Székelyhon, 2020. április (2. évfolyam, 62-81. szám)

2020-04-08 / 67. szám

2 e AKTUÁLIS 2020. á­p­r­il­is 8., s­z­e­r­d­a títescsarnok #Népház tíhírek Magasfokú a bizonytalanság Nem szívesen mennek ki az utcára az idősebb gazdák Kevesen hordják a tejet a kápolnásfalusi begyűjtőhöz, hiszen ebben az időszakban vemhesek vagy már megborjúztak a te­henek. A járványügyi helyzet sem segít raj­tuk, hiszen a gazdák jó része idős, így nem szívesen mennek ki az utcákra. Szerencsés eset, ha a gyerekek be tudnak segíteni. FÜLÖP-SZÉKELY BOTOND bp aj JC^ 'qJ „Inkább a bizonytalanság az, ami megterheli a gazdákat ebben az idő­szakban, hiszen nem minden esetben­­ tudják, hogy mit szabad megte­gyenek, ezért is fordítunk nagy erőt a tájékoztatásukra. Persze úgy érzem, hogy a falusi em­ber nincs annyira megijedve, hiszen tudja, hogy a munkát el kell végezze” - fejtette ki lapunknak Benedek László, a kápolnásfalusi gazdaegyesület elnöke. Mint mondta, a helybéliek jelenleg attól tartanak inkább, hogy miként tudják eladni az állataikat. A helyi tejcsarnokhoz ellátogatva azt tapasztaltuk, hogy nagyon kevés termelő viszi oda a tejet, amelyet végül a székelykeresztúri tejgyárba szállítanak el. Lőrincz Mária, aki begyűjti és ellenőrzi a tejet, már tudta, hogy csak négy gazdára kell várnia, akik reggel fél nyolc körül megérkeznek és a lehető legrövi­debb időn belül távoznak is. Éppen nyitáskor találkoztunk, amikor fertőtlenítőszerrel törölte át a kilin­cseket, a csapokat és azokat az esz­közöket, amelyeket megérinthetnek a gazdák. Mint mondta, különösen odafigyelnek a higiéniára a koro­­navírus-járvány miatt, így nemcsak érkezésekor, de távozásakor is fer­tőtlenít. A gazdák maguk töltik ki a frissen borjúzott. Az állatok ráadá­sul kevesebb tejet is adnak, ha még nincsenek kihajtva a legelőkre. Az­után ugyanis duplázódik a mennyi­ség, és persze néhány gazdával több jön el a begyűjtőhöz. A probléma gyökere azonban mélyebben kere­sendő, hiszen az utóbbi időszakban sok helyi felhagyott a tejtermeléssel az alacsony értékesítési árak miatt, illetve a rokonoknak és barátoknak is ad belőle. Máskor pedig a házához jőve vásárolják fel azt a fogyasztók. De utóbbi nagyon kiszámíthatatlan. Más helybéliekkel egyetértve azt nyi­latkozta, hogy pénzt is keveset kap a csarnoknál a tejért - mindössze 1,1 lejt literéért -, de nincs mit tenni. Ő maga egyébként nincs megijedve a járványügyi helyzet miatt, de azért hozott tejet. Az is szembetűnő volt, hogy senkinek sem kellett mondani semmit, mindenki nyugodtan vára­kozott az ajtóban, egyszerre csak egy ember ment be a helyiségbe. Egy gazda átlagosan tíz liter te­jet visz be naponta a csarnokba, így ottlétünkkor csupán negyven liter gyűlt össze. A tejcsarnok dolgozó­jától tudjuk, hogy ehhez nincs köze a koronavírusnak, ez ebben az idő­szakban egyébként megszokott, hi­szen a tehenek jó része vemhes vagy „Muszáj termelni” Rendszerint az idősek szokták elhoz­ni a tejet a csarnokba, de az utóbbi időszakban van olyan család, ahol szüleiket féltve a fiatalok vállalták el ezt a munkát. Nem ennyire szerencsés Péter Lajos, akinek a gyereke nem tud besegíteni. „A tejet pedig muszáj el­vinni a begyűjtőhöz, hiszen ez jelent némi bevételt” - fogalmazott. Mint mondta, ezúttal nem tudott sokat hozni, hiszen a család is fogyasztja, tart tőle, így minden óvintézkedésnek igyekszik megfelelni. Hasonló hely­zetben van Gergely István is, aki két kanna tejjel érkezett a begyűjtőhöz. Rámutatott, három tehene van, ame­lyikből most csak kettőt tud megfejni. Rendszerint leszűri, lehűti a tejet és így hozza a csarnokba, de az alacsony ár miatt sokszor maga sem látja értel­mét ennek. A mezőgazdasági munkát elvégzi, hiszen ezt szokta meg, de ő sem szívesen jár az utcákon a mostani helyzetben - szögezte le. Megélhetést jelent a tejtermelés, így mindenképp elviszik a csarnokba FOTÓK: ERDÉLY BÁLINT ELŐD