Székelység, 1903. január-március (6. évfolyam, 1-73. szám)
1903-01-01 / 1. szám
Elő vetési díj helyben Égé... ívre 10 kor. — till Egy hóra . . — , 90 Egy hétre . — , 20 , -ill Vidékre postai szétküldéssel Egész évre ... 14 kor Pél évre ... . " , gyes szám : 4 tiller POLITIKAI HAPILAP Kiadja a marosvásárhelyi függetlenségi és 48-as párt támogatásával a „S Z É K E L Y S É G‘‘ lapkia ícóállalat. Felelős szerkesztő: SZ. SZinVATS PÉTER. 1909. VI. évfolyam I szám. Maros-Vásárhely, 1903. január 1. csütörtök. Szerkesztővég és kiadóhivatal Főtér 1. szám alatt. il/ •vtc Hidetések A term . fülei, iparosok és kereskedők kedvezményben rétesülnek. -ti-Nyittt soronként 40 till. /N Kéziratot nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal telefonja 101. sz. Hirdetés- és nyílttéri dijak előre fizetendők Boldog uj esztendői! M.-Vásárhely, 1902. decz. 31. (sz.) Utolsót lobbant a mécs s a világosság a sötétség homályába veszett elburkolva a sok nyomort, szenvedést és gyötrelmet; az idő kereke egyet fordult s egy kínos, vajadalmas esztendővel ismét leszámoltunk. De vájjon leszámoltunk-e, vagy egyáltalán leszámolhattunk-e az elmúlt esztendővel ? Alig hiszem. A kiszenvedett, a semmiségbe tűnő esztendő keserű emlékeket kelt fel keblünkben, amelyek még keserűbb tapasztalatok levonására vezettek bennünket. A sokat nélkülözött magyarra ez év csak a csalódás, a keserűség éve volt. Vezető kormányunk az elmúlt évben igen keveset tett az ország jólétének emelése, a nép gazdasági helyzetének javítása érdekében — hanem még nagyobb terheket rakott a terhek alatt meggörnyedve, majdnem összeroskadva álló magyar nyakába. Emellett a kormány erélytelensége és nemtörődömsége folytán az ország területi épsége csorbulást szenvedett, a belső nyugalmát feldúlták a hálátlan fészkelődő nemzetiségek. Nyomorra-nyomor, csalódásra újabb csalódás következett. Amikor az országnak módjában lett volna szakítania minden baj kutforrásával, a közös gazdasági rendszerrel — mely egyúttal egy lépés lett volna az önállósághoz — akkor kormányunk alkudozásba bocsátkozik az osztrákokkal, hadd még hét esztendeig a vértürkét! Keserűségteljes év volt ez az elavult esztendő. És éppen ezért nem számolhattunk le vele. Magyarok Istene hozzád száll fel fohászunk, hallgasd meg a nyomorban sínylődő néped kérését. Hozz reáink vig uj esztendőt, hisz megbünhödte már e nép a multat s jövendőt. Tereld lelkeinket a nemzeti dicsőség felé, önts lelkesedést, forró szeretetet polgárainkba a haza iránt, hogy ismét boldog legyen a magyar haza s annak minden lakója! 9 .Kili dei Alkonyat. M.-Vásárhely, 1902, decz hó :10. Az idő kereke újólag egy fordulóponthoz ért. Küszöbén vagyunk egy újévnek. Eltűnőben egy küzdelmes évnek örömével és bánatával. Ha becsülettel munkálkodtunk, úgy boldogan tekintünk vissza munkánkra és annak esetleg már kész eredményére ; ellenben a lustaságunk — mely nagyon sok esetben jellemzi fajunkat — némileg bántólag hat s mondhatni furdal a lelkiismeret, (habár ezt nem is valljuk be őszintén) hogy ily hanyagok valánk. Tekintsünk végig a közélet terén, vagy pillantsunk be a családi fészekbe, mindenhol annyi vár a feldolgozásra, annyi orvosolni való dolog van, amely alig tűr már halasztást. Jóllehet e korban úgyszólva