Székely Nép, 1941. július-szeptember (59. évfolyam, 147-219. szám)

1941-07-31 / 170. szám

Idézünk, szellem!I­ fj­a Jakab Antal E tévelygő, támolygó korban, rád emlékezünk Költő, te irodalmi sze­génylegény, akit ez az évszázadok óta megifjodást váró nemzet lobogó lángcsóvaként dobott ki magából. Rád emlékezünk ma, mert úgy érez­zük, sohasem volt talán időszerűbb eszméidnek, lelkednek felidézése, mint most. Hiszen szinte ugyanazok a szorongások, kétségek és remegé­sek töltik el a lelkünket, mint a te lelkedet, mielőtt bátran szállottál síkra eszméidért. Te átélted a magyar szenvedése­ket, lelked kristály szűrője megszűr­te a mértéktelenül áradó magyar könnyeket, a jajszót, amely egyik sarkától a másikig végighullámzott a nádfedeles kicsiny pórkunyhók fe­lett. Ha nem lettél volna olyan gyer­meki és bizakodó, talán megtébo­­lyodtál volna attól az irtózatos fáj­dalomtól, amely a magyarság egye­teme felől árad. De hittél a megfia­talító magyar készségben. Hittél ab­ban, hogy akinek sok van, lemond javainak egy részéről azok javára, akiknek puszta életüknél alig van valamivel több, de, akik mind­örökké vállukon hordozták fajtánk fentmaradásának terheit. Hittél az osztálykülönbsége­k megszűnésében, hittél a nép és a politikai nemzet szabadságában. Amikor beteljesedni láttad hitedet, boldogom indultál a harcba azzal a biztos tudattal, hogy a pokol kapui sem vehetnek már diadalmat ezen a magára talált és ősi erényeihez visszatérő nemzeten. Nem érted meg azt az időt, amikor lábbal tiporták a magyar szabadsá­got és nem azt sem, amikor a pár nagy felemlése után, gyenge jellemű siserahad megi­­lkotta a reakciót és igyekezett megnyirbálni azokat a népi jogokat, amelyeket te olyan örökkévaló értékekként biztosítottak­nak véltél. Nem érted meg a mát sem, amikor egye­en­érthetetlen fel­tűnési viszketegből nagy versenyfu­tást rendeznek egy-egy nemesi csa­ládfa után, hogy előnevekkel hang­súlyozzák ki legalább, ha már jogilag egyenlő lett a nép, azt a különbsé­get, amely közöttük és a törzsökös magyarság között van. Most tébolygunk a világban és utat keresünk szell­emeden át ön­magunkhoz és közéletünkhöz. Va­gyunk jó néhányan széles e hazában, akik sok szempontból még mindig időszerűnek tartják elveidet és azok szerint szeretnék boldognak látni a nemzetet. De hiányzol te közülünk. Olyan magával sodró erőre és lendületre lenne szükségünk, mint amilyen benned volt. A te bizakodó látásod és hited kellene nekünk, hogy biz­tos léptekkel induljunk el megvaló­sítani azt az országot, amelynek ké­pe mindig szemed előtt lebegett. Mert az a mi hibánk, hogy mindig kétségeskedünk, megoldásaink csak félmegoldások, szándékaink csak fél­­szándékok; látjuk az egyedül lehet­séges utat, mégis csak a mesgyéjén járunk és bár szellemed előttünk vi­lágit, összehunyorítjuk szemünket, nem vagyunk képesek befogadni ennyi fényességet. Vajha ott látnánk most is kivont karddal rohamot vezényelve az orosz mezőkön. Vajha, amikor ez a háború végetért, itt tudnánk magunk között, harcosan, bátran és diadalmasan. • Az örök legenda... H­ol halt meg A legújabb feltevések­ez érint a lánglelkű költő hamvai Székelykeresztúron porladoznak Egy keresztúri vendéglő­ nagy titka, amelyre csak halála után derülhetett fény írta LÁSZLÓ ZOLTÁN A nagy költő halhatatlan szelleme újból és újból testet ölt a nép lelkében. Mi magyarázná meg különben, hogy Petőfi alakját is annyi legenda veszi körül. Nagyapáink és apáink éppen úgy ku­tatták, mint mi: hol halt meg Petőfi Sándor és hol alussza ma is örök álmát? Nemcsak nekünk fáj, ha­nem az egész kulturvilágnak, hogy ismeretlen helyen porlad a lánglelkü költő megfáradt teste. Milyen különös akarata a sorsnak! Egy azonban bizonyos: Petőfi kitörölhetetlenül él népünk lelkivilágában s mig élete utolsó napjainak rejtélye nem oldódik meg, legendája mindig visszatér. M­ost, Petőfi halálának kilencvenkettedik évfordulója alkalmával, igyekszünk megörökíteni né­hány legendát, amely Petőfi hősi halálának körülményeit próbálja tisztázni. Az utóbbi időben egyre inkább hallani, hogy Petőfi teteme nem a segesvári csatatéren pihen, hanem közöttünk, székelyek kö­zött, Székelykeresztúron. Ha ez így volna, maradéktalanul ünnepelhetnénk ma. Magasztosabbá tenné ünnepünket az a tudat, hogy közöttünk van a hamuvá lett test, nem pedig olyan földön, amely ma csak lélekben a miénk. . .