Korszerű foglalkoztató-központtá alakul a Népház lej, a vissza nem térítendő támogatás értéke 2,1 millió lej, tehát az európai uniós pályázati összeg a beruházás mintegy 96 százalékát fedezi. Elkezdődött a szombatfalvi Népház átépítése: a szé­kelyudvarhelyi, romos állapotban lévő épületben idősek nappali foglalkoztató-központja fog működni. A beruhá­zást európai uniós forrásból finanszírozza a város. KOVÁCS ESZTER M­­ 0- N (fi­nJ­sz CÖ - ZD telez m­árcius 30-án fogott hozzá a ki­vitelező a munkához az Orbán Balázs utcai szombatfalvi Népháznál. A gyulafehér­vári Központi Fejlesztési Ügynökség Igazgatóságán tavaly írták alá azt az eu­­róp­ai uniós, vissza nem térítendő támogatásról szó­ló szerződést, amelyből a beruházás megvalósul. A kivi- 1 céggel kötött szerződés értéke 1,7 millió lej áfával, a kivitelezésre szánt idő pedig 12 hónap, tudtuk meg a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal sajtóosztályától. Hozzátet­ték: a téli időszakban előreláthatólag szünetelni fognak a munkálatok. A kivitelezés során egyébként a Népház épülete teljesen megújul, a berendezést is kicserélik. A majdani foglalkoztató-központ összfelülete 455 négyzetméter lesz, hiszen a fel­újítás során az épületet kibővítik egy manzárdtetős résszel, közölte kérdé­sünkre Zörgő Noémi. A polgármes­teri hivatal sajtószóvivőjétől azt is megtudtuk, hogy a teljes létesítmény akadálymentesített lesz. A földszin­ten egy nagyobb előtér, egy nagy fog­lalkoztató terem és egy konyharész kap helyet, a konyhához pedig öltöző és egy mosogatásra alkalmas helyi­ség is készül. Az alsó szinten lesz a kazánház, illetve lesz két raktárhe­lyiség is. Szintén a földszinten három mosdót is kialakítanak, egy női, egy férfi és egy mozgássérült WC-t. A tetőtéri részben egy kisebb fog­lalkoztatóterem lesz, illetve iroda­­helyiségek, egy orvosi rendelő, va­lamint e­mellett egy nővéri szoba is. A felső szinten lesz még két mosdó, illetve további raktárhelyiség is. A tervek szerint a létesítményt a város fogja üzemeltetni, amint azt ko­rábban Orbán Árpád alpolgármester elmondta lapunknak: a célközönség azok az idősek, akik egyedül élnek, nem ágyhoz kötöttek, viszont ritkán mozdulnak ki a lakásból, társaságra, közösségi tevékenységre vágynak. Egyébként a foglalkoztató-központ tevékenységében fontos szerepe lesz az önkéntes nyugdíjasoknak is, hangsúlyozta a sajtószóvivő. A beru­házás összértéke több mint 2,2 millió Rendeltetése megmarad, de megújul, kibővül a Népház RÖVIDEN Célba juttatták a pénzt Múlt héten a gyimesfelső­loki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum számára is átadták a tavaly őszi Katalin-bál bevételéből vásárolt eszközöket a Csíki Vállalkozók Egyesületének képviselői, ezzel lezárult a 68 ezer lej értékű adományok célba juttatása - jelezte köz­leményben az egyesület. A Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíksze­redai Főkonzulátusa 2019. november 23-án hatodik alkalommal szervezte meg a Katalin napi Jótékonysági bált. A közel 150 résztvevő és a támogatók nagylelkű hoz­zájárulásának köszönhetően a szervezők a rekordösszeg­nek számító 68 ezer lejből három célt támogattak: a befolyt összeg 22 százalékát a Romániai Magyar Nemlá­tók Egyesületének (RMNE) támogatására fordították; az összeg 41 százalékát a Csíkszeredai Megyei Sürgős­ségi Kórház Fizioterápia és Onkológia osztálya, illetve a sürgősségi betegellátó egy­ség gyermekrendelője kapta meg. A fennmaradó részt, az összeg 37 százalékát az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum kapta meg. Online nézhető az új rajzfilm Premier előtti vetítésre hívja a nézőket a Székelyföldi Le­gendárium csapat: ma este fél nyolctól rajzfilmsorozatuk új évadának első részét, A varázspatkó című animációs filmet a Facebookon mutat­ják be. Ezúttal a rendezői változatot láthatják a nézők. Részletekért a Legendári­um Facebook-oldalát kell követni.

Next