Székely Nép, 1935 (53. évfolyam, 1-51. szám)
1935-01-06 / 1. szám
1. szám SZÉKELY nép 1935 január 6. r Osovabár a városi kávéházban. Ha önnek még nem lett volna alkalma egy világvárosi fénnyel és eleganciával berendezett bárban mulatnia, akkor ne késlekedjen és ne mulasszon többet. Menjen 12 én, szombaton este 9 órakor a városi kávéházba, ahol a Zsidó Nőegylet olyan bárprogrammal és mulatsággal szolgál, amilyenben e szezonban Önnek nem lehet része. — Laval francia krüfigyér Rómában. A francia—olasz megegyezés nyélbeütésére Laval francia külügyminiszter pénteken Rómába érkezett, mert Mussolinival való személyes tárgyalásoktól azt reméli, hogy amit jegyzékekkel nem tudtak kiegyenesíteni, ily módon közös nevezőre hozzák a francia és olasz külpolitikát. A báli cselédek betegsegélyző illetéke. Radu Rosetti, a hírneves jogtudós, a Gazeta Tribunalelor című jogi folyóiratban közölt cikkében kifejti, hogy az 1933. április 8-án megjelent betegsegélyzői bejelentéseket szabályozó törvény, valamint a parlamentben elhangzott szakminiszteri kijelentés szerint csak az ipari vállalatoknál alkalmazott cselédek biztosítása kötelező, miért is a törvény végrehajtási utasításában e kötelezettségnek a házi cselédekre való kiterjesztése jogtalan és törvényes alapja nincs. A rendelkezés érvénytelenítésére a kolozsvári ítélőtábla mellett működő contenciós bíróságnál pert indítottak, melyben mai napig nincs döntés, de a constanţei betegsegélyző mellett ítélkező bizottság egy fellebbezés elintézése során kimondta, hogy úgy a törvény indoklásából, mint a miniszter kijelentéséből, valamint a parlamenti tárgyalásokból is kitűnik, hogy a házi cselédekre nem vonatkozik a betegsegélyző törvény szóbanforgó rendelkezése. — Zavarok a Saar-vidéken. Az egy hét múlva végbemenő népszavazás közeledtével mind jobban sokasodnak a zavargások a Saar-vidéken. Nincs nap, sőt éjszaka, hogy a Hitlerellenes csoportok meg ne támadnák a német front tagjait. Csütörtök éjjel is három ilyen véres összeütközés történt és mindeniknek megvoltak a maga sebesültei. A rendőrség hat rendbontót letartóztatott. A Horváth László színtársulata a közönség olyan meleg pártolásába részesül Nagyszebenire, hogy közkívánatra ottani szezonját meghosszabbította és Sepsiszentgyörgyön csak január 21-én kezdi meg előadásait Bérelni lehet Berkovics Lajosnál. — Köszönet. Hálás szívvel mondunk köszönetet dr Stanciu Vasilie polgármester urnak az egylet segélyezettjei részére küldött 12 szekér tűzifáért, Nagy Sándor mészáros urnak 5 kiló hús adományáért és őzt. Kovács Lászlóné elnöknek a menházi szegények és a hadi árváknak, össze-1sen 40 személynek kiosztott dióskiflikért, a választmány megbízásából.özv. pávai Vajna Miklósné, a sepsiszentgyörgyi Jótékony Nőegylet örökös diszelnöke. — Egy szorgalmas asszony halála. Súlyos csapás érte Bálint Lajos fodrászt. Neje Bálint Lajosné szül. Orbán Anna fáradhatatlan munkás életének 49-ik évében a napokban hosszas szenvedés után Sepsiszentgyörgyön elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. — A spanyol földreform. A spanyol kormány a múlt évben elkezdett földreformot az idén fokozottabb mértékben akarja folytatni úgy, hogy legalább 4-5 ezer családot juttasson földhöz. A reformtörvény megállapítja, hogy egy kézen legfentebb mennyi birtok lehet, a többletet