Székely Újság, 1932 (29. évfolyam, 1-53. szám)

1932-01-01 / 1. szám

2 oldal Székely Újság 1­932. Szilveszteri szimfónia. Irta: Feley Bertalan. Ezerkilencszázharminckettő küszö­bén pillanatokra csupán: tegyétek le nyi­­rentyüiteket cigányok. Hallgasson reám most minden lélek, ki meghirdetem néktek ujesztendejét a világnak. Ám ha muzsikával szeretnétek kisérni: gyász­indulót húzzatok, cigányok, mivelhogy 1932 köszöntése előtt temetni akarom ezerkilencszázharmincegyet. De mégsem. Ne húzzatok gyász­melódiákat, hiszen ki volna közöttünk, ki gyászolva temetné ezerkilencszázhar­mincegyet? Kinek hozott olyan osztat­lan örömöt ez a semmibebukott esz­tendő, hogy siránkozván miatta, vissza­követelné azt? Ám ha milliók közül akadt is ember, kinek királyos örömöt csókolt életére a tovatűnt esztendő: száz meg száz reménnyel, ezer meg ezer bizakodással, millió meg millió örömvággyal kecsegtetőbb a­­ Holnap. Kinek, ó, kinek kell tehát a teg­nap? Mert minékünk nem! Örömindulót, hozsánnás hajnalnó­­tát, harsonás hálleluját húzzatok hát minden muzsikusok — akik nótát tud­tok csalogánykodni valamely hangszer­­számból, — minthogy örömtirádában tudjuk méltóképpen temetni a tegnapi esztendőt. Égigzengő hozsánnában hatal­masodjék szerte a mindenségen a vi­dámság szent himnusza, mert most dob­juk az óesztendő sírgödrébe a friss em­lékezések legelső göröngyeit. Kopp-kopp-kopp: halljátok a kop­­panásokat? Száz, ezer, millió kop­­panás, kongó koppanás mindvalahány. Nem fájhat nekünk, mivelhogy öröm­­telen, értéktelen s ennélfogva Élette­len vala az öröksemmiségbe bukott eesztendő. Rósz álom volt, mely tovatűnt. Pillanatra: nézzetek csak hátra. Most még láthatjátok: gyászfekete talár­jában amint öröksemmiségbe suhan 1931. Színe hideg, emléke rideg, bőr: bor­sódzik a lelkünk, noha sötéten fut pa­lástjának már csak végső foszlányait látjuk. Ám lelkünket égetett erejét még érezzük, jóllehet már felszabadul­tunk Üdére nyomásos bus béklyója alól. Evőé: felszabadultunk! Vivát: fellélekzettünk! Hurrá: uj lendület a lelkünk! „Meghalt a király/“ „Éljen az ujkirály“: 1932/ » Szilveszter ó­ éjszakáján: eltemetjük a megvénhedt királyt. Örömmel temet­jük, hogy temethetjük. Milyen nagyon vágytuk, hogy megszabaduljunk! És ütött az óra. Tizenkettőt ütött és le­bukott az óesztendő. Ha itthagyott, jól­tette. Cseppet sem sajnáljuk. Örülve örülünk, hogy tovaillant tőlünk. tett Szilveszter ujéjszakája: megszüle­az ujkirály. Hurrá, vivát, evőé, hogy eljött! Várva-vártuk, hogy meg­szabadítson az ókirálytól. És ütött az óra, Tizenkettőt ütött s mihelyt elütötte: kékörömös bíbor éjszakában megszüle­tett 1932. Nézzétek, nézzétek: glóriás arany­trónuson uralkodni kezd Életünk uj fe­­jedelme. Uralkodni kezd és pirosba pirkad leányaink szép orcája, uj vá­gyakban piheg asszonyaink rengőn re­megő kebele és diadalmasan dobban­nak egységbe szomorú sziveink. Ural­kodni kezd az ulkirály és mámorosan forró éjszakában dalban lobog a lel­künk, táncban kurjongat a testünk, eb ura fakó, sohse halunk meg. Szerelem, szives nóta, boldogító mámor muzsikál mibennünk és szerteszét a nagyvilágon mindenütt. Pillanatra: pillantsatok országunk városaiba-falvaiba és nézzetek be Ró­mába, Párisba, Londonba, tekintsetek túl az óceánon Newyorkba, Washing­­tonba, Rio de Janeiróba: mindenütt, mindenfelé, hol gyökeret vert a ke­resztény kultúra: ezen az éjszakán má­moros muzsikában ünnepel az ember. Vidáman dalolva temetjük a múl­tat és ujjongó nótákkal üdvözöljük a jövőt. Az u­j j­ö­v­ő­t, a jobb jövőt. A dalban diadalos szent jövőt. És jól van ez így, így van ez jól. Ál­dott legyen, aki elkezdette! Ezen az éjszakán örülnie kell mindenkinek, min­denhol és mindenképpen! * Kettős öröm a szilveszteri öröm. Egyik, hogy eltemettetett az óesztendő, a másik, hogy megszületett az uj. Az újévtől többet várunk, miként a régi­től. Szebbet, jobbat, boldogságosabbat mindig. Ez az ö­rök optimizmus. A hit. Hinni, hinni, hinni kell a mában, a holnapban, a jövőben, mely nemcsak hogy uj időt, új életet is hoz bizonnyal. És ha nem hoz? Ha rosszabb, ha csúnyább, ha átkozottabb lesz min­denképp? Nem! Nem lehet, nem igaz, nem történ­hetik rosszabbul! Erre még csak gon­dolni sem szabad ezen az éjszakán. Szilveszter éjjelén kékörömök szalad­janak szerte, piros pásztortüzek gyul­­janak az emberi szivekben s