Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)
1885-12-03 / 145. szám
Csütörtök, 1885. deczember 3. IXXI-ik évfolyam. 145. szám.______________________________ Megjelen hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, 150 km.é.r-Ta.tcz.a.. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért "Voressas nádor-utczai dohánytőzsdéjében, Blotter kaszárnya-utczai kereskedésében, UBfinias. iskola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. I TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI KÖZLÖITK. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. ■\7“id.é3sen minden p o s t a.ln.i'vata-ln.ál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 80 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesültek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig.______________________________ | Előfizetési árals.: Egész évre...................8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre...................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy tér 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak Budapesten, Hausenstein irodájában, Goldberger A., Dorottya utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Hausenstein és Vogler, T’aborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társánál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szerkesstőségében és Klökner Péter könyvkereskendégében, Éltetések lottiyniuis asenlitsznek. A VÖRÖSMARTY-KÖR ESTÉLYE. Aki a Vörösmarty-kör igazgatósága által a költőkirály emlékének tiszteletére folyó hó 1-jén a kör helyiségeiben rendezett ünnepély részese volt, örömmel tapasztalhatta, hogy Székesfehérvár sz. kir. város közönsége őszintén tud lelkesülni minden nemes s szépért, és hogy szívesen tűri még a helyzetből folyó kellemetlenségeket is, ha szellemi életének tárházát bármi csekély kincseset gazdagítja. Valóban büszke lehet a köz igazgatósága s az ünnepély rendezői az elért sikerre, mert habár fordultak is elő a rendezés körül olyan hiányok, melyek komoly megrovást érdemelnek, mégis az elért erkölcsi siker méltó jutalom a fáradozásaikért s buzdításul szolgálhat a jövőre a kör által kitűzött nemes czél megvalósítása tekintetéből. Az ünnepély háromnegyed hat órakor felolvasással vette kezdetét. A terem, hol a felolvasás tartatott, városunk legelőkelőbb főrangú s polgári családok férfi s nő tagját fogadá magában. Az érdeklődés oly nagy volt, hogy daczára, miszerint a felolvasás kezdete délutáni fél hat órára volt kitűzve, a terembe már három órakor kezdett a közönség gyülekezni és öt órakor már zsúfolásig tömve volt,ugyannyira, hogy a később érkezett női vendégek már csak úgy tudtak álló helyre is szert tenni, hogy a férfiak egy része lemondva a felolvasás nyújtotta élvezetről s a másik terembe vonult. Az első felolvasó Beöthy Zsolt ur, irodalmunk egyik kitűnősége volt, ki gróf Cziráky Béla főispán s neje társaságában háromnegyed hat órakor jelent meg a teremben. Az előkelő vendégeket az egybegyűltek perczekig tartó rokonszenves ovatióval fogadták, minek lecsillapultával a kör fáradhatlan buzgó igazgatója, Havranek József a következő, mélyen átérzett szép beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt: Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! E kör, melynek szerencsés vagyok igazgatója lehetni, híven az elődök példájához évente megszokta ünnepelni a költőkirály születésnapját, kinek dicsőségtől övedzett nevével ékeskedik. Vörösmarty nevének varázsa alatt létesült e kör ezelőtt 17 évvel; azóta szolgálja szerény tehetséggel nemzeti irodalmunkat, s azóta törekszik városunk társas életének fejlesztésén. Társas életünkre súlyosan nehezedő időket éltünk már át — és volt idő, midőn e téren alig mutattunk életjelt, de városunk művelt közönsége megérdemli részünkről az elismerést, mert örömmel igazolhatjuk, hogy a nagy név iránti kegyelet, a »költőkirály“ nevének varázsa ünnepély színhelyévé tette mindig e helyiséget, ha Vörösmarty emlékének