Szekszárdi Vasárnap, 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)
1997-02-02 / 2. szám
1997. FEBRUÁR 2. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Romulus, der Grosse Darida István András temesvári rendező állította színpadra a szekszárdi Deutsche Bühne új darabját, melynek A nagy Romulus a címe. A svájci Friedrich Dürenmatt komikus elemekkel átszőtt műve az utolsó római császár idejébe, időszámításunk szerint 476-ba kalauzolja el a nézőket. Ám nem egyfajta történelmi tablónak lehetünk tanúi, hiszen a jellemek és helyzetek meglehetősen abszurdak. A lényeget a mű ma időszerű üzenete hordozza: miként kerül végromlásba egy hajdan jobb napokat látott és talán sokkal jobb sorsra érdemes birodalom. 12-én, 19 órától tekinthető A darab legközelebb február meg a Német Színházban. Romulus - Harold Schmeltz: Odoaker - Mécs Károly . Néprajzkutató-muzeológus (1931, Sopron), aki pályáját a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban kezdi. 2. Diplomáját az ELTE-n szerezte, ahol még hallgatóként bekapcsolódik az akkori Népművészeti Intézet munkájába, Martin Györggyel és Pesovár Ferenccel. 3. Kutatásai során bejárja a Sárközt, Bogyiszlót, Sióagárdot és a Bukovinai telepesek falvait. Kandidátusi értekezését A Duna mente népének árté ri Ö? ri gazdálkodása: Tolna és Baranya az ármentesítés befejezéséig címmel publikálja. 4. 1960-76 között a pécsi Dunántúli Tudományos Intézetben dolgozik, első nagyobb munkája a két megye határterülete, amelyet Néprajzi jellegzetességek az északmecseki bányavidék gazdasági életében címmel dolgoz fel. 5.1976-tól a Baranyai Levéltár, majd a Janus Pannonius Múzeum munkatársa. 1985 óta az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának főmunkatársa. A Magyar Néprajzi Társaságnak 1954 óta tagja. 6. 1983-ban elnyeri a Győrffy István-emlékérmet. 7. A közelmúltban miniszter is volt. Jelenleg egyetemi professzor és tudományos kutató. (Előző relvényünk megfejtése Würtz Ádám. Könyvjutalmat nyert: Schweringer Jánosné, Szekszárd.) 7 Könyvsarok Horváth Lajos: Turul és kereszt Horváth Lajos tanulmányai a magyar múlt homályos jelenségeit újabb források köreinek felhasználásával teszi vizsgálat tárgyává. Meggyőződése szerint a honi múltkutatás eszköztárába be kell venni a folklór, a jelképek és a címerek tanulságait. A nyitó írásban azt fejtegeti, hogy a magyar mesekincsből ismert „hetedhét ország" kifejezés éppen nem távoli tájakat jelent, hanem a 7 törzs szövetsége által birtokolt Kárpát-medencét. Alaposan elemzi a magyar vitézség korai jelképét, a turul címertani motívumait, vizsgálja az Árpád-sávot, amely ősi címerelem, vétlen abban, hogy a nyilasuralom visszaélt szimbolikájával. Fölidézi a kettős kereszt és a hármas halom történetét egészen a mai szlovák állami címerig. A következő részben az utóbbi évtizedek történelemhamisításának áldozatul esett tényeket világítja meg éles fénnyel. Elsősorban a Horthy-rendszer negyedszázadával, a kormányzó személyével, a főrendi házzal és Teleki Pál alakjával foglalkozik. A heraldikai munkák egy része aktuálpolitikai, például az, amelyben sérelmezi, hogy a főváros zászlója a román nemzeti lobogó színeit idézi, holott annak eredeti színei a piros, a sárga és a zöld. . Naagyon hasznos dolog a hirdetés,ülönösen ebben a szegénységben az apróhirdetés. Az emberek szívesen mazsoláznak a néhány-sorosok között, még akkor