Szinészek Lapja, 1927 (46. évfolyam, 1-11. szám)

1927-04-01 / 4. szám

4 éveiben lakott egy kevés ideig az Andrássy­­úti régi zeneakadémia palotájában. Jókai és neje Laborfalvy Róza házát a mostani Baross-utcán, kellene, hogy emléktábla jelölje a Sem­melweiss-utcán az első ma­gyar Szinitanoda helyiségét, a Pannónia épületét, mint a régi színészvásárok szín­helyét, a házat ahol élt az első magyar színészettörténet írója, dr. Váli Béla (Liszt Ferenc-tér) és — last bat not least' — a régi Grassalkovich-palota portáján épült új házat, — hiszen a herceg kegye, hogy a Nemzeti Színház telket kapott, — Bényei István múlhatlan érdemeit örökítsétek meg az egyesület palotáján. Aztán a vidéken­­ Miskolcon még áll a ház, amelyben Laborfalvi Benke Róza és ahol Szerdahelyi Kálmán született, (Déryné utolsó otthonát — kezdeményezésemre — de 20 év után­ márványlap jelöli). Déryné szülőházát könnyen meglelnék Jászberény­ben. Debrecen adós Réthy Mihály, Újházi Ede születéshelyének megjelölésével; ott halt meg Prielle híres kortársa Szállfy Amália (első Felekyné) és az egykor bál­ványozott Mándoky-pár. Ott kell, hogy emléktábla jelezze, ahol Prielle utoljára és Blaháné először lakott, ahol Prielle búcsút vett Petőfitől és a régi Nánássy-házat, ahol hajdanán játsztak. Mezőberény Halmi Ferenc szülőhelye, Szeghalom Ivánfi Jenőé, Fóth Megyerié. Kikutatni minden ilyen helyet és magát a várost, községet kérni, teljesítse nemes kötelességét. A pesti emléktáblákra vonatkozólag meglenne a propozícióm. Nem nagyszerű, bronzreliefes, aranybetűs, drága és nagy­méretű dolgok kellenének, mint amilyennel nálunk élő és­­holt politikusokat szoktak megtisztelni. Hanem csináljuk azt teljes egyszerűségben, angol mintára. Londonban több mint kétszáz esztendős a Memorial Society, egy társaság, amelynek tagja minden író, művész, politikus és a társa­ságban szereplő egyén. Ezek rendes évi összeget fizetnek. Az adminisztrációt mint fizetés iben tisztességet teljesítik. Száz és száz egyforma, kerek, 50—60 cm. átmérőjű márványtáblájuk van állandóan raktáron s ha meghal valaki, már másnap befalazzák a házra, minden ünnepség, ceremónia nél­kül Persze ez nálunk nehezen menne, mert itt divat az ünneplőt ünnepelni és az élők hiúságát tömjénezni ... Az angol gyerek az utcán tanul művészet­történetet és az utca növeli nemzeti önérzetét amikor olvassa, hogy itt született, élt, meghalt Milton, Johnsohn, Kemble, Garrick, Shelley, Byron, Haydin, Mrs. Siddons, Hoggarth, Lawrence, Dickens, Thacheray, Disraelli, Wellington, Carlyle, Rosetti, Swinburne, Alma-Tadema, Irving, Gladstonne, Patti Adelina, Kitchener, Walter Crane . . . Alakítsa meg ezt nálunk a nagymultú Országos Színészegyesület. Hívja össze az összes faktorokat és toborozza a tagokat. Játszok erre az alapra minden esztendőben egyet-egyet mindegyik színház, a muzsi­kusok koncertezzenek, a festők-szobrászok rendezzenek kiállításokat, esetleg sorso­lással, az írók felolvasásokat és klubjaik­ban ünnepségeket. Hamarosan, minden megerőltetés és koldulás nélkül együtt lehetne az az összeg, amiből az első 40—50 táblát meg lehetne csináltatni és a magyar gyerekek lelkébe vésni márványba vésett neveket: József nádor, Széchenyi, Kossuth, Kántorné, Déryné, Ferentzi István, Eötvös, Klapka, Arany, Egressy, Petőfi, Tompa, Görgey, Szerdahelyi Kálmán, Vörösmarty, Munkácsy, Izsó, Prielle, Lotz, Erkel, Volk­­mann, Gyulai, Szigeti József, Blaháné, Feleky Miklós, Csiky Gergely, Reviczky, Vám­béry, Fálk, Halmi Ferenc, Makai Emil, Mednyánszky, Ady Endre, Jászay érdemeit. Soraim megszivlelését