Székelyhon, 2022. május (4. évfolyam, 81-101. szám)
2022-05-04 / 82. szám
2 ^ AKTUÁLIS 2022. május 4., szerda j #Cserehát #hiányosság tthírek Mégis ez az ár lesz a végső A novemberi módszertan szerint számolják ki az ANL-lakások árát Mostanra tisztázódott Székelyudvarhelyen is az ifjúsági lakások eladását érintő, tavaly novemberben megjelent árszámítási módszertan. Ez azt jelenti, hogy ismét - remélhetőleg utoljára - kiszámolják azokat, a hét hónappal ezelőtt megjelent szabályok szerint. A lakások vételárai várhatóan a legutóbb kiközölt értékeknél is alacsonyabbak lesznek. KUDELÁSZ NOBEL a Törvényhozói szerkesztési bakira hivatkozva a székelyudvarhelyi önkormányzat az ország több településével ellentétben korábban nem a tavaly novemberben országosan kiközölt szabályzat szerint számolta ki a csereháti ifjúsági lakások árait. Mint korábban írtuk, az ingatlanok elértéktelenedésének (amortizáció) levonása ügyében volt értetlenség, hiszen Venczel Attila székelyudvarhelyi főjegyző szerint - a novemberben megjelent kormányhatározatban volt egy hiba, ami miatt kérdéses volt, hogyan kell az eladási árakat helyesen kiszámolni. Tisztázták a helyzetet A vonatkozó jogszabály meghatározta, hogy a bér egy bizonyos részét amortizáció címén kell átutalni, továbbá le kell vonni a teljes elértéktelenedés - szintén amortizációnak nevezett - értékét is. „Például ha egy 2003-ban épült lakás értékét akarom megtudni, akkor a beruházási értékből kiütöm az amortizációt. Mivel 60 évvel számolják, a lakás 2063-ban lenne elméletileg nulla értékű. Ezenkívül le kell számolni azt az értéket is, amit a lakó a bérleti díjak részeként az ANL-nek már befizetett. Ezért kell tehát kétszeres levonást alkalmazni.” Venczel Attila szerint azért nem volt ez elsőre világos, mert volt a módszertanban egy formai hiba, amelynek tisztázására a törvény szövegét előkészítő Országos Lakásügynökség sem tudott korábban egyértelmű írott választ adni. Folyamatosan egyeztettek továbbá más önkormányzatokkal is a helyzet tisztázásáért. „Volt, ahol mi kavartunk be, egyesek elgondolkodtak, hogy úgy számoljanak-e, ahogy mi számoltunk, de természetesen utólag újra megkerestük őket, és tisztáztuk a helyzetet” - mondta a főjegyző. Többszöri értelmezés és véleménycsere alapján jutottak végül arra, hogy „mind az amortizáció összegét kiütjük a beruházási értékből, mind pedig a lakbérekből amortizáció címen felutalt (az ANL- nek utalt szerk. megj.) összegeket” - fogalmazott Venczel Attila. Az új árakról Venczel Attilától megtudtuk, hogy várhatóan a hét folyamán megkapják a lakók az új, immár végleges árakról szóló értesítéseket. Kérdésünkre, hogy mennyivel lesznek alacsonyabbak, mint a korábban számoltak, a főjegyző elmondta, konkrét számok még nincsenek, de hasonlók lesznek az ország más településein számolt árakhoz, vagyis alacsonyabbak a legutóbb kiközötteknél. Eddig 56 személy jelezte már vásárlási szándékát a polgármesteri hivatalnál. Mivel önkormányzati döntés egyikük ügyében sem történt még, természetesen az ő esetükben is lesz változás, vagyis még kedvezőbb árakra számíthatnak - tette hozzá Venczel Attila. Napokon belül megtudhatják a végleges lakásárakat a csereháti bérlők FOTÓ: ERDÉLY BÁLINT ELŐD RÖVIDEN Úton-útfélen kiállítás Kováts Ildikó Úton-útfélen című kiállítását nyitják meg csütörtökön 18 órától a Csíkszeredai megyeháza földszinti kiállítóterében. A nyolcvanadik évét ünneplő Csíkszeredai alkotó a tárlatát szüleinek, főleg édesapja, dr. Kováts Jenő jogász emlékének ajánlja. A kiállításon Kováts Ildikó válogatott élményeit bemutató alkotásokon keresztül nyerhetünk rátekintést Kolozsvár környékére, a Csíkimedencére, a Duna-deltára és Torockóra. Megnyitóbeszédet mond Zakariás Ágota művészettörténész. A kiállítás június 9-éig tekinthető meg. Nyílt nap az egyszülős klubban A Csíkszeredai Egyedülállók Klubja nyílt napot tart ma a székhelyén, a Szakszervezetek Művelődési Házának első emeletén a 36A számú irodában (balra az utolsó ajtó), 16-18 óra között. Az érdeklődők nemcsak ma, hanem minden szerdán nyitott ajtókra találnak, ha betekintést akarnak nyerni a klub tevékenységébe. Emlékkönyv néhai bolyais tanárokról Kirsch Mártáról és Kirsch Lajosról, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum néhai tanárairól szóló emlékkönyvet mutatnak be május 5-én, csütörtökön 17.30-kor Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében. A Kirsch Attila összeállításában, Buksa Éva Mária gondozásában és a Juventus kiadásában megjelent könyv bemutatójára a Bolyai Farkas iskolanév-felvétel 65. