Székelyföld, 1923 (25. évfolyam, 1-197. szám)
1923-03-23 / 46. szám
9. évfolyam, 4&. szám Ht9 2 £eu Tg -Muras - FR.-vasarhely. 1923. marc 23. péntek \taji«r polititt&i es közgazdasági ap Előfizetési dijak: t F«tele* nzerb«PztA • SZer^esT. tcseg- és kiadóhivatal Ma évre 3ad0 Lei. F#1 évre 270 Lei. Negyed évre SO Lei. Kra hóra 24 Lei- ♦ ZZ^!Ex.. .xrHIA. TlLl' «JT ♦ Tarcsil* interes — /^aFOnvásárhely, Hirdetéseket l kiadó tni»jcoLaB: t Piata Regele Ferdinand (Főtér) 7. szám. •eabán »serint fejvese a kiadók iratai. Kéziratokat nem adunk víhksk. ♦ Bolyai Irodalmi intézet é* Könyvnyomda R. T. ♦ ... r]' 32 LEFON SZÁM: 101. Az összes bankok közvetíthetnek devizaüzleteket. Azoknak a temesvári bankokak az igazgatói, amelyeket az etbeléptetett devizarendelet megütött, illetve eltiltotta devizakereskedelemtől,mint a „Temesvári Hírlap“ írja értekezlet tartottak a Temesvári Keresedők Egyesületének helyiségeiben, melyen foglalkoztak az új devizaendelet következtében beállott elyzettel. Az értekezleten az aélemény alakult ki, hogy a renelettel nem ellenkezik az, ha nem autorizált bankok közvetítik életfeleiknek a devizavásárlásokat z autorizált bankoknál. A kérdés trgyalására az adott okot, hogy zámos kereskedő ezután is azon unkok útján óhajtja devizaüzletit lebonyolíttatni, amelyekkel már évek, vagy évtizedek óta álandó összeköttetésben áll. A bankigazgatók megállapítása után a Temesvári Kereskedők Egyesülete azzal a kéréssel fordult a temesári devizabizottsághoz, hogy engedje meg, hogy azok a bankok, melyek devizaüzlettel nem foglalkozhatnak, legalább közvetíthessék üzletfeleik részére a devizavásárlókat.Az egyesület most megkapta a devizabizottság válaszát, mely szerint a devizabizottság a kérdésben úgy döntött, hogy a nem autorizált bankok közvetíthetnek devizaüzleteket, de minden esetben kötelesek bejelenteni azoknak a feleknek a nevét, akik részére a közvetítést végzik. Ha valamelyik autorizált bank nem akarná respektálni a devizabizottságnak ezen rendeletét és megtagadná a közvetítő bankoknak a lebonyolítását, a közvetítő bankok panaszt tehetnek a devizabizottságnál, amely azonnal intézkedni fog. Az a körülmény, hogy a devizaüzleteket közvetítő bankok kötelesek minden üzlet lebonyolításánál bejelenteni a felek nevét, érinti ugyan a kereskedők érdekeit, de azért már mindenesetre az is eredmény, hogy saját bankjuk útján bonyolíthatják le devizaüzleteiket. Dékáni Árpád kiállításbról. Előttem a „The Studio", angol művészeti folyóirat egy 1910-es füzete, benne Ismertetés Professzor Árpád Dékániról, aki a hires halasicsipkét feltámasztotta, ennek százados titkáról a fátylat letépte és világgá vitte ennek a magyar iparnak, mely a művészettel határos, a hírét. A laikus csodálatával állok a műremekeit előtt, a férfi ügyetlenségével és kíváncsiságával hallgatom a magyarázatot, hogy mi ez iparágban a művészeti ismertetőjegy, amellyel ez a férfi felülmúlta az asszonykézben megszokott babramunka finomságát. Mégis hamar látom meg a tehetség jegyét itt is: képzelet a neve, gyakorlatiasabban itt: invenció. A földarabolt lehelet fagyott meg csipkévé, könnyű-fehér költészet ez is, képzeleti játék, geniális ragyogás, melyen szem, szív és művészérzék elragadtatva botorkál. Tíz éve élek