Szekszárdi Vasárnap, 1996 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1996-03-10 / 5. szám

16 Kedves Dundusz Dagadiusz! Kacagusz izmuluszt kaptam, miközben a rejt­vényeket olvastam. Még a világtalan béluszom is remegett, pedig csak három darab töltött káposz­tát ettem. Az akutusz törlösz csömöröszömet is el tudtam feledtetni velem egy kis időre. Rögtön hanyatt feküdtem és elmondattam az anyukámmal háromszor: iskola. Azonnal megál­lapítottuk a noniszkolisz dupliszt. Egyetlen kifogásom van csak a meghatározás­ban. Szerintem nem Kapáló Álmos mondta, hogy „teher alatt nő a pálma", hanem annak uno­kaöccse, Szántó Vető. Ja, és hogy mivel lehet ezeket gyógyítani? Azt nem tudom. Kérdezd meg egy doktorásztól! Szia: Adrienn , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Kedves Gyerekek! Megint elmúlt két hét. Pont ennyivel lettünk öregeb­bek. Bár némelyeken ez nem látszik. Nagyon örültem a sok levélnek. Egyet közre is adok. Weitner Adrienn, ré­gi barátunk írta. Köszi Adrienn, ha mást nem, a megszó­lítást feltétlen. De lásd, hogy nem sértődtem meg, mint a legszellemesebb levél írója, megérdemelsz egy kis ju­talmat. Kedden át is veheted a szerkesztőségben. A „Csak vidáman!" feladványra, mely a POP TV és a Gyermekkert közös játéka volt, több válasz is érkezett. E hét keddjén megtartottuk a sorsolást a POP TV stú­diójában. A szerencse Varga Patriknak és Bodor Adriennek kedvezett. Gratulálunk! Patrik hétfőtől a POP TV iro­dájában veheti át a nyereményét, Adrienn pedig a szerkesztőségben. Remélem, a ki-kibukkanó napsugárka nem veszi el a kedveteket a rajzolástól és a rejtvényfejtéstől, én to­vábbra is várom leveleiteket, alkotásaitokat! Szervusz­tok: Bea 1996. MÁRCIUS 10. Játék a betűkkel Meghatározások helyett az ábrába beírt be­tűk számokat kaptak. Minden egyforma szám ugyanazt a betűt jelenti. A hiányzó betűket nektek kell - a számok segítségével - kitalálno­tok. Ha kitöltöttétek a táblát, az ábra alatti rész­be is írjátok be a betűket! Egy közmondást kap­tok megfejtésül. Ezt küldjétek be címünkre. Egy hetetek van a gondolkodásra. Jó szórako­zást! Megint egy élménnyel gazdagabbak lettek azok a gyerekek, akik megnéz­hették a Babits Mihály Művelődési Házban a Süsü a sárkány című színházi előadást. Csütörtök délután a III. Sz. Általános Iskola tanulói is a nézőtéren tapsolhattak. Közülük Vilmos Judit és Pósz Pál volt a beszélgetőtársam. Mindketten harmadikosok. - Nagyon tetszett az előadás. Az volt a klassz, hogy rendes színészek játszot­ták, akik persze beöltöztek - mondja Pál. - Tényleg nagyon jó volt. Nekem diafilmen is megvan a Süsü, de így jobb volt. Még közbe is kiabáltunk -lelkesedik Judit. - A tévében is láttam már, az igaz elég régen. De jó volt újra hallani a da­lokat. Itt úgy volt egyébként vége, hogy a királyfi megkéri a királylány kezét. - Igen. Meg voltak katonák is. A díszlet azért más volt, mint a tévében. De nagyon gyorsan váltották őket -replikázik Judit. - Sokszor szoktunk színházba men­ni. De nem mindegyik tetszett ám -vonja össze szemöldökét Pali. - Ta­valy például volt egy nagyon unalmas előadás. Ez sokkal jobban tetszett. - Nekem azért is tetszett, mert a Sü­sü is állat és én nagyon szeretem az ál­latokat. Van egy nagy albumom, abba ragasztok mindenféle képeket kutyák­ról, macskákról. A Kutyarevüt mindig elolvasom. Meg a mamáéknál Medi­nán van három kutya, a Bugyi, a Gom­bóc és a Csubi - cserfeskedik Judit. -Meg macska is van. A cica testvérét megfojtotta a Csubi, mert a Csubi az olyan irigy. Ha annyi ételt kap, hogy nem tudja megenni, akkor sem adja oda ám másnak! Ott ül és őrködik felet­te. Lehet, hogy azért ilyen, mert már tízéves. Szóval a másik kiscicát is akkor fojtotta meg, amikor a cicus enni akart a tányérjáról. Én annyira sajnáltam, hogy amíg a mamáéknál voltam, kővel dobáltam a Csubit. Még jó, hogy a Dönci él.­­ Nekünk is van ám kutyánk. Nem keverék, mint a Judité, hanem fajtatisz­ta magyar vizsla. Rebekának hívják. Az anyu nevezte el annak, mert kiskorá­ban az egyik ismerőse így hívta, és az anyunak kék szeme van, meg a vizs­lánknak is, ezért lett Rebeka. Csak saj­nos nincs velünk, mert nincs kertünk. Ezért a barátaink vigyáznak rá. Etetik meg ellátják, ezért cserébe a Rebeka vi­gyáz a házra. - Én annyira szeretem az állatokat, hogy állatorvos szeretnék lenni - közli Judit. - Én kutató szeretnék lenni. Még­hozzá olyan, hogy felfedezzem, ho­gyan lehetne megelőzni a betegsége­ket, vagy hogyan lehetne a most még gyógyíthatatlan betegségeket mega­gyítani. Egyébként a kedvenc időtoT­ sem most a pingpong meg a kosárlab­da. Ahányszor csak tudok, mindig me­gyek játszani a barátaimmal. - Otthon legtöbbször állatos köny­veket vagy újságokat szoktam olvasni, meg segítek főzni. Például az apukám kitalálta, hogy palacsintába ne lekvárt meg ilyesmiket tegyünk, hanem virslit. Igaz, egy szakácskönyvben is megnéz­te, hogy kell csinálni. Tehát van a pala­csinta, abba beletesszük a virslit, össze­csavarjuk, leöntjük tejföllel, ráresze­lünk sajtot és betesszük a sütőbe. Na­gyon finom! - Nekem a sült pulykacomb a ked­vencem! Annál jobb nincs! - érvel Pál. - Egyszer anyu egy akkorát hozott, hogy négy nagy szeletre lehetett vágni. Még a húgomnak, Dalmának is nagyon ízlett, aki egyébként elsős és állandóan az Oroszlánkirályt nézné. Szóval an­nak a pulykának majdnem akkora combja volt mint a Süsünek. - Olyan jó volt, amikor a Süsütől megijedtek az emberek. Megnézném még egyszer! - kuncog Judit. - Hát én is! , még JEt toTC^ Fotó: Jantner

Next