áldozánk. A nagy név: Vörösmarty Mihály neve iránti honfiúi hála és kegyelet hozott össze bennünket a mai napon is; a költőkirály által oly elragadó szépen megénekelt Hajna, Etelke és szép Ilonka alakjai lebegnek hölgyeink lelki szemei előtt — és Vörösmarty emlékének áldozván, — a szép, nemes és fenségesről táplált fogalmaink oly alakokat állitanak elénk, melyek látásán szivünk legédesebb érzései vegyülnek a honszerelem elragadó érzésével. Ma már — hála a magyar nemzet felett őrködő isteni gondviselésnek, Berzsenyinek nemzetünket felrázó szavai csak a múltat sújtják és Vörösmartynknak az „Úri hölgyhöz“ czimzett panasza nem találna hölgyeinknél megfelelő alakot; mert e hazában a magyar hölgy magyar imára tanítja gyermekét és mióta Vörösmartynk a magyar költői nyelvet megalkotó, — bájos és zengzetes nyelvünknek akadt oly sok hivatott művelője, hogy azt többé az enyészettől féltenünk nem lehet. Ha még is most, midőn a magyar nemzeti jelleg nem erény többé, hanem mindnyájunk sajátja; most — midőn a palotától a kunyhóig a nemzet minden fia és leánya édes hazai nyelvünkön beszél — megünnepeljük azon férfiak emlékét, kik a nemzetiségünkre kedvező jelen helyzetet megalkották, — tesszük ezt azon mély hálából, melylyel azon nagy szellemeknek tartozunk, kik nyelvünk megvédése és fejlesztésével nemzetünket az enyészettől megmentették és számunkra a művelt világ előtt irodalmunk által hírt, nevet és dicsőséget szereztek. Ma 85 éve, hogy koszorús költőnk, Vörösmarty Mihály született; ma 85 éve, hogy születésével fényt derített e hazára és ifjúságával e városra, hol nevelkedett. E napot jöttünk ide ünnepelni! Ezen rövid indokolása ünnepélyünknek, bár csak halvány színezése azon érzelmeknek, melyek engem az ő emlékezetének felidézésére hívatlantl lelkesítenek, de e díszes társaság valódi ünnepi szint kölcsönöz e napnak s akkor, midőn mi székesfehérváriak itt a „Ság és Urhida“ tövében, a „Sámsonok és Káldorok“ ősi fészke alatt szerencsések vagyunk hazánk egy nagy tudósát és íróját Beöthy Zsolt úr személyében épen ez alkalomból vendégül tisztelhetni, — engedjék meg azon meggyőződésemnek kifejezést adhatni, hogy Vörösmarty emlékét méltóbban nem ünnepelhetjük meg, mintha azt, ki Vörösmarty Mihálynak a „két szomszédvár“ czimü eposzát oly lelkesedve méltatta, szerencsések valónk körünkbe hívhatni, hogy az oltárnál, melyet Vörösmarty Mihály emlékezetének állitánk, — az áldozat bemutatásának hivatott papja ő legyen! A midőn Beöthy Zsolt ur ő nagyságát a Vörösmarty-kör mélyen tisztelt vendégét a kegyesen ígért felolvasására tisztelettel felkérném, ajánlom őt a hölgyek és urak rokonszenves hajlandóságába. Beöthy Zsolt felolvasásának tárgyául „irodalmunk múlt századi újjászületésének ismertetését“ választotta. Bár az előadás tisztán tudományos volt, s azon erkölcsi okokat igyekezett feltüntetni, melyek irodalmunk fejlődését és átalakulását előállíták, de a elolvasó tudós, bár a hallgatóságban leginkább hölgyeknek olvasott fel, tárgyát mégis oly rokonszenvesen és a figyelmet lekötve tudta előadni, hogy azon kis epizódok, melyek a királyi udvar, egyes főurak és a köznemesség házainál divó szokásokat feltüntették, hölgyeinket is élénken érdekelni látszottak, mert a több mint 3/4 óráig tartott felolvasás a legélénkebb érdeklődés között folyt le. Irodalmunk fejlődésének és átalakulásának ismertetését a szatmári békekötés idejétől a 18-dik század végéig terjedő időtől adta elő higgadt bölcsészeti érveléssel, mely még fájón emlékezett meg a magyar nemesség ama gyengeségéről, hogy az a nemzeti jelleget levetkőzve a bécsi udvarban dívott franczia cultusnak csakanmr meghódolt, — egyszersmind az öntudatos ébredés csiráját ugyancsak a magyar nemességben találta fel, mely a bécsi udvarhoz felhitt gárdisták egyes kiváló tagjaiban nyilatkozott, felolvasó tudósunk igazságot szolgáltatott az akkor fájón érzett idegen cultusnak is, mert igen helyesen beismerte, hogy a magyar irodalom ezen újjászületésének