Katolikus gimnázium, Szentgyörgy, 1909

Ő TANKERÜLETI KIR. FŐIGAZGATÓ, NEGYVENÉVES MŰKÖDÉSÉNEK EMLÉKÉRE. 1870-1910. Máj pozsonyi tankerület középiskoláinak igazgatói folyó­iat évi április hó elején Pozsonyban értekezletet tartottak s ezen szóba került, hogy tankerületünk szeretett főigaz­gatója mostanában tölti be működésének negyvenedik esztendejét. A tankerületi igazgatók egyértelműleg abban állapodtak meg, hogy ezen kiválóan alkalmas időpontban a tankerület egész tanulóifjúsága és ezek szülei elé tárják főigazgatónk életrajzát és áldásos működésén­ek rövid méltatását. Tesszük ezt azon reményben, hogy tanuló­­ifjúságunk megérti belőle, mily vonzó erőt gyakorolhat környezetére, mily serkentőleg hathat munkatársaira az igaz és buzgó ember s ezt megértve, ifjúságunk igye­kezni fog a nemes példát követni. De tesszük ezt azért is, hogy a tankerület egész tanársága nevében lerójuk a hála adóját azon céltudatos vezetésért, melyben mind­nyájunkat részesített s azon barátságos, atyai jóindula­tért, mellyel mindnyájunkat elárasztott. Pirchala Imre Budán született 1847. október 27-én, atyja a helytartótanács tagja volt. A gimnáziumot Budán végezte, ahol 1861-ig nagyobbára Németországból be­hívott tanárok tanítottak az Organisations-Entwurf szerint. Mint szorgalmas és jó előmenetelű tanuló 1863-ban le­tette az érettségi vizsgálatot és a tanári pályára szánta el magát. Mivel akkortájban a budapesti egyetem bölcseleti kara még szegény volt tanárokban, a bécsi egyetemen pedig az ókori filológiát Bonitz és Vahlen fényesen képviselte. Pirchala Imre a bécsi egyetemre iratkozott be s ott a filológiai szeminárium tagja is lett. Itt szerezte az ókori filológia minden ágára kiterjedő

Next