Állami Garay János gimnázium, Szekszárd, 1936
Pazár Dezső nyugalomban. Mindnyájunk lelkében él az eszményi tanár képe. Ez a kép nem elméleti felkészültségünktől függ, nem észszerű meggondolások adják össze alkotó vonalait és színezik belső valóját, hanem tiszta élmény, a spontán emlékezés eleven ábrája. Gyermekkorunk emléke . .. Nem logikai szerkesztmény, hideg számítás eredménye, hanem élő árnyék lelkünk kápolnájának a belső falán. Az emlékezés foszforeszkáló játéka hívja életre s a szeretet őrzi. Magunkból is csak annyit adunk hozzá, amennyi az egységbenlátáshoz okvetlenül szükséges, amennyivel az élő alakot még annak idején kiegészítettük látásunknak a szemünkben adott alakító munkájával a tökéletes kép varázsának, a befejezettség szomjának a hatalma alatt. Egy letűnt jobb világ emlékét őrzi — gyermekkorunkét , s erőt meríteni és megtisztulni idézgetjük néha. Ilyen gyermekkorunkból megőrzött képhez hasonlít a most búcsúzó Pazár Dezső képe. A mélyben élő, a legbelső gyűrűk tükrén ringó arcokhoz hasonlít; volt tanáraink között azokra emlékeztet, akiket a legjobban szerettünk, akiket tiszteltünk, akiknek emlékét érdemesnek tartottuk megőrizni egy élet számára. Lelkiismeretes, alapos, végtelen finomlelkű és végtelen kedves-bájos egyéniségnek ismertük meg Pazár Dezsőt — immár a kortárs és a barát szemével nézve. Nagy pedagógiai értékek és finom emberi tulajdonságok egyesültek benne. Meleg szíve okossággal párosult, pedantériája elmélyedés, konzervatívizmusa hűség és erkölcsi erő, szigorú bölcseség volt; bánásmódja a jóság és az igazság parancsainak engedelmeskedett, módszere az alaposság és a rend főpillérein nyugodott s igazi pedagógus-erők és erények, erős didaktikus hajlam s fennkölt, nemes nevelői vágy és célkitűzés adott markáns élt egyébként atyaian szelíd, a jóságosságig gyöngéd egyéniségének. Bizonyos, hogy Pazár Dezső nem tartozott azok közé, akiket egy újkeletű elképzelés, túlzó avant-gardista felfogás minden tekintetben követendő mintául állítana a ma induló pedagógus elé. De az is bizonyos, hogy egyéniségében a jó tanár állandó jegyei, az idővel nem változó jellemvonásai öltöttek testet. Talán legszebb, legszembetűnőbb ilyen tulajdonsága volt kényes igazságszeretete, mely etnikus alapon nyugvó tárgyilagosságát mindenkor megőrizte. Ezért tanítványai becsülték s módszerének kötelességrovó szigora mellett is szerették, ragaszkodtak hozzá. Csak mellékes apróságnak tetszik — ma talán kétszeresen annak — hogy pl. feleltetendő tanítványainak a nevét óra előtt kis papirszeletre gondosan kijegyezte. Ha ez talán jelentéktelen apróságnak tűnik fel, de mindenkinek csak tisztelettel kell tudomásul venni, hogy tanítványaival ennyire törődött s törődésébe gondot és fáradságot fektetett be ; mert azt akarta, hogy az igazság és a méltányosság semmiben csorbát ne szenvedjen s hogy tanóráját a véletlenség, a döcögés, a szeszély, a rögtönzés, a kapkodás zavaró esélyeitől megóvja. Készült. A szó legteljesebb és legmaibb értelmében készült, készült anyagával, didaktikai eljárásával, a számonkérés és az elbírálás szempontjaival. Ezért tanóráin megnyugvás, rend, fegyelem, biztonság uralkodott. Tantárgyainak súlyát és méltóságát mindenkor megőrizte anélkül, hogy ezáltal rideggé vagy ellenszenvessé tette volna őket. Noha tanultatott, tanítványaitól néha hosszabb szövegek elmondását is megkívánta.