korszakában a franczia irodalom fejlettsége fontos rugóul szolgált jeleseinknél a magyar nyelv fejlesztése iránti törekvésre és nemesítette az ízlést, mely akkor már a franczia irodalomban fejlett volt. A franczia cultus első követőjének emlité fel b. Orczy Lőrinczet, ki az uj magyar irodalom megkezdője volt, de Orczyról megemlékezve — megjegyzi, hogy költeményeiben a régi magyar divatos négy rimes versek is fordulnak elő. A franczia cultus és ízlés azonban azon kör által fogadtatott el teljes mértékben, mely Bessenyey György vezérlete alatt alakult és Péczeli Józseffel megszűnt. E kör lelkesült irodalmi működése volt az alap, melyből irodalmunk kiindulva — csakhamar virágosnak indult. Sajnáljuk, hogy Beöthy Zsolt úr felolvasott művét nem szerezhettük meg e lap olvasói számára, mert azt terjedelménél fogva közölni nehéz lett volna, s ha a felolvasott gyönyörű értekezésről, melynek történeti része a múlt század nemességének életéből oly sok érdekes adatott tárt elénk, csak is röviden emlékezhetnénk meg, ennek oka az, hogy ily terjedelmű előadást egyszeri puszta hallás után részleteiben ismertetni lehetetlen, — a Vörösmarty-kör teljesen czért ért a jeles tudós meghívásával , mert míg Vörösmarty születésnapját méltóbban alig ünnepelte meg, egyszersmind a felolvasási estély is meggyőzött bennünket arról, hogy hölgyeink az ily komoly tárgyú értekezések iránt is a legmelegebben érdeklődnek. Ezt igazolja a zsúfolt terem, ezt igazolja a néma csend és páratlan figyelem, mely a felolvasás végével a tetszés és élvezett lelki öröm jelenségeiben nyilvánult. Beöthy Zsolt ur irányában a közönség részéről tanúsított zajos s meg-megújuló éljenzések után Hangay Oktáv ur lépett az asztalhoz. A közönség rokonszenves tüntetéssel fogadta Hangay urat, mi éppen nem csodálható, miután Hangay úr több ízben szerzett szellemes s kedélyes felolvasásával élvezetes perczeket közönségünknek. Hangay ur a hajhászókról olvasott föl, kimutatva, hogy a levélbélyeg, régiség-, rendjel-, parthie- stb.-féle hajhászók mily számosan vannak a társadalomban. Felolvasásának legérdekesebb pontját természetesen a parthie-hajhászók képezték. Valamennyinél, de különösen itt kitűnően sikerült a mai kor ferde kinövéseit egész híven a közönség elé állítani, s szellemes és élezes megjegyzéseivel a derült kedélyhangulatot mindvégig fenntartani. A közönség kitűnően mulatott a felolvasás alatt, s nem egyszer nyilvánította a szellemes felolvasó iránt rokonszenves elismerését. Lapunk szík kerete nem engedi, hogy az érdekes felolvasás csak egyes részleteit is közölhessük ezúttal, a jövőre azonban egyes részleteket, a felolvasó úr szívessége folytán, közölni fogunk. A felolvasás befejeztével a közönség egy része eltávozott, míg a másik rész az éttermekbe vonult vissza, hogy jelen legyen a társas vacsorán. A társas vacsora 8 órakor vette kezdetét s valóságos sötét pontját képezte a fényes ünnepélynek. Úgy látszik valami boszorkány űzi játékát hazánkban a társas vacsorák alkalmával, hogy egy sem sikerül. A híres Tisza-féle jubileum cecója után rosz hírnév tekintetében a mienk fog jönni. Némi kis különbség volt azonban a kettő között, ugyanis a Tisza-féle cecón étel volt, csakhogy rész, a Vörösmarty-körben rendezett cecón pedig az ételek jók voltak, csakhogy oly kevés volt, hogy alig 3/4-ed része kapott egy-egy fogásból valamit. A hibát nem annyira a vendéglős, mint a rendezőség követte el azzal, hogy a választmány határozata ellenére a kitűzött határidőn túl is vett fel jelentkezőket, mégpedig olyanokat is, kik nem voltak tagjai a körnek. Eme önkényes eljárás okozta azután azt, hogy a vendégek egy része két-három fogásból nem kapott semmit. Az első fogás halból állt, ebből a nagyteremben levők közül egy része kapott, a kisteremben levők közül pedig alig egy-kettő, a többinek a körzetet képező zöldség, vagy haltüske jutott csak fogpiszkálóul, (ámbár nem ettek még semmit). A második fogás őzpecsenye volt, ezt igen sokan csak