Erdélyben, öt éve figyelem Erdély művészetét s ennek az embernek nevét se hallottam a teremtőmunkával kapcsolatban. Talán mert Budapesten szerezte hírét és ilyen réven az egész egykori országé volt és Erdély csak származásánál fogva vallhatta magáénak. Mikor haza jött, mostanáig hallgatott, legalább a sajtónyilvánosságban elő nem fordult s most egyszerre egész kollekciót dob a piacra, melynek gyönyörűséget szánt az iparnak újra más artisztikumában. Most keramikával és textilremekekkel követeli ki az erdélyi figyelmet, mely kényszerűségből is, de nemzetközi relációból is hamar biztosít neki előkelő helyet az erdélyi alkotómunkában. Nemcsak azért, mert rajta az európai hírnév márkája, a grand print párisi emlékével, több ország fővárosában rendezett kiállítás fémjelzése és elismerése, hanem azért, mert minden kiállított tárgyon rajta az erdélyi néplélek nyoma, praegnontiája és zamata. Dekoratív érzéke sajátos, egyéni technikája a legaprólékosabban, speciális és műgondja páratlan, fáradtságot nem ismerő türelemre valló. Színkeverése csodálatos tarkaságot kedvel, de olyan nyugtató egységet sugall, hogy egy-egy párnát, szőnyeget lelki pihenőül kínálsz mindjárt, első látásra, zaklatott fejednek. A szőnyegfutók különös figyelmet érdemelnek a Serebek technikával. Köztük egyiptomi emlék csodálatos színvegyüléke és ornamentikája. Egy másik ilyen szőnyegfutón a sötét tónus hívja magára a szemet, melynek különös mintázata folklose-hatást mutat, a tanulmány és ihlet erőteljes találkozását. A ,,Napsütés“ címűn annyi a verőfény, mint a plein-air dús vásznán, derűt áraszt az otthon milienjébe. A gobelinek megint más szempontból érdemelnek méltatást. A „Jegenyes“ című Segantini modorában készített műdarab festői emléket csal az emlékezetbe. Távlat, levegő, élet érezhető rajta, ez a kiforrt, érett művész kétsége már, mely a legegyszerűbb eszközökkel éri el a legkombináltabb összhatást. A banalitásnak nyoma sincs e szőtt képen, az öltés is eltűnt a megszokott modortól és az egészen letompított színek erői igen, de lehangoltságot nem ébresztenek. Eleven és vidám a másik gobelin-kép: modern, neoimpressionista lendülettel, erős színfoltok chromatikus kedvességével tűnik föl a szemlélőnek. E gobelinek, mint a szőnyegfutók is az erdélyi illat virágai, akad a magyaros motiválás melletti román is köztük, mely nem kevésbé érdekes és művészi. Keramikája a tehetség és szépművészeti műveltség egyszülöttje, bajos e két kellék közül egyiknek a másik fölötti túlsúlyát vitatni. Szembeültő költői beszédességével és plasztikai erejével a „habkenyér“ című, mely ülő, meztelen alakot ábrázol és gondolati tartalmat vetít: a rabság borzalmát és vigasztalan kegyetlenségét. Gyönyörű csipkedísz-szerű a „Turáni álom“, egy cserépvirágtartó, melyen székely motiválás érzik. Talán az egész kollekció legértékesebb darabja egy druida csecseskorsó, melynek primitív formája antik leletre emlékeztet és ötletes dísszel örvendeztet, egy stilszerű relieffel. Egyik vázán a mythologia képeit pazarolja szelíd kedvvel a művész, míg a legtöbbön, a kicsiny virágvázákon, de a szőnyegeken is parasztszőttes népi motívumai bukkannak föl: mindenik arról beszél és ez a kollekció legszebb értékelése, hogy itt felejtjük a gyári munka vásári