is, ha nincs szándékuk kocsit, lakást, lószerszámot vagy használt tévét vásárolni. Persze, ebben az esetben is előfordul, hogy adásvétel lesz a böngészés vége, mert a potenciális vevő valami olyanra bukkant, amit nem tud kihagyni. Persze, a legtöbben azért figyelik az apróhirdetéseket, mert már elhatározták a vásárlást, s az - elsősorban magánszemélyek kínálta - ingó vagy ingatlanok legmegfelelőbbjére szeretnének rábukkanni. Amikor ez megtörtént, elkezdődik a telefonálgatás, mert ugye, a legtöbb „apróról" telefonon lehet információkat beszerezni. Tapasztalatom és számos ismerősöm tapasztalata szerint ez az érdeklődő telefonálás egy hónapottal" kezdődik, s máris a lényegről beszél a hívó és a hívott. Föltűnik, hogy a kérdezősködő tudatosan nem mutatkozik be, pedig a „telefon-etikett" írott vagy íratlan szabályai szerint ha magánlakás számát hívjuk, a hívónak illendő bemutatkoznia. Tehát embereink megbeszélik a négyzetmétereket vagy a köbcentimétereket, s a vásárlójelölt megkérdezi az árat. Amikor azt meghallja, pár percre elnémul, majd zavartan kérdi, hogy hol és mikor lehetne megtekinteni az eladásra szánt őzt vagy azt. Persze ő már akkor is tudja, hogy az utóbbi kérdés teljesen fölösleges volt, de nagyon „cikisnek" tartja, ha kiderül róla, hogy a vásárláshoz nincs elég pénze. Kiről derülne ki? Hát a „Nevenincs" úrról vagy hölgyről. Mit számít ez? Sőt, annak sincs túl nagy jelentősége, ha egy bizonyos nevű illető sokallja a kért összeget. Ezek után a hirdető megmondja a nevét, a címét és megállapodnak egy időpontban, amikor az érdeklődő megtekintheti a portékát. A nyolctíz telefonhívást követően a hirdető betáblázza egész szombatját és vasárnapját. Otthon kuksol, ám az érdeklődők egy kivételtől eltekintve nem érkeznek meg. A másik variáció pedig az, hogy a telefonálás és az egyeztetés után rendben megérkezik a várható vevő. Megnézi a lakást, azt mondja, tetszik is neki. Az árából annyit alkuszik, amennyit illendő. Kéri, hogy az eladó váljon másnapig, mert akkor elhozza magával az élete párját is... s azután megkötik a szerződést. Másnap délután négykor nem érkezik senki, a telefon sem csörren meg..., pedig az lenne a legelemibb dolog, hogy lemondja a „randevút". Ez a „feledékenység" a faragatlanokra jellemző. Igaz, hogy a személygépkocsi nem olcsó, hiszen - a katalógus szerint is - ér másfél millió forintot. Tetszik is a kuncsaftnak, aki komolynak látszik. Amikor második alkalommal tekintette meg az autót, úgy tűnt, döntött. Megállapodott az eladóval az árban. Kezet is ráztak, s másnapra időpontot egyeztettek: hozza a kialkudott összeget, az adásvételi szerződéshez szükséges nyomtatványt. Az eladó ettől kezdve annyit mondott a telefonérdeklődőknek, hogy a kocsit eladta. (Hát persze, ez is csacsiság, hiszen amíg valóban nincs eladva - esetünkben - a kocsi, addig neki is joga van mással tárgyalni, ám ő megbízott a jóarcúban.) De a jóarcú nem jött másnap, nem is telefonált. A dühös és az átvágott eladó ekkor elővette a telefonkönyvet, s kereste a jóarcú nevét és számát. (Mert a nevét akkor már „tudta".) Ám a könyvben és az említett faluban olyan nevű illető nem létezik. Neem intézhető el a dolog azzal, hogy „Jön még kutyára dér". De azzal igen, hogy tiszteljük meg egymást korrektséggel, még akkor is, ha a kocsi-, vagy a lakásnézés csupán jópofa program volt. hm - Hirdetgetünk - érdeklődünk