Székely Újság, 1936 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-01 / 1. szám

XXXIII. ÍXX.) évfolyam. ARA 3 LEU Târgul-Săcuesc, 1936 Január 1 Szerda Előfizetési árak; Félévre . . 80 Leu Negyed évre . 40 Leu Egy hóra . . 14 Leu Külffildre egy évre 280 Leu Hirdetés = Nyilttér díjszabás szerint.SZÉKELY ÚJSÁG egyesülve a SZÉKELY HIRLAP-pal. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL. Felelős szerkesztő és kiadó: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főszerkesztő: Kovács J. István KOVÁCS-HIRLAPIRODA, Str. Gén. Avarescu Dr. I. Diénes Ödön 1. szám. 1 szám A SZÉKELY ÚJSÁGOT Néhai Molnár Emil a SZÉKELY HIRLAPOT Biró Lajos alapította. ÚJ­ Magyaroknak, székelyföldi székely­­ségnek kisebbségi sorsában ismét egy uj éve következik. Uj év lesz-e ez az 1936-ik esztendő nekünk ? Vagy csak a régiek megismétlődése kisebbségi életlehetőségeink között? Nem kell-e nekünk előbb megúj­­hodnunk és nem kell-e megújulnia a minket kormányozó felfogásnak? Külügyminiszterünktől lefelé ma minden vonalon azt halljuk, azt olvassuk a többségi nemzet sajtójában, hogy ne­künk kell megváltoznunk, nekünk kell lejálisabb magatartást tanúsítanunk, ne­künk kell elfelednünk, hogy magyar állampolgárok voltunk, hogy uralkodó faj voltunk e területen és nekünk kell úgy viselkednünk, hogy megszerezzük az uralkodó nemzet bizalmát, levetkőz­vén minden gondolatunkból is azt a látszatot, hogy egyebek akarunk lenni, mint román állampolgárok, akik becsü­lettel szolgálják az uralkodó nemzetet és annak érdekeit. Sőt van oly minisz­teri nyilatkozat is, mely arra serkent, hogy szokjunk hozzá ahhoz a tényhez is, hogy az eddigi uralkodó fajunk most szolgává kell, hogy átváltozzék. Az a mindenütt nagy feltűnést keltő esemény, mely a magyar parla­menti csoport kamarai és szenátusi meg­bízottjainak felszólalása kapcsán bekö­vetkezett és a külügyminiszteri meg­nyilatkozásban csúcsosodott ki, de azóta is állandó megnyilatkozásokra sarkall kisebb-nagyobb politikai tényezőket, meggondolásra kell, hogy serkentsen mindenkit, aki kisebbségi életünk javí­tására törekszik. Nem beszélek azokról a nálunk ki­fejezésre jutó, — talán alacsony mód­szerek igénybevételével folytatott, — megyei sajtótámadásokról, mely­ek egy „IGAZSÁG" című, prefectusilag kor­mányzott lapban jelennek meg. Illetve csak annyit, hogy nem akarom hinni, hogy megyénk székely-magyar lakos­­sága oly könnyen eltántorítható legyen, amint sokan gondolják, attól a magyar nemzeti kisebbségi felfogástól, mely e kisebbség­­ vezetőiben is bizonyára elő­forduló tévedések, hibák, esetleg bűnök dacára örök és minél tovább, annál erősebben megnyilvánuló kell, hogy le­gyen és maradjon, hogy a mi kisebbségi sorsunkat csak és kizárólag azok irányíthatják, akik ne­künk és nem a többségi nemzet minden­kori kormányzati vezetőinek tetszenek csupán. Boldogok leszünk a mi kisebbségi sorsunkban, ha a mi vezetőink nekünk tetsző és a mi érdekeinket szolgáló ma­gatartása tetszeni fog bármikor is a több­ségi nemzet politikai vezetőinek, mert V . E. ez azt fogja jelenteni, hogy a romániai belpolitikai tényezők megújhodnak ed­dig felfogásukban velünk szemben és jogaink kiszolgáltatásával békés életlehe­tőségeinket megadják. De amíg bel­politikai panaszaink megvizsgálása nél­kül, csupán külpolitikai szempontok miatt egyszerűen ledorongolják pana­szainkat és m­eg sem hallgatják pana­szaink orvoslására vonatkozó javaslatain­kat, addig — engedjen meg minden román hazafi — nem fogjuk azt a hibát elkövetni magunkkal szemben, hogy kívülről reánk parancsolt vezetőknek vessük alá magunkat, bármely olcsó­já­­nosai legyenek is azok a mindenkori kormányoknak, vagy bármily drága pénzeken hirdessék is ellenünk a gyű­lölködést és vezetőink ellen a piszkot és mocskot akár sajtó útján, akár más módon. Bízzák reánk a köztünk szükséges kiválasztás munkáját. Van bennünk is épen elég erkölcsi érzék, hogy vezető­ink között ne tűrjünk meg erkölcsi de­fektusokban szenvedőket. Ne akarják erkölcsjavítás alcímén megfertőzni né­pünk gondolkozását vezetői felől. A mi megújhodásunk állandó folyamat. Meg van közöttünk is a belső küzdelem Kartus... Kartus az ezred kutyája volt. Amo­lyan hosszúlábú, rövidfülű, soványdongájú, korcs eb, — hogy klasszikusan fejezzem ki magamat. De ha fajtisztaságban valami baj is volt, tiszteletére válhat, hogy min­dig kifogástalanul ragyogott selyemfényű fekete szőre, balszemén pedig a fehér mo­nokli, kis