­­■ V­isszaemlékezik a szabadságharc sepsiszentgyörgyi hőse Jó néhány évvel ezelőtt itt élt még közöttünk, Sepsiszentgyör­­gyön, Fadgyas Bálint, a 48-as sza­badságharc egyik hőse. Ki ne em­lékeznék magas, szikár alakjára? A matuzsálemi kort megért öreg úr mindig szívesen beszélt azok­ról az időkről, amelyről mi csak a történelemből hallhattunk. Idéz­te a nagy magyar történelmet, ,szavai nyomán felelevenedett a fehéregyházi csata, amelyben halálos se­bet kapott a lánglelkű Petőfi. Gyakran beszélt a költőről, aki­nek személyes ismerőse és jó ba­rátja volt. Fadgyas bácsi elbeszéléseire gondolunk most vissza. Azokra az elbeszélésekre, amelyeknek hite­lességében önkéntelenül sem tud­tunk hinni egykor. Fadgyas Kásoi ugyanis szentül hitte, hogy Pető­fit, minden más tanítással szem­ben, a fehéregyházi csatában ka­pott sebével Székelykeresz­­túrra szállították és ott is halt meg. Most azonban, hogy egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a f­öltő valóban Székelykeresztúron alussza örök álmát, nem érdekte­len nyilvánosságra hozni Fadgyas bácsi egykori elbeszéléseit. — Nagyon sokszor voltam Petőfivel, gyakran vacsoráz­tunk együtt. Akkor, amikor Kossuth Bem tábornokot küldte Erdélybe katonai kormányzó­nak, Petőfit rendelték Bem apó mellé, mint századost. Petőfit ettől kezdve mindig Bem tábor­nok társaságában láttuk.­­ A segesvári csata után, am­elyben Petőfi is megsebesült, a költő egy kukoricásba ván-Fadgyas bácsi nem emlékezett pontosan, hogy hová temették Petőfit. Azt tudta, hogy sokat tanácskoz­tak erről. Arra emlékezett, hogy­ koporsóba tették s a koporsó fe­delére szegekkel kiverték. P­e­­t­ő­f­i. A koporsót egy fa alá hán­tolták el. Arra is emlékezett, hogy a koporsóban helyezték el Petőfi okmányait, amelyek között volt őrnagyi kinevezésre is, valamint több dicsérő okirat. Ké­sőbb valaki a saját sírboltjába vi­tette a költő hamvait. Ezt szóvá is tette egy Petőfi-emlékünnepélyen s kérte a bizottságot, szállj­anak szorgott. Daczó­­Gergely őr­nagy, aki később szintén el­esett, néhány huszárt küldött Petőfihez, hogy őt összetákolt szekerén Székelykereszturra vi­gyék. Az oroszok ekkor már visszavonulóban voltak s igy sikerült is a sebesült költőt be­szállítani Székelykereszturra, ahol Lázár Márton vendéglős istállójában rögtönzött széna­ágyon helyezték el. Reggelre az­tán Petőfi meghalt, ki Székelykeresztúron. Fadgyas Bálint tudomása sze­rint azóta is abban a családi sír­­boltban nyugszik Petőfi. Fadgyas bácsitól hallottuk azt is, hogy Bem tábornok a csaták előtt a sereg elé állította a zene­kart és Petőfit. Ilyenkor a költő beszélt a katonákhoz. — Én is többször hallottam. M­ondhatom, úgy csak még Kos­suth tudott gyújtani ... — emlékezett vissza Fadgyas bá C­sak Kossuth tudott úgy „gyújtani...“ Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger Föltámadott a tenger, A népek tengere, Ijesztve éget földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók. Süllyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg. Tombold ki, te Özönvíz, Tombold ki magadat. Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanulságul: Habár fölül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a viz az úr! (1848) I PETŐFI MELLÉKLET . K­ifosztották a haldokló Petőfit ? Fadgyas Bálint elbeszélésével szinte teljesen megegyezik Bá­­linth Dániel székelykeresztúri te­metkezési vállalkozó nyilatkozata. Bálinth Dániel ma is élő tanuk­kal igazolja, éppen ők voltak azok, akik Petőfit Székelykeresztúron eltemették. Lássuk azonban az ő visszaemlékezését: 1902. július 12. Ezen a napon halt meg Székelykeresztúron Lá­zár Márton vendéglős, a Haller grófok „kuktája“. Halála után 14 nappal Bálinth Dániel keresztúri temetkezési vállalkozó kezébe ke­rült a „Szegedi Hiradó“ júl­ius 27-iki száma, amelyben Gömöri Ferenc Szegedre került székelyke­reszturi volt postás nagy feltűnést keltett nyilatkozata jelent meg. Gömöri kijelentette, hogy Petőfi Sándor a fejéregyházi síkról hozott sebével Székely­­­­kereszturon halt meg.

Next