az állam a tulajdonosok kártalanításával megvásárolja és a nincstelen földmivesek közt előnyös kölcsön mellett kiosztja. — Filmm és Dumitrescu repülőszerencsétlensége. A kettős bobszánkó világbajnokai Dumitrescu és Fimm román sportférfiak saját repülőgépükön Ausztráliába akartak repülni. Előbb azonban Párisba indultak, hogy ott szakértő vizsgálatnak vessék alá gépük motorját. Bécsbe szerencsésen megérkezve, ott egy napig pihentek és az asperni repülőtérről kedden reggel szálltak fel útjük továbbfolytatására. Azonban Németországban a Feketeerdő felett 1300 méter magasságban a gép zuhanni kezdett. Frimm lélekjelenlétét megőrizve kiugrott és ejtőernyőjével kisebb sérülésekkel szerencsésen földre ért, de Dumitrescu a gépben rekedt és azzal együtt halálra zúzódott A megmenekült Frimm azonnal a közeli Bühlerthal községbe sietett és telefonon tett jelentést a szerencsétlenségről. Bandita támadás a Pesti Kereskedelmi Bankban Szilveszter napján két bandita állított be a Pesti Kereskedelmi Bank Szabadságtéri fiókjának helyiségébe, kik a rémült tisztviselőkre revolvert szegezve, a szabályszerű ,fel a kezekkel!“ kiáltással többszöri lövés után a pénztár-rekesz felé rohantak. De Jóljárt Géza pénztáros fiókjából szintén pisztolyt vevén elő, a banditákra tüzelt, kikre Szalay István könyvelő — ki pénzfelvétel végett volt a bank helyiségében — ugyancsak lövéssel támadott reá. A lövések több bankhivatalnokot és az egyik rablót megsebesítették. Jól járt pénztárnokot és Bányai János kifutó fiút megölték. A riasztó készülékek lármájától azonban a banditák is megriadtak és a bank előtt rájuk várakozó autón elrobogtak. Lopott autójuk azonbannyomra vezette a rendőrséget, mely 24 óra alatt elfogta őket. A tettesek Radovics László napszámos és Tari Nándor asztalossegéd, míg az autóban ráváró társuk Szepesi László rovott multu Bu'atóval. A vallatásnál kiderült, hogy öt év óta a bűnszövetkezet több bankrablást követett el. — AzEllenőr, Tóth Sándor politikai és közgazdasági lapjának 52 oldalas karácsonyi számát a magyar politikai élet egyik legkimagaslóbb alakjának, Sándor József szenátornak .Az 50 éves EMKE“ hatalmas cikke vezeti be. Aradi Zsolt :Tankok a karácsonyfa alatt* címen ir a mai gyermekek karácsonyfaörömeiről Úgy a kisebbségeket, mint a többséget érdekli aLeckemásodpercek a fajbecsületről* című cikk. Éppen úgy érdeklődésre számíthat az az eredeti tudósítás, amely a genfi tárgyalások „forró pillanatairól* szól, valamint a román sajtó rólunk megjelent közleményei. A rendkívül gazdag és nívós számból még kiemeljük az alábbi cikkeket: Tanulságos történet a konverzióról, Mi is olvastuk a Kibédi kötetet, Székely Béla útinaplója Marosvásárhelytől Gyergyóig, Képei a régi betyárvilágból, Békaemberek és hieroglif képek kolozsvári tárlatai, Bodnár Mária cikke , Halottas ház, Séta Kolozvár történelmi múltjának emlékei között, Találkozás Szegő volt ezredorvos úrral a Nyilttéri rovatban, A Schmollpuszta gyár érdemrendjei, A kolozsvári régi Magyar Színház történetéből stb. Ezenkívül sok eleven tollal megirt riport élénkíti a karácsonyi számot, amely 20 leiért kapható az országban mindenütt, ahol újságot árulnak. I — Hálás köszönetet mondok mindazoknak egyenkint és összesen, kik felejthetetlen feleségem elvesztésével ért bánatomban és fájdalmamban részvétükkel