Székely Nép, 1942. július-szeptember (60. évfolyam, 146-221. szám)

1942-07-31 / 172. szám

1942. JÚLIUS 31. Összeomlik a templom tornya A város pusztulását a Nemere okoz­ta, mely száguldásában égő zsarátno­kot röpített a templomtoronyra is. Fel­gyújtotta ennek tetőzetét és szarvazat­át, majd a harangkötések gerendáira , a várfallal kerített templom tetőze­tére csapott át a tűz. Rövidesen a templomtorony is lángokban állott. A három nagy harang megolvadva cse­pegett le. Egy akkori feljegyzés így örökíti meg a tűznek ezt a részletét: „A’ harangok olvadoznak Cseppenkint leszakadoznak, Oda-oda vagytok már 4,1. Ti, Szivemnek álmodozási: Eltüntetek, itt hagytatok Csak könnyezek utámnatok Nékem is Oda mindenem, Te benned bízom Istenem. Az égő templomtetőzet összeomolva,­­beütötte a templom boltozatát és az ezt tartó kemény oszlopokat. A torony bádogfedésének egy-egy darabját „koczka­lábnyi leveleket” három mért­föl­dnyire vitte a dühöngő orkán. Elégett a református templom és torony minden éghető része, papi, kán­tori és ref. iskolai házak, az egyházi levéltár, minden pénzeivel és nagybe­csű klenódiumaival együtt, amelyek a I. Ferenc király nem segít a városon Az égés után vegyes bizottság ala­kult a katonai és polgári hatóságok ré­széről és hozzá kezdettek a kár meg­állapításához­, amit összesen 1.142.292 váltó rénes forintban állapították meg. A város elhatározta az építkezés szabályozását és a szükséges építkezé­sek 100 ezer pengő rénes forint köl­­csönért I. Ferenc királyhoz folyamo­dott, amit 10 év alatt kamatmentesen akart visszatéríteni. Az állam azonban nem tudott köl­csönt nyújtani és így a város szabályo­zásának kérdése lekerült a napirendről. Az újabb építkezés a régi rossz mód­szerrel indult meg, a régi „deszkavá­ros” helyén anyagi erő hiánya miatt újból faépületek emelkedtek ki a ro­mokból. A romokat apránként eltakarították és megindult az építkezés. Szeptember végére a két nemes céh a templom összeomlott kődarabjait el­takarítván, a csonka falak között, sza­bad ég alatt kezdtek istentiszteletet tartani. „Hatvannapi bujdosásunk után te­hát ismét Templomban voltunk! •—­ jegyzi meg keserűen Papp István lel­kész. — Ah, de minő Templomban voltunk. Akármerre vetettem sze­meim, mindenütt pusztulást, jajt, si­ralmat és kétségbeesett ábrázatokat láttam! Szomorú volt a’ Templom kinézése, de még annál is szomorúbb az embereké! Látszott, hogy minden szív meg van töredezve, mint a Tem­plomnak kőfalai! ...” A templom új fedele 1935 októberé­re készült el, de még boltozat, ajtók és ablakok nélkül. Egy 9 mázsás nagy harangot is öntöttek a megolvad ha­rangok és a hívek házaiban összeol­vadt réz és ónedények anyagából. Sok esztendő kellett azonban, amíg teljesen újraépült a templom. A megpróbáltatások azért nem múl­tak el a város felett. Három év múlva, 1837 október 19-én a város Kovács-azer részében jelent meg újból a vörös ka­kas és 33 épületet hamvasztott el. 1838 január 23-án fél 10 órakor nagy föld­rengés rázta meg a várost és a templo­mokon kívül „sok károk estek más tár­gyakban is.” Az 1818-iki esztendő a háborún kí­vül még két csapást is zúdított a nép­re: a sáskajárás aratás után és a nagy kolera, ami miatt ,­sok számtalan nép hullott el.” Ezek azonban kisebb mozzanatok a Város ősi történetében, a „nagy égés” az, ami fájó emlékezetűnek maradt és amiről 100 éves évfordulójakor, most nyolc évvel ezelőtt, ünnepies istentisz­telet keretében emlékezett Kézdivásár­­hely, Gábor Áron és Túróczy Mózes Székely ágyúüntők dicső városa. Kovács J. István SZÉCHENYI filmszínház JÚLIUS 31, AI H. 1-2-3 Péntek 6—9 | Vasárnap 3—6—9 Szombat 6—9­­ Hétfő 6—9 órai kezdetre: Egy csók más semmi Főszereplők: Jávor Pál, Tolnay Klári, Rajnay Gábor „Tiszteld és fogadd el a gyer­meket, hogy nemzeted hosszú életű legyen.