kérve, vagyok mindig igaz tisztelőd Nógrádverőce, 1927. febr. 21. Rozsnyai Kálmán SZÍNÉSZEK lapja élni akarunk, mert a 150 éves ma­gyar színészetnek van traditiója és kell hogy legyen jövője is. A ható­ságok már megértéssel vannak a színészek ü­gye-baja iránt és remé­nyünk van, hogy a várva-várt sza­nálás végre is be fog következni. De hogy ez a szép álom valóra vál­jon, tagjainknak is segítségünkre kell jönniök, a fekélyt — amely a szí­nészet testét rágja — ki kell irtani magából, fel kell emelkednie arra az ideális magaslatra, ahol a nagykö­zönség tisztelettel tekint fel a szí­nészre és megérzi, hogy ez valóban a nemzet napszámosa — a kultúra első harcosa. Elmulaszthatlan kötelességünknek tartjuk e helyen köszönetét mondani dr. Sallay Géza színészeti felügyelő úrnak, aki mindenkor megértő sze­retettel karolta fel ügyeinket és hű­séges segítő társunk volt az elért eredményekben. Ez évi munkánk eredményét van szerencsénk a következőkben is­mertetni : Állandó összeköttetésben vagyunk a „Városok Országos Kongresszu­sával" és a „Jegyzők Országos Egye­sületével", amelynek eredménye: a színészet sokkal nagyobb arányú tá­mogatása a múlthoz viszonyítva, sőt elértük azt is, hogy olyan kis helyeken is tudtunk segélyt kiesz­közölni, ahol ez ezideig ismeretlen fogalom volt. Ezt a kontaktust to­vább is fenntartjuk, sőt fejlesztjük és megvan a reménység arra, hogy egyes vidéki gócpontok nagy szín­házait a város házi kezelésbe veszi át, ami a vidéki színészet reneszán­szát jelentené. Szeged már követendő példát adott ebben. Vasúti jegykedvezmények ügyében szintén haladásról számolhatunk be. Sikerült a tanácsülésekre féláru vasúti jegyeket kieszközölni, ami nagy anyagi megtakarítást jelent, amint ez a zárszámadásokban is látható. Lapunk számára egy szer­kesztőségi jegyet eszközöltünk ki és ezzel lehetővé válik a tár­sulatok anyagi ügyeinek és művészi működésének rendszeres ellenőrzése. A tagok új szerződési helyére való utazásra és tanácsosok utazására 100 kedvezményes jegyet, az elnök­ség részére 12 kedvezményes jegyet és a színházi felszerelések szállítá­sára a 12. kocsirakományú díjosztály díjtételei helyett a 13. díjosztályú engedményt kaptunk. Igazgatói hátralékok behajtása si­került olyan mértékben, hogy ma kevesebb a tartozás mint volt egy évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy a folyó p/p-ok pontosan befizettettek és a tartozás is törlesztődi. Ezt csak azzal a kérlelhetlen szigorral tudtuk elérni, amit a hátralékos igazgatókkal szemben mindenkor kifejtettünk és bár elismerjük, tud­juk, hogy igazgatóink minő küzdel­meket folytatnak, mégis alkalmaz­nunk kell ezt a kérlelhetlen szigort, legszentebb érdekeink, a nyugdíjin­tézet rentábilissá tétele végett. Az állami szubvenció terén elér­tük, hogy a kultuszminisztérium költségvetésébe e célra rendelkezésre álló teljes összeg kiutaltatott egye­sületünknek, ami az 1926. évben 74 millióval több szubventiót jelen­tett, mint 1925-ben. Az állami szub­ventió felemelése, valamint bajaink és sérelmeink orvoslása végett me­morandummal fordultunk a minisz­terelnök úrhoz, a szakminiszterek­hez, városokhoz és a politikai pár­tokhoz, melyben felsoroltuk összes bajainkat. Ezt a miniszterelnök úr azzal az utasítással küldte le a kul­tuszkormányhoz, hogy az abban foglaltakat az illetékes szakminisz­tériumokkal megtárgyalva hozza a szanálási kérdést a minisztertanács elé. E tárgyalások az egész vonalon megindultak és legjobb reménység­gel kecsegtetnek, többek közt egyes városok külön is felirattal támogatták a memorandumban foglaltakat.

Next