Református kollégium, Székelyudvarhely, 1904
Erkölcsi nevelés a középiskolában. (Tanári székfoglaló értekezés, felolvastatott 1904. szept 4-én.) A mig korunk a tudományok összes ágában felmutatott haladásával csodálatra indít, addig ép oly kedvezőtlen képét nyújtja az erkölcsi fejlődésnek. Mintha az anyagi haladás teljesen hatalmába kerítette volna az embereket . Ideges harc folyik napjainkban, melynek fő czélja az anyagi jólét és kényelem biztosítása. E nagy harczban a tisztán eszményi, erkölcsi czélok mindinkább háttérbe szorulnak. Úton-útfélen hangzik amaz igaz panasz, hogy a mai társadalom erkölcsi betegségben szenved. Általános ama mai vélemény, hogy kevés a jellemes ember, mert a materialismus és opportunismus — mely a tiszta ideális felfogás helyébe lépett — az anyagi jólét biztosítása végett minden elvvel megalkuszik, s nem válogat az eszközökben. A korszellem fagyasztó dere már a társadalom életfájának nyiladozó virágát, az ifjúságot is megcsípte. Az események okait kutatók eltérő magyarázatát adják korunk erkölcsi elfajulásának, de abban megegyeznek, hogy a kóros állapotokat anyagi viszonyaink és nevelési rendszerünk megjavításával lehet gyógyítani. Természetes, hogy ezt egyszerre nem lehet megvalósítani, itt él mtről, a nevelésnél kell a munkát kezdeni. De maga ez a nevelés sem kielégítő. Mai nevelési rendszerünknek közfelfogás szerint az a hibája, hogy a testi és erkölcsi nevelés rovására, főleg az értelmi nevelésre, az ész művelésére fordít gondot. »Királyi nevelésben részesítjük az értelmet, — modá egy bölcs — mig a szív, akarat, jellem, mint mostoha testvérek elhanyagoltainak.«