daloljanak, nótázzanak, muzsikáljanak ma minden lelkek, millió meg millió testek és meg­annyi szépen szóló hangszerszámok. Szilveszter éjszakája egyszer esik esztendőnként: ezen az éjszakán fe­ledni kell múltat, rosszat, bánatosat. Szilveszter éjjelén élni kell a mámoros, a forró, szeretetteljes színéletet. Az egyetlen, az igazi, a boldogságos szép­életet. Szilveszter éjszakáján magunkra­­feledkezünk, Szilveszter éjjelén nem gon­dolkozunk, Szilveszter szentséges má­morában Halált és Életet ünnepelünk. E pillanatokban csak élvezünk, dalo­lunk és táncolunk. Nincs gondolat, nincs számítás, nincsen robot, csak mu­zsika, csak mámor, csak boldogság! * 1932 — Így köszöntünk téged: bort, búzát, békességet, szépasszony feleséget, ámmen! Marosszéki búcsúztató az 1931-ik évtől (A Székely Újság részére.) Hallgassatok a szavamra, fiatalok, vének! A telkemből fakad ez a búcsúztató ének! Megdöglött a vén esztendő, temessük el szépen -Rajta hagyta keze szennyét szegény árva [népen. Komisz, cudar volt öltemne már kölyökkorában. Pedig mennyi ígéretet hozott tarsolyában ! De a sok szép ígéretből bizony nem tett semmi! Jobb hát most a vén cudarnak a pokolba­­ menni! Amink még volt a zsebünkben, azt is mind­­ elvette — A megígért boldogulást a fene megette! Mi szántottunk, mi vetettünk, de mások arattak: Ezerféle nyavajáink nyakunkon maradtak! Most már eljött az óévre az utolsó óra — Nem bánt­a bu, hogy eljöttünk a búcsúztatóra! Komisz volt a kezdete is, komisz most a­­ vége — Vigye hamar a pokolba ördög őfelsége! Azt kívánom ujesztendő küszöbére lépve, Boldoguljon valahára a szegény föld népe! Gabonája, bora, pénze mindig tegyen bőven! Adjon Isten gazdag áldást az ijesztedőben ! 1932 Január 1. FORUM. Elismerő szavak a leánygimnázium megmentéséért. A következő meleghangú sorok köz­lésére kértek fel: Örömmel értesültünk, hogy a helybeli állami leánygimnáziumot az állam továbbra is fenntartja. Ez az intézkedés nagy megnyugvást jelent nemcsak a helybeli és vidéki szülők­nek, akiknek az iskola bezárása a mai ne­héz megélhetési viszonyok mellett, gyerme­keiknek távolban való taníttatása által egy újabb gondot jelentett volna, — megnyug­vást jelent nemcsak a tanári karnak, aki­nek ez az intézkedés egzisztenciális kérdé­sét oldotta meg, — hanem a városnak is, mert egy fontos kulturális intézményét men­tette meg. Az iskola megmentésében a legfőbb érdem a város intermál bizottságának el­nökét, dr. Bidó Valér kórházi főorvos, is­kolaszéki elnököt illeti, aki egy delegációt vezetve, Bukarestbe utazott és mindent el­követett ennek az intézetnek az érdekében. Az ő összeköttetései révén jutott el a bizottság a miniszterelnökig, aki kijelentette, hogy nem kívánja az iskola bezárását, é s az ő közbenjárása nyerte meg az ügynek dr. Bogdan Stefan képviselőt olyan mérték­ben, hogy ő is magáévá téve az iskola fenn­maradásának kérdését, a parlamentben többször interpellált az iskoláért. Ha számba vesszük, hogy az állam egy általános takarékossági mozgalom szem­pontjából akarta megszüntetni az iskolát, s ha megértjük azokat a nehézségeket, ame­lyekkel egy ilyen határozat megmásítása jár, örvendünk az elért sikernek, amint örvend minden szülő és tanügy barát. A sziklán. — A Székely Újság eredeti tárcája. — írta: Id. Gallotsik Vilmos. A Retyezát előhegységének lábánál fekvő falucskában délben szép őszi idő uralkodott A magasan fekvő fenyves este barát­ságosan fogadott és kellemes szállást adott éjszakára. A madarak zenekarából már csak a bőgős, a nagy fülesbagoly mély hu­hogását hallottam néhányszor az éj fo­lyamán. Virradáskor a Retyezátot övező szikla­tengernél pedig az erdőt-hegyet járó ember legnagyobb ellensége, a szél fogadott. Minél feljebb érek kísérőmmel, annál erősebben dühöng a szél. Meg akarja aka­dályozni látogatásomat, egyedül akarja uralni a tájat. Dühében elsepri a sziklákon meg­pihent havat is és viszi-kergeti le a völgybe. Máskor, ha egyedül voltam, meghátráltam, visszafordultam, de most bízva kísérőmben, felvettem vele a harcot. A sziklákon mászva, kőről-kőre ugorva, nagy fáradtsággal és csak lassan jutunk előre. Testem nem érzi a hideget, csak a pofa­csontomat égeti a havas szél. Egy hatalmas sziklafal utunkat állja, de egyúttal némi vé­delmet is nyújt a fergeteg ellen. Itt megpi­henünk. Rövid pihenő után legényem felköti

Next