Székely Nép, 1942. július-szeptember (60. évfolyam, 146-221. szám)
1942-07-31 / 172. szám
1942. JÚLIUS 31. Összeomlik a templom tornya A város pusztulását a Nemere okozta, mely száguldásában égő zsarátnokot röpített a templomtoronyra is. Felgyújtotta ennek tetőzetét és szarvazatát, majd a harangkötések gerendáira , a várfallal kerített templom tetőzetére csapott át a tűz. Rövidesen a templomtorony is lángokban állott. A három nagy harang megolvadva csepegett le. Egy akkori feljegyzés így örökíti meg a tűznek ezt a részletét: „A’ harangok olvadoznak Cseppenkint leszakadoznak, Oda-oda vagytok már 4,1. Ti, Szivemnek álmodozási: Eltüntetek, itt hagytatok Csak könnyezek utámnatok Nékem is Oda mindenem, Te benned bízom Istenem. Az égő templomtetőzet összeomolva,beütötte a templom boltozatát és az ezt tartó kemény oszlopokat. A torony bádogfedésének egy-egy darabját „koczkalábnyi leveleket” három mértföldnyire vitte a dühöngő orkán. Elégett a református templom és torony minden éghető része, papi, kántori és ref. iskolai házak, az egyházi levéltár, minden pénzeivel és nagybecsű klenódiumaival együtt, amelyek a I. Ferenc király nem segít a városon Az égés után vegyes bizottság alakult a katonai és polgári hatóságok részéről és hozzá kezdettek a kár megállapításához, amit összesen 1.142.292 váltó rénes forintban állapították meg. A város elhatározta az építkezés szabályozását és a szükséges építkezések 100 ezer pengő rénes forint kölcsönért I. Ferenc királyhoz folyamodott, amit 10 év alatt kamatmentesen akart visszatéríteni. Az állam azonban nem tudott kölcsönt nyújtani és így a város szabályozásának kérdése lekerült a napirendről. Az újabb építkezés a régi rossz módszerrel indult meg, a régi „deszkaváros” helyén anyagi erő hiánya miatt újból faépületek emelkedtek ki a romokból. A romokat apránként eltakarították és megindult az építkezés. Szeptember végére a két nemes céh a templom összeomlott kődarabjait eltakarítván, a csonka falak között, szabad ég alatt kezdtek istentiszteletet tartani. „Hatvannapi bujdosásunk után tehát ismét Templomban voltunk! •— jegyzi meg keserűen Papp István lelkész. — Ah, de minő Templomban voltunk. Akármerre vetettem szemeim, mindenütt pusztulást, jajt, siralmat és kétségbeesett ábrázatokat láttam! Szomorú volt a’ Templom kinézése, de még annál is szomorúbb az embereké! Látszott, hogy minden szív meg van töredezve, mint a Templomnak kőfalai! ...” A templom új fedele 1935 októberére készült el, de még boltozat, ajtók és ablakok nélkül. Egy 9 mázsás nagy harangot is öntöttek a megolvad harangok és a hívek házaiban összeolvadt réz és ónedények anyagából. Sok esztendő kellett azonban, amíg teljesen újraépült a templom. A megpróbáltatások azért nem múltak el a város felett. Három év múlva, 1837 október 19-én a város Kovács-azer részében jelent meg újból a vörös kakas és 33 épületet hamvasztott el. 1838 január 23-án fél 10 órakor nagy földrengés rázta meg a várost és a templomokon kívül „sok károk estek más tárgyakban is.” Az 1818-iki esztendő a háborún kívül még két csapást is zúdított a népre: a sáskajárás aratás után és a nagy kolera, ami miatt ,sok számtalan nép hullott el.” Ezek azonban kisebb mozzanatok a Város ősi történetében, a „nagy égés” az, ami fájó emlékezetűnek maradt és amiről 100 éves évfordulójakor, most nyolc évvel ezelőtt, ünnepies istentisztelet keretében emlékezett Kézdivásárhely, Gábor Áron és Túróczy Mózes Székely ágyúüntők dicső városa. Kovács J. István SZÉCHENYI filmszínház JÚLIUS 31, AI H. 1-2-3 Péntek 6—9 | Vasárnap 3—6—9 Szombat 6—9 Hétfő 6—9 órai kezdetre: Egy csók más semmi Főszereplők: Jávor Pál, Tolnay Klári, Rajnay Gábor „Tiszteld és fogadd el a gyermeket, hogy nemzeted hosszú életű legyen.