hallomásból tudják — miután a pecsenyének szinét sem látták. Komius volt nézni amint a nagyteremben elhelyezett vendégek egyik része ette az őzpecsenyét, a másik rész pedig kénytelen volt zöld salátán tánczoltatni fogait. — A harmadik tál étel túrós csusza volt, no ebből mindenki kapott, s a vendégek egy része a nem látott ételekért, ebből kárpótolta magát. — A negyedik fogás malacz- és pulyka-pecsenyéből állott, ebből jutott már — miután a felköszöntők elvonták a közönség figyelmét az evéstől, s igy jutott e pecsenyékből azoknak is, kik még húsételt nem láttak. A negyedik fogásnál Havranek József körigazgató emelt poharat Beöthy Zsoltra a következő lelkes felköszöntővel: Hazánk egy hírneves aestheticusa és írójától akként olvastam a „szépség“ fogalmát körülírni, hogy „szép az, aminek kiválósága gyönyörködtet,“ s hogy ne csupán az alak bírjon a „szép“ tulajdonságával — hozzá teszi, miszerint „a szépség birodalma ott kezdődik, hol eszme és alak találkoznak.“ Midőn a Vörösmarty-kör — Vörösmarty Mihály születésnapját megünnepelni határozta, — ez eszmét csak úgy tehette teljesen széppé, hogy ezen kegyelettől áthatott társaságot a magyar nyelvért és nemzeti irodalmunkért lelkesedni tudó hölgyekkel ékessté, s hogy eszme és alak között a harmónia teljes legyen, — iparkodott oly tényezőt körébe vonni, kinek jelenlétével az összhang is teljessé vált. Beöthy Zsolt úr, a mi mélyen tisztelt vendégünk a Vörösmarty-kör mai ünnepének szíves megjelenése által nemcsak irodalmi jelentőséget kölcsönzött, de a nyújtott szellemi élvezet és mindenkit megnyerő modorával míg a Vörösmarty-kört örök hálára kötelezte, addig egyénisége is teljesen meghódította e társaságot. Ő érte emelem a Vörösmarty-kör igazgatósága nevében az első poharat, kívánva azt, hogy az isteni gondviselés őt a tudomány és hazai irodalom dicsőségére, s e kör tagjainak osztatlan örömére sokáig tartsa, éltesse. (Lelkes éljenzés). Az éljenzések lecsillapultával dr. Fanta Adolf emelt poharat, a távollevő id. Szögyény-Marich László kör elnökére, a következő hatásos felköszöntő kíséretében : A Vörösmarty-kör a közművelődés terjesztése és a társasélet élesztése végett alakult. Húsz éves fennállása óta ezen feladatát mindenkor teljesítette. Politikai pártviszályok, osztálysurlódások kebelében soha sem fordultak elő, hanem tagjai közt mindenkor szívélyes egyetértés uralkodott. Voltak ugyan idők, midőn a kör tevékenysége lankadt és ekkor támadtak a körön belül kishitűek, a körön kívül kárörvendők, kik azt hirdették, hogy a kör nem képes többé czéljának megfelelni, és hogy új társaséletet kell alapítani; azonban a kör mindannyiszor phönixként új életre ébredt, és hogy kitűzött czéljának a jövőben is meg fog felelni, bizonyítja a mai ünnepély, midőn a kör termeit e díszes közönség tölti meg és a kör falai között hazánk egyik jeles tudósának szavai hangzanak. Midőn e kör működéséről szólok, meg kell emlékeznem annak érdemteljes elnökéről, nagyméltósága id. Szögyény-Marich László úrról, ki számos országos méltóságai és kitüntetései közt e kör elnökségének szerény tisztségét mindenkor örömmel viselte és kit csak a közügyek javára eltöltött 80 éves életkor gátolt meg abban, hogy körünkben legyen; kívánom, hogy Isten a kör tagjainak örömére sokáig éltesse! (Zajos éljenzés.) Gebhard Bódog következő talpra esett s nagy tetszésben részesült felköszöntőt mondotta a hadsereg tagjaira: Ha a társadalmi állásokkal járó kötelezettségeket latolgatjuk, úgy el kell ismernünk, hogy azok közül a hadsereg tagjainak jutott a legszebb hivatás osztályrészül, mert ha kell a csaták zajában a haza védelmére szállnak síkra, békeidőben pedig a polgárok nyugalma felett őrködnek; s e kettős hivatásuk mellett még a társadalmi élet fejlesztésének is tevékeny úttörői, mert napról-napra örömmel tapasztalhatjuk, hogy a polgárokkal való jó egyetértés fenntartásához készséggel hozzájárulnak. E város polgársága azon szerencsés helyzetben van, hogy a hadsereg