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepség részeként kerül sor. A rendezvény résztvevői a Tablók könyve és az Emlékkönyv - 65 év a Bolyaiban című kötetekkel is megismerkedhetnek. Akadozó tömbház-hőszigetelések Csíkszeredában Nem halad a megfelelő ütemben a Csíkszeredai tömbház-hőszigetelések folyamata. Noha több munkálatot kell idén elkezdeni, a korábbi évekből számos olyan lakóépület maradt, amelyeket különböző kivitelezési hiányosságok miatt máig nem vettek át a cégektől. KOVÁCS ATTILA 5 r. '0.> "Co>o> "<75 'CU 1 Ebben az évben 21 tömbház hőszigetelését kell elkezdeni Csíkszeredában, amelyekre korábban nyert támogatást a város a Regionális Operatív Program biztosította alapokból, melyekért a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez kellett pályázni. A 21 társasházat három csoportra osztották az első 9 lakóépület hőszigetelésére kiírt közbeszerzési eljárás egyelőre az ajánlatok kiértékelésének első szakaszánál tart - tudtuk meg Bors Bélától. Csíkszereda alpolgármestere szerint az Octavian Goga sétány 2., 4., 6., 10., a Decemberi forradalom utca 5., a Mérleg ut ca 12-14., a Nárcisz sétány 6., a Szív utca 12-14. és a Fenyő utca 11. szám alatti tömbházak tartoznak ebbe a csoportba, ahol a licit befejezése és a szerződés aláírása után elkezdik a munkát. Szintén folyamatban van egy másik, 3 társasházat - Jégpálya utca 12., 14., és a Lendület sétány 5. szám alattiakat tömörítő csoport esetében is a közbeszerzési eljárás, amelyet nyáron fejezhetnek be. A másik 9-es létszámú csoport - a Pacsirta sétány 5., 7., a Testvériség sugárút 11., 15., Decemberi forradalom utca 26., 32., a Tudor Vladimirescu utca 17., a Müller László utca 4., a Kossuth Lajos utca 42. szám esetében a közbeszerzési eljárás kiírása késett, ez nemsokára megjelenik az elektronikus rendszerben - tudtuk meg. Az elöljáró szerint az is hátráltatta a kiírást, hogy a hivatal közbeszerzésekkel is foglalkozó osztályán nincs elég szakember. A késlekedés azt is jelenti, hogy az utóbbi csoportnál ebben az évben a kivitelező kiválasztása mellett túl sok munkára nem lehet számítani. Több mint egy évet késtek A vártnál sokkal jobban elhúzódott viszont olyan, a korábbi években végzett hőszigetelések befejezése, amelyeket már tavaly át kellett volna venni, sőt olyanok is vannak, amelyek átvétele több mint egy éve húzódik. Ez a helyzet tíz, korábban részben szigetelt vagy az európai uniós támogatás feltételeinek meg nem felelő - négyszintesnél alacsonyabb - társasháznál, illetve lépcsőháznál is, amelyek hőszigeteléséhez a kormány biztosított támogatást. Noha tavaly főként a lakók által jelzett és kifogásolt hiányosságok, hibák kijavítása volt napirenden, azóta is csak négyet sikerült ezekből átvenni, a többi tömbháznál további hiányosságokat észleltek az átvételezésnél, ezek javítása folyamatban van. Az európai uniós támogatással tavaly befejezett Lendület sétány 10., 14., a Pacsirta sétány 2. és a Testvériség sugárúti 13. szám alatti tömbházak mellett a Testvériség sugárút 16. és 22/A szám alatti toronyházaknál, illetve a Mihai Eminescu utca 2-4. szám alatti nyolcemeletes társasháznál végzett hőszigetelések esetében a hibák kijavítására korábban március végéig adtak határidőt, de ez még nem történt meg. A Kossuth Lajos 22-26. szám alatti tömbházsornál is még áll az állványok egy része, mert az erkélyek beépítéséhez szükséges tervmódosítás késett. Tavaly egyébként újabb 68 tömbház lakói jelezték, hogy igénylik a hőszigetelést, közülük 12-t választottak ki a következő pályázathoz, amelynek anyagát ősszel lehet benyújtani - tudtuk meg.