“ (Ravasz László) * ^ Sampfe esztendeje annak, hol porráégett Kézdivásárhely háromnegyed része A harangok megolvadtak a toronyban és az égő templom tetőzete összeomolva, beütötte a boltozatot . A lakosság hetekig a mezőkön maradt, mert nem volt a városban hely, ahová lehajthatta volna fejét Kézdivásárhely, július 30. Száznyolcadik évfordulója ma, hogy Kézdivásárhelyen tűz ütött ki és a dühöngő tűzvész felpuszította a városnak több mint háromnegyed részét, mert az 558 házból 421 égett el és elhamvadt ezenkívül sok gazdasági épület. Tizennégy emberi élet áldozata is volt a borzalmas, a város történetében mindig emlékezetes tűzvésznek. A tűz keletkezése A tűzvész keletkezését, annak támadását sokan megírták, azonban a tűzről valóságos riportszerű leírást Papp István, a város akkori református papja adott, aki az „Egyházi Tár” 1835-iki évfolyamában részletesen leírta a város pusztulását és a város történetéletében „nagy égés” címen emlékezetes tűzvészről külön tűzfetet is adott ki a. ref. egyházközség „kebeli tanácsa”. „A piacon volt tanácsház irányában. A tűzveszedelem továbbiak nagy segítségére sietett a közben lábra kapott Nemere, amely orkánszerű sivítással röpítette a házak tetőzeteire az égő parazsakat. És emberi segítség nem érkezett, mely gátat tudott volna vetni az elemek pusztításának. Az emberek nagy része a saját portájáról igyekezett kimentetni a még menthető vagyonkáját, mások pedig örvendettek, ha saját életüket kimenthetik a keskeny utcákat és udvarkerteket elzáró tűztengerből. A feljegyzés szerint: „a tűz oly hirtelen körülfogta a’ Várost, hogy a’ lakosoknak alig volt idejükön éltek’ megmenthetésire, akár be futottak, mindenütt tűzzel mentenek: ha az utasának belső fele még épen volt, annak közepén vagy külső végén a’ menekvőnek lángözön állotta Útját, s ez okozta, hogy tizennégy személyek a’ lángoknak áldozati levének.” Amint írja Papp István, a krónika- író, a „6 heti szárazságban kiszáradt zsindely fedelű házakon könnyen futhatott végig a tűz.” A tűz terjedésének szárnyat adott az a körülmény is, hogy a veszedelem keletkezésének szomszédságában, Szőcs István piaci faházában (ahol jelenleg Tóth Ede tulajdonát képező kétemeletes ház fekszik), olaj és szeszkereskekeletre, az özvegy Szőcs Istvánná piacira kirugó háza háta megett egy Szotyori Lajos nevű polgárnak házából ütött ki- és kevés pillanatok alatt minden emberi erőn truccoló tűzözönné váljék, s nem több, mint két rövid óra alatt az egész városnak háromnegyed része hamuvá lón” — írja a lelkipásztor. Állítólag Szotyori Lajos házában „pánkó”-sütés volt s a lábasból kisercenő zsir lángba borult a tűzhelyen és a magasba csapó lángoszlop pillanat alatt a konyha gerendázatát falta át mohó szájával. A zsindelyes tetőzet mintegy hatalmas lángcsóva emelkedett ki a házak felé. Megkondultak a Református torony harangjai is és a veszedelem jajgató szavát kiáltozták ércnyelvei a város felett. Ki gondoltavolna, hogy pár órán belül ezeket a harangokat is megolvasztja a pusztító rész és megolvadva, hullnak állá a pusztulás üszkei közé, a siralom völgyét fedés volt és ennek raktárában salétrom, puskapor, rozsdis és égetett bor (pár stinka) nagymennyiségűen felhalmozva és még hozzá ennek szomszédságában a gyógyszertárban is sok gyúlékony anyag volt. Mindezek „rettentő ropogással és sustorékoló tűzzel felvettetvén”, a tűz hirtelen terjedését okozták, sőt még az oltást is lehetetlenné tették. A tűz útjába állni nem lehetett. A