közönyét, itt a művészet termékei parancsolnak komoly megállást. Sehol a sablonnak nyoma nincs, kínosan kerüli a művészlélek az ismert utakat és a saját egyénisége akaratát helyezi maga elé iránytűnek. A tárgyak ára elbírja a kisebb pénzű ember büdzséjét is, aki megnézte, nehezen áldja meg vásár nélkül. A megérkezett anyag, melyet Dékáni Árpád falus magányában készített, eladásra kerül és a felvilágosítást a Mestitz-féle butorrakt,Krhán és Szalkayné Bolyaiutcai üzletében kaphatja meg bárki ezek megtekint.u.b.re. K. K. Tönkremenés állandó nyereség mellett ? Az Ardealul Juridic című jogi szaklapból vesszük az alábbi érdekes kis cikket. Tudvalevőleg a 2969. sz. rendelet szerint, a kereskedő nem adhatja drágábban az árut, mint a vételár plusz 30 százalék. Vagyis a vételárhoz hozzácsaphat 30 százalékot boltbér, biztosítás, kockázat és haszon címén. Újabban , azonban az a kérdés merült fel, hogy ezt a szabályt akkor is kell-e alkalmazni, ha a valuta esése folytán a kereskedő többé nem vásárolhatja meg ugyanazt a cikket csak magasabb áron, mint ahogy eladta. Első tekintetre a kérdés nagyon egyszerű: ne adjon el másképp, mint a vételár, plusz 30 százalék, tehát a 100 leibe kerülő cikket adja legfeljebb 130 leiért még akkor is, hogyha azt újból csak 300 leiért tudja beszerezni. S csak ha majd az árut 300 leiért megvásárolta, ezért kérhet 390 leit és így tovább. Csakhogy ez a megoldás nagyon felületes. A kereskedő vagyonát az ő áruraktára képezi. A fenti megoldás mellett ahhoz az eredményhez juthatunk, hogy a kereskedő, aki mindig nyereséggel, 30 százalék nyereséggel adta el az áruját, lassan-lassan egész vagyonát elveszti. Ezt a következő eset kézzelfoghatóan illusztrálja: A leu kurzusa a cseh koronával szemben a paritásról 0.18-ra esett, a következő 5 fázisban : 0.80, 0.60, 0.40, 0.30 és 0.18 centime; tegyük fel még azt is, hogy az áru ugyanezen idő alatt Csehszlovákiában olcsóbbodott, mondjuk 100-ról 75-re esett ilyen tempóban : 95, 90, 85, 80, 75 (bár tudjuk, hogy az olcsóbbodás sokkal szerényebb méretű volt), s vegyünk fel a kereskedő részére 15 százalék hasznot azzal, hogy a másik 15 százalékból nemcsak összes költségeit, hanem még családja életfenntartását fedezte. Már most tegyük fel, hogy volt egy vagyon áruja (10.000 kg.), amelyet Csehszlovákiában vásárolt 200 ezer cseh korona — 200 ezer lejért (1 kg. — 20 kor.) Az árut eladta s kapott érte 230 ezer leit. Hogy újból beszerezze ezt a cikket, — mert hiszen kereskedőnk még nem akar 30 ezer lei haszonnal nyugalomba vonulni — a 230 ezer leit beváltotta cseh koronára, kapott érte 0.80-as kurzuson 184 ezer cseh koronát. Az áru olcsóbbodása folytán 19 koronájával vásárolván, kapott pénzéért 9680 kg-ot. Hazahozta, eladta, kapott érte 264 ezer 500 leit. Ezt beváltotta 0.60 árfolyamon 158.700 koronára, amelyért — még olcsóbban, vagyis 18 koronájával vásárolva - 8810 kg-ot kapott. Ezt 304.155 lejen eladván, az újabb beváltásnál 0.40-es kurzus mellett 121.662 cseh koronát kapott. Miután közben az áru még olcsóbb lett, 1156 kg-ot kapott, 17 koronájával kilóját. Ezt az ára Csehszlovákiában változatlan miért 0.30-as árfolyam mellett 104.923 cseh koronát kapott. Ezen az összegen 6560 kg-ot vásárolt, 16 koronájával kilóját. Ezért