Székely Tanügy, 1905 (6. évfolyam, 1-17. szám)
1905-01-01 / 1. szám
J / Ist str/ ^/ / ' tVI. évfolyam. ____________________1 szám, f H I Q * Maros-Vásárhely, 1905. január 1. Kiadóhivatal főtér 1. sz. hová az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. pályázati hirdetmények ára soronként 10 Kéziratokat nem adunk vissza. NEVELÉS-OKTATÁSÜGYI LAP. A M.-TORDAMEGYEI ÁLTALÁNOS TANTESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Előfizetés Egész évre 6 korona. Félévre 3 korona. Szerkesztőségi Bethlen Gábor utca Q. hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Felelős szerkesztő: MÁTHÉ JÓZSEF Megjelenik Havonként kétszer. A nemzet mostohái. (Két cikk.) Irta: Péter Károly. I. 36 esztendeje annak a törvénykeltőnek, mely a néptanitói állást szervezte, s ettől az időtől fogva a tanítót a nemzet mostohájául fogadta. Nem szólok az ezt megelőző kor ..tanítóinak 14 anyagi és erkölcsi helyzetéről — jóllehet, hogy tengernyi bajainak motívumai ott születtek ; mert szégyen volna nemcsak mi reánk a XX-ik század tanítóira, hanem a nemzetre nézve is, hogy oly individuumoknak adjak „tanító“ címet és oly emberekkel hozzam kapcsolatba erkölcsi és szellemi működésünket, valamint anyagi helyzetünket, kik, mint kiszolgált bakák, facér mesterlegények, kicsapott diákok, s más efféle összeszedett-vedett egyéninek uzurpálták a tanító nevét. Csak 36 esztendővel megyek vissza a tanító jelenlegi helyzetétől, s már itt az igazságtalanságoknak, a mostoha bánásmódoknak, melyekkel traktálták a nemzet tanítóit, egész orgiáival találkozom. És itt álljunk meg egy kicsit. Méltóztassanak visszaemlékezni arra a megható jelenetre, mikor 1868-ban Báró Eötvös miniszter letette a javaslatát a képviselőház asztalára ! Ő akkor így nyilatkozott: „Könynyező szemekkel javaslom a 300 forint tanítói fizetést!“ Íme tisztelt gyűlés, már akkor belátta a tanítók legnagyobb apostola, hogy a 300 forint fizetés nem méltó honoráriuma annak a munkának, amit a tanító dolgozik. Pedig minő kvalitása volt akkor a tanítónak ... Ne is beszéljünk erről kérem ! Igen, könnyező szemekkel tette le a javaslatát a Ház asztalára a bölcs államférfi és sirt a lelke, s azóta hány könycsepp gördült végig a sovány arcokon arra a kenyérre, melyet e javaslattal hozott a tanító konyhára ? Oh annak csak a népe. Istene a megmondhatója! Hányszor látta már ez alatt az idő alatt a nemzeti könnycseppek záporát; hányszor hallotta nyomában az ínségben, nyomorban vergődő mostoha páriák kérő, könyörgő, követelő zokogását; hányszor szemlélte impozáns egyetemes gyűléseit; hány ezer hírlapi cikk bizonyította helyzetünk mostohaságát? ... És ennek a tengernyi panasznak eredménye mi ? „A tanítók kívánsága nem is méltányos“ Így szól a dicső államférfi utóda : tierzevicy miniszter. „Az iskolának lelke — mondta Trefort miniszter — a tanító az Huszonöt év emléke. — írta: Csutak Lajos — (Folytatás.) A felelősséget elvállalom, mondtam. És itt ebben a pillanatban az a gondolat villant keresztül az agyamon : Vájjon ki lehetett, ki ilyen alávaló módon beárult ! De hát kérdezni nem lehetett, Őméltósága is — úgy látszott — elvégezte a mondanivalóját. Azért sarkon fordultam és eltávoztam. Kijövet kibe botlom bele ? — az én megrakott barátomba! Ment be a méltóságához. Rögtön tisztába voltam az egésszel! Ez volt az áruló . Nem is szólott hozzám, még fel sem emelte a szemeit, csak kopogott sunyi alázatossággal és bement. Hogy sejtésem igaz volt, arról azután teljesen megbizonyosodtam. Az illető maga beszélte el egy társaságban, hogy rajtam, hogy állott I boszut, a társaság egyik tagja aztán nekem megmondta. Az az illető és s ma is; találkozunk nagy, ritkán,de soha — 23 év óta — még nem vetettem a szemére. Hogy a méltóságos úr hogyan és mikép járt később a dolog végére abból nem tudok semmit, de hogy valami nagyon nem tetszett azt onnan sejteni, mert később, mikor egy céljainak megfelelő tanfelügyelő került a vármegye élére egy gyönyörűséges szép aranyhídon gyémántokkal kirakva,olyan ügyesen kitették a szürömet a saját vármegyémből, hogy soha többé oda vissza nem kerültem. És úgy tudom, hogy ma sem vagyok valami grata perszona. * * El kellett beszélnem ezt az ügyet; el kellett azért, mert ez volt az első láncszem abból az üldözésből szekirángból, melyet végig kellett élnem, s melynek vége az lett, hogy egyszer elhelyeztek. De el kellett azért is, hogy némi bevezetés gyanánt szolgájon ahhoz, amit most mondandó vagyok. Említem, hogy mikor a főispán megkapta a maga tanfelügyelőjét, akkor aztán mi történt velem. Mielőtt ennek részletes elbeszéléséhez fognék az eszmetársulásnál fogva ide tolul tollam alá, hogy voltaképpen mit és hogyan gondol te-f’63 [p]