fekete pettyel a bal sarokban, mindig kristálytisztán, fehéren vakított. Pedig Kartusnak soha eszébe sem jutott, hogy rá­eheljen fehér monoklijára és zseb­kendőjével törölje le a rácsaholt párát. De az egész kutya egyénisége olyan vá­lasztékos volt, megjelenése, mozdulatai pe­dig azzal a magas, arrogáns íe,hordozá­sával, valósággal arisztokratává tették még a pedigrés kutyatársadalomban is. Meg­­vallom őszintén, nem vagyok valami nagy kutyarajongó, de a kaszárnyában és a gyakorlótéren —■ szóval katonaéletem nap­jaiban — különös tisztelettel kellett rá­tekintsek. Amikor hajnaltól késő estig minden mozdulatunk valósággal taktusra folyt le és amikor vigyázz, pihenj, feküdj, aludj stb. parancsszóval szabdaltak egy­formára minket, a civil világ ezer sarká­ból összegyűlt embereket, egyetlen ere­deti egyéniség Kartus volt, ez a köztünk futkosó, szabad kutya url Nem csoda hát, ha vele szerettem volna foglalkozni. De hiába füttyentettem nagy félénken feléje, mikor vigyázzban álltam a sorok között és mozdulni sem­ mertem, Kartus nem akart velem szóba állani. Ott futkosott a tisztek lábainál, mintha ezzel is azt akarta volna mutatni, hogy neki sokkal több van megengedve, mint nekünk. Ha kivonultunk a gyakorlótérre, Kartus nagy csaholással tartott velünk, de ha egy csont vagy egy kutyahölgyike akadt útjába, kénye-kedve Mert mi is keressük állandóan a jobbat és a legjobbakat. Hagyják ezt a munkát reánk, mert ezt más helyettünk el nem végezheti úgy, hogy az a mi érdekeink védelmét is jelentse. Bizonyára meg is találjuk. De afelől is bizonyosak vagyunk, hogy bárkit is talál­junk legjobbnak magunk közül, az­­ talán minél jobb lesz, annál inkább — mindig rossz és gáncsolandó lesz ellenségeink szemében, amíg meg nem újhodik a minket is kormány­zók felfogása rólunk. És itt kell megváltoztatnia a minket mindenkor kormányzó á­l­m­hatalmi felfogás­nak is eddigi álláspontját. Higgjék el már egyszer, hogy sem a revízió, sem annak idején az imperium változás nem a mi maga­tartásunk következménye. Mindezek tőlünk teljesen független eszmények, avagy ese­mények. Mi védeni fogjuk nemzeti és kulturális érdekeinket utolsó leheletünkig. Egyelőre azzal a politikai garnitúrával, amilyen most kitelik közülünk. Ha jobbat találunk, úgy jobbal. De mindig a legjobbal. És mindig alku nélkül. Mert mindig lesz közöttünk annyi összetartó kisebbségi magyar-székely lélek, akit nem tántorít el fajától semmiféle földi hatalmaskodás, rémitgetés, hatalmi fu­­rnyaszó, avagy oly „Igazság", amely kisebb­ségi szempontból érdekeink védelmét kul­turális téren is az „Astra" román kultur­­egylet kebelén keresztül véli — olcsón, vagy drágán — védeni. Eljön és el kell jönn­ie annak a jobb esztendőnek, amelyben minden tényező rá­jön arra az igazságra, hogy nem egymás felett, hanem egymás mellett kell élnie és boldogulnia az egy területre teremtett né­peknek. Dr. Molnár Dénes­ szerint hátramaradhatott, hogy aztán bol­dog ugatásban vágtassanak kettesben só­vár szemeink előtt. A gyakorlatozások szünetében, mikor egyik fiú balra, a má­sik jobbra vonult el és hosszú, illatos női i­ású levelek kerültek elő a bakaruha zsebéből, Karius és partnernője valahol a lövészárokban bujkáltak. Ilyenkor értettem csak igazán azt a közmondást, hogy „kutya baja sincs.“ Persze aztán nem sokat elmélkedtem Kar­tuson. Nem csoda, ha ezek után kezdtem meggyűlölni őt. Egyik reggel pedig, mikor a reggeli teához vonultunk ki és Kartus egy baka társam kezéből kikapva a ke­nyeret, odafutott alázatoskodni a szakasz­vezető lábai elé, kimondtam rá a szen­tenciát, hogy „szemtelen kuvasz." Akkor még nem is sejtettem, hogy Karius estére kebelbarátommá válik. A szakaszvezető, aki mellékesen telj­hatalmú, élet­halálnak ura az újoncok fe­lett, vasárnapi kimenő helyett egész nap sepertette velünk az udvart. A harag el­öntött mindnyájunkat és este fogcsikor­gatva dühöngtünk mindannyian, amikor körbegyüjtött a ragyogó udvaron és er­kölcsi prédikációba kezdett. Végigmuta­tott a ragyogó tiszta udvaron és kilátásba helyezte, hogy hatnapi sötétzárkát kapunk, ha egy papírdarabot vagy víztócsát meg­lát az udvaron. Ekkor, a síri csendben és megijedt mozdulatlanságban, belépett a kör kellős közepére Kartus. Angol hideg­vérrel, azzal az ő arisztokratikus fölényé­vel szatulálásra emelte hátsó féllábát és bőségesen megkönnyezte a szakaszvezető urat. A­­zóta Kartust nagyon meg­szerettem. Minden ebé­demet megosztottam velei

Next