osztályozása folytán itt elhelyezett katonaság hivatásának megfelelve, több ízben adta már tanú jelét, hogy a polgárokkal való jó egyetértést mindenkor fenn kívánja tartani. Hogy ez ma így van, annak kivitelében a legnagyobb érdem Hollán Ernő altábornagy úr ő nagyméltóságának és a mélyen tisztelt tisztikarnak tulajdonítható. Elsősorban tehát Hollán Ernő ő nagyméltóságára, úgy a 69. gyalogezred, valamint a m. kir. 65. és 66-ik zászlóaljak tisztikarára, azok jelen levő tagjaira emelem poharam, és midőn nekik hosszan tartó életet kívánok, egyúttal azon óhajtásomnak adok kifejezést, hogy e nemes törekvésük minden időben fenmaradjon és dicső hivatásukban a magyarok Istene szerencsével vezérelje. (Hosszantartó éljenzés.) Gebhard Bódog felköszöntőjére Hollán Ernő exellenciája válaszolt, a nála megszokott remek felköszöntővel, poharat emelvén Havranek József, a kör igazgatójára. Sajnáljuk, hogy eme nagy hatást keltő felköszöntőt feljegyzéseink nyomán csakis kivonatilag közölhetjük. — A szép felköszöntő körülbelül így hangzott: Uraim! Az épen elhangzott szép felköszöntés után el nem mulaszthatom, hálás köszönetet mondani, egyszer a hadsereg és honvédség tagjai irányában kifejezett megtisztelő rokonszenvért, azután meg a szellemi élvezetért, mely nekünk oly bőséges mértékben kijutott. Az emelkedett szellemű előadásból, melyet hallottunk, levonhatta magának mindenki azt, ami neki leginkább megfelel, s így ránk katonákra sem maradt hatás nélkül az emlékeztetés arra, hogy voltak hazánkban jeles férfiak, kik a mellett, hogy a hadseregben kitűnő állást foglaltak el, az irodalom terén is nagy nevet szereztek maguknak. Nevezetes mindenesetre, hogy oly férfiak, kik tulajdonképen a katonai pályára készültek, mint Bessenyei és társai a magyar gárdánál, vagy olyanok, kik a hadseregnél tényleg előkelő állásokban voltak, mint Orczy Lőrincz, Barcsai, Báróczi és sok mások, jeles szellemű műveikkel a magyar irodalom emelésére és fejlesztésére elannyira határozó befolyást gyakoroltak, miszerint a magyar irodalomnak újjászületését méltán azon korszakból származtatjuk le, melybe azon férfiak irodalmi működése esik. A hatalmas kezdeményezés, mely török eredt, epochalis volt összes irodalmi és közmivelődési viszonyainkra, eredetére nézve meg épen sajátságos tünemény, hogy úgy mondjam unicum volt, melynek hiába keresnők hasonmását más nemzetek irodalom-történetében, de a mely épen annálfogva s épen saját viszonyainkat illetőleg, hatalmasan megczáfolja az inkább animosus mint elfogult állítást, mely az angol civilisatió történetének hirneves írójától ered, mintha az újabb kornak, a 16-ik századtól kezdve, nem lett volna egyetlen katonai írója sem, kinek nehéz tárgyakban mélyreható gondolatjai voltak, vagy aki a tudományt lényegesebb adalékkal gyarapította volna. Uraim! Örömmel tapasztalom, hogy az állomáson levő honvédtiszt urak, amennyiben szolgálatilag akadályozva nem voltak, a mai ünnepélyre mind megjelentek, miszerint megmutassák, hogy a nemzetnek culturális érdekeit melegen szívükön hordják. Nem kételkedhetem benne, hogy a mai előadás nem csupán tanulságos volt rájuk nézve, de abból újabb nemes buzdítást is merítettek, s a midőn a nyújtott élvezetért, a nagyérdemű és nagynevű tudós felolvasó urnak mindnyájunk nevében meleg köszönetet mondanék, poharat emelek egyúttal azon férfiúnak egészségére, ki évek óta minden tehetségeit a közügynek szentelvén, minden szép és nemes eszméért lelkesülő buzgalmával méltán kiérdemelte a köztiszteletet, szeretetet és bizalmat, mely őt nemcsak e lelkes város közhatóságának, de egyszersmind e hazafias körnek is élére állította. Éljen nagyságos Havranek József polgármester, királyi tanácsos ur! (Szűnni nem akaró lelkes éljenzések.) Majd Seidel Lajos emelt poharat a mindenki által szeretett s becsült gróf Cziráky Béla főispánra s kedves nejére a következő szavak kíséretében: A társadalmi élet gyenge virágzása nem olyan, mint a mezőnek virágzása, mely ápolás nélkül fej-