Székelyhon, 2019. július (1. évfolyam, 122-144. szám)

2019-07-01 / 122. szám

2____________________________________________________________________________________________________SPIE­ 1 ~ helyőrség HOKIVALLÁS Gitta fogta magát, és Udvar­helyről beköltözött Szeredába. Új város, új szerencse, gondol­ta magában, és a székely fasz is világmárka, akár még valami vérbő kandúr is kerülhet. Isten őrizz, hátha! Szereda sok mindenről híres: a már említett anatómiai adott­ságok mellett ott vannak a jég gladiátorai is. Jól bebugyolált, sármos legények szántják kor­csolyáikkal a pályát és egymást. Gittánk elment egy hokimeccsre, ami a szeredaiak kedvenc nép­ünnepélye (az udvarhelyiekkel való hadakozáson kívül) mióta világ a világ. Szóval, beöltözött ügyesen kék-fehérbe, és a vezérszurkoló erkölcsi és egyéb támogatását élvezve helyet foglalt a VIP szek­torban. Csodálkozva nézett vé­gig az ovális pályán, majd meg­rökönyödve tapasztalta, hogy erőst hideg van. Szereda amúgy sem a trópusi klímájáról híres, ezt már megszokta valamelyest, de a gondolat, hogy órák hos­­­szat itt kell gebednie, elég ijesz­tőnek tűnt. Már látta felfagyott petefészkeit és zümmögő méhét, ahogyan elviselhető hőmérsék­letért könyörögnek. Aztán kisuhantak a fiúk: két csapat, csapatonként öt hím a pályán, egyik szebb, mint a má­sik. Erősek, gyorsak, nagyok, hmm, ha ez így megy tovább, még hokidrukker leszek - moso­­lyodott el magában Gitta. Van még három kicsike muki, fekete-fehérben ezek a bírák. Lehet, hajdanán ők is hokisták akartak lenni, csak nem nőttek elég nagyra, így buknak el az ál­mok a centik könyörtelenségén, nem először és nem is utoljára. A fiúk aprócska, kör alakú fekete izét taszigálnak hosszú botok­kal, ez a korong. A gólt nem rúg­ják, hanem ütik, ahogyan egy­mást is. Kecsesen agyabugyálják egymást ezek az óriások, folyik a vér, a lelátó is ilyenkor kél a Rátz-Illés Mária leginkább életre, az embernek a római aréna jut eszébe. Na de haladjunk csak szépen sorban. A Sportklub Csíkszereda áll a Steauával szemben - ez már nem csupán sport, ez hazafiság, aktív és passzív rezisztencia, szí­­vünk-lelkünk, himnuszunk, há­romszor húszpercnyi igazságtétel elrontott múltunkért. Kiüvöltjük, hogy vagyunk, hogy itt vagyunk, és itt is maradunk minden mes­terkedésetek ellenére. Korcsolyák pengeélei vágják el rabságunk láncait, és ezek a hokisták a mi hőseink. A pályán magának Kossuthnak, Petőfi­nek, Márton Áronnak és Csaba királyfinak szurkolunk. Szóval üldögél Gittánk a VIP-ben kék-fehérre fagyva, de roppant lelkesen. Mellette a ve­zérszurkoló magyarázza a ma­gyarázni valót. Odajön egy tag­baszakadt férfi, a vezérszurkoló bemutatja: ő itt a kidobók csá­szára, a sötétség őrmestere, im­máron huszonöt esztendeje ret­tegi a csíki éjszakában minden rendbontó. Nem értik egymás szavát a zajban. Mindenki izgalomban van, egy-két gyomrost a legmélyebb tisztelettel honorálnak. A fiúk megdolgoznak a pénzükért, csépelik, lökdösik egymást, látványosan elterülnek, felkel­nek, öklüket rázzák, egymást a palánkhoz passzírozzák. - Hajrá Sportklub! Haj­rá Sportklub! SPORTKLUB! SPORTKLUB! - skandálják, és ütik a dobot hozzá. - Húúúúúúfi! Húúúúúú!!!­­Húúúúúúfi! - üvöltik veszett far­kascsordaként torkuk szakadtá­ból, amikor nem tetszik valami. Ha támadásra akarják sarkal­ni a csapatot, halkan és lassan kezdenek tapsolni, majd a taps és a dobok egyre hangosabbá, a ritmus egyre gyorsabbá válik, végül zeng az egész aréna. Min­denhol emberek, a korlátokon, lépcsőkön is ülnek. A brutális hangok vérpezsdí­tő kavalkádja, ahogyan a jégen emberfeletti sebességgel suhanó férfiak látványával társul, va­lamilyen szakrális, törzsi szer­tartásra emlékeztet. Tánc ez a javából, és a B-közép húzza a talpalávalót. Az egészben van valami nagyon primitív és szexi. Mi vagyunk a csíki fasza­gyerekek, értünk zörögnek a sö­rösüvegek, mert az egész világ tudja, hogy a Sportklubnál nincs jobb, jobb, jobb! - zeng a dal. A