piac mindkét oldala lángokban állott azaz egész város kebele ,egy égő katlanná váljék”. Leégett a város keletdél és délnyugat része egész a mezőkig. Sok helyen még a mező tarlója is égett. A száraz időjárás miatt az aratás is korán kezdődött, így a termés javarésze be volt takarítva a „a szerencsétlen lakosok nemcsak lakóházaikból, de telerakott csűreikből is egyszerre fogyanak ki.” Sokan még a mezőn voltak és a lángtenger útjukat állotta, hogy bejöhessenek a városba. Ezek amikor hazatérhettek, „már csak házaik hamvait találták”.. „Borzasztó és leverő volt szemlélni — írja a krónikaíró — miként szedegették az Anyák a’ köveket is meglágyító siránkozással gyermekeik, — gyermekek szüleik’ — s rokonok rokonaik megégett «»állvány csontjait !” templom északi oldalához ragasztott bátelyjában pusztultak el. Az egyház kárát 128 ezer váltó forintra becsülték. Amint Pap István lelkipásztor írja, délelőtt 10 órakor gyulladt ki az első ház és déli 12 órakor már a református templom három nagy harangját olvasztották meg a lángok. A vááros 550 lakóházából 421 hamvadt el, de a tűz martaléka lett még sok gazdasági épület, csűr, istálló, megrakodva a bitakarított termények. Elégett a piac közepére épített tanácsház és a báró Purcell ezredes által építtetett „Székely Szatinanevelő Ház”, amelynek a helyén később a honvédlaktanyát emelték. Sok háznak a pincéje is beégett és oda veszett az ezekbe bedobált holmik nagy része.Papp Istvánon kívül a nagy egészről megemlékezett versek krónikájában Szőcs József uram is, néhai Szőcs János kézdivásárhelyi honvéd alezredes nagyapja. „Szomorú emlékezet” címet adta verses feljegyzésének és így gördíti be az emlékezést: , Szomorú Történet Gyászolni kezdenek Kézdi-Vásárhelyen —' Az elpusztult Népek. Nyolczszázharmintz négyben - Júliusnak éppen húszonkilentzedik napján szinte délben. Az égés utáni istentiszteletre a ref. temetőben gyűlt össza a mezőkön táborozó lakosság. Éppen Papp István imádkozott, amikor hatalmas forgószél kerekedett és a romok között lappangó tüzet újból felélesztette. Az eget elsötétítő vastag hamu és porfelleg rémületbe ejtette a gyülekezetét és hazaszaladt a temetőből, de a pusztulás helyén nem talált már semmit a tűz, amit tovább emésszen. „Ezután — írja Papp István — a fiú iskola puszta udvarán tartogatunk isteni tiszteletet a szabad ég alatt az idő viszontagságaitól sokszor meggátoltatva, sokszor könyörgéseinknek közepette félbeszakasztatva. Különösen midőn új kenyérre Halyjuk a kiáltást Tűz van a Városban. Fut mindenki érzést tapasztalt Magában. A következőkben aztán leírja a templom égését, melynek , mint közbevetve megemlíti, Keresztes Máthé volt felszentelő papja. Mikor Írtak hét szák és nyoltzvan háromban.* A nagy égés leírása végén megjegyzi a krónikairó, hogy e szomorú történetből „ő is részt veve, mert minden javából egy pillanatra kifogyék,” a’ puszta udvaron Úrvacsorával élnénk, mikor éppen az Ágendához valók kezdendő, egy hirtelen sebes sípor megindulván, kéntelen * voltam nagy számmal összesereglett’ népséggel az égett oskola’ alsó bolthajtásos csarnoka alá beszorulni, a’ hol soha addig nem tapasztalt érzések közt könnyhullatással osztottam ki az elkeseredett és élőtől utolsóig zokogó síró népnek az Úri szent Vacsorát. Eszembe jutott, mint hajdan a Jehova mennydörgéssel és villámlással tiltotta el az ellene vétett ’sidó népet szent színének látásától? minket is hirtelen kerekedett szélvész gátolt meg isteni tiszteletünknek csendes folytatásában." heikel a Nemere és nem lehet útját állani a lángtengernek Szomorú emlékezet Istentisztelet a temetőben