volt a szándékuk, hogy a székelységet a nagy népi egységbe beolvasszák a közigaz­gatási és jogrendszer terén is. Ez a törekvés teljes mértékben sike­rült és amint látjuk, az imperium­­változás óta is ugyanez a tenden­cia érvényesült a magyar kisebb­ségi politikában. Nagyon jól tudjuk, hogy szé­kely és magyar között semmi kü­lönbség nincs. A legújabb folklore kutatásokból is a legszigorúbb tu­dományossággal megállapítható, hogy a székely és magyar teljesen azonos származású nép. Az azo­nos származás mellett azonban a különböző életfeltételek a szé­kelységet olyan önálló népi egységgé fejlesztették ki, mely­nek sokszor kellett a történe­lem folyamán önállóan gon­dolkozni és cselekedni s ez az önállóság a székelység létét sok­szor mentette meg. A sors gyakran visszaforgatja a történelem lapjait. Az imperiumváltozás a székely­séget teljes szervezetlenségbe ta­lálta, holott ha meg lett volna alkotmányos önállósága, sorsa is egészen másképen alakult volna. Idealizmussal nem lehet pótolni az élet reális követelményeit. Az élet pedig más követelmények­kel lép fel a Kárpátok délkeleti sarkában élő székelyekkel, mint a Duna—Tisza mentén élő magyar testvérekkel szemben. A székely­ség önállóságának megszün­tetése, — amint ezt az esemé­nyek bebizonyították, — rend­kívül nagy hiba volt. Akárhogy is forduljon a sors kereke, a székelység önállóságának visz­­szaállítása olyan szükségesség, melynek fel nem ismerése lé­tünket alapjaiban támadhatja meg. Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy ezt a nagyjelentőségű kérdést nyíltan és minél szélesebb körben megtárgyaljuk s a­­Szé­kely Nép* jubiláris száma részére .székelyebb* kérdést szőnyegre hozni alig lehetett volna. Székely politikát! Vissza kell­ térniünk a történelmi útjára. Irta: Dr. Keresztes Károly. Háromszék megye Ötven év előtti közigazgatása elhe­lyezéséről és vezetőiről. Az elmúlt 13 esztendő kisebb­ségi politikai küzdelmeiben a szé­kelységnek jelentőségénél sokkal kisebb szerep jutott. Túlságosan szerény és engedelmes volt a székelység s igen nagy áldozatot hozott akkor, mikor ez a nem­zetközi viszonylatokban is elismert népi egység saját sorsának irányí­tásában nem lépett fel eléggé önállóan. 13 év tapasztalatai után őszin­tén meg kell mondanunk, hogy a székelység helyzeti előnyének és a kisebbségi szerződésben bizto­sított külön jogainak nem kellő követelésével senkinek sem hasz­náltunk. Sem magunknak, sem magyar testvéreinknek. Igaz ugyan, hogy az önállóbb székely politika esetén is ugyanaz lehetett volna a helyzet, mint ma, azonban kétségtelenül megállapít­ható az is, hogy a lefolyt 13 esz­tendő alatt voltak alkalmak, me­lyeknek a székelység részére való kihasználása esetén, a kisebbségi eszme előbbrevitelével nemcsak a székelységnek, hanem az egész romániai magyarságnak is hasz­nálhattunk volna A legnagyobb tévedésnek mi­nősíthető az a felfogás, hogy a székelység részére a békeszerző­désben biztosított vallási és kul­turális autonómia érdekében foly­tatandó külön székely politika a kisebbségi magyar egység ellen való cselekedet volna és hogy ebből a nem székelyekre bármi­nemű hátrány származhatnék. Ennek éppen az ellenkezője az igaz. Feltéve: ha a székelység tényleg birtokába jutna a béke­­szerződésben biztosított jogainak, ebből többi magyar testvéreinkre is csak haszon származhatnék, egyfelől azért, mert lehetetlen, hogy a nem székely területeken lakó magyarok részére hosszú időn keresztül kisebb jog állapíttassák meg, mint a székelység részére,­­— másfelől pedig a székelység ■esetleges boldogulása minden te­kintetben az egész romániai ma­gyarság javát szolgálná. A 13 év tapasztalatai után nem­­ vagyunk annyira naivak, hogy feltételezhetnők, hogy a székely autonómia rendkívül erős és ki­tartó küzdelem nélkül megvalósít­ható lenne. Nagyon jól tudjuk és érezzük, hogy az összes többségi pártok egyforma politikát folytat­tak abban a kérdésben, hogy a­­ székelységnek helyzeti előnyét meggyengítsék és sokkal inkább "­­feküdtek rá" a székelységre, mint a vegyes