hiányzik a teremtő erő, melynek magyarázatát talán az élet gondjai s a közteherviselésben találhatni meg, de mégis legtöbb esetben önmagunkat vádolhatjuk hanyagsággal. A nemtörődömség s a közöny napirenden vannak. A jó poéta mondása, hogy: ,mej„ ráérünk arra még“, talán egyszer se jellemezte jobban a magyart, mint a jelenkorban. A nemzeti érdekek s az életbevágó dolgokat mindig dinom-dánom keretébe vontuk s ez által talajt veszített a közvetlen érdeklődés s megsemmisült az akarat. Sajnos, de az akarat volt mindennek az okozója. Az erős akarat sikert arat. Ez kellene áthassa minden hazafi lelkét, szivét, küzdenie a jóért, szépért, nemesért, de a mikor éppen ez oly gyenge talajon pihen s oly ingadozva tudunk saját lábainkon állani. Fájdalommal tapasztaljuk gyengeségünket a társadalom minden rétegében, ahol manapság megszűnt az összetartás, de megállt a munka is. Ilyen körülmények között hiába keresünk eredményt, hiába várunk sikert. Ez év már nemsokára a múlté lesz. Szolgáljon a szomorú tanulság a jövőben okulásul arra, hogy csakis becsületes józansággal végzett munka termi meg gyümölcsét. Ébredjen föl álmából az ősi magyar, az elhanyagolt bajok okozta romlásnak nyújtson erőt a belépő újévben arra, hogy a múlton ejtett csorbát, csak szorgalmas ésátlvetett munkássággal tudjuk kiköszörülni. Az új év hajnala adjon erőt a kitartásra. Küldjük el buzgó imánkat a magyarok Istenéhez, hogy adjon teremtő erőt népének, küldje el hozzánk a békesség angyalát, hogy mindazt, a mit drága hazánk szeretetteinek s társadalmi jóllét érdekében mim, hálunk — hozza meg eredményét. Ádáz gyűlölség, egyenetlenségtől óvja házunk népét és édes nemzetünket. Gyermeki bizalommal tekintsünk az égre , s fogadjuk föl mindnyájan, hogy egyesült erővel dolgozunk hazánk felvirágzása érdekében, hogy az a szellem, mely vezette a Rákócziakat és Bethleneket a hazafiságban, a mely Rhabonbánok várait megerősíté az ellenségtől, buzdítson a jövőben szorgalomra, hogy munkánk révén hasznos polgárai legyünk hazánknak, mert ha Isten vet I lünk, ki ellenünk. Ámen, Szánthó Gábor. Bocsánatot kérek. 1909. Igen, bocsánatot kérek a Székely Társaság bizalmas értekezletétől, amely tartatott az Úr 1902 ik esztendejének deczember 30-án este a László György vendéglőjében. Bocsánatot kérek pedig azért, hogy teljesen önhibámon kívül ott megjelentem s hogy ott még szót is emeltem. Én ezért igazán nem érzem hibásnak magamat, mert valakitől érzésemre esett, hogy e napon este a szokott helyen a Székely Társaságnak összejövetele lesz, de arról ám senki sem tájékoztatott, hogy ez bizalmas természetű értekezlet s ott minden tag meg nem jelenhet. Sőt menetközben találkoztam Deák Lajos kir. tanácsos, tanfelügyelő nagyrabecsült barátommal,ő mégis interpellált, hogy miért nem sietek a Székely Társaság összejövetelére. Persze, így én annál jobban siettem. Mire oda értem, hát arról értesültem, hogy a tárgyalásnak jóformán már vége van. Mindazonáltal a vita egyre folyt, hogy az még sem járja, hogy az eddig díjtalanul, de annál nagyobb lelkesedéssel dolgozott titkárokat most egyszerűen elcsapják s az után rendszeresített fizetéses titkári állást pályázat útján töltsék be. Igen természetes, hogy nem járja s én ennek — ismétlem— nem tudva, hogy ez