“ (Ravasz László) * ^ Sampfe esztendeje annak, hol porrá­­égett K­ézdivásárhely háromnegyed része A harangok megolvadtak a toronyban és az égő templom tetőzete összeomolva, beütötte a boltozatot . A lakosság hetekig a mezőkön maradt, mert nem volt a városban hely, ahová lehajthatta volna fejét Kézdivásárhely, július 30. Száznyol­­cadik é­vfordulója ma, hogy Kézdivá­­­sár­h­elyen tűz ütött ki és a dühöngő tűzvész felpuszította a városnak több mint háromnegyed részét, mert az 558 házból 421 égett el és elhamvadt ezen­kívül sok gazdasági épület. Tizennégy emberi élet áldozata is volt a borzal­mas, a város történetében mindig em­lékezetes tűzvésznek. A tűz keletkezése A tűzvész keletkezését, annak tám­­ad­ását sokan megírták, azonban a tűz­ről valóságos ri­portszerű leírást Papp Istvá­n, a város akkori református pap­ja adott, aki az „Egyházi Tár” 1835-iki évfolyamában részletesen leírta a vá­ros pusztulását és a város történeté­­letében „nagy égés” címen emlékeze­tes tűzvészről külön tűzfetet is adott ki a. ref. egyházközség „kebeli taná­csa”. „A piacon volt tanácsház irányában. A tűzveszedelem tovább­iak nagy segítségére sietett a közben lábra kapott Nemere, amely orkán­szerű sivítássa­l röpítette a házak tetőzeteire az égő parazsakat. És emberi segítség nem érkezett, mely gátat tudott volna vetni az elemek pusztításának. Az emberek nagy része a saját portájáról igyekezett kimentet­ni a még menthető vagyonkáját, má­sok pedig örvendettek, ha saját életü­ket kimenthetik a keskeny utcákat és udvarkerteket elzáró tűztengerből. A feljegyzés szerint: „a tűz oly hirtelen körülfogta a’ Várost, hogy a’ lakosoknak alig volt idejük­ön éltek’ megmenthetésire, akár be futottak, mindenütt tűzzel mentenek: ha az utasának belső fele még épen volt, annak közepén vagy külső végén a’ menekvőnek lángözön állotta Útját, s ez okozta, hogy ti­zennégy személyek a’ lángoknak ál­dozati levének.” Amint írja Papp István, a krónika- író, a „6 heti szárazságban kiszáradt zsindely fedelű házakon könnyen fut­hatott végig a tűz.” A tűz terjedésének szárnyat adott az a körülmény is, hogy a veszedelem keletkezésének szomszédságában, Szőcs István piaci faházában (ahol jelenleg Tóth Ede tulajdonát képező kétemele­tes ház fekszik), olaj és szeszk­ereske­keletre, az özvegy Szőcs Istvánná piaci­ra kirugó háza háta megett egy Szo­­tyori Lajos nevű polgárnak házából ütött ki- és kevés pillanatok alatt min­den emberi erőn truccoló tűzözönné váljék, s nem több, mint két rövid óra alatt az egész városnak háromnegyed része hamuvá lón” — írja a lelkipász­tor. Állítólag Szotyori Lajos házában „pánkó”-sütés volt s a lábasból kiser­­cenő zsir lángba borult a tűzhelyen és a magasba csapó lángoszlop pillanat alatt a konyha gerendázatát falta át mohó szájával. A zsindelyes tetőzet­ mintegy hatalmas lángcsóva emelke­dett ki a házak felé. Megkondultak a Református torony harangjai is és a veszedelem jajgató szavát kiáltozták ércnyelvei a város felett. Ki gondolta­­volna, hogy pár órán belül ezeket a harangokat is megolvasztja a pusztí­tó rész és megolvadva, hullnak állá a pusztulás üszkei közé, a siralom völ­gyét fe­dés volt és ennek raktárában salétrom, puskapor, rozsd­is és égetett bor (pár stinka) nagymennyiségűen felhalmozva és még hozzá ennek szomszédságában a gyógyszertárban is sok gyúlékony anyag volt. Mindezek „rettentő ropogással és sustorékoló tűzzel felvettetvén”, a tűz hirtelen terjedését okozták, sőt még az oltást is lehetetlenné tették. A tűz útjába állni nem lehetett. A piac mindkét