felkerestek, s azt enyhítették. Sepsiszentgyörgy, 1935. január hó. Balint Lajos: — Letartóztatások és kivégzések Németországban. A birodalmi hadsereg és a rohamosztagosok véresszámolása Németországban megkezdődött. A titkos politikai rendőrség tömeges letartóztatásokat hajtott végre. A legkíméletlenebb sajtócenzúra miatt ugyan nem lehet biztos értesüléseket szerezni, de a párisi lapok — melyek a Saar-vidéki szavazás küszöbén érthetően felfújják az ügyet — 1000,1200, sőt 4000 ember fogságba vetéséről beszélnek. A Journal szerint a Prágában élő Strasser Ottó 14 munkatársa fedte fel a német politikai rendőrség előtt a „fekete front“ titkait, melyek alapján többek közt Brückner volt sziléziai tartományfőnököt Göring utasítására rögtönítélő bíróság elé állították és annak ítélete alapján ki is végezték. A halálraítéltek száma — állítólag — meghaladja a kétszázat. Úgy látszik, a birodalmi hadsereg a Rohm kapitány csoportja után a Hitler fekete ingeseit is el akarja takarítani az útból. — Az ukrajnai népbiztos két rendőr lelövése után megszökött. A Zinovjev és Kamenov féle „ellenforradalmi összeesküvés“ kinyomozása során elrendelték Lublin ukrajnai népbiztos letartóztatását is. Lublin csak az utolsó percben értesült, hogy foglyul ejtése küszöbön áll és miután szökésre már nem volt idő, hivatalos helyiségében várta be a G. P. U. ügynökeit. Mikor a két titkos rendőr szobájába lépett, revolvert rántva mindkettőt lelőtte és elmenekült. A kievi rádión leadott köröző parancsban azt állítják, hogy Lublin is részes a Chirov meggyilkolásában. A megszökött népbiztost még nem sikerült letartóztatni. — Köszönet Mindazoknak, akik felejthetetlen drága halottunknak, Veres Pál vendéglősnek elhunyta alkalmával részvétüket fejezték ki vagy a temetésen megjelentek, ez után mond hálás köszönetet a gyászoló család. — Ismeri ön a Tógáit ! A Togal-tabletta azonnal ható szer rheumánál, köszvénynél és ülőidegzsábánál (isiasz), valamint ideg- és fejfájásnál. E szer rendkívül szerencsés összetételénél fogva és azon kitűnő eredmények alapján, melyet a Togallal kiváló orvosok, számos klinika és kórház közel húsz év leforgása alatt elértek, általános elismerésre talált. A Togal a beteg anyagokat természetes uton távolítja el a testből és nagy mértékben baktériumölő hatású is. Minden gyógyszertárban kapható. 1 Húzás minden hó i J 15-én aTM Siessen nyitsa meg sorsjegyét a következő osztályra! |g ■ Ha még nincs sorsjegye, vegyen Nazonnal, hogy részt vehessen !|282.000.000 Lei nyerési esélyeiben!!! k M 71 sorsjegy ára 2000 Lei, mellyel PTM már két nyerési lehetőséget szerez! gá Erdélyi és Bánáti főelárusítók ! Arad : Általános Táptár r. t. és At. Goldschmidt- Brassó : Fortuna Al. Enkelhardt. Cluj: Iliescu Bank r. t.Takarékosság, Kér. Hitellnt Oradea: Dacia Bank, Union Bank. Targu-Mures: Révész Ernő. Timisoara: Központi Bank, Leszámítoló Bank, Temesvári Bank. 1 % ■ Szerencsés sorsjegy ■I Klein és Fähndrichls könyvkereskedésében Sepsiszentgyörgy: És I. QijitiSM és Axilosan hat a Togal-tabletta minden HŰLéses megbetegedési idegfájdalom, Spanyolnátha és mindennemű Rheumatikus betegség esetén. Togal oldja a húgysavat és eltávolítja a szervezetre káros anyagokatt. Minden gyógyszertárban és drogériában. I Lei 52-— vagy Lei 130-—. Biztos hatású csakis aj pgm Svájci készítmény!