területeken lakó ma­gyarokra. De éppen azért, mert ilyen nagy küzdelem szükséges jogaink érvényesítése iránt, ezt a küzdel­met minél előbb és minél ki­tartóbban meg kell kezdenünk. Sokan vagyunk, akik ezt a felfogást már régen hangoztatjuk úgy a sajtóban, mint a Magyar Párt keretén belül Nézetünk sze­rint azonban semmi akadálya nem volna annak, hogy a Magyar Párt e kérdésben adjon szabad kezet a székely megyéknek és a székely megyék kiküldöttei minél, előbb üljenek össze és határozzanak további magatartásuk felől. Nagyon természetes, hogy csakis a Magyar Párt keretén be­lül óhajtuk ezt a küzdelmet lefoly­tatni. Nagyon jól tudjuk, hogy a Magyar Párt nagy munkával meg­alkotott egységét semmiképen sem szabad veszélyeztetni, mert a Ma­gyar Párt egysége olyan politikai Midőn lapunk ötvenedik évfo-­­­lyamába lép, nem lesz érdektelen visszaemlékezni, hogy egy félszá­zad előtt a hivatalok hol voltak elhelyezve és kik vezették megyénk közigazgatását. Vármegyénk köz­pontja nemcsak 50 év előtt, ha­nem ősidőktől fogva városunk volt, mint ilyen Sepsiszentgyörgy város volt a vármegye fővárosa. A jelenlegi vármegye házának 50 évvel ezelőtt csak a középső része állott fenn, a két oldalszárny fokozatosan csak később épült fel. A régi épületrész a középen most is meglevő homlokzaton a vármegye címere alatt büszkén hirdette, hogy: .Három- és törvényesen egye­sült Miklósvár fiuszék Székháza épült uzoni Béldi László arany­kulcsos v. b. t. t. főkirálybirósága alatt egyedül a nemesek költségén 1832 évben.“ Megyeházunk központi része tehát a folyó évben fennállásának száz évét éri meg. Ebben székelt a megye köz­ponti hivatala, az emeleten a fő­ispán lakásával, főispáni irodával és a közgyűlési teremmel, mely utóbbi a szárnyak kiépítésével szintén nagyobb mérvű átalakítást nyert. Az épületben a jelenlegi gyalog­bejáró helyén boltíves kapubejáró volt, kocsik felhajtására. Az akkor rendezetlen piactérről emelkedéssel kocsifeljáró kövezett­­ut vezetett fel a kapun át az ud­varra. Az épület előtt egy téglány­, alakú terrasz volt kiképezve, akác­fákkal szegélyezve. A kapu előtt­­ két oldalt egy-egy pad volt elhe­lyezve, hol a tisztviselők a dél­utáni hivatalos óra megkezdése előtt folytattak kedélyes eszme­cserét. Úgy a jobb, mint a baloldalon a piactér teljesen rendezetlen volt, a honvéd-emlék előtt egy, egy­szerű fedetlen vizárok (sánc) ve­zetett le egész a kis sétatér kez­detéig. A jelenlegi Potsa parknak még híre sem volt, ezen területen volt a fa, deszka és barna piac, a kórházsoron lévő épületekhez a feljáró az egyenetlen helyen, tetszés szerint volt. Sepsi, kézdi, orbai és miklós­­vári szolgabirói járások székhelye : Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Nagyajta volt, hol a szolgabírói hivatalok bérházakban voltak elhelyezve. A főszolgabírók évi 140 forint irodai lakbéráta­lányt kaptak és abból kötelesek voltak a hivatal elhelyezéséről gondoskodni. Sepsiszentgyörgy, Kézdivásár­hely és Bereck rendezett tanácsú városok saját városházaikkal bír­tak. Sepsiszentgyörgy város ta­nácsa a régi városháza díszterme mellett a jelenlegi kaszinó helyi­ségeiben volt elhelyezve. Hivatalfők és tisztviselők: Főispán: hatolykai Potsa József. Alispán: angyalosi Forró Fe­renc Főjegyző : altorjai báró Apor Gábor, a következő évben alispán, majd Nagyküküllő vármegye fő­ispánja, később a király személye körüli minisztérium államtitkára. Első aljegyző: szentiványi Szent-Iványi Miklós. Második aljegyző: Dálnoki Károly. Tisztiügyész: nagyernyei Kele­men Lajos. Főorvos: Dr. Antal Mihály. Főszámvevő: Csabai László. Pénztárnok: uzoni Pünkösti Lajos. Figyel. A nagyérdemű v déki közönség tudom hogy eszter árurakta a Caiki-utcából étt Vasut-utca 19. szán házamba. Leszállított olcsó késeitek minden osz­tozó háztartásbeli de fogasokat, könyvállv­­anylámpa- áll­vány­oki tartókat, virágállvén csapokat, napernyőt. A legszolidabb se biztosítva, kérem a cég szives támogatói is és vagyok teljes­­: Váradi esztergár] Ugyanott egy tabuli EGY — fai­ku eladó Csil 31. szám

Next