oldala lángokban állott a­zaz egész város kebele ,egy égő kat­lanná váljék”. Leégett a város kelet­dél és délnyugat része egész a mezőkig. Sok helyen még a mező tarlója is égett. A száraz időjárás miatt az aratás is korán kezdődött, így a termés java­része­ be volt takarítva a „a szerencsétlen lakosok nemcsak lakóházaikból, de telerakott csűreik­ből is egyszerre fogyanak ki.” Sokan még a mezőn voltak és a láng­tenger útjukat állotta, hogy bejöhes­senek a városba. Ezek amikor hazatér­hettek, „már csa­k házaik hamvait ta­lálták”.. „Borzasztó és leverő volt szemlél­ni — írja a krónikaíró — miként szedegették az Anyák a’ köveket is meglágyító siránkozással gyerme­keik, — gyermekek szüleik’ — s ro­konok rokonaik megégett «»­áll­vány csontjait !” templom északi oldalához ragasztott bátelyjában pusztultak el. Az egyház ká­rát 128 ezer váltó forintra becsülték. Amint Pap István lelkipásztor írja, délelőtt 10 órakor gyulladt ki az első ház és déli 12 órakor már a reformá­tus templom három nagy harangját ol­vasztották meg a lángok. A vá­áros 550 lakóházából 421 hamvadt el, de a tűz martaléka lett még sok gazdasági épü­let, csűr, istálló, megrakodva a bita­­karított termények. Elégett a piac kö­zepére épített tanácsház és a báró Pur­cell ezredes által építtetett „Székely Szat­inane­velő Ház”, amelynek a he­lyén később a honvédlaktanyát emel­ték. Sok háznak a pincéje is beégett és oda veszett az ezekbe bedobált hol­mik nagy része.­­Papp Istvánon kívül a nagy egész­ről megemlékezett versek krónikájá­ban Szőcs­ József uram is, néhai Szőcs­ János kézdivásárhelyi honvéd alezre­des nagyapja. „Szomorú emlékezet” cí­met adta verses feljegyzésének és így gördíti be az emlékezést: , Szomorú Történet Gyászolni kezdenek Kézdi-Vásárhelyen —' Az elpusztult Népek. Nyolcz­száz­harmintz négyben - Júliusnak éppen húszon­kilentzedik napján szinte délben. Az égés utáni istentiszteletre a ref. temetőben gyűlt össza a mezőkön tá­borozó lakosság. Éppen Papp István imádkozott, amikor hatalmas forgószél kerekedett és a romok között lappan­gó tüzet újból felélesztette. Az eget elsötétítő vastag hamu és porfelleg ré­mületbe ejtette a gyülekezetét és ha­­zaszaladt a temetőből, de a pusztulás helyén nem talált már semmit a tűz, amit tovább emésszen. „Ezután — írja Papp István — a­ fiú iskola puszta udvarán tartoga­­tunk isteni tiszteletet a szabad ég alatt az idő viszontagságaitól sok­szor meggátoltatva, sokszor könyör­géseinknek közepette félbeszakasz­­tatva. Különösen midőn új kenyérre Halyjuk a kiáltást Tűz van a Városban.­ Fut minden­ki érzést tapasztalt Magában. A következőkben aztán leírja a tem­plom égését, melynek ,­ mint közbe­vetve megemlíti, Keresztes Máthé volt felszentelő papja. Mikor Írtak hét szák és nyoltzvan háromban.* A nagy égés leírása végén megjegy­zi a krónikairó, hogy e szomorú tör­ténetből „ő is részt veve, mert minden javából egy pillanatra kifogyék,” a’ puszta udvaron Úrvacsorával él­nénk, mikor éppen az Ágendához va­lók kezdendő, egy hirtelen sebes sí­­por megindulván, kéntelen * voltam nagy számmal összesereglett’ nép­séggel az égett oskola’ alsó bolthaj­tásos csarnoka alá beszorulni, a’ hol soha addig nem tapasztalt érzések közt könnyhullatással osztottam ki az elkeseredett és élőtől utolsóig zo­kogó síró népnek az Úri szent Va­csorát. Eszembe j­­utott, mint hajdan a Jehova mennydörgéssel és villám­lással tiltotta el az ellene vétett ’si­­dó népet szent színének látásától? minket is hirtelen kerekedett szél­vész gátolt meg isteni tiszteletünk­nek csendes folytatásában." heikel a Nemere és nem lehet útját állani a lángtengernek Szomorú emlékezet Istentisztelet a temetőben

Next