dallamkanyarokban már Gittánk is bekapcsolódik. Arca kipirul a hidegtől, és kezdi őt is megejteni a varázs. Szemben, a B-középben az egyik csemete óriási, narancs­­színű kürtöt fúj, ha kell, ha nem, majd néha oldalra köp, Gitta igyekszik nem odanézni. Szólnak a dobok, a szurkolók eszüket vesztik, gólhelyzet, majd gól!!! Üvölt a tömeg, az egész stadion egy emberként áll fel. A spontán ölelkezés a körülötted lévőkkel a misék „Béke veled” részére emlékeztet, csak sokkal emberibb. Újra énekelni kell: Szereda csapata kiment a pályára, s egyszer ütte a fekete korongot a Steaua hálójába. Piszkáld ki, piszkáld ki, piszkáld ki belő­le, nem piszkálom, egye meg a fene, hadd maradjon benne. A kanadai vendégjátékos félvér, tejeskávébarna arca ki-kivillan a sisakból. A városba érkezése után kb. három másodpercig tartott, amíg a hokiszerető székelyek elne­vezték Csokinak, és mivel négert még nem láttak, gondolták, csak cigány lehet, annak legalább van értelme. Rajta is maradt. Ma azon­ban brillíroz Csoki, és a második gólpassz után a drukkerek úgy íté­lik, hogy lehet, mégse cigány, bizo­nyára könnyjai, mondják. A másik idegenlégiósnak hosszú haja és szakálla van, ő a Jézus nevet kap­ta a szeredai gyorskeresztségben. SZEREDA! !!SZEREDA!!!SZE­­REDA! !SZEREDA! !SZERE­DA! !!SZEREDA!!!SZEREDA!! - visszahangozzák a falak. Egyet rontanak a fiúk, ráadásul ember­előnyben, a lelátón kitör a cirkusz. - Hát e mi vót, heee?! Bal­fasz!!! Mennyé haza hímezni! Na meg emberelőny! Emberelőny, tudod-é, kicsi barátom, mi az? Nem emberhátrány! - kérlelhe­tetlenek a szurkolók. - Mintha kaptunk róna egy ajándék csajocskát, de nem s nem, nem kell, nem tetszik - kommentál egy öreg, aki ráné­zésre jó rég nem kapott csajocs­kát se ajándékba, se másképp. - Ne na­­­­sajgatnak a beütött gólnál, sóhajtoznak, sápadnak, tán még könnyeznek is bánatukban. A legjobb, amit a számukra kedvezőtlen döntés esetén a bí­rókkal rendeznek. - Süket vagy, Csúcsú! Hülye vagy, heee! Mit fújsz, te fasz, tee?! Te vak, tee! Mi van, he?! Te bidenfejű! Meghalsz, Csúcsú! - biztatja egy nagydarab, nekiva­dult középkorú. - Nem meghalsz, megdöglesz! - javítja ki azonnal előzékenyen egy nüanszokra érzékeny szaktárs. - Megbaszlak. Csúcsú! - egé­szíti ki a jövendölések listáját egy kétméteres drukker, de ezzel nem arat osztatlan sikert a híre­sen homofób székelyek között, kicsit el is húzódnak mellőle. A kis köpcös bíró azonban meg se parittyázza a sok dicséretet, újra kiállít valakit a kék-fehérek közül. Erre a nő rokonsága kerül szóba, meglehetősen közvetlen modorban, illetve egy jól érte­sült kolléga biztosít róla, hogy az ellenfél megverte a bírót. - Addig etették-itatták-szopat­­ták a Pojánán a Csillagok2, hogy most csak nekünk fújja a sípját. De megvárlak meccs után, és be­szélgetünk. Csúcsú! - ígéri. A bíró most újra hibázik, kiál­lít valakit a Sportklub játékosai közül. A kiállítás következménye egy újabb gól, kész, vége, a csíki­ak csúfosan kikapnak. Mindenki őrjöng. A tömeg egy emberként hördül fel, majd „Bajban vagy, pocegér!” felkiáltással indul meg a jég felé, Gittát is sodorva ma­gával. Hitvány bíránkat kime­nekítik a biztonságos emberek, de még utoléri pár „Te büdös gyeregyói cseplesz, tee, gyere ide, teee, kitaposom a beled! Ma­jom! Hülye! Te vaksi ökör, te!” és egyéb kedveskedések. Hülye, így mondják, hosszú ű-vel. Csúcsú iszkol, futás közben bizonyára azon morfondírozik, hogy miért is nem hallgatott megboldogult, sokat emlegetett, drága jó édesanyjára, és lett se­gédkönyvtáros. Iszkol Gittánk is, úgy érzi, sportból mára ennyi elég volt. A tömegből kiszakadva hosszú sétára indul az őszi estében, és hirtelen nagyon szerencsésnek érzi magát. Sosem érzett büszke­ség horkan fel benne. Talán a meccs hozta felszínre a torokszorító ér­zést: hálás, hogy székely lehet. A nesze 2 a Steaua A példakép (50x50cm, vegyes, papíron) «9BÍRIS Gilics, a csíki hokicsapat kabalafigurája Korábbi felvétel: Gecse Noémi

Next