Székely Újság, 1928 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1928-01-01 / 1. szám

+ * * •*m I­S­I­B l­U & M '4iar! Cenzurat: Poliția orașului. XXV. (XII.) évfolyam. Târgul-Săcuesc (Kézdivásárhely) 1928 Január 1. Vasárnap. 1. szám., Előfizetési árak: Fél évre . . 90 Leu Negyed évre 45 Leu Egy hóra 15 Leu Hirdetés mm. 3 Leu Nyilttér mm. . 4 Leu SZÉKELY ÚJSÁG egyesülve a SZÉKELY HIRLAP-pal. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. Felelős szerkesztő és kiadó : Kovács J. István ■jit——iüMfc'..!■ ■.JJi LL iU"J ■ ■■ ■ . JL" ü 1-— A SZÉKELY ÚJSÁGOT néhai Molnár Emil, a SZÉKELY HÍRLAPOT Biró Lajos alapította. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főszerkesztő : KOVÁCS-HIRLAPIRODA, Str. Horia, Cloșcă și Crișan (volt Gábor Áron­ utca) 1. száma. Dr. I. Diénes Ödön 1928 Tempora mutantur et nos mutamur in illis. Változnak az idők, mi is válto­zunk azokkal. Valamikor bízó szemekkel néztünk­­ egymásnak becsületes arcába az első­­ nap találkozásain s nyilt szívvel kö­­szöntünk egymásra: „Adjon az Isten boldog ujesztendőt!“ És hittük, hogy a szívből jövő jó­kívánság meghallgatást talál az emberi sorsok intézőjénél és­­ az eláldásnak foganatja lesz. De változnak az idők és mi is változunk azokkal. A tradicionális újévi üdvözletét ma is elmondjuk egymás között. De a sablonos szavakból már nem sugárzik ki a bizalom melegsége. Szinte kong bennök a megszokás fá­sultsága. Elmondjuk ma is, mert szokás, de magunk sem hiszünk benne, hogy jó kívánságaink megérik a beteljesülést. Ki kellene cserélnünk a régi kö­szöntést: „Adjon az Ég kegyelme a beállott ujesztendőben lelkierőt súlyos keresztünk hordozásához, türelmet a nehéz próbák között, szabadulás re­ményét az élet elnyomottainak!“ A rettenetes élet szörnyű próbái­hoz ez a fohászkodás volna az igazán helyénvaló. Mert boldogságot kívánni egymásnak ilyen élet mellett valóságos gúny, ami már közel jár a szívtelen­séghez. Lehet-e józan ésszel boldogságot kívánni a népnek, melynek munkás ke­zében egy terméketlen esztendő ketté­törte a kenyérnek botját s a hosszú, zordon tél ínséges napjaiban azon kell tépődnie, miből teremt magának a ta­vasz munkája mellé kenyeret ? Lehet-e boldogságot kívánni az élet vergődő munkásának, aki azzal a biztos tudattal veti munkára kezeit, hogy hiábavaló minden erőfeszítés, mert amiért dolgo­zik, abból semmi sem marad neki? A nagy Moloch elharácsolja becsületes munkája minden eredményét s míg a szörnyű terhek alatt roskadozva méltá­nyosságot keres, még a meghagyott ma­roknyi föld is kicsúszik lábai alól? Le­het-e boldogságot kívánni ott, ahol a közélet minden képzeleten túlcsapó korruptsága megrendítette a polgári ön­tudatban a törvények szentségébe vetett hitet s fikcióvá sülyesztette a személy-, jog- és vagyonbiztonságnak az egész társadalmi élet bázisául rendeltetett fo­galmait ? Ne sablonoskodjunk hát és aka­ratlanul is ne gúnyolódjunk. Hanem: „adjon a könyörülő Ég kegyelme a be­állott ujesztendőben lelkierőt súlyos ke­resztünk hordozásához, türelmet a ne­héz próbák között, szabadulás reményét az élet elnyomottainak!“ De nem elég, drága véreim, hogy az ismeretlen jövendőre mindent csak a Gondviseléstől várjunk. A Mindent­­váró Ádámok önmagát ámító faja ismét csalódni fog, ha mindent csak az Ég­től vár. Mi, öntudatos emberek a Teremtés munkatársai vagyunk. Magunknak is dolgozni, alkotni kell, ha sarkaink alá akarjuk gázolni balsorsunkat. Legyen a beállott ujesztendőben tízszeres kedvünk a munkára és száz­szoros hitünk az erkölcsi világrend végső diadalában és akkor nem fog elhagyni bennünket Az, aki bajainkban eddig is megsegített. Áldja meg az igazságos Isten ezt az ujesztendőt termékenységgel, embe­rek szivében bizalommal és remény­séggel, a jó embereket szent békes­séggel ! Szabó Jenő Ceruza­j­egy­zetek Reflexiók a mozgópostás gyilkosáról A XX-ik század sajátságos és gyakori jelensége a modernséget majmoló, de meg­­nem értő emberének tipikus alakja: Ölti Béla, a rablógyilkos merénylő. Emberek sokasága borzalommal nézte a bilincsbe vert gyilkost. Izgatottan tárgyal­ták a rettenetes esetet, amit ez a bestiális ember elkövetett és akaratlanul felvetődött a kérdés: — Miért? Mit véthetett a szegény áldozat, ami­kor humánus gondolkozására hallgatva, maga mellé vette, sőt saját élelméből táplálta azt, aki percek múlva bárdot emelt reá és a leg­­rettenősebb módon életére tört jótevőjének. Miért? A mai felületes ember kapzsi­ságáért. Tetszeni, feszengni­ vágyásáért. A cselekmény nála csak mellékkörülmény. Az­zal a gondolattal ugrott le a postakocsiból, hogy munkáját jól elvégezte. Véres nadrág­ját meg sem mosta, hanem autóra ült. Be­jött a városba és legelső teendője az volt, hogy kiöltözködjön, elegáns legyen. Tetszeni akart. Még fülébe csengett a halálos sikoly és Patefont vásárolt, hogy mellette szóra­kozzon. Kiment egy tiszta, kis székely falucs­kába. Ott akart élni annyi becsületes ember között. Annyi egyszerű földmíves közt. És fel akart tűnni az elegenciájával. Hódítani, urhatnámkodni akart és véres kezével bi­zonnyal minden lelkiismeretfurdalás nélkül szorongatta volna a puha leánykezet, ami ölébe hull a pénz szagától. Ezért gyilkolt Ölti Béla ! És a jámbor falusiak nagy kalapos ad­­jon-Istent köszöntek volna. A notabilitások pertut ittak volna vele és az anyák hivó szavakkal, a lányok kacér pillantásokkal ver­senyeztek volna érte. Mert jól öltözött, fölényes és gálánt. Kórtünete a mai társadalomnak, hogy semmivel sem törődik, csak a látszattal. Mindenkinek hisznek és minél nagyobbat hazudik valaki nekik, minél inkább tudja adni a bankot, az után szalad a világ. Az oltibélák otthon vannak mindenütt. Az ő akarásuk és érvényesülésük akadályt nem ismer, még ha emberéleten, törvény­­tipráson át vezet is az út céljuk felé. S a felületes, magát hamisan modernnek nevező társadalom nem néz a ruhán át, nem nézi a daliás test, a mély tüzűi szemek mögött meghúzódó szennyet. Mindent a külsőre, az impozáns meg­jelenésre épít. Aztán jön a rendőri nyomozás, az or­vosi leleplezés, a múlt visszatérő, kereső szava és amikor ott áll levetkőztetve szen­­­nyes testtel és lélekkel a tegnap még körül­rajongott Pubi, akkor szidjuk az Istent, ver­jük a fejünket, hogy miért nem súgta meg, hogy a mi bálványunk, aki után szaladunk, az egy közönséges gonosztevő. Bántod a Gondviselést, te okos ember, aki még tegnap büszkén nevezted ember­ismerőnek magad, mert ilyen gazdag, nagy­szerű barátot szereztél magadnak, sőt leá­nyodnak, polgárt a faludnak és ma az Isten a hibás ? Nem adott-e az Isten nekünk sza­bad gondolkozást, érző szivet és látó, kutató szemeket ? De azt nem használjuk. Mi modern emberek vagyunk, akiknek a modernsége nem a tudomány előrevitelében, az igazi szeretet kimélyítésében és gyakorlásában merül ki, hanem abban, hogy máról-hol­napra élhessünk fényesen, gavallérosan nagy­st­lü társaságban, lenézve Istent és embert. Az érző szív, a gondolkozó agy és a kutató szem pedig csak akkor nyílik ki, ha ha más kinyitja, mert a mi modern tunya­ságunk még önönmagunkkal szemben is te­hetetlenné tesz. Ezért születnek pitibélák, ezért gyil­kolnak, marakodnak és hencegnek az em­berek. A XX. század álmodom, hamis pró­fétái ezért tudják orránál fogva vezetni a mai társadalom nagy részét, F, I.

Next